Hamarosan létrejöhet az elvi megállapodás az Európai Unió és a dél-amerikai közös piac, a Mercosur között tervezett szabadkereskedelmi szerződésről, a héten sikerült érdemi előrelépést elérni, és a tárgyalások tovább folytatódnak – jelentette ki Jyrki Katainen gazdasági növekedésért felelős uniós biztos szerdán Brüsszelben.
A Microsoft a vártnál nagyobb egyszeri tételek nélküli nyereséget és árbevételt ért el a december végével záródott három hónapban, a jó eredményekhez lényegesen hozzájárult a felhőmegoldások-üzletág sikeressége.
A versenyhivatal döntése szerint nem csökkenti jelentős mértékben a piaci versenyt az összefonódás, amellyel Mészáros Lőrinc a Konzum Alapkezelő Zrt. felett egyedüli közvetlen irányítást, és ennek révén az Opus Nyrt. felett egyedüli közvetett irányítást szerez.
Csúcsdöntésekkel indult az év a BÉT-en. A BUX újabb szintet ugrott, átlépte ugyanis a 41 000-es záróértéket január 22-én, 23-án pedig történetének legmagasabb záróértékét érte el, ami nagyban köszönhető annak is, hogy aznap...
A Taxify „XL” által a 7 személyes gépjárművek is elérhetők az utazni vágyók számára, a „Business” szolgáltatással pedig a céges utazások adminisztrációját egyszerűsítik.
A Duna House igazgatósága jóváhagyta, hogy a társaság saját részvényeket szerezzen a Munkavállalói Résztulajdonosi Program szervezet létrehozásához. A hír pozitívan értékelhető a Concorde elemzői szerint. A hír pozitívan értékelhető...
A rossz levegő, a kevés fény, a sok stressz egyaránt megbetegíthet. Mivel életünk jelentős részét a munkahelyünkön töltjük - a 40 év alatt közel 10 ezer napot - nagyon nem mindegy, hogy ezt milyen körülmények között tesszük. Ahogy...
Tovább bővíti kínálatát a Taxify, Európa legdinamikusabban növekvő felhasználói bázisával bíró közlekedési alkalmazása. A több mint 20 országban jelenlévő startup az „XL” funkció, valamint a „Business” szolgáltatás bevezetésével az eddigieknél is személyre szabottabb megoldásokat kíván nyújtani az utazásokhoz. A hazánkban is egyre nagyobb népszerűs
A Greengo és a Mol után a Prologis is elindítja saját autómegosztó szolgáltatását, a Prologis Car Sharinget - írta a Forbes. A szolgáltatás a cég által működtetett hét parkból négyben (Budapest M1, Sziget, Harbor és Gyál) dolgozó...
A jónevű óriáscég bejelentette, hogy olyan chipeket fog gyártani, amelyek kifejezetten a kriptodevizák előállítására alkalmasak. A befektetők rögtön reménykedni kezdtek, hogy ha a Samsung ilyet csinál, akkor biztos nem esnek majd az árak. A bitcoin ennek ellenére esett ma, sőt, kritikus szint alá került az ár.
Szövetségépítés zajlik - mondta a mai Kormányinfón Lázár János, utalva az osztrák-magyar miniszterelnöki találkozóra, illetve a V4-es konferenciára utalva. A Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt a CSOK gyorsításáról. A kormány...
Az Európai Unió 125,5 millió eurót biztosít a kohéziós alapokból az Esztergomot Budapesttel összekötő vasútvonal korszerűsítésével és villamosenergia-ellátásával kapcsolatos munkákra – közölte az Európai Bizottság csütörtökön.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 61,5 milliárd forintért – a meghirdetett mennyiségnél 1,5 milliárd forinttal nagyobb összegben – értékesített 3, 5 és 15 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján.
10 millió forintos bírságot szabott ki a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) a BKK-ra a tavaly nyáron indított online jegyértékesítési rendszer hibái miatt - értesült az Index. Péterfalvi Attila NAIH elnök...
Jelentősen csökkennek a családi otthonteremtési kedvezmény, a csok igénybevételének adminisztratív terhei – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján kérdésekre válaszolva.
Jövőre másfélszeres bővülést tervez a Travel Service Hungary Kft., amelynek cseh anyacégéhez szerdán érkezett meg a Boeing legújabb típusa. Minderről Farkas Attila, a cég hazai leányvállalatának vezérigazgatója nyilatkozott a Világgazdaságnak.
A hazai ingatlanárak immár ötödik éve folyamatosan nőnek, az építkezési kedv és az új beruházások rekordokat döntenek. 2017 egyértelműen az újlakás építések éve volt, az első kilenc hónapban mintegy 8000 új lakás épült és további 28 ezerre adtak ki építési engedélyt. Az árak is dinamikusan emelkedtek, a legdrágább területen, a főváros V. kerületébe
Az orosz gazdaság 1,5 százalékkal erősödött tavaly az orosz statisztikai hivatal csütörtökön közölt első becslése szerint. A gazdaságfejlesztési minisztérium legutóbbi előrejelzésében 1,4-1,8 százalékos növekedés szerepelt...
