2018. március 6. kedd

márc. 6
15:18
FRISSÍTÉS: Újraindult a határforgalom Röszkénél (Menedzsment Fórum)
Rendszerhiba volt, de már elhárították.
márc. 6
15:30
Megtört a jég: tárgyaló asztalhoz ül Kim és Trump? (Privátbankár)
A tárgyaláson szóba kerül az atomprogram is, a rezsim addig is pihenteti a kísérleteket.
márc. 6
15:36
35 milliárdból bővít Székesfehérváron az Arconic (Menedzsment Fórum)
Új gyártócsarnok épül, ami minimum 200 új munkahelyet is jelent.
márc. 6
15:36
Nagyobb profitot ért el tavaly a LogMeIn (ProfitLine)
A magyar alapítású, mára globális IT vállalattá vált LogMeIn Inc. amerikai szabvány szerinti (GAAP) nettó eredménye 93,3 millió dollárt ért el tavaly a negyedik negyedévben, így éves nyeresége megközelítette a 99,5 millió dollárt, szemben az egy évvel korábbi 1,9 millió, illetve 2,6 millió dollárral, a növekedés meghaladta saját korábbi előrejelzés
márc. 6
15:36
Friss elemzés: 20 millió forinttal semmire sem megyünk a Belvárosban (Pénzcentrum)
2017 negyedik negyedévében nem változott az eladó új lakások száma Budapesten, a szeptemberi kínálathoz hasonlóan az év végén 7450 lakásból választhattak a vevők, ami viszont egy évvel korábbi kínálat közel másfélszeresét jelenti...
márc. 6
15:42
Kilőtt év elején a német gépipar (vg.hu)
Az erős belföldi és külföldi kereslet hatására a német gépipar rendelésállománya januárban 14 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
márc. 6
15:44
Kényes teher helyett üzleti előnyt jelenthet a GDPR megfelelő alkalmazása (vg.hu)
Szakértők szerint a május 25-től hatályos uniós adatvédelmi rendelet hazai végrehajtásának sikeréhez egyebek mellett elengedhetetlen a foglalkoztatással összefüggő és az egészségügyi adatkezelések egységesítése, a mikrovállalkozások mentességi szabályainak pontosítása, illetve a bírságok rendszerének megalkotása.
márc. 6
15:54
Két hét múlva átalakul a DAX (Portfolio)
A Deutsche Börse közzétette, hogy a kritériumoknak való megfelelés alapján hogyan alakítja át március 19-én a legfontosabb német indexeket. A DAX-ból kikerül a ProSiebenSat.1 és bekerülnek a 2015-ben a Bayerből leválasztott műanyagipari...
márc. 6
15:56
Idén már nem értékesít dízelautót Európában a Toyota (Portfolio)
A Toyota bejelentette, hogy az év végéig leállítja a dízelüzemű autók értékesítését Európában - idézte a japán járműgyártó Európáért felelős elnök-vezérigazgatóját a Deutsche Welle német közszolgálati médium. Johan van...
márc. 6
15:58
Porszem került a Richter gépezetébe (Portfolio)
Alapos átalakuláson megy át a Richter, alapvetően generikus gyógyszergyártóból egyre inkább egy originális készítményeket előállító céggé válik. A folyamatban azonban porszem került a gépezetbe, nem is kicsi, a Richter egyik legfontosabb...
márc. 6
16:03
Kiderült: digitális pizzás nemzet a magyar (FinTechRadar)
A Simple rendszerén keresztül lebonyolított ételrendelések durván negyede pizza.
márc. 6
16:06
Tízezer forintos Erzsébet-utalványt kaphatnak a nyugdíjasok (ProfitLine)
Az Idősek Tanácsa azt javasolja a kormánynak, hogy a közelgő ünnepek előtt ismét tízezer forintos Erzsébet-utalványt kapjanak a nyugdíjasok - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért is felelős államtitkára kedden Budapesten, a tanács ülése utáni sajtótájékoztatón.
márc. 6
16:15
Esélyegyenlőségi program indult Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében (AQUA)
Elkezdődött a hátrányos helyzetben élő családok felzárkóztatására, illetve a megyei szociális rendszer fejlesztésére indított 1,2 milliárd forint értékű országos program.
