A lengyel kormány márciusban dönthet az ország első atomerőművének a megépítéséről - jelentette ki Krzysztof Tchórzewski energetikai miniszter hétfőn egy vidéki gazdasági fórumon. A miniszter azt mondta, hogy nagy valószínűséggel...
Románia és Bulgária mielőbbi schengeni csatlakozását és a keleti partnerség megerősítését sürgette hétfőn bukaresti találkozóján Ekaterina Zaharieva bolgár, Nikosz Kociasz görög és Teodor Melescanu román külügyminiszter. Az...
Rövidített útvonalon közlekedik március 16-án, 17-én és 18-án a 4-es, a 6-os és a 17-es villamos, mert a vonal több pontján vágányjavítási munkákat végeznek – közölte a Budapesti Közlekedési Központ.
A csoda születése előtti pillanatnak lehetünk szemtanúi a Koreai-félszigeten a diplomáciai áttörésnek köszönhetően – idézte a szöuli elnöki hivatal Kono Taro japán külügyminisztert.
Az Európai Bizottság az élelmiszercsalás elleni küzdelemmel és az élelmiszer-minőséggel foglalkozó tudásközpontot hozott létre, amely kedden kezdi meg munkáját - közölte az uniós bizottság hétfőn. A tájékoztatás szerint...
Támogatta az Országgyűlés gazdasági bizottsága azt a módosító indítványt, amely alapján a közérdekű nyugdíjas-szövetkezet éves nettó árbevételének legalább 85 százalékát a tagok között személyes közreműködésük arányában kell szétosztani. a módosítást a kormány is támogatja.
Az Európai Bizottság szerint újabb fontos mérföldkőnek számít a tőkepiaci unió létrehozásában az a hétfőn előterjesztett jogalkotási csomag, amely a befektetési alapok határokon átnyúló piacának és a fedezett kötvények piacának...
Donald Trump amerikai elnök hétfőn közölte, hogy Wilbur Ross kereskedelmi miniszter tárgyalni fog az Európai Unió vezetőivel az amerikai termékeket sújtó vámokról és nem vámjellegű korlátokról.
A lengyel kormány márciusban dönthet az ország első atomerőművének a megépítéséről – jelentette ki Krzysztof Tchórzewski energetikai miniszter hétfőn egy vidéki gazdasági fórumon.
Tőzsdén kívüli ügylet keretében növelte részesedését az Appeninn Vagyonkezelő Holding Nyrt.-ben az OTP Ingatlanbefektetési Alap a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett tájékoztatás szerint.
Közzétette osztalékfizetési javaslatát a Mol igazgatósága. A rendes osztalékot 9%-kal, részvényenként 85 forintra emelné a cég. A 2017-es eredmények alapján rendkívüli osztalék fizetéséről is határozott a Mol. Figyelembe véve...
Legkorábban 2019 második felében láthatjuk a blokkláncforradalom eredményeit a hazai közigazgatásban – mondta a Világgazdaságnak Benedek Péter, a Blockchain Competence Center ügyvezetője.
A Magyar Nemzeti Bank pénzforgalmi szabálysértések miatt 18 millió forintra bírságolta a B3 Takarék Szövetkezetet, valamint arra kötelezte a hitelintézetet, hogy április 30-ig orvosolja az általa elkövetett jogszabálysértéseket - közölte a Magyar Nemzeti Bank a honlapján.
New York-i penthouse lakás vagy egy tengerparti ingatlan Kaliforniában - nagyjából ez a kép élhet bennünk az amerikai csúcsgazdagok életkörülményeiről. Ez talán igaz is, de ha így van, a módos emberek nem viselkednek racionálisan a lakóhelyük...
Idén már 50 milliárdot költhetnek el a nyugdíjasok az Erzsébet-utalványokkal. Idén már 50 milliárdot költhetnek el a nyugdíjasok az utalványokkal, ez pedig tekintélyes hányada lehet az Erzsébet-utalványos piacnak. Ez az élelmiszer...
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. igazgatósága a 2017-es üzleti év után részvényenként bruttó 10 forint osztalék kifizetését javasolja a közgyűlésnek – tette közzé a biztosító hétfőn a BÉT honlapján.
Az idei „World Car of the Year” verseny első három helyezettje között szerepel a Suzuki Swift a városi autó kategóriában – közölte a Magyar Suzuki Zrt.
