2018. január 4. csütörtök

jan. 4
13:36
Küzdenek a munkáskezekért a kkv-k (AQUA)
Harmadával több az üres álláshely, mint tavaly ilyenkor, állapította meg a K&H kkv bizalmiindex-kutatása. A munkaerőhiány béremelést hoz maga után, a kis- és középvállalkozások háromnegyede készül átlagosan csaknem tízszázalékos fejlesztésre.
jan. 4
13:39
Ügyfélbarátabb adózási környezetet hozott 2018 (Menedzsment Fórum)
Több adóigazgatási eljárásban is változást hozott 2018 - foglalja össze a fontosabb tudnivalókat a BDO Magyarország közleménye.
jan. 4
13:48
Elárulták, hány új autót adhatnak el Magyarországon (Portfolio)
A gépjárműimportőrök az új személyautók piacán 7,5 százalékos növekedésre számítanak 2018-ban, előrejelzésük szerint 125 ezer új gépkocsit helyeznek majd forgalomba Magyarországon ebben az évben - mondta Erdélyi Péter, a Magyar...
jan. 4
14:06
Matolcsy Ádám összevonta a médiacégeit (Kreatív Online)
A New Wave Mediában egyesített három céget, Száraz István távozott az ügyvezetésből.
jan. 4
14:06
Az ABB szállítja Bulgária országos gyorstöltőhálózatát (ProfitLine)
Az ABB és Bulgária legjelentősebb, elektromos járművek kölcsönzésére szakosodott vállalata együtt kivitelezi az ország töltési infrastruktúrájának legnagyobb bővítését.
jan. 4
14:12
Rákapcsolt az önjáró autók fejlesztésére a Volkswagen (NRGreport)
A világ két nagy gépjárműgyártója, a Volkswagen és a Hunday ma bejelentette, hogy 2021-ben piacra akarják dobni az Aurora Innovations vállalattal közösen fejlesztett önjáró autóikat.
jan. 4
14:14
Egyre kevesebbet költenek kutatásra a nagy olajmultik (NRGreport)
Az Exxon, a Shell és a Total is csökkentette a kiadásokat. A szakértő elmondja, mit csinálnak másként ezek a vállalatok.
jan. 4
14:15
Rázós lehet az év eleje a kötvények számára (Menedzsment Fórum)
A Saxo Bank szakembere három fő okot szedett össze.
jan. 4
14:30
Hatalmas károk keletkeztek, már érzik a biztosítók a klímaváltozást (Portfolio)
Világszerte a biztosítási ágazat rekordösszegű, mintegy 135 milliárd dollár kárigényt fizetett ki tavaly - közölte a világ második legnagyobb viszontbiztosítója. A német Munich Re csütörtökön ismertetett éves jelentése szerint...
jan. 4
14:33
Hivatalosan is az Európai Bíróság elé került Magyarország (Privátbankár)
A menekültkvóták elutasítása lépett most a bírósági szakaszba.
jan. 4
14:33
Nőtt a foglalkoztatás (Adózóna)
A 2017. szeptember–novemberi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 450 ezer fő volt, 36 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 68,8 százalékra emelkedett. A férfiak foglalkoztatási mutatója nagyobb mértékben javult, mint a nőké – jelentette a KSH.
jan. 4
14:36
Csökkenő adókulcsokkal és sok tekintetben ügyfélbarátabb adóigazgatással indul az év (ProfitLine)
Csökkent a szociális hozzájárulási adó mértéke, újabb termékekre és szolgáltatásokra terjesztették ki a kedvezményes, 5 százalékos áfa-kulcsot, miközben az adóhatóság szolgáltató jellegének erősítése érdekében számos adóigazgatási eljárásban is kedvező változások léptek életbe.
jan. 4
14:36
Itt a legális hitel-trükk: tízezreket spórolhatsz 2018-ban a törlesztőn (Pénzcentrum)
A jegybank hivatalos adatai szerint 2017-ben az újonnan folyósított személyi hitelek összege 47 százalékkal 228 milliárd forintra emelkedett a magyarországi piacon. Sokan vannak, akik kifejezetten azért választottak személyi kölcsönt, hogy...
jan. 4
14:42
Hihetetlen iramot diktál az amerikai munkaerőpiac: küszöbön a túlhevülés? (Portfolio)
Decemberben 250 ezerrel nőtt az Egyesült Államok versenyszféráján belül a nem mezőgazdasági szektorban foglalkoztatottak száma - derült ki az ADP intézet jelentéséből. A 250 ezres ADP-adat kifejezetten erősnek mondható, főként úgy...