márc. 6
16:15
Óriási az igény a félvezetőkre (vg.hu)
Januárban 22,7 százalékkal nőtt a félvezetők globális eladása éves összevetésben – közölte a félvezetők gyártóit tömörítő szövetség (SIA) kedden.
márc. 6
16:17
Optimisták az orosz aranytermelők (vg.hu)
Idén 3 százalékkal, mintegy 328 tonnára nő az orosz aranytermelés az orosz aranytermelők szövetségének közleménye szerint.
márc. 6
16:18
Megtört a jég: tárgyalóasztalhoz ül Kim és Trump? (Privátbankár)
A tárgyaláson szóba kerül az atomprogram is, a rezsim addig is pihenteti a kísérleteket.
márc. 6
16:18
Alig nőtt a direktmarketing-szektor 2017-ben (Kreatív Online)
A dm-re vonatkozó reklámtorta 3 százalékkal 32,8 milliárd forintra nőtt.
márc. 6
16:18
Költségvetési csalás: reagált a meggyanúsított cég (Adózóna)
A Mart Kft. mindig a jogszabályi előírások betartásával, a tisztességes piaci magatartás elveinek megfelelően működött és nem végzett olyan tevékenységet, amely a magyar gazdaságot megkárosította volna – írta keddi közleményében a Mart Kft.
márc. 6
16:19
Lezuhant egy orosz repülő (vg.hu)
Lezuhant egy An-26-os orosz szállítógép Szíriában, a hmejmími orosz katonai légitámaszponton, a fedélzeten lévő mind a 26 utas és a 6 főnyi személyzet életét vesztette – közölte kedden az Interfax hírügynökség az orosz védelmi minisztériumra hivatkozva.
márc. 6
16:30
Így fest a Matolcsy által hazaparancsolt aranyrakomány (galéria) (Menedzsment Fórum)
Szép sárga színe van, és négyzetes hasábokba rendeződik.
márc. 6
16:32
Varga, Matolcsy: a növekedés erősítésére, a felzárkózás folytatására van szükség (Menedzsment Fórum)
A nemzetgazdasági miniszter és a Magyar Nemzeti Bank (NMB) elnöke szerint a magyar gazdasági növekedés erősítésére, a felzárkózás folytatására van szükség a következő években, ezt Varga Mihály és Matolcsy György a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdasági évnyitó rendezvényén mondta kedden Budapesten.
márc. 6
16:36
A technológia, melytől úgy várják a csodát, mint még soha (Privátbankár)
A blockchain a valaha létezők közül a leginkább túl sokra tartott, mánia övezte technológia, az összes eddigi közül, állítja egy neves piaci szakértő. Nem csoda: az egyébként nem túl bonyolult technológiát a legtöbben a misztikus kriptodevizákkal kötik össze, mivel a bitcoin volt az első felhasználási területe.
márc. 6
16:36
Megugrott a félvezetők eladása (ProfitLine)
Januárban 22,7 százalékkal nőtt a félvezetők globális eladása éves összevetésben - közölte a félvezetők gyártóit tömörítő szövetség (SIA) kedden.
márc. 6
16:36
Összejöhet a magyar bérek duplázása 10 év alatt? (Portfolio)
A következő cél: 10 év alatt kétszerezzük meg a reálbéreket - mondta Parragh László kamarai elnök a mai gazdaságpolitikai csúcseseményen, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági évnyitóján. Mennyire reális ez az elképzelés?...
márc. 6
16:42
4+1 biztos jel arra, hogy nem lesz rendben az adóbevallásod (Privátbankár)
A NAV idén már 5 millió adózó szja-bevallását készíti el - ez viszont nem jelenti azt, hogy a bevallás tervezetét ne kellene átnéznünk.
márc. 6
16:42
Soros Györgyöt is érdekli a Deutsche Bank vagyonkezelője (Portfolio)
Többek között a BlackRock, Soros György és nagy állami befektetési alapok (például a szingapúri és a szaúdi) is érdeklődnek a Deutsche Bank vagyonkezelési üzletágának IPO-ja iránt - írja a Reuters az ügyhöz közel álló forrásokra...
