2018. március 10. szombat

márc. 10
12:30
7,8 milliárd forintot oszt szét a kormány (Menedzsment Fórum)
Áprilisban jól járnak, akik távhővel fűtött lakásban élnek.
márc. 10
12:36
Megjelent az afrikai sertéspestis elleni védekezést összefoglaló új főállatorvosi határozat (Adózóna)
Egységes szerkezetben, új intézkedésekkel is kiegészítve foglalja össze az afrikai sertéspestis (ASP) elleni védekezési feladatokat az Országos Főállatorvos 2018. március 8-án megjelent 1/2018-as határozata. A határozat célja, hogy az érintettek még hatékonyabban végezhessék el a megelőzést és a korai felismerést szolgáló teendőket. Az új, átfogó dokumentumban meghatározták például a magas, a…
márc. 10
12:42
Húsz vasúti kocsit gyártanak Szolnokon (AQUA)
Az első kész jármű júniusban gördül ki a gyárból, decemberre pedig a teljes sorozatot legyártják. Jövőre megkezdődhet a hetven, hazai forgalomra szánt kocsi gyártása.
márc. 10
12:54
Lesznek, akik már a jövő héten megkapják a kormány ajándékát (Portfolio)
A jövő héten kezdi meg kézbesíteni a nyugdíjasok Erzsébet-utalványát a Magyar Posta - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szombati budapesti sajtótájékoztatóján. Novák Katalin hozzátette, 2,7 millió ember...
márc. 10
13:06
Az arany árfolyama 1.318 dollárig esett (ProfitLine)
Az arany 1.318 dollárig esett, miután az északi-koreai feszültség jelentősen enyhült. Donald Trump amerikai elnök megegyezett az észak-koreai vezetővel, Kim Dzsong Un-nal, hogy a közeljövőben találkoznak és átbeszélik a nukleáris leszerelés kérdését.
márc. 10
13:06
Áprilisban jön a téli rezsicsökkentés a távhővel fűtőknek (Portfolio)
A kormány hétfőn tárgyal a távhővel fűtők téli rezsicsökkentését szabályozó rendeletről, amely alapján a szolgáltatók az áprilisi számlákban érvényesítik a 12 ezer forintos támogatást - mondta a megyei jogú városok fejlesztéséért...
márc. 10
13:12
Magyar hús indulhat Keletre (Privátbankár)
Újabb üzemek exportálhatnak Tajvanra.
márc. 10
13:30
Már a jövő héten megkaphatják a választási ajándékot a nyugdíjasok (Privátbankár)
Elkezdi kikézbesíteni a posta az Erzsébet-utalványokat.
márc. 10
13:48
Nézd meg a gázszámlát! Kiderül, mennyivel csökkent a rezsid (Privátbankár)
Belóbálta a kormány, hogy mikor lehet majd látni a számlán is a rezsicsökkentést.
márc. 10
13:54
Elkezdődött a 150 milliárdos vasúti nagyberuházás - Megújul a Budapest-Hatvan vonal (Portfolio)
Közel 150 milliárd forint értékben, három projekt keretében megújul a Budapest-Hatvan vasúti vonalszakasz - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért...
márc. 10
14:06
Füstölt egy budapesti szálloda (Privátbankár)
A Teréz körúti szállodából sokakat kimenekítettek.
márc. 10
14:06
Gyenge eredmény a BMW-től (ProfitLine)
A BMW tegnap délután, kereskedési időben publikálta 2017-es eredményét.
márc. 10
14:42
Kormányhatározat a téli rezsicsökkentés kiterjesztéséhez szükséges intézkedésekről (Adózóna)
A kormány határozatot hozott a téli rezsicsökkentés kiterjesztéséhez szükséges intézkedésekről; a határozat pénteken jelent meg a Magyar Közlönyben.
márc. 10
15:06
A SPAR vásárlóival együtt tesz az élelmiszerpazarlás ellen (ProfitLine)
Miskolcon folytatja a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. a korábban már sikeres élelmiszerpazarlás elleni akcióját. A szervezők a miskolci INTERSPAR hipermarketben várják a vásárlókat március-április hónapban, akik információkat és ötleteket kaphatnak az élelmiszermentésre vonatkozóan.
márc. 10
15:06
Erről ne feledkezz meg: rengeteg embernek segíthetsz (Pénzcentrum)
A személyi jövedelemadó (szja) 1+1 százalékáról való rendelkezési lehetőség fontosságára hívja fel a figyelmet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), ugyanis a múlt évben csökkentek a civil szervezeteknek és az egyházaknak szánt...
