A Leander Kills és Süle Zsolt nyerte holtversenyben A Dal 2018 első válogatóműsorát szombaton. A zsűri döntésével még Király Viktor, Ceasefire X és Knoll Gabi, a tévénézők szavazataival Vastag Tamás jutott tovább az elődöntőbe a közmédia showműsorában.
A brit kormány második legmagasabb rangú tisztviselője szerint nem valószínű, hogy Nagy-Britannia újból csatlakozna az Európai Unióhoz, ha az jelenlegi formájában működik a jövőben is. David Lidington szombaton megjelent lapnyilatkozatában ugyanakkor utalást tett arra, hogy ha az EU átalakul, a jövőbeni brit döntéshozók megfontolhatják, hogy az új
Február 8-ig lehet szavazni a legjobb európai úti célokra a European Best Destinations versenyén, amelyre a szervezet Budapestet is jelölte - hangzott el az M1 aktuális csatorna pénteki adásában.
Egy nemzetközi kutatócsoport szerint a házi pulykák az ősi Mexikóból származnak, az aztékok és a maják nemcsak étkezési céllal, hanem kulturális jelentőségük miatt tarthatták az állatokat, amelyeket különböző szertartásoknál, áldozatok bemutatásánál is használtak.
Három bronzérmet nyert a békésszentandrási Szent András Sörfőzde Európa egyik legrangosabb szakmai sörversenyén, a Csehországban megrendezett nemzetközi World Beer Idolon - tájékoztatta a kézműves főzde pénteken közleményben az MTI-t.
Családi házat építeni nem olcsó, így sokan csak álmodhatnak róla. Számukra jelenthetnek megoldást a 2-3-4 lakást kínáló projektekben található, többnyire ikerházként vagy sorházként hirdetett otthonok. Ezek ára ugyanis több millió...
Megszűnt a műszaki biztonsági felülvizsgálat a földgázszolgáltatás területén január 1-jén, helyette az elosztó társaság a tényleges veszélyt jelentő gázszivárgást fogja ingyen vizsgálni – jelentette be pénteken Bartal Tamás, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára.
Magyarország ragaszkodik a hagyományos élelmiszerekhez, amelyeket azonban a legmodernebb technológiákkal kell előállítani - jelentette ki Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szombaton Berlinben a Globális Élelmezési és Mezőgazdasági Fórumon (GFFA).
Teljes jogú nyugdíjas munkavállalónak az adott munkakör betöltése esetén kötelező-e legalább a garantált bérminimumot fizetni, vagy annál kisebb összegben is meg lehet vele állapodni? – kérdezte olvasónk. Dr. Kéri Ádám ügyvéd szakértőnk válaszolt.
Száz százalékban hazai és uniós támogatásból, több mint 224 millió forintból újultak meg a Nyíregyházi Család- és Gyermekjóléti Központ épületei, a két telephelyet érintő beruházásnak része volt korszerűsítés és új épületrész létrehozása is - közölte az önkormányzat az MTI-vel.
Pontosan egy évvel Donald Trump elnöki beiktatásának ceremóniája után, amikor nők százezrei tüntettek az új elnök ellen, szombaton - az egyéves évfordulóra is emlékezve - vonultak ismét utcára a nők. Sajtójelentések szerint Chicagóban...
A vállalkozások 5 millió forintig adómentesen támogathatják dolgozóik lakáshitel törlesztését, lakás vásárlását, építését, bővítését, korszerűsítését vagy akadálymentesítését. Az akár havi 83 ezer forintos juttatás cafeteria elemként is választható – tájékoztatta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t.
Óriási tartalékok vannak még a hazai kisüzemi sörfőzésben. Ideális versenyhelyzet esetén az üzemek bővítésével akár hatezer új munkahely is létrejöhetne az országban, jelenleg azonban a multik olyan piaci előnyökkel rendelkeznek, amelyek nem engednek teret a kisebb cégek fejlődésének.
A Fehér Ház szerint 50 százalékos az esélye a kormányzati hivatalok leállásának, mert a szenátusban még nem sikerült megszavazni a működéshez szükséges költségvetést.
A 2016-os több mint 60 százalékos piaci növekedéshez képest 2017-ben közel 50 százalékkal tovább bővült a személyi kölcsönök piaca 2016-hoz képest. A dinamikusan növekvő piacon a tavalyi év első kilenc hónapjában egy magyar bank...
A vállalkozások 5 millió forintig adómentesen támogathatják dolgozóik lakáshitel törlesztését, lakás vásárlását, építését, bővítését, korszerűsítését vagy akadálymentesítését. Az akár havi 83 ezer forintos juttatás cafeteria...
Rekordforgalom volt tavaly a magyarországi használtautó-piacon, ahol változatlan a 10 évnél idősebb kocsik túlsúlyának kedvezőtlen trendje - ismerteti a használt autók kereskedelmével foglakozó Das Weltauto az MTI-hez eljuttatott közleményében....
Szíriából kilőtt rakéták csapódtak be vasárnapra virradóra a dél-törökországi Kilis tartomány területén, miután a török hadsereg hadműveleteket kezdett a kurdok felügyelete alatt álló Afrín térségében - jelentette az Anadolu...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei több mint 28 kilogramm marihuánagyanús anyagot találtak két személyautóban Ásotthalmon – közölte a NAV az MTI-vel vasárnap hajnalban.
