2018. január 11. csütörtök

jan. 11
10:06
Egy jó pályázattal sok pénzt lehet elnyerni a 61 milliárd forintos keretből (NRGreport)
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 2018-ban a vállalkozások innovációs, kutatási és fejlesztési tevékenységét összesen 30 milliárd forint, a kutatói-ipari együttműködéseket 31 milliárd forint keretösszegű pályázatokkal támogatja.
jan. 11
10:15
Dél-Korea lecsapna a kriptovalutákra (vg.hu)
A dél-koreai kormány a Bitcoinnal és egyéb kriptovalutákkal való kereskedés betiltását tervezi az igazságügyi miniszter bejelentése szerint.
jan. 11
10:17
A csúcson szállt be a lakosság a tőzsdébe (vg.hu)
Újabb csúcsokat döntött a háztartások értékpapír-állománya. A lakosság hosszú állampapírokat, banki részvényeket és befektetési alapokat is vásárolt az év utolsó előtti hónapjában.
jan. 11
10:18
Több száz mázsa igazolatlan eredetű hal akadt horogra (Adózóna)
Főként a halárusító helyeket ellenőrizte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata (ÁHSZ) a karácsonyt megelőző két hétben. A 73 helyszínt érintő vizsgálat során összesen 1532 kilogramm halat és halterméket vont ki az ÁHSZ a forgalomból.
jan. 11
10:18
A Deutsche Bankot már csak "Trump bankként" emlegetik (Portfolio)
2015-ben bírságot kapott pár pénzintézet, amiért a londoni bankközi kamatokat, a Libort manipulálták. A Trump-kormány most három év haladékot adott az érintetteknek, csak ezután kell megszüntetniük nyugdíjalap-kezelési tevékenységüket...
jan. 11
10:19
Figyelő: Matolcsy György az év embere (vg.hu)
Matolcsy Györgyöt, a Magyar Nemzeti Bank elnökét választotta a 2017-es Év emberének a Figyelő szerkesztősége. A jegybankelnök irányításával az MNB élénkíti a növekedést, csökkenti az ország sérülékenységét és elősegítette a hitelezési fordulatot.
jan. 11
10:21
Komoly érvágásra készül a kriptovaluták fellegvára, megzuhant a Bitcoin (Privátbankár)
Nem csak a Bitcoint, minden kriptovalutával való kereskedést betiltana Dél-Korea.
jan. 11
10:24
A legrosszabbra készülnek: ráboríthatják a tárgyalóasztalt Trumpra (Portfolio)
Vezető kanadai tisztségviselők egyre inkább meg vannak győződve arról, hogy Donald Trump hamarosan bejelentheti az Egyesült Államok kilépési szándékát az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodásból (NAFTA) - értesült a Reuters...
jan. 11
10:33
Április 8-án lesz a választás (Menedzsment Fórum)
Áder János kitűzte az időpontot.
jan. 11
10:33
Megvan az időpont: ekkor lesz a parlamenti választás (Privátbankár)
A köztársasági elnök kihirdette a dátumot.
jan. 11
10:35
Megvan az időpont: ekkor lesznek a parlamenti választások (Privátbankár)
A köztársasági elnök kihirdette a dátumot.
jan. 11
10:36
Tenyésztőknek ad ingyen malacokat a román kormány (ProfitLine)
Minimum kettő, maximum tíz ingyen malacot ad a román kormány azoknak az állattenyésztőknek, akik bizonyos feltételek mellett vállalják a mangalica és a báznai sertésfajták hizlalását - döntötte el szerdán a román kormány.
jan. 11
10:39
Nem ad el jegyeket a nagy magyar busztársaság (Infostart)
Gyakorlatilag beszüntette tevékenységét az Orangeways azt követően, hogy december végén a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) letiltotta a cég honlapját.
jan. 11
10:42
Ma eldől Németország sorsa (Portfolio)
Nehéz nap lesz a Németországot kormányzó nagykoalíció megújításáról folytatott előzetes egyeztetések utolsó fordulója, és sok akadályt kell még eltakarítani a megegyezés felé vezető úton - mondta Angela Merkel német kancellár...
