Az elmúlt évben 4,5 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) Csehországban - közölte pénteken előzetes becslése alapján a cseh statisztikai hivatal (CSÚ).
Magas kobaltkioldódást mért a német hatóság a Müller vállalat által forgalmazott kínai porcelánedények (teás- és kávésbögre, illetve csésze) vizsgálata során. A terméket a magyarországi üzletekben is árulták. A német...
Thomas Piketty legfrissebb tanulmánya szerint a fejlett nyugat-európai EU-országok több tőkét visznek ki a kelet-közép-európai országokból, mint amennyit uniós támogatások formájában idehoznak.
Valószínű, hogy több tízmillió éven át az űrben marad Elon Musk amerikai üzletember sportautója, mielőtt rázuhan a Földre vagy a Vénuszra - következtettek kanadai és cseh kutatók.
Harminc százalékkal csökkent a csecsemőhalandóság Magyarországon 2013 óta - közölték egy koraszülött-ellátással kapcsolatos, pénteken kezdődött nemzetközi konferencia szervezői az MTI-vel. Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a tanácskozást üdvözölve azt írta: a cél, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen, és ha a vártnál
A pénteki piaczárást követően jelenik meg az idei első hitelminősítői döntés, a Standard & Poor’s (S&P) kezdi a magyar szuverén besorolások vizsgálatsorozatát.
Nincs egyszerű dolgunk, ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy miként lehet meggazdagodni. Nem csak azért, mert életviteltanácsadók és üzleti guruk tömkelege hirdeti a kétes igéit, hanem mert a tudományos világ alig foglalkozik ezzel...
Mintegy 200 ezer oldalas dokumentációt kell összeállítani, amelyben a tervező igazolja, hogy a létesítmény teljesíteni tudja a nukleáris biztonsági szabályzatokban szereplő követelményeket.
Hálózati karbantartás miatt február 18-án, vasárnap hajnalban éjfél és fél kettő között maximum egy órás szünet lesz az úthasználati jogosultságok értékesítésében - tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) pénteken.
Egy állásinterjú mindig stresszel jár: vajon megfelelően öltöztünk fel? Felkészültünk rendesen? Ilyen feszült légkörben viszont hajlamos az ember ostobaságokat beszélni és kérdezni. Összeszedtük, mi az a 10 mondat, amit jobb elkerülni...
Emelkedő inflációs környezetben inflációkövető vállalati és államkötvényeket, rövid és középes átlagos futamidejű, magas hozamú vállalati és államkötvényeket, és olyan országok (Oroszország, Brazília) kötvényeit érdemes...
Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára az aláírási ceremónián arról beszélt, hogy a program megkönnyebbülést hozhat a helyieknek.
A tervek szerint az év második felében adják be Paks II létesítési engedélyének kérelmét - mondta Aszódi Attila, a paksi atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkár a Hungarian Energy Investors Forum 2018 energetikai konferencián pénteken Budapesten.
A spanyol jegybank ma közölt előzetes adatai szerint tavaly év végén 98,08%-os volt a GDP-arányos adósságráta, ami azt jelenti, hogy a 2014-es 100,4%-os történelmi csúcshoz képest sorozatban már a harmadik egymást követő évben csökkent...
Az egyre magasabb lakásbérleti díjak mellett nincs könnyű dolga a pályakezdőknek ha megfelelő helyen, elfogadható állapotú lakást szeretnének bérelni. Nyugat-Európában már bevett gyakorlat, hogy nemcsak szociális alapon, hanem piaci...
Vételi ajánlás mellett megemelte az OTP részvényeire vonatkozó célárát az HSBC. Az elemzőház számai szerint az OTP kifejezetten olcsó a legközelebbi szektortársakhaz képest. P/E alapon. A jó öreg P/BV szerint már meg sem próbálják...
Az automatizációban, a digitalizációban és a robotizációban látványos fordulat következhet be öt éven belül, főként a nagyvállalatoknál – mondta a Világgazdaságnak Szűts Ildikó, az Országos Humánmenedzsment Egyesület elnöke.
A múlt hét végén masszív esés indult el a Richter piacán, rossz hírek érkeztek ugyanis a gyógyszergyártó egyik legfontosabb készítményével kapcsolatban. Úgy tűnik, az árfolyamesést többen kihasználták részesedésük növelésére...
Az Európai Unió nem törli el a vízumkényszert Törökországgal szemben, amíg Ankara nem enyhít terrorellenes törvényén - közölte pénteken Didier Reynders belga külügyminiszter az EU-tagországok külügyminisztereinek informális találkozóján...