Szíriából kilőtt rakéták csapódtak be vasárnapra virradóra a dél-törökországi Kilis tartomány területén, miután a török hadsereg hadműveleteket kezdett a kurdok felügyelete alatt álló Afrín térségében - jelentette az Anadolu...
Roger Torrent, a katalán törvényhozás elnöke hétfőn dönt arról, hogy kit javasol Katalónia elnökének, miután a napokban konzultált a pártokkal - közölte a katalán parlament pénteken.
Optimizmus jellemzi a magánkézben lévő közepes méretű vállalkozásokat világszerte és hazánkban is, a többségük a főbb eredménymutatók javulását várja idén - derül ki a egy könyvvizsgáló cég kutatásából. A felmérésben szereplő...
Sokan fekete doboznak és kockázatosnak tartják, mégis ömlik a pénz a kvantitatív hedge fundokba. Tavaly már mintegy ezermilliárd dollárnyi vagyont kezeltek, mégsem tudja senki, hogyan működnek az alapok. De akkor mire ez a nagy népszerűség?...
Rekordforgalom volt tavaly a magyarországi használtautó-piacon, ahol változatlan a 10 évnél idősebb kocsik túlsúlyának kedvezőtlen trendje – ismerteti a használt autók kereskedelmével foglakozó Das Weltauto az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A vállalkozások 5 millió forintig adómentesen támogathatják dolgozóik lakáshitel törlesztését, lakás vásárlását, építését, bővítését, korszerűsítését vagy akadálymentesítését. Az akár havi 83 ezer forintos juttatás cafeteria elemként is választható – tájékoztatta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) parlamenti és adóügyekért felelős
Karnyújtásnyira van a magyar költségvetés a régóta áhított "német" állapottól, vagyis, hogy egyáltalán ne termeljen hiányt és így nominálisan se növekedjen az államadósság. A jelek szerint azonban a kormányra komoly nyomás helyeződik...
Eljött az idő, amikor a konyhai robotok szinte már kiválasztják és megfőzik helyettünk az ételt, hatékonyan mosogatnak, a szállodai hordárrobotok pedig nem kérnek borravalót.
A túlhúzott részvény- és kötvénypiacokon egy hirtelen nagyobb áresés, illetve a kínai gyors földet érés az a két kockázat, ami a legnagyobbat üthet jelenleg a globális pénz- és tőkepiacokon - állapítja meg idei piaci kitekintőjében...
Számos adóelőny érhető el azáltal, ha valaki átkerül egy másik ország adóztatási kör alá. Bár az, hogy egy magánszemély hol rendelkezik illetőséggel, nem választás kérdése, a személyes körülmények gondos megtervezésével alakítható...
A Standard & Poor's az eddig vártnál 5 dollárral magasabb idei átlagos olajárral számol - áll a nemzetközi hitelminősítő közleményében. A S&P 55 dollárról 60 dollárra emelte meg az északi-tengeri Brent olajfajta idei hordónkénti átlagárára...
Oroszország államadóssága tavaly 14,952 milliárd dollárral (2,9 százalékkal) 529,084 milliárd dollárra emelkedett előzetes számítások szerint – áll az orosz központi bank honlapján.
Tomislav Karamarko, a jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) volt elnöke, egykori miniszterelnök-helyettes elutasította a legfelsőbb közigazgatási bíróság döntését, amellyel összeférhetetlenséget állapított meg vele szemben...
Csökkenő forgalom mellett erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 40 021,89 ponton állt, ami az előző heti záró értékénél 144,03 ponttal, 0,36 százalékkal magasabb.
Sokaknak a vasárnap már nem is igazán a hétvége része, mivel az ebéd utáni időszak már gyomorgörccsel telik. Holnap ugyanis itt egy újabb hét, amikor ott kell hagyni a családot, ráadásul azért, hogy egész nap a főnökkel és a kollégákkal...
Egy lakáskiadás és lakásbérlés hatékonyabbá tételével foglalkozó magyar startup egy olyan online piacteret fejlesztett ki, amely ellenőrzött környezetben hozza össze azokat, akik kiadó ingatlant keresnek azokkal, akik bérbe kívánják adni ingatlanjukat. A Rentingo.com eddigi tapasztalatai alapján több hasznos tippet is összegyűjtött, amelyekre elősz
Egy lakáskiadás és lakásbérlés hatékonyabbá tételével foglalkozó magyar startup egy olyan online piacteret fejlesztett ki, amely ellenőrzött környezetben hozza össze azokat, akik kiadó ingatlant keresnek azokkal, akik bérbe kívánják adni ingatlanjukat. A Rentingo.com eddigi tapasztalatai alapján több hasznos tippet is összegyűjtött, amelyekre elősz
Az EU kelet-közép-európai tagországainak gazdaságát súlyosan károsítja a munkaerő elvándorlása. Saját munkaerőimportjuk - a volt szovjet térségből - nem oldja meg a problémát. A veszteségek számszerűsíthetők.