2018. március 2. péntek

márc. 2
16:32
Gyorsabb ütemre kapcsolna Putyin (vg.hu)
A szegénység felére csökkentését és az egy főre jutó GDP másfélszeresre növelését ígérte Vlagyimir Putyin orosz elnök évértékelő beszédében, amelyben programot hirdetett az újraválasztása utáni időszakra.
márc. 2
16:33
Átadták a nyíregyházi jégpályát (ProfitLine)
Átadták Nyíregyháza új, mintegy 500 millió forintból felépített fedett jégpályáját pénteken. Az első jelképes köröket Tóth Ivett műkorcsolyázó, phjongcshangi olimpikon tette meg a vadonatúj jégen.
márc. 2
16:33
Megtolta a Fed a dollár szekerét (TőzsdeFórum)
A munkanélküliségi ráta januárban 3,8 százalék volt. Az MNB 0,9 százalékos szinten, változatlanul hagyta a kamatot.
márc. 2
16:36
Megcsinálta az emberiség: óriási veszély leselkedik ránk az űrben (Privátbankár)
Évente több száz új műholdat és eszközt juttat az emberiség az űrbe, nem is beszélve az adott esetben félresikerülő kísérletekről. Ezekből azonban előbb-utóbb szemét lesz, ami utána évszázadokig kering őrült sebességgel a bolygó körül. Az, hogy a fejünkre eshet valami, csak egy dolog: ha azonban eltrafálják a még működő műholdakat, úgy búcsút mond
márc. 2
16:39
Megjelent a vállalati képzési központokat támogató EU-pályázat (Portfolio)
Ma megjelent a hivatalos uniós pályázati oldalon a "Vállalati Képző Központok rendszerének kialakítása és működtetése" című (GINOP-6.1.8-17 kódszámú) felhívás, amelynek keretösszege 9 milliárd forint és egy-egy pályázat keretében...
márc. 2
16:39
Komoly ellenkezést váltott ki világszerte Trump újabb védővámja (hirado.hu)
A lépés első áldozata épp az amerikai gazdaság, mert egy külföldi cég elállt negyedmilliárd dolláros befektetésétől.
márc. 2
16:48
Vezetőváltás a HB Reavis ingatlanfejlesztőnél (Privátbankár)
A nemzetközi ingatlanfejlesztőnél Marian Hermant nevezték ki a cégcsoport új vezérigazgatójának, Radim Rimanek pedig mostantól a vezérigazgató-helyettesi pozíciót tölti be.
márc. 2
16:48
A korábbinál több osztalékot fizet az OTP (Adózóna)
Az előző évinél 15 százalékkal több, 61,3 milliárd forint osztalék kifizetését tervezi az OTP csoport a 2017-es eredményből – jelentette be az OTP Bank elnök-vezérigazgatója sajtóbeszélgetésen pénteken Budapesten.
márc. 2
16:51
Háromszorosára drágult a gáz - Mindenki Putyinnak könyörög (Portfolio)
Oroszország menti meg Európát a dermesztő hidegben, miközben a gázárak óriási emelkedést mutatnak a tőzsdén. Oroszország mentheti meg Európát a hidegben a Bloomberg szerint. Az országból több gáz érkezik a kontinensre, mint valaha...
márc. 2
16:57
Trump csak a határozott fellépésből érthet (TőzsdeFórum)
Határozott választ kell adnia az Európai Uniónak (EU) Donald Trump újabb védővámokról szóló bejelentésére, hogy az amerikai elnök meggondolja magát.
márc. 2
17:03
Bizonytalanok a befektetők. vagy mégsem? (ProfitLine)
Az elmúlt hetek tőzsdei lejtmenete egyértelműen elbizonytalanította a befektetőket, amit jól mutat a piaci nyugtalanságot jelző VIX index kiugrása is. A gazdasági növekedés stabil, a részvénypiaci korrekció is mérséklődött, a jegybanki szigorítások miatt azonban a befektetőknek mégis hozzá kell szokniuk az elmúlt évekhez képest nagyobb árfolyamkile
márc. 2
17:03
Örülhetnek a háziorvosok és fogorvosok (Portfolio)
Az alapellátásban dolgozó háziorvosok és fogorvosok praxispénze, azaz a rezsijükre fordítható összeg 130 ezer forinttal emelkedik idén márciustól - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára...