jan. 4
14:51
Napi hárman állnak határvadásznak - hol tart a kormány nagy terve? (Privátbankár)
Több mint két éve már annak, hogy napi szinten a Magyarországra érkező menekültek áradatával foglalkoztunk. Akkoriban a lelkes kormányzati kerítésépítés mellett a katonákra, és a rendőrség által frissen képzett határvadászokra is nagyobb feladat hárult. Azóta eltelt nem kevés idő, az átlag magyar továbbra sem látott menekültet, azonban a határvadás
jan. 4
14:54
Tovább düböröghet a piac: 125 ezer új autót adhatnak el Magyarországon (Portfolio)
A gépjárműimportőrök az új személyautók piacán 7,5 százalékos növekedésre számítanak 2018-ban, előrejelzésük szerint 125 ezer új gépkocsit helyeznek majd forgalomba Magyarországon ebben az évben - mondta Erdélyi Péter, a Magyar...
jan. 4
14:56
Durva iramot diktál az amerikai munkaerőpiac: küszöbön a túlhevülés? (Portfolio)
Decemberben 250 ezerrel nőtt az Egyesült Államok versenyszféráján belül a nem mezőgazdasági szektorban foglalkoztatottak száma - derült ki az ADP intézet jelentéséből. A 250 ezres ADP-adat kifejezetten erősnek mondható, főként úgy...
jan. 4
15:06
Az ír miniszterelnökkel tárgyal Orbán Viktor (ProfitLine)
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök délután az Országházban fogadja Leo Varadkar ír kormányfőt - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
jan. 4
15:06
Még délután is megvettek majdnem 25 milliárdnyi magyar kötvényt (Portfolio)
A délutáni nem kompetitív tenderen további 23,6 milliárd forintnyi kötvényt adott el az ÁKK, ezzel a délelőtti aukcióval együtt csütörtökön közel 100 milliárd forintnyi forrást vont be. A szokásos kötvényaukciót követő nem kompetitív...
jan. 4
15:08
A nap ábrája: jobban megy a görögöknek, mint gondolták (Portfolio)
Görögország akár még idén kiléphet a korábbi mentőcsomagból - vetítik előre az HSBC elemzői. Arra is rámutatnak, hogy a dél-európai államnak kevesebb külső forrásra volt szüksége, mint tervezték. Az állandó válságkezelésre...
jan. 4
15:09
A gatyánk rámehet a tankolásra, ha ez így folytatódik (Menedzsment Fórum)
Az Iránban egy hete tartó tiltakozási hullám eszkalálódása esetén komoly felfordulás jöhet az olajpiacon a szakértők szerint.
jan. 4
15:10
Sokáig a külkereskedelemre lehettünk a legbüszkébbek, de most valami elromlott (Portfolio)
Csökkent Magyarország külkereskedelmi többlete az elmúlt időszakban, amelyhez az áruegyenleg nagyobb és a szolgáltatásegyenleg kisebb mértékű csökkenése egyaránt hozzájárult. A többlet csökkenésében szerepet játszik, hogy sokáig...
jan. 4
15:12
Egyesült az E.on versenypiaci és az egyetemes üzletágát kiszolgáló vállalata (NRGreport)
A villamosenergia egyetemes ügyfélkört kiszolgáló E.on Energiaszolgáltató Kft.  beolvadt a versenypiaci ügyfelekkel foglalkozó E.on Energiakereskedelmi Kft.-be, jogutódja 2018. január 1-től az E.on Energiakereskedelmi Kft.
jan. 4
15:18
Kilenc váratlan esemény volt tavaly a belgiumi nukleáris létesítményekben (NRGreport)
Belgium atomerőműveiben az előző évekhez képest kevesebb, mindössze kilenc váratlan esemény, vagy nukleáris baleset történt 2017-ben - közölte La Libre Belgique című belga napilap.
jan. 4
15:27
Rekordmennyiségű földgázt exportált Európába tavaly a Gazprom (Menedzsment Fórum)
Már az egy évvel korábbi mennyiség is csúcs volt annak idején.
jan. 4
15:36
Új határidő, támogatás az anyatehéntartóknak (Adózóna)
Január 31-jére módosul az anyatehéntartás támogatási jogcímnél a szaporítási esemény bejelentése – közölte az FM sajtóirodája a kormányportálon.
