Kína 2018-ban várhatóan a világ legnagyobb földgázimportőrévé válik, letaszítva Japánt az első helyről. A jelenség oka, hogy Kína erőltetett ütemben igyekszik energiaellátásában földgázzal helyettesíteni a jóval "piszkosabb" szenet...
Az adóügyi illetőség (a továbbiakban illetőség) a magánszemélyek országhatáron átnyúló jövedelemszerzésével összefüggő adózási ismeretek szürke zónájába szorult fogalom. Cikkünk rávilágít a legfontosabb tudnivalókra.
A Portfolio szerint az ezredforduló óta nem látott fokozatba kapcsolt Közép-Európa gyáripara. Az autópiacon hatalmas volt a növekedés, egyes gyártók azonban nagyot koppantak – írja a napi.hu. A Magyar Idők a magyar építőipar fellendüléséről ír.
Csődközelbe került Csanádpalota, megoldást az év eleji rendkívüli közgyűlésen sem sikerült találni. Pedig mielőbb ki kellene találni valamit, mert a pletykák szerint a februári fizetésekre sincs pénz az önkormányzatnál.
Az eddiginél szélesebb körben és jóval nagyobb összegben támogathatják az év elejétől munkavállalóik albérletét a vállalkozások - hívta fel a figyelmet a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szerdán közleményben. Az idén mintegy havi 32 ezer forinttal nő az albérlet-támogatás összege.
Tavaly is folytatódott a kedvezőtlen foglalkoztatási trend a személy- és vagyonvédelem területén, mivel a munkaügyi hatóság által vizsgált vállalkozások 76 százalékánál tártak fel valamilyen foglalkoztatással kapcsolatos jogsértést. A vizsgálati jelentésből az is kiderül, hogy a munkaügyi jogsértések legnagyobb része a munkaidő-beosztással kapcsola
A pénzügyi tudatosság fejlesztése érdekében a Magyar Államkincstár (MÁK) elindította a JátéKincstár elnevezésű, ingyenesen letölthető mobil alkalmazást - mondta Balatoni Ildikó, a MÁK pénzforgalmi elnökhelyettese szerdán az M1 aktuális csatornán.
Megkezdte működését a HUDEX Magyar Derivatív Energiatőzsde Zrt., a HUPX csoporthoz tartozó platformon a határidős villamos energia és földgáz ügyletek kereskedése zajlik - közölte a társaság szerdán az MTI-vel. Az új tőzsdén induláskor 24 tag kereskedhet, számuk a várakozások szerint január végére 30-ra nő.
Orbán Viktor miniszterelnök és Mateusz Morawiecki új lengyel kormányfő közös sajtótájékoztatót tartottak a tárgyalások után. Ez volt a lengyel miniszterelnök első hivatalos külföldi kétoldalú látogatása. A közép-európai gazdasági...
Jelentősen megnőtt, két szolgáltatónál is rekordot döntött az ünnepi mobilinternet forgalom Magyarországon - derült ki a szolgáltatók által az MTI-hez szerdán elküldött adatokból.
Tegnap Amerikában, ma hajnalban pedig Ázsiában emelkedtek új csúcsra a részvényindexek. Európában viszont nem láthatunk érdemi mozgásokat szerdán, a BUX is a keddi záróértéke közvetlen közelében tartózkodik. A hazai nagypapírok közül...
Donald Trump és Kim Dzsongun az országuk atomarzenálját méregetve üzengetett egymásnak. Az amerikai elnök azt írta, az övé nagyobb, ami igaz, de az oroszoknak még az amerikaiaknál is több atomfegyverük van.
Már 1959-ben a globális felmelegedés veszélyeire figyelmeztette az amerikai kőolajipar vezetőit, kormányilletékeseket, közgazdászokat a magyar származású atomtudós.
2018. január 1-jétől újabb 5 százalékkal emelkedik az állami fenntartású felsőoktatási intézményekben foglalkoztatott oktatók, kutatók, tanárok garantált illetménye, egyetemi tanári illetményminimum havi bruttó 554 400 forintra nő – közölte az EMMI a kormányportálon.
Az idén tovább folyik a bankfiókok és a munkahelyek felszámolása az olasz bankszektorban. A banki alkalmazottak szakszervezete (FABI) szerdán közölte, hogy 2019 végéig több mint 3000 bankfiók szűnik meg és 25 ezerrel csökken az állások...
Egyetlen hónap alatt, tavaly decemberben 1660 milliárd forintnyi EU-támogatás nyerteséről hoztak döntést Magyarországon, ami a 7 évre szóló keret közel ötödét teszi ki, azaz extrém mértékben megugrott a megítélt támogatások összege...
Tavaly a támogatásoknak köszönhetően a forgalomba helyezett új autóknak már több mint a fele elektromos vagy hibrid jármű volt Norvégiában az OFV autóipari üzleti tanácsadó vállalat adatai szerint. Norvégiában 52 százalékra...