jan. 11
10:48
Nagy biznisszel indul az év az ALTEO-nál (TőzsdeFórum)
Újabb nyolc évvel hosszabbította meg együttműködését a vezető hazai ipari energetikai szolgáltató ALTEO Nyrt. tulajdonában lévő Soproni Erőmű Kft. és a HEINEKEN Hungária Sörgyárak Zrt.
jan. 11
10:48
Autóipari kutatás indul Kecskeméten (vg.hu)
Európai Uniós támogatással alternatív autóipari alapanyagok kutatásába kezd a Knorr-Bremse és a kecskeméti Neumann János Egyetem konzorciuma. A pályázatban szereplő kutatás-fejlesztési projekt megvalósulása a partnerek között már korábban is meglévő K+F+I együttműködést mélyíti tovább.
jan. 11
10:50
Áder János kitűzte a választások időpontját (vg.hu)
Az első szabad választások emléke előtt tisztelegve április 8-ára írta ki a 2018-as általános országgyűlési választásokat a köztársasági elnök.
jan. 11
10:54
Európa egyik leggyorsabban fejlődő agráriuma a magyar (hirado.hu)
Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter elmondta, az elmúlt 8 évben a kibocsátás a másfélszeresére nőtt.
jan. 11
10:57
Tegnapról mára 50 százalékos nyereség – nem rossz a kamatmentes környezetben (Privátbankár)
Szállnak a pulykák a Budapesti Értéktőzsdén, ahogy szokták mondani, amikor a kisebb, alig ismert cégek részvényei hirtelen a mennybe mennek. Ez történt ma a Nordtelekommal, de a Futuraqa is szépen emelkedik. A BUX nem tud emelkedni, mivel mínuszban a Mol és a Richter, miközben emelkedik az OTP. Újabb, 3 éves csúcson az olajár.
jan. 11
11:00
Mindig kíváncsi volt rá, hogy Mészáros Lőrincnek vagy Andy Vajnának nagyobb a médiabirodalma? (444.hu)
Most megnézheti.
jan. 11
11:03
Megnyitják a pénzcsapot – így fejlesztik a kórházakat (Privátbankár)
A támogatástól a betegellátás színvonalának emelését és kiszámíthatóbb fejlesztési költségeket várnak.
jan. 11
11:09
Félmillió brit munkahelybe kerülhet a kemény Brexit (Menedzsment Fórum)
A gazdasági veszteség pedig elérheti az 55 milliárd fontot a Cambridge Econometrics elemzőház tanulmánya szerint.
jan. 11
11:12
Hat éve a legnagyobb ütemben nőtt tavaly a német GDP (GazdaságPortál)
Az elemzői várakozásoknál kisebb mértékben, de így is hat éve a legnagyobb ütemben nőtt 2017-ben a német GDP a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtökön közzétett kimutatása szerint. A Destatis 2017-es első becslése szerint a bruttó hazai termék (GDP) 2,2 százalékkal nőtt az előző évihez képest Németországban. A német gazdaság ezzel a
jan. 11
11:18
Közeli támaszait tesztelheti a DAX - technikai elemzés (TőzsdeFórum)
Egy lefordulást követően 50 napos mozgóátlagába próbálhat majd kapaszkodni a német index.
jan. 11
11:18
Megduplázta a csővezetékes vásárlásait Kína legnagyobb finomítója (NRGreport)
Kína legnagyobb finomítójába idén kétszer annyi kőolaj érkezik csővezetéken, mint korábban. A Dalianban működő 410 ezer hordó kapacitású üzem idén mintegy 85 százalékkal több Oroszországból csővezetéken keresztül érkező olajat dolgoz fel.
jan. 11
11:21
Katasztrófát okozhat egy elbaltázott tárgyalás – fél millió munkahely szűnhet meg (Privátbankár)
Közel fél millió ember veszítené el a munkáját, ha elrontják a Brexitet.
