A dízelautók rohamosan csökkenő népszerűsége keresztülhúzta az autógyártók számításait az egyre szigorodó uniós szén-dioxid-kibocsátási normák teljesítésére a hatékony üzemanyag-hasznosítású dízeltechnológia alkalmazásával.
A tavalyinál húsz százalékkal kevesebben nézték meg a vasárnap este Hollywoodban megrendezett Oscar-díjátadó gála tévés közvetítését Amerikában, először süllyedt a nézőszám 30 millió alá.
Hazaérkezett Magyarország 3 tonnányi aranytartaléka Londonból - számolt ma be róla a Magyar Nemzeti Bank. A hazahozatal egyik hivatalos indoka a piaci bizalom további erősítésének célja volt, ám ha ez csak az aranytartalék mennyiségén...
Míg 2005-től tíz évig csökkent, addig 2015-től folyamatosan emelkedik Magyarország energiafelhasználása. A legtöbb energiát a lakosság fogyasztja – mondta az InfoRádiónak Szalai Gabriella, a Magyar Energiahatékonysági Intézet vezetője.
Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2017-ben 4,0 százalékkal nőtt az előző évi 2,2 százalék után. A naptárhatással szűrt adat 2,1 százalékosról megduplázódott, 4,2 százalékosra emelkedett. A tavalyi negyedik negyedévben 4,4 százalékos volt a gazdasági növekedés az előző negyedévi 3,9 százalékot követően, a naptárhatástól megtisztított adat 4,1
Orosz milliárdosok vetélkednek egy hatalmas nyersanyagüzlet feletti irányítás megszerzéséért. Ami a MMC Norilsk Nickel PJSC, röviden Nornickel nevű társaságért folyó küzdelmet különösen fontossá teszi, az az, hogy a jelen csatározások...
Varga Mihály Stabilitás és növekedés címmel tartotta előadását a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági évnyitó rendezvényén. Előadásának elején kiemelte, hogy nem illuzórikus a korábban kitűzött cél, az 1 millió új munkahely...
Továbbra sem egyeztetett a baloldali ellenzék az érdekképviseletekkel, az ágazati szereplőkkel a munkavállalókat érintő ígéreteiről – értesült a Magyar Idők.
Parragh László, Matolcsy György és Varga Mihály előadása után Orbán Viktor szólalt fel a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági évnyitóján. Költségvetés Beszéde elején a miniszterelnök kiemelte: a politika olyan terület...
Mindenki boldog, nyugodt nyugdíjas évekre vágyik. Azzal kapcsolatban viszont, hogy ezt hogyan lehetne elérni, megoszlanak a vélemények. Több kutatás eredménye szerint a fiatalabb generáció hajlamos a pénzt, a gazdagságot, és a hírnevet...
Sikeresen adott el 40 milliárd forint értékben három hónapos diszkont kincstárjegyet kedden az ÁKK, a hozam pedig továbbra is nulla százalék. A meghirdetett 40 milliárd forintos tételre 68,4 milliárd forint értékben adtak be ajánlatot...
Most kegyelmi időszak van, Magyarországnak új stratégiát kell építenie, most nagy kanyar jön. Cél, hogy 2030-ra megközelítsük az unió átlagát, 2050-re pedig elérjük Ausztria szintjét – mondta Matolcsy György jegybankelnök a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) budapesti rendezvényén 450 hazai vállalkozás képviselője előtt.
Ha kínai termékek online vásárlásáról van szó, a 30 évesnél idősebb férfiak a leglelkesebbek. A vásárlás igen ritkán impulzív, a legtöbben tudatosan választanak terméket a Rendeljkínait.hu kutatása szerint.
Parragh László, Matolcsy György és Varga Mihály előadása után Orbán Viktor szólalt fel a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági évnyitóján. Költségvetés Beszéde elején a miniszterelnök kiemelte: a politika olyan terület...
Kutas Istvánt nevezték ki a Magyar Telekom Jogi és társasági vezérigazgató-helyettesi területén újonnan megalakult PR Iroda vezetőjévé. A szakember április 1-től irányítja a Magyar Telekom vállalati külső kommunikációs tevékenységét, így a vállalati PR stratégiai fókuszok kialakítását és megvalósítását, és a sajtó- és médiakapcsolati tevékenységet.
Ellentétes az uniós joggal azon személyek haszonélvezeti jogának megvonása, akik nem közeli hozzátartozói a magyarországi mezőgazdasági földterületek tulajdonosainak – közölte az Európai Unió Bírósága kedden.