Bár továbbra is három kamatemelést áraz idénre a Fedtől a piac, a dollár ma reggelre új bő hároméves mélypontra szakadt az euróval szemben és a dollárindex is 2014 vége óta nem látott mélypontra bukott. Innen aztán látványos erősödés...
A magyar autósok negyede nyitott az elektromos autó vásárlásra; a szakértői becslések szerint az év végére már 5000 felett lehet az elektromos autók száma Magyarországon - közölte az Ipsos.
Jelentősen, 23 százalékkal nőtt éves szinten a lakások iránti kereslet idén február közepéig, így élénk piacra lehet számítani 2018-ban is. A nagy kereslet miatt a vevők számára a teljes piacot nézve nincs nagy mozgástér az alkura, de ennek mértéke ingatlantípusonként különböző.
Észszerű szabályokat vezetett be a kormány február elsejével a gázkészülékek cseréjére vonatkozóan, így értékes időt és felesleges kiadásokat takaríthatnak meg a fogyasztók - hangsúlyozta a Miniszterelnökség kabinetügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkára pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
A hét utolsó napját emelkedéssel zárta a japán tőzsde, míg az európai részvényindexek is emelkedést mutatnak pénteken. Az amerikai tőzsdék egyelőre mínuszban járnak, kiemelt makroadat hiányában hangulatalapú kereskedés jöhet ma...
Az Eustream szlovák átvitelirendszer-üzemeltető és lengyel partnere, a Gaz-System bejelentette, készen állnak a szlovák-lengyel földgáz interkonnektor megépítésére; így 2021-től lengyelországi LNG-eredetű földgáz is érkezhet Magyarországra....
A bemutatott terv szerint a korona üzleti modell része lesz egy erre létrehozott bank és fizetési platform, ami a svájci pénzügyi hatóságok felügyelete alatt működik.
A piaci várakozásokkal összhangban Haruhiko Kuroda eddigi jegybankelnököt jelölte az újabb 5 éves tisztségre ma reggel Abe Shinzo japán kormányfő. A jen reggel óta újra esik, igaz csak a dollárral szemben és ennek jórészt technikai elemzési...
Vasárnap ismételten munkabeszüntetéssel folytatódik a sztrájk a Bosch-konszern miskolci üzemében, mivel eredménytelen volt a csütörtöki tárgyalás a Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. cégvezetése és a munkavállalói érdekképviselet között – közölte az Életre Tervezett Munkavállalók Országos Szakszervezete (ÉTMOSz) az MTI-vel.
Hiába éri sok kritika a TAO-támogatásokat és a sokadik felépülő stadiont és focipályát, ha egyszer megkérdezik az embereket, hogy mit szeretnének, a focipálya mellett döntenek.
A magyarországi bankok a tervek szintjén kimagaslóan felkészültnek tűnnek régiós versenytársaikhoz képest az új pénzforgalmi irányelv, vagyis a bankok életét felforgató PSD2 szabályozás utáni időszakra. Ugyanakkor - méretükből fakadóan...
Az elektromos járművek térnyerésével egyre többen próbálják meghatározni azt az időpontot, amikor megáll a világ globális kőolaj-felhasználásának bővülése. Van azonban egy olyan terület, ahol az előrejelzések szerint 2050-ig folyamatosan nőhet a felhasználás, a közlekedési ágazatban a leggyorsabb ütemet diktálva.
A hét utolsó napját emelkedéssel zárta a japán tőzsde, míg az európai részvényindexek is emelkedést mutatnak pénteken. Az amerikai tőzsdék egyelőre mínuszban járnak, kiemelt makroadat hiányában hangulatalapú lehet a mai kereskedés...
A szociáldemokrata szavazók 66%-a támogatja, hogy az SPD újra nagykoalícióra lépjen a CDU/CSU pártszövetséggel - derült ki a Kantar Emnid közvélemény-kutató által a Funke médiacsoportnak készített, ma közzétett felmérésből. Ez...
Kína, amely az Egyesült Államok legnagyobb hitelezője, tavaly hét éve legnagyobb ütemben, 126 milliárd dollárral, 1185 milliárd dollárra növelte amerikai állampapír-portfólióját. A változás iránya nem meglepő, hiszen a kínai jegybank...
A Fővárosi Törvényszék pénteken ítéletet hirdetett a Buda-Cash Brókerház Zrt. „fa“ felperes által a Saxo Bank A/S alperes ellen szerződés érvénytelensége iránt indított perben.