jan. 11
11:21
Elektromos és elektronikus hulladékgazdálkodás: figyeljen a megváltozott szabályokra! (Adózóna)
Az uniós irányelvekhez igazodva január 1-jétől megváltozott az elektromos és elektronikus berendezésekkel kapcsolatos hulladékgazdálkodási tevékenységek hazai szabályozása. A módosítás – az eddigi tíz helyett – hat elektromos-, elektronikusberendezés-kategóriába sorolja a berendezéseket, emlékeztet a kormányportál.
jan. 11
11:21
Tegnapi záró értékén nyitott a BUX (vg.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 39 651,23 ponton nyitott csütörtökön.
jan. 11
11:23
Több mint négymilliárd jutott a kórházak struktúrafejlesztésére (vg.hu)
Több mint 4 milliárd forint támogatást kaptak a kórházak struktúraváltó fejlesztések előkészítésére az év végén.
jan. 11
11:24
Itt az új magyar sztárrészvény! 50% emelkedés csak ma (Portfolio)
Tavaly nyár óta megtízszereződött a NordTelekom árfolyama. Legyinthetnénk erre, mert hát több hazai kispapírral is valami hasonló történt az elmúlt hónapokban, de ami a távközlési cégnél történik, az mégis elképesztő, az elmúlt...
jan. 11
11:25
Szerződést hosszabbított az Alteo és a Heineken (vg.hu)
Újabb nyolc évvel hosszabbította meg együttműködését a budapesti tőzsdén is jelenlévő Alteo Nyrt. tulajdonában lévő Soproni Erőmű Kft. és a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt decemberben – derül ki az Alteo közleményéből. A hőszolgáltatási szerződés keretében a Soproni Erőmű Kft. 2025. december 31-ig biztosítja a Heineken Soproni Sörgyárának teljes gő
jan. 11
11:27
Szerződést hosszabbított a Heineken és a Soproni Erőmű (Menedzsment Fórum)
Ennek értelmében további 8 évig az erőmű adja a gőzt és a meleg vizet a vöröscsillagos márka soproni sörgyárának.
jan. 11
11:27
Egy napra 50 százalékra emelték az ajánlati limitet (vg.hu)
Az indoklás szerint az ajánlatokra vonatkozó korábbi korlátozás nem biztosít kellő mozgásteret a NordTelekom értékpapírok áralakulásának.
jan. 11
11:29
Félmillió brit állása bánná a kemény Brexitet (vg.hu)
Megközelítheti a félmilliót az elveszett brit munkahelyek száma, ha Nagy-Britannia megállapodás nélkül lép ki az Európai Unióból – áll a londoni polgármester, Sadiq Khan megbízásából elvégzett, csütörtökön ismertetett legfrissebb tanulmányban.
jan. 11
11:42
Milliárdok a középvállalatoknak (AQUA)
Középvállalati fejlesztési program indul 1,7 milliárd forint európai uniós forrásból a nagy növekedési képességű vállalkozások támogatására – jelentette be a nemzetgazdasági tárca államtitkára. A pályázók vissza nem térítendő támogatásban részesülhetnek.
jan. 11
11:45
Az Eurostat segítene csökkenteni az államadósságunkat (Menedzsment Fórum)
A kormány szerint jól járnánk a jegybanki alapítványok átsorolásával.
jan. 11
11:45
Milliók múlhatnak egy beállításon – erre nagyon figyelj! (Privátbankár)
Sokmilliós bírságot is kaphat a céged, ha rosszul használod a számlázó programot.
jan. 11
11:48
Döntött Európa: szuperszámítógépet építünk (Portfolio)
Egymilliárd eurót fordítana az Európai Bizottság (EB) az európai szuperszámítógép-kapacitás fejlesztésére, a cél a világszínvonalú infrastruktúra mielőbbi kiépítése a kontinensen - jelentette be csütörtökön a brüsszeli testület....