márc. 2
17:03
Egyre kevesebb boltban vásárolunk egyre többet (Pénzcentrum)
Nő a boltos költekezés, közben csökken a boltok száma. Az egy boltra jutó bevétel nagyot ugrott, ami brutális átrendeződést rejt magában. A megszűnő boltok a kicsik köréhez kötődnek. A nagyobb boltok nagyobbat hasítanak. Mennyiből...
márc. 2
17:03
Félmilliárdos bővítés a pécsi gépgyártónál (vg.hu)
Több mint 510 millió forintos beruházással, fele részben európai uniós forrásból bővíti termelési kapacitását és telephelyét a pécsi Somapak Csomagolástechnikai Gépgyártó Kft.
márc. 2
17:05
Kockázatos izomtömeg-növelőt talált a Nébih (vg.hu)
A testépítőknek szánt Universal Animal PM úgynevezett alfa-glicerilfoszforilkolint tartalmaz, ezért fogyasztása kockázattal jár, összetétele veszélyeztetheti a fogyasztók egészségét, ezért az uniós élelmiszerjog szerint az EU tagállamokban nem forgalmazható – áll a Nébih pénteki közleményében, melyet honlapján tett közzé.
márc. 2
17:07
Még jobban behálózza csöveivel Miskolcot a Mihő (vg.hu)
Saját rendszerének egy nagy fejlesztésére és három új ügyfele bekötésére készül az idén a Mihő Miskolci Hőszolgáltató Kft.
márc. 2
17:15
Megbírságolta a Csepelt a jegybank (Portfolio)
Összesen 300 000 forintos bírságot szabott ki a jegybank a Csepel Holding Nyrt.-re - derült ki a társaság közleményéből. Az Magyar Nemzeti Bank (MNB) Tőkepiaci és Piacfelügyeleti Igazgatósága 2018. február 26-i keltű határozatában...
márc. 2
17:33
Új gyárat nyitott a Thyssenkrupp (ProfitLine)
Új gyárat nyitott az autóipari alkatrész és alapanyag beszállító thyssenkrupp Component Technology pénteken Jászfényszarun. Karsten Kroos, a thyssenkrupp Component Technology üzletágának vezérigazgatója a gyár avatásán hangsúlyozta, hogy Magyarország az európai autóipar egyik fontos szereplőjévé vált az elmúlt években, tavaly mintegy 480 ezer autó
márc. 2
17:33
Kegyetlen büntetést találtak ki az oroszok - Kitört a gázválság (Portfolio)
A Gazprom kénytelen elindítani a stockholmi döntőbíróságon a tranzitgáz ukrajnai szállításáról szóló szerződések felbontását célzó eljárást - közölte Alekszej Miller, az orosz állami gázvállalat vezérigazgatója a sajtóval...
márc. 2
17:33
Tízezreket vertek át a Tesla nevében (TőzsdeFórum)
Az utóbbi napokban Tesla Hungary nevű kamuoldal hirdetett meg nyereményjátékot a Facebook felületén. Több tízezer magyar internetfelhasználó osztotta meg a bejegyzést, amivel az ígéret szerint kisorsoltak volna egy vadiúj Tesla-t.
márc. 2
17:36
Csúcsra tekerte az áramigényt a tél végi hideg (vg.hu)
Rekordot döntött az ország villamosenergia-szükséglete. Március 2-án a hazai rendszer terhelése elérte a 6835 megawattot a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. előzetes adatai alapján. A téli fogyasztás eközben elmaradt a tavalyitól. A magyar villamosenergia-rendszer az extrém hidegben is problémamentesen biztosította a
márc. 2
17:38
Céláremelés követte a Duna House kedvező gyorsjelentését (vg.hu)
A Concorde elemzője 4605 forintról 4751 forintra módosította tegnap a Duna House 12 hónapos célárát a szerda este közzétett éves jelentés után.
márc. 2
17:39
Nincs vége a sztrájktárgyalásoknak az egészségügyben (Portfolio)
Jövő héten folytatódnak a tárgyalások az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a szakszervezetek között. A tárca közleménye szerint a tárgyalópartnerek azt kérték az államtitkárságtól, hogy a következő fordulóban tárgyalják meg...
