A külföldi munkavállalóknak a legjobb lehetőséget az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság kínálja. Az HSBC friss, Expat Explorer rangsorában az első öt helyet e két ország nagyvárosai foglalják el.
A Masterplast Nyrt. adózás utáni eredménye 2 millió 726 ezer euró volt tavaly, szemben a 2016. évi 2 millió 323 ezer euróval - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján kedden.
A lakossági fűtés szociális nehézségei sem adhatnak alapot más emberek alapvető és egészségét érintő jogainak sérelméhez. Az államnak e téren a támogató, ellenőrző és akár tiltó eszközök arányos alkalmazásában legalább akkora felelőssége van, mint az érintett lakosságnak – mondta Bándi Gyula, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelye
A Vodafone Deutschland, a Nokia és az Audi mobiltelefon-hálózatot telepítenek a Holdra 2019-ben, ami lehetővé fogja tenni a nagy felbontású streaming szolgáltatást a holdi felszínről a Földre, illetve azt is, hogy az Audi feltelepített holdjárói kommunikálhassanak egymással és bázisállomásukkal.
Kedden először szólalt meg a Fed-elnök, aki beszédében arra utalt, hogy elkötelezett a monetáris politika fokozott szigorítása mellett. Az amerikai indexek lefelé vették az irányt, a félelem-index, a VIX több mint 10 százalékot ugrott.1...
Magyarországra jön az AmeriCamp: a munkaerő-közvetítéssel foglalkozó nemzetközi cég kimagasló bérekkel és alacsony induló költséggel szeretne évente több száz magyar diáknak munkalehetőséget biztosítani amerikai gyerektáborokban.
A szakember hiány szinte minden ágazatban felütötte már a fejét, ezért a HR szerepe a megfelelő szakemberek megtalálásában és megtartásában fontosabb, mint valaha. De hol és hogyan találjunk rá a potenciális jelöltekre? Szigeti Nikoletta, a Profession Services Üzletágvezetője szerint a közösségi média jó kiegészítője lehet a még mindig leghatékonya
Fiatalok vállalkozóvá válását segítik európai uniós forrás felhasználásával a dél-dunántúli régióban - közölte a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (Kisosz), a pályázatot lebonyolító konzorcium tagja kedden az MTI-vel.
Több mint 19 milliárd forintos fejlesztés lendítheti fel Veszprém megye vendégforgalmát a következő években. Egyebek mellett a balatoni közlekedés összehangolása, kerékpáros turisztikai-, város- és kikötőfejlesztések szerepelnek a megvalósítandó tervek között - jelentette ki keddi, veszprémi sajtótájékoztatóján a Magyar Turisztikai Ügynökség vezéri