A Mol Nyrt. igazgatósága részvényenként 127,50 forint teljes osztalék kifizetését javasolja a 2017-es üzleti év után, ez mintegy 94,3 milliárd forint osztaléknak felel meg, tekintettel a sajátrészvények várható fordulónapi darabszámára – tette közzé a társaság hétfőn a BÉT honlapján.
A Közép-európai Egyetem (CEU) és Bécs városvezetése egy olyan egyetértési megállapodásról (Memorandum of Understanding) tárgyalnak, amely lehetővé teszi, hogy a CEU kampuszt hozzon létre Bécsben, a Budapesten és a Bard College-on, New...
A tőzsdék hangulata ma kezdetben egész jó volt, de az USA-ban kissé elromlott a környezet, legalábbis a Dow Jones mínuszban van. A magyar BUX szépen emelkedett, a Mol és az OTP húzta. A nagy nyertes a Tesla volt az USA-ban és az energiaszaktor Németországban.
Hivatalosan is benyújtotta lemondását Matteo Renzi az olasz balközép Demokrata Párt (PD) főtitkári tisztségéről hétfőn a parlamenti választásokon elszenvedett vereség miatt. A PD-t ideiglenesen Maurizio Martina főtitkár-helyettes vezeti...
A Mol Nyrt. igazgatósága részvényenként 127,50 forint teljes osztalék kifizetését javasolja a 2017-es üzleti év után, ez mintegy 94,3 milliárd forint osztaléknak felel meg, tekintettel a saját részvények várható fordulónapi darabszámára - tette közzé a társaság hétfőn a BÉT honlapján.
Úgy tűnik, a technológiai papírokat jobban viselik a február óta idegesebbé váló befektetői hangulatot, mint a hagyományos nagy részvények. Ez nem csak általánosságban, hanem a mai kereskedésre is igaz: a Nasdaq a pénteki roham után...
Újraindítja a kolumbiai elnök a Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (ELN) nevű gerillaszervezettel folytatott béketárgyalásokat, amelyeket január közepén függesztett fel az ELN tagjai által elkövetett merényletek sorozata után. "Az életre...
A magyar ingatlanpiacon is megjelenik technológián alapuló forradalom, ami a nemzetközi piacon proptech néven terjedt el. Az proptech jelentős változást generál, elsősorban robbanásszerűen javíthatja a hatékonyságot, például olcsóbban fenntartható ingatlanokat hoz, milliárdos megtakarításokkal.
A Budapest Airport legalább 15 százalékos forgalombővülésre számít az Egyesült Államok és Magyarország között az új, közvetlen járatoknak köszönhetően. Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi vezetője elmondta, tavaly az utasforgalom...
Betört a magyar ingatlanpiacra a nemzetközi szinten már egyre nagyobb jelentőségű PropTech (property technology), amely a digitalizációt állítja a szektor szolgálatába.
Ma már nemcsak Európában, hanem Magyarországon is egyre többen bérelnek lakást. A kínálat folyamatosan bővül, mivel az elmúlt években növekszik azoknak a száma, akik hosszú távú kiadás céljából vásárolnak ingatlant. A Rentingo.com eddigi tapasztalatai alapján több hasznos tippet is összegyűjtött, amelyekre a bérbeadóknak feltétlenül figyelniük kell
Mindössze 24 óra alatt, alig több mint 2,5 millió forintnak megfelelő összegért nyomtatja ki a házat egy 3D technológiával foglalkozó cég az alábbi videóban. Az Apis Cor szerint a projekt áttörést hozhat az építkezésekben - de mindenesetre...
A Naftohaz ukrán állami gázvállalat reményei szerint további, mintegy nyolc milliárd dollár kártérítést nyernek még az idén peres úton Oroszországtól, ezúttal a Krím félsziget négy évvel ezelőtti önkényes elcsatolása miatt - közölte Jurij Vitrenko, a cég kereskedelmi igazgatója hétfőn a Facebookon tett bejegyzésében.
Az Európai Unióban bejelentett veszélyes termékek többsége az úgynevezett harmadik országokból származik, a legnagyobb részük, 53 százalékuk Kínából - derült ki az Európai Bizottság hétfőn közzétett jelentéséből.
A négymillió koronás kikiáltási ár majdnem duplájáért, 7,8 millió koronáért (90 millió forint) kelt el Ludvík Pytlícek cseh filatelista gyűjteményének legértékesebb csehszlovák darabja a Burda aukciósház vasárnapi árverésén Prágában. A szerencsés licitálónak a bélyeg ára mellett még a 19 százalékos aukciós jutalékot is ki kell fizetnie.