márc. 2
17:48
Mi lesz az egészségügyi dolgozók bérével? (Privátbankár)
Tárgyalnak tovább az egészségügyi bérek rendezéséről.
márc. 2
17:51
Nőtt a külkereskedelmi többlet decemberben (Adózóna)
2017. decemberben a kivitel volumene 2,5, a behozatalé 2,7 százalékkal nőtt, az aktívum 513 millió euró volt, amely 23 millió euróval több az előző év decemberinél. 2017-ben a külkereskedelmi mérleg többlete 8,1 milliárd euró volt, jelentette a KSH.
márc. 2
18:03
Indiában növekedne az ArcelorMittal (ProfitLine)
Az ArcelorMittal és a japán Nippon Steel közösen fog ajánlatot tenni az Essar Steel India-ra, mely azután lett eladó, hogy képtelen adósságát visszafizetni.
márc. 2
18:03
Trump mélybe küldte a tőzsdéket - Megint esik Amerika (Portfolio)
A hét első felében a Federal Reserve új elnöke, a hét második felében pedig Donald Trump amerikai elnök intézte el a tőzsdéket. Pénteken a Dow Jones mutat nagyobb esést. Az acélra és alumíniumra kivetett importvám miatt csütörtökön...
márc. 2
18:03
Új gyár nyílt Magyarországon: tömegével jönnek létre új munkahelyek (Pénzcentrum)
Új gyárat nyitott az autóipari alkatrész és alapanyag beszállító thyssenkrupp Component Technology pénteken Jászfényszarun. Új gyárat nyitott az autóipari alkatrész és alapanyag beszállító thyssenkrupp Component Technology...
márc. 2
18:09
EU-pénz pörgeti az Észak-Alföldet (vg.hu)
Jelentős a vidéki régiók beruházási igénye a 2014–2020-as uniós ciklusban, eddig az Észak-Alföldről, Észak-Magyarországról és a Dél-Alföldről szálltak harcba legtöbben a fejlesztési forrásokért.
márc. 2
18:11
Tovább éleződik az orosz-ukrán gázvita (vg.hu)
A Gazprom kénytelen elindítani a stockholmi döntőbíróságon a tranzitgáz ukrajnai szállításáról szóló szerződések felbontását célzó eljárást – közölte Alekszej Miller, az orosz állami gázvállalat vezérigazgatója a sajtóval pénteken.
márc. 2
18:13
Jön a Széchenyi Tőkealap-kezelő negyedik alapja (vg.hu)
Hamarosan a negyedik tőkealap is megkezdi a működését a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt.-nél, a 13 milliárd forintos alap a vállalkozásoknak a tőzsdére történő bevezetését támogatja – mondta Csuhaj Imre, a zrt. elnök-vezérigazgatója pénteken Debrecenben.
márc. 2
18:18
Vargát illik komolyan venni, ha szja-csökkentésről beszél (Menedzsment Fórum)
Megint júniusban szavazhat a parlament a költségvetésről.
márc. 2
18:18
Rossz hangulatban telt a tőzsdék napja (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 828,67 pontos, 2,19 százalékos csökkenéssel, 36 939,18 ponton zárt pénteken.
márc. 2
18:21
Rekordok dőltek meg Magyarországon a dermesztő hidegben (Portfolio)
Rekordot döntött az ország áramszükséglete pénteken, a rendszer terhelése elérte a 6835 megawattot a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. előzetes adatai szerint. A Mavir tájékoztatása szerint ezzel megdőlt...
márc. 2
18:21
Most kiderül, mennyire vagyunk kutyabarátok (TőzsdeFórum)
A magyar lakosság szereti a kutyákat, többségünk tartott már valaha kutyát vagy szeretne, és sokan jelenleg is tartanak kutyát.
márc. 2
18:21
Csúcsot döntött az áramigény pénteken (hirado.hu)
Elegendő tartalék áram áll rendelkezésére.
márc. 2
18:27
Globális kereskedelmi háborútól tartanak a befektetők (NRGreport)
A tőzsdék esnek, az olajpiacon nincs határozott iránya az ármozgásoknak. A hét utolsó kereskedési napján a tegnap bejelentett importvámok miatti aggodalmak ronthatják a hangulatot.