jan. 4
15:36
Mit hoz 2018: Kockázatok iparági szinten a magyar gazdaságban (ProfitLine)
A hazai gazdaság növekedése a kedvező globális környezetben 2018-ban is megmarad, jövőre 3,5-4% közötti GDP növekedést várhatunk, ami uniós szinten kifejezetten jó eredmény, a régióban azonban már koránt sem kimagasló. A legfontosabb hazai iparágak különböző kihívásokkal néznek szembe, ennek megfelelően eltérő mértékben fejlődhetnek jövőre, azonban
jan. 4
15:36
Te is kaptál ilyen hívást? Sokba kerülhet (Pénzcentrum)
A Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) nevében próbáltak ismeretlenek telefonon pénzt szerezni, ezért a szövetség elővigyázatosságra kéri az ügyfeleket szokatlan hívószámok fogadásakor. A Mabisz mai közleményében felhívja...
jan. 4
15:36
Az osztrák vasútnak tíz éve adták el a MÁV Cargót (AQUA)
Épp egy évtizede került a magyar állami vasút tulajdonából az osztrák állami vasúthoz a magyar tehervasúti cég, a MÁV Cargo. Az azóta is vitatott privatizáció eredményeként létrejött Rail Cargo Hungaria mára a nemzeti vasúttársaság legnagyobb verseny­piaci megrendelőjévé vált.
jan. 4
16:06
Javultak a foglalkoztatási mutatók hazánkban (ProfitLine)
Magyarországon tovább javultak a foglalkoztatási mutatók, az alacsony munkanélküliségi ráta pedig történelmi mélypontnak tekinthető az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint.
jan. 4
16:06
Elképesztő fejlemények a magyar bankbetéteknél (Portfolio)
Ritkán látható mértékű pénzbeáramlás zajlik manapság a magyar bankokba: a vállalatok betétállománya majdnem 19%-kal, a lakosságé pedig 8%-kal nőtt egy év alatt. A betétek lekötéséről persze az alacsony kamatok miatt lassan megfeledkezik...
jan. 4
16:24
Kevesebb pénzt kerestek a magyarok külföldön (Portfolio)
Visszaesett az egy évnél rövidebb ideje külföldön munkát vállaló magyarok jövedelme tavaly - derült ki a jegybank fizetési mérlegről szóló adataiból. A jövedelemegyenlegnek nincs túl sok tétele, ami tartósan a pozitív tartományban...
jan. 4
16:27
Súlyos figyelmeztetést kaptak a cégautót használók (Infostart)
Figyelmeztetést tett közzé a NAV az útnyilvántartásokkal kapcsolatban: nincs lehetőség a hiányos, illetve valótlan adattartalmú kimutatásokat utólag bizonyítani.
jan. 4
16:30
Hatalmas dobással jelentkezett az önvezető autókat fejlesztő magyar cég (Portfolio)
Hatalmas bejelentést tett az AImotive, amely magyar startupként önvezető technológiát fejleszt közúti járművekhez - szúrta ki az Index. A vállalat közel 10 milliárd forintos tőkét vont be, amelyet arra fordítanak majd, hogy továbbfejlesszék...
jan. 4
16:33
Méghogy a bitcoin emelkedik sokat? Lárifári! (Privátbankár)
Mostanában minden a bitcoinról szól, de most egész érdekes folyamatok zajlanak: megjelentek a klónok, mondhatni más kriptodevizának nevezett termékek, és árfolyamuk száguld. Itt az igazi tulipánhagyma effektus: már azt sem mondhatjuk, hogy véges mennyiségű digitális valuta van, ezért nem inflálódhat.
jan. 4
16:36
Idén nőhet az oktatás színvonala (ProfitLine)
Idén több pénz lesz az oktatásra, folytatódnak az iskolafejlesztések, az oktatás színvonalának javítását szolgáló intézkedések és az iskolai eszközvásárlások - mondta Palkovics László oktatási államtitkár csütörtökön az MTI-nek. Hangsúlyozta: a 2013 és 2017 között végrehajtott pedagógus béremelésnek köszönhetően a pedagógusok is nagyobb anyagi megb
jan. 4
16:36
Orbán Viktor az adóversenyről is beszélt az ír miniszterelnökkel (Portfolio)
Két nap alatt már a második európai uniós ország miniszterelnökét fogadta Orbán Viktor. Csütörtökön a magyar kormányfő Leo Varadkart, Írország miniszterelnökét látta vendégül és tartottak délután rövid sajtótájékoztatót....
