Az év végi ünnepek bizony jócskán kikezdhették a családi pénztárcát. Éppen ezért nem árt már most haditervet készíteni, hogy miként orvosoljuk az anyagilag kissé nehezen induló újév pénzügyi nehézségeit. A most következő öt...
A Microsoftnak le kellett állítania az AMD-processzoros gépek frissítését, mert azok lefagynak - a cél a nemrég nagy nyilvánosságot kapott biztonságtechnikai rések befoltozása lenne.
Tavaly hatalmas emelkedés volt számos részvénypiacon, ami a hazai részvényalapok teljesítményében is tükröződik. Az első 50 legjobb hozamú nyilvános befektetési jegy mind részvényekbe fektetett, igaz, némelyik részpiacon, mint Oroszországban veszíteni is lehetett. Az abszolút hozamú alapok teljesítménye inkább vegyes volt, a kötvényjellegű befektet
Észak-Korea nem hajlandó tárgyalni atomfegyvereiről, azok ugyanis nem koreai "felebarátaik", hanem az Egyesült Államok elrettentésére szolgálnak - szögezte le az ország küldöttsége a ma kezdődött kétoldali egyeztetések során. Ezzel...
Még sosem fordult elő az Európai Unióban, hogy úgy kellett elfogadni a következő többéves keretköltségvetést, hogy közbe ékelődnek az európai parlamenti választások, és a példátlan kihívásra az a jó válasz, hogy jövő tavaszig...
Tavaly okoztak a legnagyobb anyagi kárt a természeti katasztrófák az Egyesült Államokban az Országos Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) friss adatai alapján.
Svédország költségvetése több mint kétszer akkora többlettel zárta a tavalyi évet, mint amit az adósságkezelő még októberben várt - írja a Bloomberg. A helyzet abszurditását az adja, hogy az illetékesek sem nagyon tudják, miképp...
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) bírságcsökkentéssel ösztönzi a versenyjog megsértésével a fogyasztóknak okozott károk mérséklését, a fogyasztók kártalanítását – hívta fel a figyelmet közleményében a GVH.
Kedvezőbb feltételekkel és egyszerűbben igényelhető tegnap óta a lakóépületek energiahatékonyságának és megújulóenergia-felhasználásának növelését célzó hitel az MFB-pontokon. A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és a Nemzetgazdasági Minisztérium az ügyféligények alapján döntött a módosításról, ennek következtében természetes személyek esetében kétmilli
Az amerikai tőzsdéken a gyönyörű évkezdet után tovább dübörögnek a tőzsdék, Nyugat-Európában is elég élénk volt a pezsgés. Nálunk, cseh és lengyel barátainknál, valamint a törököknél volt csak esés a kontinensen. Sok mutató szerint veszélyesen optimistákká váltak már a piacok. A bitcoin stagnál, új és új csúcsokat most az ether dönt.
Venezuela január elején újból nem rendezte hozamtartozását egyik kötvénye után - közölte az S&P Global Ratings. A hitelminősítő szerint egy újabb fizetéselmaradás valószínűsége 50 százalék körüli a következő három hónapban....
Érdekes nyilatkozat látott napvilágot, már az egyik legismertebb kriptovaluta, az Ethereum társalapítója is azt várja, hogy egy krach tegyen rendet az eszközök piacán.
Remek a hangulat az amerikai részvénypiacokon a gyorsjelentési szezon kezdete előtt, a három fontosabb részvényindex napról napra új történelmi csúcsra kapaszkodik. Az emelkedést Donald Trump nemrég elfogadott adócsomagja mellett a vállalati...
Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék irányadó indexei kedden, a befektetők kockázatvállalási hangulatát fokozták a vártnál jobb makroadatok.
Donald Trump azt tervezi, hogy ellátogat a január 23-26-a között Davosban megrendezésre kerülő Világgazdasági Fórumra - derült ki a Fehér Ház által ma kiadott közleményből. 18 évvel ezelőtt Bill Clinton volt az utolsó amerikai elnök...
A svájci központi bank (SNB) 110 éves fennállásának legnagyobb nyereségével zárta a tavalyi évet részben a frank árfolyamgyengülése, valamint a tulajdonában levő külföldi eszközök értékének a növekedése hatására.
Nem tartja megfelelőnek a pillanatot az euróból való kilépésre Luigi Di Maio, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) olasz ellenzéki erő miniszterelnök-jelöltje, aki cáfolta pártja korábbi terveit az olasz televíziónak kedden adott interjúban....
Svédország költségvetése több mint kétszer akkora többlettel zárta a tavalyi évet, mint amennyit az adósságkezelő még októberben várt – számol be a Portfoio.hu a Bloombergre hivatkozva. Még az illetékesek sem nagyon tudják, hogyan jöhetett össze ilyen magas szám.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) bírságcsökkentéssel ösztönzi a versenyjog megsértésével okozott fogyasztói hátrányok orvoslását és a vállalati megfelelési programok működtetését.