A professzionálisan megtervezett és kivitelezett szigeteléssel nem csak a gázszámla közel 50%-át, de rengeteg időt és sok bosszúságot is megspórolhatunk. Március 6. Energiahatékonysági Világnap
Az új megbízott egyik fő feladata a jövőre tervezett ENSZ-klímaértekezlet támogatása és a sikert szolgáló konkrét ötletek összefogása, a résztvevők mozgósítása, a cselekvés elősegítése lesz.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint 2020-ra deficit nélküli pénzforgalmi egyenleget tervez a kormány a költségvetésben, emellett az uniós átlagot meghaladó gazdasági növekedést kell elérni 2018-2022 között.
Magyarország ma azért teljesít jobban, mert „nem hagytuk, hogy a döntés szabadságát elvegyék tőlünk”, ugyanis „ha a fontos nemzeti kérdésekben nem mi döntünk, akkor bajban leszünk”.
Parragh László, Matolcsy György és Varga Mihály előadása után Orbán Viktor szólalt fel a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági évnyitóján. Bár sokan konkrét intézkedések ismertetésére számítottak, csalódniuk kellett, a miniszterelnök...
A háztartások fogyasztása, a beruházások és az építőipar hajtotta a magyar gazdaságot tavaly az elemzők szerint. A külkereskedelem és a mezőgazdaság ugyanakkor inkább visszafogta a növekedést. Idén a tavalyihoz hasonló növekedést prognosztizálnak a szakértők.
Kitartás, pozitív hozzáállás, alázat, és magas szintű motiváció: szinte kivétel nélkül minden eredményes sportolót jellemző tulajdonságok. Most egy több mint 30 éves pályafutásra visszatekintő sportolótól lesheted el belső praktikáit...
Előrejelzésük szerint a bér- és adómegállapodás, valamint a társasági adó csökkenésének hatásai idén erőteljesebben fognak érvényesülni, emellett a lakáspiac további bővülésére is számítanak.
Egyre nagyobb szükség van az oktatásban az egyedi módszerek alkalmazására, mert nem minden gyermek fejlődik egyformán - közölte a Fővárosi Pedagógiai Szakszolgálat főigazgatója az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.
Az Idősek Tanácsa azt javasolja a kormánynak, hogy a közelgő ünnepek előtt ismét tízezer forintos Erzsébet-utalványt kapjanak a nyugdíjasok - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért is felelős...
Elképesztő gyorsasággal jelennek meg az új technológiai fejlesztések az ingatlanpiacon is, míg az elmúlt években az okosotthonok jelentettek nagy szenzációt, ma már a lakásokban használt okoseszközök a munkahelyekre és a szállodákba...
A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság képviselője bejelentette, hogy hajlandóak feladni atomprogramjukat, ha úgy érzik, hogy katonailag nem fenyegetik őket többé és garanciákat kapnak arra, hogy a rezsim maradhat - írja a CNBC. Tíz év...
A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság hajlandó feladni atomprogramját, ha úgy érzi, hogy katonailag nem fenyegetik őket többé és garanciákat kapnak arra, hogy a rezsim maradhat - írja a CNBC. Tíz év óta először, idén április végén...
Magyarország egy szerencsés ország, mert sikerült államférfiakat találni a miniszteri pozíciókra és a jegybank elnöki posztjára – mondta Orbán Viktor az MKIK budapesti rendezvényén. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint nem illuzórikus, hogy 2010 és 2020 között összesen egymillió munkahely létesüljön.
Tizenhárom éve tavaly csökkent első alkalommal a dán Lego építőjáték-gyártó vállalat forgalma, de visszaesett a cég nettó nyeresége is az előző évihez képest a vállalat kedden közzétett eredménybeszámolója szerint.
Amennyiben 20 millió forint alatt vásárolna valaki lakást a Belvárosban, annak le kell tennie róla, mivel 30 millióért is csak garzont kaphat – többek között ez derül ki a Futureal-csoporthoz tartozó Cordia Zrt. ingatlanpiaci jelentéséből.
A Magyar Bankszövetség üdvözli a jegybank legújabb ajánlásait a hitelezés kockázatainak csökkentésére, egyben további előírások felülvizsgálatára is javaslatot tesz – áll a bankszövetség keddi közleményében.
Több mint 95 ezer darab jelöletlen tojást találtak egy kamionban a NAV Vas Megyei Adó- és Vámigazgatóságának pénzügyőrei - közölte az MTI-vel az igazgatóság sajtóreferense kedden.