Többször ellenőrzött a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) olyan vállalkozásokat az elmúlt időszakban, amelyek figyelmeztető sárga jelzéssel ellátott járművet üzemeltettek, azonban – helytelenül – nem vallottak és nem fizettek cégautóadót – hívja fel a figyelmet az adóhatóság.
Fenekestül forgatnák fel az adórendszert az ellenzéki pártok, ha győzedelmeskednének a választáson, a leghajmeresztőbb ötlettel Gyurcsány Ferenc pártja állt elő.
Az idén a cégek átlagosan 390 ezer forintot költenek egy dolgozó cafeteriájára, 4,5 százalékkal többet, mint 2017-ben - mondta Fata László cafeteria-szakértő a Világgazdaságnak.
Az MNB ajánlást adott ki a fizetés-kezdeményezési és számlainformációs szolgáltató vállalkozások számára szükséges szakmai felelősségbiztosítás vagy garancia minimális pénzösszegének meghatározásáról - írja az MNB legfrissebb...
27 órányi munkáért mindössze 3906 forintos fizetést kapott egy nyugdíjas dolgozó - írja a 24.hu. A nyugdíjas nő nehezen él meg, ezért rendszeresen keresi annak a lehetőségét, hogy egy kis keresettel kiegészítse a nyugdíját....
2,4 millió dollárt tüntetett el a legújabb kriptopénzes csalás, a Giza. A projekt mögött álló rejtélyes csapat ICO-t hirdetett, majd meglépett körülbelül 1000 befektető pénzével. Az ICO lényegében egy friss kriptopénz kibocsájtása...
Mintegy 40 milliárd forint marad a lakosságnál a téli rezsicsökkentés után - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) parlamenti államtitkára hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Most Miskolcra látogat a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. a korábban már sikeres élelmiszerpazarlás elleni akciója. Információkat és ötleteket kaphatnak az élelmiszermentésre vonatkozóan.
Betört a magyar ingatlanpiacra a nemzetközi szinten már egyre nagyobb jelentőségű proptech (property technology), amely a digitalizációt állítja a szektor szolgálatába. A proptech első körben a kereskedelmi ingatlanoknál hozott látványos eredményeket, emiatt az ingatlanba beruházók mellett ugrásszerűen növekedhet az épületeket, irodákat használó, b
Könnyebben alakul ki szemszárazság azoknál, akik sokat ülnek számítógép előtt, mert egy kísérlet szerint a gép előtt fele annyit pislognak az emberek, mint például könyvolvasás közben - közölte a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának igazgatója az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
A budapesti Városligetet mindenki ismeri, de azt valószínűleg kevesebben tudják, hogy ez volt a világ első közparkja. A több mint 200 éves parkot most jelentősen felújítják: bár ez a folyamat sok kritikát kapott, az biztos, hogy egy igazi...
Két helyszínen több mint hatmilliárd forintos újabb beruházást valósít meg Magyarországon a Rosenberger Magyarország Kft - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a cégcsoport nyírbátori gyárának átadásán. A kormányfő szerint...
"A hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát" - szól a magyar közmondás. A tudomány viszont éppen arra jött rá, hogy a hazugságok mérföldekkel lehagyják az igazságot. Nemcsak gyorsabban terjednek az álhírek, hanem mélyebbre...
Nagyot emelkedtek az amerikai részvénypiacok pénteken, miután a vártnál lényegesen kedvezőbb munkaerőpiac érkezett, az amerikai tőzsdék 1,5 százalék feletti pluszban zártak. Jó a hangulat az ázsiai tőzsdéken is hétfőn, a pozitív...
A különböző közösségi oldalakat szinte elöntik az önjelölt motivációs trénerek videói, és a különböző motivációs idézetek. Ezekben alapvetően mindig van valami igazság, de a pozitív gondolatokat kevesen tudják igazán hitelesen...
Pénteken csúcsra emelkedett Amerikában a Nasdaq, így ma mindenhol szinte megvadultak a vevők, különösen Ázsiában. A BUX is emelkedik, élen az OTP-vel, az Appeninnél pedig bejelentés lesz, felfüggesztették, folytatódik a hírözön a cégcsoportnál, hogy ne csüggedjenek a befektetők.
Tesztüzembe állították a legújabb Fuxing szupervonatot a hétvégén Kínában. A 415 méteres, 16 kocsiból álló szerelvény kétszer olyan hosszú, mint az eddigiek, vagyis több mint 1100-an utazhatnak a 350 kilométer per órával száguldó vonaton.
Különleges befektetői klubra invitáljuk az érdeklődőket. Az Aegon Alapkezelő szakemberei segítségével a résztvevők beleshetnek a boszorkánykonyhába: hogyan hoznak befektetési döntéseket a profik, milyen aktuális trendeket látnak, mi...