márc. 2
18:33
Theresa May szélesebb körű együttműködésre törekszik az unióval (ProfitLine)
Theresa May szerint a brit kormány minden létező szabadkereskedelmi megállapodásnál szélesebb körű együttműködésre törekszik az Európai Unióval.
márc. 2
18:39
Theresa May: itt az idő szembenézni a Brexit kemény tényeivel (Portfolio)
A Brexit nagyon bonyolult téma, az előttünk álló időszak sok bizonytalansággal jár és szembe kell néznünk néhány kemény ténnyel - mondta az eddigitől eltérő üzeneteit Theresa May brit kormányfő ma délután. A változó tónussal...
márc. 2
18:41
Itt az EU válaszcsapása! - Megbüntetik Amerikát (Portfolio)
Az Európai Unió mintegy 3,5 milliárd dollárnyi amerikai termékre vetne ki 25 százalékos importvámot akkor, ha az amerikai elnök beváltja ígéretét és a jövő héten vámmal sújtja az importból származó acélt és alumíniumot - értesült...
márc. 2
18:42
Erős mínuszban zárt a BUX (vg.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 828,67 pontos, 2,19 százalékos csökkenéssel, 36 939,18 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 21,7 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
márc. 2
18:44
Warren Buffett a hét legnagyobb vesztese (vg.hu)
A világ 500 leggazdagabb embere együtt 128 milliárd dollárral lett szegényebb az amerikai értéktőzsdék hét eleje óta tartó lejtmenete miatt.
márc. 2
18:45
Trump mélybe küldte a tőzsdéket - Megint esik Amerika (Portfolio)
A hét első felében a Federal Reserve új elnöke, a hét második felében pedig Donald Trump amerikai elnök intézte el a tőzsdéket. Pénteken jelentős, 1% feletti eséssel kezdte a napot a Dow, később azonban enyhült a nyomás.Javul a hangulat...
márc. 2
18:46
Lengyel állami gázvállalat siet Ukrajna segítségére (vg.hu)
Azonnali ukrajnai gázszállításról állapodott meg a PGNiG lengyel és a Naftohaz ukrán állami gázvállalat, miután az orosz Gazprom csökkentette ukrajnai gázexportját – közölte a PGNiG pénteken.
márc. 2
18:54
Új autóipari alkatrészgyárat avattak Jászfényszarun (Adózóna)
Új gyárat nyitott az autóipari alkatrész és alapanyag beszállító thyssenkrupp Component Technology pénteken Jászfényszarun. Karsten Kroos, a thyssenkrupp Component Technology üzletágának vezérigazgatója a gyár avatásán hangsúlyozta, hogy Magyarország az európai autóipar egyik fontos szereplőjévé vált az elmúlt években, tavaly mintegy 480 ezer autó készült itt.
márc. 2
18:57
Itt az EU válaszcsapása! - Megleckéztetik Amerikát (Portfolio)
Az Európai Unió mintegy 3,5 milliárd dollárnyi amerikai termékre vetne ki 25 százalékos importvámot akkor, ha az amerikai elnök beváltja ígéretét és a jövő héten vámmal sújtja az importból származó acélt és alumíniumot - értesült...
márc. 2
18:57
A mínuszok miatt csúcsra járt az áramigény (TőzsdeFórum)
Rekordot döntött az ország villamosenergia-szükséglete.
márc. 2
18:57
Mennyire zöld az elektromos autója? (NRGreport)
Az elektromos autók népszerűségének egyik legfontosabb eleme az, hogy károsanyag-kibocsátásuk nulla. Ez azonban nem teljesen igaz, de az minden tényezőt figyelembe véve is az, hogy használatukkal jóval kevesebb szennyezés jut a levegőbe, mint a hagyományos meghajtású járműveknél.
márc. 2
19:03
Új tőkealapot indít a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. (ProfitLine)
Hamarosan a negyedik tőkealap is megkezdi a működését a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt.-nél, a 13 milliárd forintos alap a vállalkozásoknak a tőzsdére történő bevezetését támogatja - mondta Csuhaj Imre, a zrt. elnök-vezérigazgatója pénteken Debrecenben.
márc. 2
19:15
Vesztett az euróval szemben a forint (vg.hu)
Vegyesen mozgott a forint pénteken a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon.

Keresés