márc. 6
16:48
Dr Végzet csak legyint a Bitcoinra (Menedzsment Fórum)
A Dr Végzetként is emlegetett közgazdászprofesszor, Nouriel Roubini nagyon lehúzta a kriptoeszközöket és a mögöttük álló blockchain technológiát.
márc. 6
16:48
A nők munkája fontos a versenyképes növekedéshez (vg.hu)
Meghatározó a nők szerepe a gazdaság versenyképességében, és az elmúlt években 6,1 százalékkal csökkent Magyarországon a nők és a férfiak bérkülönbsége.
márc. 6
16:50
Jobb, ha kezdjük a húsvéti csomagrendelést (vg.hu)
Jön a húsvét és vele együtt a Magyar Postánál a növekvő csomagforgalom. Ezért a Posta néhány jó tanáccsal szolgál, hogy megússzuk a bosszankodást az ünnepek alatt.
márc. 6
17:06
Európa aggódik és bosszút forral a vámok miatt (ProfitLine)
Elvileg már holnap dönthetne az Európai Bizottság az USA által kivetni tervezett büntetővámok „megtorlásáról”, azonban nem tűnik túl valószínűnek, hogy ilyen gyorsan ellenlépésekről döntsenek, főleg úgy, hogy Trump hivatalosan még ki sem hirdette az acél és alumínium vámokat.
márc. 6
17:06
Ellenzik az importvámokat az amerikai vállalatok (Portfolio)
Az amerikai elnök március 1-jén az acél- és alumíniumipari termékekre kivetett importvámok tervével sokkolta a világot, alaposan elrontva ezzel az amerikai részvénypiaci hangulatot. A MarketWatch az elmúlt napok eseményei uán megvizsgálta...
márc. 6
17:09
A városok melegedése a globális felmelegedés üteménél is gyorsabb - Videó (NRGreport)
Az épületek, a légkondicionáló berendezések, a közlekedés, az ipari tevékenység mind-mind hőtermeléssel jár. A sűrűn lakott térségek annyira megemelik az adott hely hőmérsékletét, ami felborítja a környezeti egyensúlyt, és az ott élők egészségére is hatással lehet.
márc. 6
17:15
Kiemelkedő januári kiskereskedelmi forgalmat mutatnak a statisztikák (AQUA)
A hétfőn közzétett nyers adatokból az látszik, hogy a hagyományosan erős év végi költekezések után sem lanyhul a fogyasztási kedv a lakosság körében.
márc. 6
17:21
Varga és Matolcsy a gazdasági feladatokról beszélt (Adózóna)
A nemzetgazdasági miniszter és a Magyar Nemzeti Bank (NMB) elnöke szerint a magyar gazdasági növekedés erősítésére, a felzárkózás folytatására van szükség a következő években, ezt Varga Mihály és Matolcsy György a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdasági évnyitó rendezvényén mondta kedden Budapesten.
márc. 6
17:21
Ha lesz megegyezés, nincs taxisblokád (vg.hu)
Megkezdődtek a háromoldalú tárgyalások a BKK, a Budapest Közút Zrt. és a Budapest Airport Zrt. között, azaz van rá esély hogy hamarosan megegyezés születik, és így a taxis demonstráció okafogyottá válik – tudta meg a VG.hu Szeneczey Balázs főpolgármester-helyettestől.
márc. 6
17:23
Donald Trump örül a tavaszi csúcsnak (vg.hu)
Az amerikai elnök Twitter-bejegyzésében üdvözölte kedden a két Korea vezetőjének tervezett csúcstalálkozóját és reményét fejezte ki, hogy a „lehetséges előrehaladást”.
márc. 6
17:36
Ennyit a magyar bérekről: így előz minket még Kelet-Európa is (Pénzcentrum)
Egy friss elemzés szerint az OECD tagállamai közül Luxemburgban a legmagasabbak a fizetések. A listában Magyarország igencsak hátul kullog. Azt vizsgálták egy friss OECD kutatás keretein belül, hogy az amerikai dollárban mért vásárlóerő-paritáson...