márc. 10
15:30
Magyarországot sem kerüli el Trump büntetővámja - Ebből nagy baj lehet (Portfolio)
A 25 százalékos amerikai acél védővám bevezetésének következményei áttételesen érinthetik Magyarországot is, hatásaira fel kell készülni még akkor is, ha a magyarországi acélgyárak direkt exportja nem jelentős az Egyesült Államokba...
márc. 10
15:48
Rivaldafénybe került a népszerű honi szőlőfajta (AQUA)
Fazekas Sándor jelezte: a kékfrankos egy igazi magyar szőlőfajta, amelyből kitűnő borok készíthetők, és amelyekre érdemes felhívni a fogyasztók figyelmét.
márc. 10
16:06
Szárnyalt az autógumi-piac tavaly: minden 4. eladott abroncs Magyarországon készült (ProfitLine)
Tavaly minden 4. eladott gumiabroncs itthon készült, a magyarok előszeretettel választottak hazait, melyből most már két márka is elérhető – derült ki az Automax elemzéséből. Az általános gazdasági helyzetre rendkívül érzékeny piac jelentősen bővült 2017-ben, a legnagyobb növekedés a négy évszakos abroncsok eladásában érvényesült.
márc. 10
16:36
Felesleges számháború tört ki Piketty miatt (Portfolio)
Folytatódik a vita, amely Thomas Piketty blogbejegyzéséből pattant ki. Az uniós támogatások és a szabad piacok kapcsolatáról ezúttal Zsadányi István közgazdász fejti ki gondolatait. A témáról szóló további cikkeink: 2018.02.17...
márc. 10
17:06
A Cerbona befektet az Absorice-ba! (ProfitLine)
A magyar müzlióriás, a Cerbona befektet portfóliócégünkbe, a mindenmentes fehérjeporokat és -szeleteket gyártó Absorice-ba. Így szeptembertől már az Absobar nevű cukormentes fehérjeszeleteket is meg lehet majd találni a polcokon a Cerbona-termékek mellett.
márc. 10
17:12
Te melyik robotra lőnél és melyikkel feküdnél le? (Privátbankár)
Egyre ijesztőbb jóslatok jönnek a robotok várható terjedésével kapcsolatban, nem csak az emberek, a robotok számára is. “Robot elleni erőszak”, “robotrasszizmus”, "robo-szexualitás"? Nem árt ismerkedni a fogalmakkal, mert lassan a mindennapok részeivé válhatnak. Most döntsük el, milyen szex-robotot szeretnénk?
márc. 10
17:24
Nagy felújítás indult Kelet-Magyarország legfontosabb vasúti vonalán (Infostart)
Közel 150 milliárd forint értékben, három projekt keretében megújul a Budapest-Hatvan vasúti vonalszakasz - jelentette be Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára, hatvani fideszes képviselő szombaton Gödöllőn.
márc. 10
17:24
Újabb őrült ötlettel állt elő Elon Musk - most a tömegközlekedést forradalmasítja? (Privátbankár)
A Tesla vezér bemutatta legújabb metrórendszerét, ami forradalmasíthatja a városi közlekedést.
márc. 10
17:36
Jövő héten kezdődik az Erzsébet-utalványok kézbesítése (Pénzcentrum)
A jövő héten kezdi meg kézbesíteni a nyugdíjasok Erzsébet-utalványát a Magyar Posta - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szombati budapesti sajtótájékoztatóján. Novák Katalin hozzátette, 2,7 millió ember kap...
márc. 10
17:51
Jár-e a vállalkozónak éjszakai pótlék? (Adózóna)
Jár-e éjszakai pótlék a bt. tagjának, ha maga vezeti a cég kamionját? – kérdezte olvasónk. Dr. Kéri Ádám ügyvéd válaszolt.
márc. 10
18:06
A jövő héten kezdődik az Erzsébet-utalványok kézbesítése (ProfitLine)
A jövő héten kezdi meg kézbesíteni a nyugdíjasok Erzsébet-utalványát a Magyar Posta - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
márc. 10
18:18
Jó hír a nyugdíjasoknak: Jövő héttől várható az Erzsébet-utalványok kézbesítése (Biztosító Magazin)
A jövő héten kezdi meg kézbesíteni a nyugdíjasok Erzsébet-utalványát a Magyar Posta - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
márc. 10
18:24
Fideszesek fúrják a B.my.Lake fesztivált, Tiborcz köre bukhat rajta (Menedzsment Fórum)
Nem kell technobuli Keszthelyre - állítja egyetértésben a térség országgyűlési képviselője és a polgármester.
