Idén már több mint tízezer beültetést támogat a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK); a magánszolgáltatóknál négyezret, az állami kórházakban pedig több mint 6500-at.
A lengyel miniszterelnök budapesti látogatásának kapcsán terjedelmes interjút közölt a lengyel közszolgálati televízió Orbán Viktor miniszterelnökkel. A beszélgetésben a kormányfő kinyilvánította: a lengyelek elleni brüsszeli eljárásokat megalapozatlannak, inkorrektnek és igazságtalannak tartja, kijelentette: Magyarország Lengyelország mellett áll.
A 250 éves európai cirkuszművészet születésének emléket állító nagyszabású kiállítás megnyitójával veszi kezdetét hétfőn a XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál a Fővárosi Nagycirkusz előtt.
Ahogy minden évben, idén is rangsorolta a világ előtt álló legnagyobb geopolitikai kockázatokat az Eurasia Group. A globális politikai-gazdasági kockázatelemző szerint geopolitikai depresszió állapota felé tart a világ, ezek a konfliktusok hatásukban a 2008-as pénzügyi válsággal vetekednek majd.
Szigorodik az idei évtől a bejelentés nélküli foglalkoztatás szankcionálása, így már az első ízben észlelt munkaügyi jogsértés esetén is bírságot kaphatnak a kis- és középvállalkozások is. A nemzetgazdasági tárca lapunkat arról tájékoztatta, hogy az építőipar a munkaügyi ellenőrzések alapján az egyik „legfertőzöttebb” ágazat, tavaly tízből négy épí
Az idei országgyűlési választásokon 71 százalékkal magasabb díjat kapnak a szavazatszámlálók, mint négy évvel korábban. A Magyar Közlönyben megjelent adatok szerint a helyi választási irodák (hvi) tagjai a korábbi 30 ezer helyett 50 ezer forintot kapnak, aki jegyzőkönyvet is vezet, az 20 ezer forint helyett 35 ezer forintra lesz jogosult - írja a B
Szép befektetési lehetőséggel kezdődik az idei év, az első napokban ugyanis meglehetősen alacsony szintre csúszott vissza a Magyar Telekom árfolyama, olyan alacsonyra, hogy itt azért a hosszú távon gondolkozók már kedvet kaphatnak a részvényhez.
Észak-Korea elfogadta azt a dél-koreai javaslatot, hogy a két ország január 9-én Panmindzsonban magas szintű egyeztetéseket kezdjen a kétoldalú tárgyalások újraindítása jegyében – jelentette be pénteken a két Korea egyesítésének ügyeivel foglalkozó szöuli minisztérium.
Matura Tamás Ázsia-szakértő szerint átmeneti enyhülés várható Észak-Korea politikájában azután, hogy a kommunista állam sportolói kijutottak a téli olimpiára, és hogy magas szintre jutottak az ország nukleáris fejlesztései.
Idén csak úgy záporoznak a kedvező makrogazdasági adatok az Egyesült Államokban, így nem csoda, hogy sorra dőlnek a korábbi csúcsok a tőzsdéken. Ázsiában is nagyon jó a hangulat, amit Észak-Korea békülékenyebb hangvétele is támogat...
Emelte bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin és 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. Az emeléssel a benzin átlagára 360 forintra, a gázolajé 373 forintra nőtt. A benzin ára legutóbb december 29-én...
A támogatásoknak köszönhetően a forgalomba helyezett új autóknak tavaly már több mint a fele elektromos vagy hibrid jármű volt Norvégiában az OFV autóipari üzleti tanácsadó vállalat adatai szerint.
Az emelkedő olajárak hatására péntektől emelkednek az üzemanyagárak. A benzin ára bruttó 2 forinttal, a gázolaj ára pedig 4 forinttal lesz drágább literenként. Így a benzin átlagára 360 forint lesz, a gázolajé pedig 373 forintra emelkedik.
Katonai szempontból Bagdad sikeres évet könyvelhet el. 2017-ben a kormányerők ismét ellenőrzésük alá vonták az Iszlám Államtól visszaszerzett olajkitermelő helyeket.
Belgium atomerőműveiben az előző évekhez képest kevesebb, mindössze kilenc váratlan esemény, vagy nukleáris baleset történt 2017-ben - közölte La Libre Belgique című belga napilap.
A 2018. évre vonatkozó törvényváltozások középpontjában az adózás rendjének átfogó átalakítása áll. – Tájékozódjon az Adózónán, és kérje szakértőink segítségét! – Akár 22 kreditpont 2018-ra – 2018-as Adó- és Tb-Különszámok – Kitűnő ár-érték arány! – Rendeljen most!
A szolgáltató szektor termelői árai folyamatos emelkedést mutattak 2017 első kilenc hónapjában, a harmadik negyedévben a 2010-es értékhez képest 6 százalékkal volt magasabb az árazás – derült ki az Eurostat adataiból.