jan. 4
16:39
Növekvő behozatalra számítanak a gépjárműimportőrök (Adózóna)
A gépjárműimportőrök az új személyautók piacán 7,5 százalékos növekedésre számítanak 2018-ban, előrejelzésük szerint 125 ezer új gépkocsit helyeznek majd forgalomba Magyarországon ebben az évben – mondta Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) ügyvezető elnöke a szervezet csütörtöki évindító sajtótájékoztatóján Budapesten.
jan. 4
16:42
Orbán Viktor harcostársra talált az adózásban (Portfolio)
Két nap alatt már a második európai uniós ország miniszterelnökét fogadta Orbán Viktor. Csütörtökön a magyar kormányfő Leo Varadkart, Írország miniszterelnökét látta vendégül és tartottak délután rövid sajtótájékoztatót....
jan. 4
16:45
Kiakadt a kormány: kettős mércét alkalmaz az EU? (Privátbankár)
Nem fair, hogy csak három országot hurcolnak meg azért, amit gyakorlatilag senki sem tart be.
jan. 4
17:06
Racionalizálta magyarországi leányvállalatait a Hamburger Recycling (ProfitLine)
Összevonta két jelentős, hulladékbegyűjtéssel és kezeléssel foglalkozó leányvállalatát az osztrák Prinzhorn Csoport. Azzal, hogy az SCH-Ózon Kft. beolvadt a DUPAREC Kft.-be, utóbbi egyértelműen a releváns hazai recycling piac egyik legnagyobb szereplőjévé vált.
jan. 4
17:12
Feleződött tavaly a zárt közbeszerzések száma Magyarországon (2.) (Portfolio)
2017-ben 44%-kal esett a zártabbnak mondható, hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárások száma, és mivel ezeknél is nyilvános volt a beszerzési iratanyag, "téves állítás intézményesített korrupciót emlegetni" Magyarországon...
jan. 4
17:21
Iszik, vagy repül? Megtiltanák az ittas drónozást Amerikában (Privátbankár)
Elegük van az amerikaiaknak a felelőtlen drónreptetésből, új törvényeket fogalmaznának.
jan. 4
17:36
Soha nem volt ilyen szoros a magyar-lengyel együttműködés (ProfitLine)
Szinte soha nem volt annyira szoros a magyar-lengyel együttműködés, mint napjainkban - hangsúlyozta Deák Dániel, a Nézőpont Intézet elemzője az M1 aktuális csatorna műsorában csütörtökön reggel.
jan. 4
17:39
Megállították a magyar határon terjedő lángokat (Privátbankár)
Sikerült levágni a lángoló nagymajtényi gázkút fejét, lehetségessé vált a feltörő gáz befogása.
jan. 4
17:42
Új gazdasági igazgatója lesz a Graphisoft Parknak (Portfolio)
2018. január 15-től Ormosy Gábor lesz a Graphisoft Park gazdasági igazgatója és befektetői kapcsolattartója - tette közzé a társaság. Ormosy Gábor pénzügyi és menedzsment-végzettséggel rendelkezik. Befektetési bankár volt a CA-IB-nél...
jan. 4
17:57
Terrorfenyegetés miatt szüntetet rendelt el egy egyetem (Privátbankár)
A malmői egyetem dolgozóit és tanulóit arra kérték, hogy ne menjenek be január 8-án.
jan. 4
18:03
Fegyverszünetet tartanak az olimpia miatt (Privátbankár)
Elmarad a februárra tervezett amerikai-dél-koreai közös hadgyakorlat.
jan. 4
18:06
Az európai gazdaság legnagyobb teljesítménynövekedését mutatja 2011 óta (ProfitLine)
Az európai gazdaság legnagyobb teljesítménynövekedését mutatja 2011 óta a londoni IHS Markit gazdaságkutató intézet csütörtökön közzétett kimutatása.
jan. 4
18:06
Ennyi volt az év sztorija? Zuhannak a kannabisz-részvények (Portfolio)
A nagy szárnyalást nagy zuhanás követi ma a kannabisz-részvények piacán: látni 20 százalék feletti eséseket is amerikai tőzsdén. Ez nem csak egy technikai jellegű korrekció, a befektetők attól tartanak, hogy szövetségi szintre emelkedik...

Keresés