jan. 11
11:48
Itt a nagy bejelentés: ingyenes irodát kínál egy bank cégeknek (Pénzcentrum)
Kezdő vállalkozásoknak, start-upoknak indít inkubátorházat a K&H bank. Mostantól várják cégek jelentkezését, ezek a feltételek. Start it @K&H néven indít inkubátorprogramot start-upoknak a belga pénzintézet hazai leányvállalata....
jan. 11
11:54
Megint ingyen kapott kölcsön egy évre Magyarország (Portfolio)
A tervezett 30 helyett 33 milliárd forint értékben adott el 12 hónapos diszkont kincstárjegyeket az ÁKK csütörtökön, a hozam pedig ismét negatív lett. Emellett az ötéves változó papírokból is elfogyott 12 milliárdnyi. A meghirdetett...
jan. 11
11:54
Fazekas Sándor: a magyar mezőgazdaság Európa egyik leggyorsabban fejlődő agráriuma (AQUA)
A magyar mezőgazdaság Európa egyik leggyorsabban fejlődő agráriuma, az elmúlt 8 évben a kibocsátása a másfélszeresére nőtt, több mint 70 ezer munkahelyet teremtett – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter a Szövetségben a magyar mezőgazdaságért című kiadvány bemutatóján.
jan. 11
11:54
Már bővítenék az új reptéri hotelt (vg.hu)
Január első napjaitól fogadja vendégeit Budapest első reptéri szállodája, a 145 szobás Ibis Styles Budapest Airport Hotel. A létesítmény esetleges bővítésének lehetőségét már a nyitáskor sem zárta ki az ingatlant fejlesztő Wing Zrt. – tudta meg a Világgazdaság a vállalat elnök-vezérigazgatójától, Noah Steinbergtől.
jan. 11
11:56
Rég látott ütemben nőtt tavaly a német GDP (vg.hu)
Az elemzői várakozásoknál kisebb mértékben, de így is hat éve a legnagyobb ütemben nőtt 2017-ben a német GDP a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis csütörtökön közzétett kimutatása szerint.
jan. 11
11:58
Nincs veszélyben a kínai Bitcoin (vg.hu)
Olyannyira jövedelmező a Bitcoin-bányá­szat az alacsony áramár miatt Kínában, hogy a bányászok még abban az esetben is profitálnak belőle, ha a kriptopénz értéke a felére csökken.
jan. 11
12:00
További 17,9 milliárd forint jut az önkormányzatoknak (vg.hu)
Az eddigi 454 településen felül további 1236 önkormányzat kap 17,9 milliárd forintot az önkormányzati feladatellátást szolgáló fejlesztések támogatására kiírt 2017-es pályázat keretében – közölte a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára csütörtökön budapesti sajtótájékoztatóján.
jan. 11
12:02
Gyengült a BUX (vg.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a változatlan nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
jan. 11
12:03
Váratlan kiadásra spórolnak a magyarok (Menedzsment Fórum)
Újévkor sokan megfogadják: ezentúl jobban odafigyelnek pénzügyeikre. Az Intrum Justitia kutatási adatai szerint sok magyar elhatározását tett is követte: az előző évekhez képest jelentősen nőtt azok aránya, akik minden hónapban félreraknak egy előre meghatározott összeget.
jan. 11
12:05
Nagyot kortyolt a sikerből a Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz (Menedzsment Fórum)
Erős évet zártak, tavaly 16 millió palackkal ütötték túl a 2016-os eladásaikat a hazai piacon.
jan. 11
12:06
Te is ezen a helyen laksz? Ne csodálkozz, ha nem élsz jobban, mint pár éve (Pénzcentrum)
Az életminőség egyik fontos eleme a vásárlóerő, azaz a tejes jövedelem. Hiszne minél több árut és szolgáltatást tud megvásárolni egy ember, annál több kiskereskedelmi egység, étterem, szórakozóhely lesz helyben, s egyre több kulturális...
jan. 11
12:06
A Music FM-en tér vissza Friderikusz Sándor (444.hu)
Januárt 21-től vasárnaponként fog műsort vezetni a Simicska-médiabirodalomhoz tartozó rádióban. ‌

Keresés