Az Európai Unió további hat hónappal, szeptember 15-ig meghosszabbította az Ukrajna területi integritásának megsértése, az ország függetlenségét aláásó vagy fenyegető intézkedések miatt Oroszország ellen bevezetett büntetőintézkedéseket - közölte az Európai Unió Tanácsa hétfőn.
A három nagy hitelminősítő közül a Moody’s Investors Service lóg ki annyiban, hogy a többiekhez hasonló besorolás mellett stabil kilátást ad Magyarországnak.
Egy meglehetősen komplikált tranzakció keretében az E.ON megszerzi az RWE 76,8%-os részesedését az Innogy-ban és további 1,5 milliárd eurót is kap a tranzakció keretében az RWE-tól.
Tesztüzembe állították a legújabb Fuxing szupervonatot a hétvégén Kínában. A 415 méteres, 16 kocsiból álló szerelvény kétszer olyan hosszú, mint az eddigiek, vagyis több mint 1100-an utazhatnak a 350 kilométer per órával száguldó vonaton.
Nagy lendületet kapott a közösségi autózás Budapesten azóta, hogy a piacon megjelent a Mol is saját szolgáltatásával, a Mol Limoval - írja az Index. A lapot a Mol tájékoztatta arról, hogy a szolgáltatásuk nagyon népszerű az emberek...
Egy olvasónk beszámolója szerint nem tud belépni sem a CIB Bank mobilbankjába, sem netbankjába. A bank megerősítette, hogy probléma van. FRISSÍTÉS 12:51A CIB Bank azt közölte a Pénzcentrummal, hogy a hibát elhárították, a mobilalkalmazás...
Ingatlan eladásakor az újdonság ereje mindig óriási előny, ezért különösen fontos, hogy miként visszük piacra a lakást. Érdemes olyan ingatlanközvetítővel dolgozni, akinek sok együttműködő partnere van, jó a háttere, rugalmas és gyorsan tud mindenre reagálni, tanácsolta Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa. Cége Magyarországon
A rendszerváltás után a magyar piacgazdaság előtt példaként általában Németország szerepelt - hangsúlyozta a kormányfő Rosenberger kft. hatmilliárdos beruházásának bejelentésén.
Az MNB ajánlást adott ki a fizetés-kezdeményezési és számlainformációs szolgáltató vállalkozások számára szükséges szakmai felelősségbiztosítás vagy garancia minimális pénzösszegének meghatározásáról.
A Deutsche Bank 40 millió darab részvényt tervez értékesíteni az alapkezelői üzletágából, melyet további 10 millió darabbal megnövelhetnek túljegyzés esetén.
A Google legérzékenyebb kutatásainak ellenőrzését átvette a Pentagon. A Google alkalmazottak felháborodása a hadsereggel létrejött szimbiózis kapcsán azt mutatja, hogy nincsenek tisztában azzal, hogy valójában miféle cégnek dolgoznak. Az NSA rendszere a világ teljes telekommunikációs hálózatát képes ellenőrizni.
Varga Mihály elmondta: a kormány intézkedéseinek köszönhetően az ország külső adóssága gyors mértékben csökken, az államháztartási hiány is stabilan alacsonyan, 2 százalék körül alakul.
Az Európai Unió nem ijedt meg a protekcionista fenyegetésektől, és szükség esetén meg fogja magát védeni – jelentette ki ma Cecilia Malmström uniós kereskedelmi biztos a Donald Trump amerikai elnök által kilátásba helyezett importvámokra utalva.
A családi vállalkozások fontosságáról beszélt Orbán Viktor miniszterelnök, miután bejelentették a Rosenberger Magyarország Kft. hatmilliárd forint értékű új beruházását. Ennek kapcsán összefoglaltuk, hogy miként teljesítenek...
Az olasz pártok sokban különböznek, azonban akadnak közös tulajdonságok is, amelyek összekötik őket. Ilyen például az adócsökkentés, a magasabb nyugdíj, valamint a sokrétű és bőkezűbb szociális ellátás. Minden esélye megvan Olaszországnak arra, hogy gazdasági teljesítménye negatív irányba forduljon, hiszen olyan problémákkal néz szembe az ország, m
A cég közleménye szerint a világ legzöldebb és leginnovatívabb autógyártójának tartott, környezetbarát hibrid elektromos modelljeiről ismert Toyota mindig is büszke volt arra, hogy hallgat ügyfeleire, és reagál a tőlük kapott visszajelzésre.
A Waberer's 19 milliárd forintból fejleszti járműparkját, több mint 1000 - DAF, Volvo, Kögel és Schmitz gyártmányú - szállítóeszközt vesz, és ennek köszönhetően a cserék mellett 100 darabbal bővíti járműveinek számát.
A hétvégén fontos bejelentést tettek a német közműszolgáltatók: vasárnap közzétették, hogy az RWE megállapodásra jutott az E.ON-nal, amelynek keretében az RWE az Innogy-ban fennálló 76,8 százalékos részesedését az E.ON vásárolja...