Minden nyolcadik erőszakos bűncselekmény a menekültekhez kapcsolódik, de nem azért, mert menekültek, hanem mert fiatalok, akik köréből a legtöbb bűneset egyébként is kikerül – írja egy német tanulmány. Az egyes származási országok között is nagy a különbség, a háborús zónákból érkezők inkább szerényen meghúzzák magukat. Az esetek sértettjei sokszor
Annak ellenére, hogy eddig csupán néhány tízezer, itthon vagy külföldön élő honfitársunkat, illetve nálunk saját tulajdonú lakásban élni vagy abba befektetni vágyó külföldi állampolgárt érint direkten a 2016 januárja óta létező...
Jelentősen megnőtt, két szolgáltatónál is rekordot döntött az ünnepi mobilinternet forgalom Magyarországon – derült ki a szolgáltatók által az MTI-hez szerdán elküldött adatokból.
Megkezdte működését a HUDEX Magyar Derivatív Energiatőzsde Zrt., a HUPX csoporthoz tartozó platformon a határidős villamos energia és földgáz ügyletek kereskedése zajlik. Az új tőzsdén induláskor 24 tag kereskedhet, számuk a várakozások szerint január végére 30-ra nő.
A támogatásoknak köszönhetően a forgalomba helyezett új autóknak tavaly már több mint a fele elektromos vagy hibrid jármű volt Norvégiában az OFV autóipari üzleti tanácsadó vállalat adatai szerint.
Emeli bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin és 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. Az emeléssel a benzin átlagára 360 forintra, a gázolajé 373 forintra nő. A benzin ára legutóbb december 29-én változott...
A BKV nem tud arról, hogy tömegesen mondanának fel dolgozók, mi több, félretájékoztatásnak, fenyegetőzésnek, vádaskodásnak nevezte Nemes Gábor, az Egységes Közlekedési Szakszervezet elnökének szavait, aki szerint csaknem ezer BKV-dolgozó...
A támogatásoknak köszönhetően a forgalomba helyezett új autóknak tavaly már több mint a fele elektromos vagy hibrid jármű volt Norvégiában az OFV autóipari üzleti tanácsadó vállalat adatai szerint.
Annak ellenére, hogy a Real Madrid nyerte a spanyol labdarúgó-bajnokságot, a televíziós bevételekből az FC Barcelona részesült tavaly a legnagyobb arányban.
Emeli bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin és 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt. - értesült az MTI piaci forrásokból szerdán.
Szerdán a Rába tájékoztatta a részvényeseit a 2016-os üzleti év után megállapított osztalék fizetésének 2018. január 1. utáni rendjéről. A vállalat közleményében értesítette azokat az osztalékra jogosult részvényeseit, akiknek...
Jelentősen megemelkedett a karácsony előtti bankkártyás vásárlások száma az egy évvel korábbihoz képest. De nem csak a vásárlások mennyisége, hanem a fizetés módja is változott, hiszen egyre többen használják ki az érintős fizetési...
A támogatásoknak köszönhetően a forgalomba helyezett új autóknak tavaly már több mint a fele elektromos vagy hibrid jármű volt Norvégiában az OFV autóipari üzleti tanácsadó vállalat adatai szerint.
Már 1959-ben a globális felmelegedés veszélyeire figyelmeztette az amerikai kőolajipar vezetőit, kormányilletékeseket, közgazdászokat a magyar származású atomtudós.
Történetében először kilencmilliárd eurós forgalmat ért el tavaly a német Rossmann háztartási cikkeket, higiéniai és kozmetikai szereket forgalmazó kiskereskedelmi lánc.
A Richter bejelentette, hogy munkavállalói értékpapír-juttatási programjának megfelelően 2015. december 16-án, a munkavállalók részére átadott 350 694 darab Richter törzsrészvény zárolását a letéti idő lejártával megszüntette...
Az euróövezeti konjunktúra fellendülésének köszönhetően jó esély van rá, hogy az idén le lehet zárni az Európai Központi Bank (EKB) eszközvásárlási programját - véli Ewald Nowotny, az osztrák központi bank kormányzója. Nowotny...
Hónapok óta arról olvasni, hogy hozamsivatag van a világban, a fejlett állampapírokkal nem lehet érdemben pénzt keresni. Az igazán bátor befektetők azonban még tudnak mazsolázni, valahol tíz százalék feletti reálhozam is elérhető. A...
Amióta 7 évvel ezelőtt megnyílt a német munkaerőpiac a hazai munkavállalók számára, elsődleges kérdés lett az ottani bérek nagysága, hisz leginkább az határozza meg, útnak induljon-e valaki munkát vállalni Európa legnagyobb gazdaságába. Nem meglepő módon a bérek magasak, viszont érdekes módon az ex-NDK még mindig nem tudott teljesen felzárkózni.
Médiaértesülések szerint London "informális" tárgyalásokat kezdett Nagy-Britannia esetleges csatlakozásáról a Csendes-óceáni Partnerségi Megállapodás (TPP) szabadkereskedelmi övezetéhez, amelyből az Egyesült Államok egy éve kilépett.
A minősített könyvvizsgálók kiemelten fontos és fokozott felelősséggel járó, speciális szaktudást igénylő ellenőrzési feladatokat látnak el a pénzügyi intézményeknél. A pénzügyi beszámolási folyamatokban sajátos bizalmi...