márc. 10
18:36
Egyre öregebb verdákkal járunk, bár nem mindegyik rossz darab (Biztosító Magazin)
Tavaly 14,1 évre nőtt a forgalomban lévő hazai személygépkocsik átlagéletkora, szemben az egy évvel korábbi 13,9 évvel, a dinamikusan emelkedő újautó-értékesítés csak lassítani képes a 2008-as válság óta tartó öregedési tendenciát - derül ki a Joautok.hu elemzéséből.
márc. 10
19:06
Behívják bizonyos ügyfeleiket a mobilszolgáltatók (Infostart)
Jelenleg is zajlik a feltöltőkártyák törvényben előírt, minden évben kötelező adategyeztetése a szolgáltatóknál. A Vodafone közlése szerint ez összesen akár több százezer kártyát is érinthet minden hónapban.
márc. 10
19:06
Egyre több helyen rendelnek el készültséget a belvíz miatt (ProfitLine)
Egyre több helyen rendelnek el készültséget a belvíz miatt - hangzott el az M1 aktuális csatorna szombat délutáni Híradójában.
márc. 10
19:42
Van rosszabb a 3, sőt 4 d-s embrió-ultrahangnál: a nyomtatott változat (444.hu)
Nemcsak ijesztő, de kézbe is lehet fogni!
márc. 10
19:57
Az MNB 18 millió forintra bírságolta a B3 Takarék Szövetkezetet (Adózóna)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzforgalmi szabálysértések miatt 18 millió forintra bírságolta a B3 Takarék Szövetkezetet, valamint arra kötelezte a hitelintézetet, hogy április 30-áig orvosolja az általa elkövetett jogszabálysértéseket – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szombaton a honlapján.
márc. 10
20:06
Öregedett a hazai személyautópark (ProfitLine)
Tavaly 14,1 évre nőtt a forgalomban lévő hazai személygépkocsik átlagéletkora, szemben az egy évvel korábbi 13,9 évvel, a dinamikusan emelkedő újautó-értékesítés csak lassítani képes a 2008-as válság óta tartó öregedési tendenciát - derül ki a Joautok.hu MTI-hez szombaton eljuttatott elemzéséből.
márc. 10
21:24
Oroszországból szeretettel: Napi négy repülőjárat lesz Moszkvába (Biztosító Magazin)
Az Aeroflot orosz nemzeti légitársaság idén júliustól már napi négy járatpárt közlekedtet Budapest és Moszkva Seremetyevó repülőtér között a mostani hárommal szemben - közölte a Budapest Airport Zrt.
márc. 10
22:06
Nem tudni, hogy kiterjesztik-e az EU-ra a vámmentességet (ProfitLine)
Továbbra sem tudni konkrétumokat arról, hogy az Egyesült Államok az Európai Uniót is kivonja-e az importált acélra és alumíniumra kivetett védővámok hatálya alól, a tárgyalások a jövő héten folytatódnak - tájékoztatott Cecilia Malmström uniós kereskedelmi biztos, miután amerikai illetékesekkel egyeztetett szombaton Brüsszelben.
márc. 10
22:42
Az importvámok hatásait számolgatják a befektetők (NRGreport)
Az olajár emelkedik. Az európai tőzsdék vegyesen nyitottak. A hét utolsó napjának kereskedésére az amerikai importvámok hatásaink értékelése és a megjelenő makroadatok befolyásolják majd elsősorban a piaci szereplők szerint.
márc. 10
23:06
Tizenhat kiló marihuánát találtak Röszkén (ProfitLine)
Több mint tizenhat kiló marihuánát találtak egy montenegrói férfi autójában elrejtve a röszkei autópálya-határátkelőhelyen - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata szombaton az MTI-t.