A legutóbbi amerikai kamatdöntés óta az amerikai dollár euróval szembeni árfolyama ismét gyengül. Védelmet az adott ülésről szerda este megjelent jegyzőkönyv sem hozott, ugyanis nem adott a korábbiakhoz képest új érdemi információt.
Ötmilliárd forint újbóli kiírás keretében helyi önkormányzatok vagy önkormányzati társulások ismét pályázhatnak munkásszállás építésére, illetve olyan ingatlan felújítására, amely munkásszállásra igénybe vehető – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az MTI-nek.
Péntekre újabb lélektani szinthez érkezett a forint árfolyama, hiszen már nem a 310-es szintet kell figyelni, hanem az lesz a kérdés, hogy sikerül-e tovább erősödni 308 alá. A nemzetközi devizapiacon nem látunk jelentős mozgást, a japán...
A 2017 végén lejáró tartós befektetési számlák (TBSZ) mindössze 30-35%-át hosszabbították meg az ügyfelek - írja a mai Világgazdaság.A megkérdezett pénzügyi intézmények válaszai alapjána kezelt vagyon szerint nagyobb lehet az arány...
Katonai szempontból Bagdad sikeres évet könyvelhet el. 2017-ben a kormányerők ismét ellenőrzésük alá vonták az Iszlám Államtól visszaszerzett olajkitermelő helyeket.
Egy volt hedge fund-vezér bíróság elé áll, amiért megkárosított egy brit székhelyű szeretetszolgálatot illegális, Afrikában lefolytatott üzleteivel - írja a CNBC. Michael Cohen, az Och Ziff Capital Management európai és afrikai üzletágának...
Vegyesen alakuló indexekkel indul várhatóan a kereskedés pénteken a vezető nyugat-európai tőzsdéken. Londonban csökkenésre, Frankfurtban és Párizsban emelkedésre számítanak a nyitáskor.
Megugrott az orvosi marihuánával foglalkozó tucatnyi ausztrál vállalat részvényárfolyama a hírre, hogy a kormány engedélyezni fogja e termékek exportját.
Az amerikai gazdaság egy főre jutó GDP-je a következő évtizedekben is növekedni fog Warren Buffett, a Berkshire Hathaway tulajdonosa szerint, vagyis ő nem olyan pesszimista, mint sok honfitársa. Ugyanakkor kiemeli, hogy a gazdagok vagyonnövekedése...
A vártnál jobb európai és amerikai makroadatok fűtik a piacok kedvező hangulatát. Itthon a BUX újabb lépést tett a 40 ezres értékhatár felé, ám az igazi forgalmas napokra még várni kell.
Idén csak úgy záporoznak a kedvező makrogazdasági adatok az Egyesült Államokban, így nem csoda, hogy sorra dőlnek a korábbi csúcsok a tőzsdéken. Ázsiában is nagyon jó a hangulat, amit Észak-Korea békülékenyebb hangvétele is támogat...
A jelek szerint nem változott a lengyel kormány hozzáállása, középtávon sem tervezi, hogy csatlakozik az eurózónához, pedig az ország közgazdászai ezt szorgalmazzák. Mateusz Morawiecki frissen kinevezett kormányfő azonban úgy nyilatkozott...
Az olajpiacon alig változtak a jegyzések. Az északi-tengeri Brent hordója péntek reggel 68,02 dolláron, a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) fajta pedig 61,97 dolláron forgott.
Az Európai Unió újabb befektetésekre és gazdasági kapcsolatokra törekszik Kubában - jelentette ki csütörtökön Havannában Federica Mogherini, az Európai Unió (EU) kül- és biztonságpolitikai főképviselője. Az uniós diplomácia vezetője...
232 androidos banki és kriptovaluta alkalmazást támadott meg egy vírus a Quick Heal Security kiberbiztonsági cég jelentése szerint. A trójai ellopja többek közt az ügyfél felhasználónevét és jelszavát is. Az android.banker.a2f8a hamis...
Észak-Korea hivatalosan is megerősítette, hogy január 9-én hajlandó találkozni dél-koreai tisztségviselőkkel annak érdekében, hogy enyhítsék a két ország közötti feszültségeket. A krízis tavalyi elfajulása után ez a találkozó...
Az ipari termelői árak összességében 4,5 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit 2017 novemberében – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) gyorstájékoztatójából.
Újabb grandiózus irodafejlesztésbe kezd a Google, ezúttal a kaliforniai Sunnyvale-ben. A BIG (Bjarke Ingels Group) építésziroda által tervezett két, egyenként ötemeletes, cikcakk formájú épület 47 és 50 ezer négyzetméteres lesz - írja...
Az arany piacán a 2018-as kilátások vegyesek: a szakértők abban egyetértenek, hogy a nemesfém emelkedési pályán marad, annak meredekségéről azonban eltérnek a vélemények.