A bevándorlás minden formáját elutasítja a kormány, hangozzék ez bármilyen furcsán is. A csok egyszerűbb lesz, a babakötvény többet fizet, emelik a hadiárvák ellátását.
A dán energetikai nagyvállalat, az Ørsted vezetője, Henrik Poulsen azt mondta a CNBC-nek, hogy az elmúlt évben nagyon erős működési eredményt értek el. 2016-hoz képest, az EBITDA 2017-ben 18 százalékkal, 22.5 milliárd dán koronára (kb 922 milliárd forintra) nőtt. A vezérigazgató szerint a megújulók már teljesen versenyképesek a fosszilis energiahor
Tájékoztatót tett közzé a képző szervezetek számára a FAKSZ képzések elismerésének szempontrendszeréről és a kérelmekhez szükséges dokumentumokról a Miniszterelnökség.
Elkészül az M4-es autópálya mindhárom szakasza 2020 végére a szerdai kormánydöntés értelmében – jelentette be a földművelésügyi miniszter csütörtökön Szolnokon, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége Jász-Nagykun-Szolnok megyei szervezetének Gazdafórum című rendezvénye előtti sajtótájékoztatón.
Donald Trump amerikai elnököt is jelölték az idei Nobel-békedíjra – erősítette meg a hírt csütörtökön Henrik Urdal, az oslói Békekutató Intézet igazgatója a norvég Nettavisen című honlapnak.
A Suzuki idén januárban, csakúgy mint az egész tavalyi évben remek magyarországi eladási adatokkal örvendeztette meg befektetőit és a márkát kedvelőket. Az idei év első hónapjában ráadásul négy szegmensben is elsőséget ért el a magyar piacon a japán autógyártó – olvasható a Magyar Suzuki Zrt. közleményében.
Az Európai Bankhatóság több hónapig tartó szimulációs gyakorlatot indított csütörtökön, mellyel a Brexitből eredő, és az EU legnagyobb bankjait és egész makrogazdasági teljesítményét érő stresszhelyzetet kívánja modellezni. A szimuláció forgatókönyve feltételezéseket tartalmaz mind a megállapodásos, mind a megállapodás nélküli Brexitre vonatkozóan,
A Kormány döntése értelmében újabb, a diákhiteleseket érintő változások lépnek életbe február 1-jén. Többek között módosul a Diákhitel1 keretében felvehető legmagasabb hitelösszeg, így a szabad felhasználású Diákhitel esetében...
Újabb négy termék kaphat földrajzi oltalmat, az erre irányuló kérelmek a legfrissebb Földművelésügyi Értesítőben jelentek meg. Eszerint a balatoni hal, a szilvásváradi pisztráng, a homokháti őszibarack pálinka és a jászsági nyári szarvasgomba szerezhet eredetvédettséget a következő időszakban.
Amióta az Európai Központi Bank elnöke, Mario Draghi 2012-ben kijelentette, hogy az EKB szinte mindent hajlandó megtenni az euró megmentéséért, az olasz államkötvények értéke töretlenül nő. 2011-ben a 10 éves olasz államkötvény hozama 7% volt, ez most 2% körüli. Ez arra enged következtetni, hogy ahogy az EKB megkezdi a mennyiségi lazítás kivezetésé
Az elmúlt három évben több mint 600 sikeres ügyletet bonyolítottak le külpiacon a magyar kis- és középvállalkozások (kkv) több mint 10 milliárd forint értékben a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) szolgáltatásainak igénybe vételével – mondta Oláh Zsanett, az MNKH Zrt. vezérigazgatója csütörtökön a Budapesten megrendezett Master of Business üzleti t
Átadták az Invitech Solutions Budapestet lefedő Long Range (LoRa)-technológiájú IoT-hálózatát – jelentette be a társaság. Az Internet of Things (IoT – interneten keresztül összekapcsolt, irányított eszközök hálózata) platformjával a társaság az IoT-értéklánc minden elemét képes egymaga biztosítani vállalatok, államigazgatási és önkormányzati intézm
A magyar gazdaságot új dimenzióba kell átléptetni, melyben már nem a munkahelyek száma, hanem azok technológiai színvonala, az ott előállított hozzáadott érték a meghatározó – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Szegeden.
Munkavállalói Résztulajdonosi Programot indított a Duna House. Az igazgatóság a következő másfél évben legfeljebb 153 ezer 50 darab DH részvényt vásárolhat, a 3300-6000 forintos ársávban. A részvényeket tőzsdén is és azon kívüli ügylet során is megvehetik.
Továbbra is az amerikai cégek dominálnak a legértékesebb márkanévvel rendelkező vállalatok között a brit Brand Finance piackutató vállalat 2018-as ranglistája szerint. Egyedül a Samsung és egy kínai bank került be az első tíz közé.
A GVH engedélyezte, hogy a felcsúti polgármester a Konzum Alapkezelőben, és így az Opusban is irányítást szerezzen. Ehhez mindössze két helyi rádiót kellett eladnia.