2018. március 11. vasárnap

márc. 11
0:00
Ennyi Erzsébet utalványt osztanak ki, és ennyit váltanak be (HR Portál)
2018-ban már kétszer kapnak Erzsébet utalványt a nyugdíjasok, ez tekintélyes részét képezi az Erzsébet utalvány piacnak. Enélkül jócskán visszaesne az utalvány piac, ugyanis a munkáltatók már inkább a 100 ezer forintos pénzjuttatást adják cafeteriaként - írja a blokkk.com szakportál.
márc. 11
0:24
Új növénybarát újság jelent meg (ProfitLine)
Új, negyedévenként megjelenő Növénybarát újságot vehetnek kézbe a kiskerteket művelők; a lapot a Kertészek és Kertbarátok Országos Szövetsége (Kertszövetség) a Földművelésügyi Minisztérium (FM) támogatásával indította - közölte a lap főszerkesztője az MTI-vel.
márc. 11
1:06
Putyint nem érdekli, ha oroszok beleavatkoztak az amerikai elnökválasztásba (ProfitLine)
Az orosz elnök kijelentette az NBC amerikai tévéadónak adott exkluzív interjújában, hogy a legkevésbé sem érdekli, ha orosz állampolgárok megpróbáltak beleavatkozni a 2016-os amerikai elnökválasztásba, mert - mint állította - ezeknek az embereknek semmilyen kapcsolata nem volt a Kremllel.
márc. 11
2:06
Új fejezet nyílhat a magyar-amerikai kapcsolatokban (ProfitLine)
Új fejezet nyílhat a magyar-amerikai kapcsolatokban, hiszen a két ország nagyon sok kérdésben hasonlóan gondolkodik - mondta Németh Zsolt (Fidesz), az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke pénteken az Országházban.
márc. 11
3:06
Az áprilisi számlában írják jóvá a téli rezsicsökkentést (ProfitLine)
A kormány hétfőn tárgyal a távhővel fűtők téli rezsicsökkentését szabályozó rendeletről, amely alapján a szolgáltatók az áprilisi számlákban érvényesítik a 12 ezer forintos támogatást - mondta a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
márc. 11
3:24
A titkolózással bejött a Shell számítása Mexikóban (NRGreport)
A Mexikói-öböl, Mexikóhoz tartozó területein komoly mennyiségű olaj,- és gáztartalékok lehetnek, ezért az egyre növekvő vállalati igények miatt az idei évre tervezett, három koncessziós pályázat után még egy negyediket is meghirdet 2018-ban Mexikó.
márc. 11
4:06
Bezár a népszerű fővárosi koncerthelyszín (ProfitLine)
Április 1-jével bezár a népszerű fővárosi koncerthelyszín, a Király utcai Gödör Klub. Az intézmény kéthetes koncertsorozattal búcsúzik, fellép például az Európa Kiadó, a Kiscsillag, a Pál Utcai Fiúk, a Csókolom, a Balaton és lesz Kontroll Csoport-műsor is.
márc. 11
5:06
Ezer család üdülhet a Családi Erzsébet-táborokban (ProfitLine)
Tíz hétvégén összesen ezer család üdülhet a Családi Erzsébet-táborokban a Balatonnál - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára Zánkán az Erzsébet-táborban szombaton.
márc. 11
5:54
Itt a lista, mire nem szeret költeni a kormány (Menedzsment Fórum)
Szociális ellátásra kevesebbet, államigazgatásra többet fordított az uniós átlagnál 2016-ban.
márc. 11
6:06
Egyre több magyar élelmiszerüzem exportálhat Tajvanra (ProfitLine)
Újabb 8 baromfi vágóhíd, valamint 1 baromfi- és 2 sertésfeldolgozó üzem kapta meg az exportengedélyt a tajvani Állat- és Növény-egészségügyi Ellenőrzési és Karantén Hivataltól (BAPHIQ) - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) szombaton az MTI-vel.
márc. 11
6:12
Egyetlen ábra arról, hogyan közeledne a kormány a svájci modellhez (Portfolio)
Tartalmas, több lényeges tervet is felvonultató előadást tartott a héten Varga Mihály. Ennek a költségvetéssel kapcsolatos részével már alaposan foglalkoztunk két cikkünkben, azonban érdemes összefoglalni, mire készül a kormány a szakképzésben....
márc. 11
6:27
Közterhek elengedett tagi kölcsön után (Adózóna)
Ha egy kft.-nél a tagi kölcsönt el szeretnék engedni, mert ezzel a tavalyi év veszteségét ellensúlyoznák, akkor milyen adó- és illetékfizetés jár vele? Olvasói kérdésre Hunyadné Szűts Veronika igazságügyi adó- és járulékszakértő válaszolt.

Keresés