A paksi atomerőmű 4. blokkjának minimális süllyedése hosszú távon sem jelent semmilyen kockázatot - áll az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. keddi közleményében, amely szerint 2017-ben kevesebb mint egy milliméter süllyedést mértek a szakemberek.
Remek a hangulat az amerikai részvénypiacokon a gyorsjelentési szezon kezdete előtt, a három legfontosabb részvényindex emiatt ma is újabb történelmi csúcsra tudott kapaszkodni. Az emelkedést Donald Trump nemrég elfogadott adócsomagja mellett...
Washington azt fontolgatja, hogy célzott csapásokat mér észak-koreai célpontokra, és abban bízik, hogy emiatt nem robban ki háború a Koreai-félszigeten.
Azzal a kérdéssel fordulok önhöz, hogy 1992-től dolgoztam egy nonprofit Kft-nél, mint karbantartó. A mai napon közölték velem, hogy megszűnik a munkaviszonyom. Jár-e nekem végkielégítés? Én egy 42 éves akredes vagyok értelmi fogyatékkal élek sajnos 92-től az intézetben éltem tavalyig.
Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter csütörtökön Brüsszelbe látogat, hogy az iszlám köztársaság által megkötött nukleáris megállapodásról tárgyaljon a brit, a francia és a német diplomácia vezetőjével, valamint az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével - jelentette be az EU külügyi szolgálata kedden.
Megemelte a 2017-es GDP-növekedési becslését a német kormány: a tavaly októberben prognosztizált 2 százalék helyett már 2,2 százalékos bővülésre számít. Németországban – nyolc éve a legnagyobb ütemben –, az előző havihoz képest 3,4 százalékkal nőtt a német ipari termelés.
Rekord mennyiségű, 477 tonna kábítószert foglaltak le a spanyol hatóságok 2017-ben - közölte a spanyol belügyminisztérium keddi jelentésében, amelyben összegezte az elmúlt év főbb adatait.
A román cégbíróság bejegyezte a OTP Bank Romania SA leánybanknál történt tőkeemelést - tájékoztatta az OTP Bank Nyrt. kedden a tőkepiaci szereplőket a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Bátorító jelnek nevezte az Észak- és Dél-Korea között kedden folytatott magas szintű tárgyalásokat Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője, aki szerint a párbeszéd megkezdése a két Korea közötti kapcsolatok javulása irányába tett pozitív lépés.
Nincs mögötte egyetlen médiacsoport vagy iparági befektető sem, kizárólag magánemberek előfizetéseiből gyűjti a megjelenéséhez szükséges tőkét az induló lap, de máris majdnem annyi előfizetője van, mint több, évtizedes múlttal bíró hetilapnak.
A Sony Interactive Entertainment (SIE) bejelentette, hogy kiemelkedően magas számban értékesítettek PlayStation®4 (PS4™) konzolokat és PS4 játékokat az ünnepek alatt.
A befektetési minősítésű európai kötvények továbbra is ideális helyzetben vannak: a kedvező makrogazdasági háttér, a még mindig aktív EKB és a hozam iránti változatlan kereslet rendkívül kedvező feltételeket teremt számukra. David Simner, a Fidelity International Mennyiségi Elemzési osztály igazgatója a legjobb befektetési lehetőségeket veszi sorra
A brit EU-tagság megállapodás nélküli megszűnésének kemény szabályozói következményeire készíti fel „módszeres” tájékoztatási kampánnyal a brit vállalati szektor legkülönbözőbb ágazatait az Európai Unió – írta a szerdai Financial Times.
A brit EU-tagság megállapodás nélküli megszűnésének kemény szabályozói következményeire készíti fel "módszeres" tájékoztatási kampánnyal a brit vállalati szektor legkülönbözőbb ágazatait az Európai Unió - írta a szerdai Financial Times.
Sorozatban a negyedik éve csökken a dunaújvárosi vasmű árbevétele, immár nyolcadik éve veszteséges a vállalat, a határidőn túli kötelezettségek megugrottak. Az érem másik oldala, hogy közben viszont mérséklődött a veszteség is...
Egész évre kiterjedő, nyolcszázmillió forintot meghaladó értékű korszerűsítést hajt végre a Veolia Magyarország Zrt. az ajkai erőműben újdonsült többségi tulajdonosként – közölte lapunkkal Palkó György elnök-vezérigazgató. A szakértő kijelentette: a Veolia keresi a hatékonyságnövelő megoldásokat, amelyek megszüntethetik a szálló por és a pernye kia