márc. 6
17:42
Csányi Sándor ismét a világ leggazdagabb embereinek Forbes-listáján (Infostart)
Csányi Sándor üzletember ismét felkerült a Forbes világ leggazdagabbjait összesítő, kedden közzétett listájára.
márc. 6
17:45
Csányi Sándor visszakerült a Forbes dollármilliárdosokat összesítő listájára (444.hu)
Az 1999. helyre. Az élen Jeff Bezos, Bill Gates és Warren Buffett, a tavalyi eredményhez képest visszaesett Soros György és Donald Trump is.
márc. 6
17:48
Miért hagyják, hogy viccet csináljanak a választásokból? Sosem volt még ennyi törpepárt (Privátbankár)
Hány országos pártot tudnál felsorolni 1 perc alatt? Bármennyit is gondolsz, biztosan messze vagy a valóságtól...
márc. 6
17:54
Külföldi projektekben a Fővárosi Vízművek (vg.hu)
Határon túli megbízások teljesítésével szerez többletforrást a tavaly már 45 milliárd forintos árbevételű Fővárosi Vízművek, amely humanitárius munkát is vállalt egy menekülttáborban.
márc. 6
17:56
Újra 38 ezer pont felett a BUX (vg.hu)
Emelkedéssel fejezte be napját a Budapesti Értéktőzsde legfontosabb részvényindexe.
márc. 6
17:58
Brutális büntetést kapott Amerika legutáltabb embere (vg.hu)
Több mint 7,3 millió dollár (1,8 milliárd forint) büntetést szabott ki hétfőn az illetékes bíróság a tavaly csalás miatt elítélt Martin Shkreli gyógyszeripari befektetőre.
márc. 6
18:03
Az NGM bemutatta a pénzügyi tudatosságot fejlesztő stratégiáját (Biztosító Magazin)
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közzétette a honlapján a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztését célzó nemzeti stratégiát, amely 2017-től 2023-ig hét évet ölel fel, a gyakorlati megvalósítást pedig kétéves cselekvési tervekre bontja.
márc. 6
18:06
Lehet ezt így is: elkobozzák a korrupcióval szerzett vagyont Romániában (Privátbankár)
Legalább egymilliárd eurós vagyonelkobzást rendelt el a bíróság - Romániában.
márc. 6
18:06
Harminc millióval támogatja a társadalmi célokat az Erste (ProfitLine)
Szalay Orsolya vette át márciustól az Erste Bank Social Banking területének a vezetését. Félidejéhez érkezett az Erste SEEDS programja, tíz társadalmilag hasznos szervezet közel 30 millió forintos támogatást kap. A SEEDS program tovább folytatódik, miközben a bank felkészül arra, hogy üzleti tevékenységének aktív részévé tegye a társadalmilag haszn
márc. 6
18:06
Csányi Sándor ismét felkerült a világ leggazdagabbjainak listájára (Portfolio)
Csányi Sándor üzletember ismét felkerült a Forbes világ leggazdagabbjait összesítő, kedden közzétett listájára. A Forbes amerikai üzleti magazin 2208 dollármilliárdost számolt össze, összvagyonuk 9,1 ezer milliárd dollár, 18 százalékkal...
márc. 6
18:09
Szijjártó: A cégek sikere azon múlik, hogy a termelést a digitalizációval hogyan kapcsolják össze (hirado.hu)
Versenyképességi kérdésekről egyeztetett Székesfehérváron Szijjártó Péter.
márc. 6
18:09
A városok melegedése a globális felmelegedés üteménél is gyorsabb - Videó (NRGreport)
Az épületek, a légkondicionáló berendezések, a közlekedés, az ipari tevékenység mind-mind hőtermeléssel jár. A sűrűn lakott térségek annyira megemelik az adott hely hőmérsékletét, ami felborítja a környezeti egyensúlyt, és az ott élők egészségére is hatással lehet.
márc. 6
18:24
Magyar is van a dollármilliárdosok listáján (Adózóna)
Csányi Sándor üzletember ismét felkerült a Forbes világ leggazdagabbjait összesítő, kedden közzétett listájára.

Keresés