Hivatalosan is benyújtotta lemondását Matteo Renzi az olasz balközép Demokrata Párt (PD) főtitkári tisztségéről hétfőn a parlamenti választásokon elszenvedett vereség miatt. A PD-t ideiglenesen Maurizio Martina főtitkár-helyettes vezeti...
A Mol Nyrt. igazgatósága részvényenként 127,50 forint teljes osztalék kifizetését javasolja a 2017-es üzleti év után, ez mintegy 94,3 milliárd forint osztaléknak felel meg, tekintettel a saját részvények várható fordulónapi darabszámára - tette közzé a társaság hétfőn a BÉT honlapján.
Úgy tűnik, a technológiai papírokat jobban viselik a február óta idegesebbé váló befektetői hangulatot, mint a hagyományos nagy részvények. Ez nem csak általánosságban, hanem a mai kereskedésre is igaz: a Nasdaq a pénteki roham után...
Újraindítja a kolumbiai elnök a Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (ELN) nevű gerillaszervezettel folytatott béketárgyalásokat, amelyeket január közepén függesztett fel az ELN tagjai által elkövetett merényletek sorozata után. "Az életre...
A magyar ingatlanpiacon is megjelenik technológián alapuló forradalom, ami a nemzetközi piacon proptech néven terjedt el. Az proptech jelentős változást generál, elsősorban robbanásszerűen javíthatja a hatékonyságot, például olcsóbban fenntartható ingatlanokat hoz, milliárdos megtakarításokkal.
A Budapest Airport legalább 15 százalékos forgalombővülésre számít az Egyesült Államok és Magyarország között az új, közvetlen járatoknak köszönhetően. Kam Jandu, a Budapest Airport kereskedelmi vezetője elmondta, tavaly az utasforgalom...
Betört a magyar ingatlanpiacra a nemzetközi szinten már egyre nagyobb jelentőségű PropTech (property technology), amely a digitalizációt állítja a szektor szolgálatába.
Ma már nemcsak Európában, hanem Magyarországon is egyre többen bérelnek lakást. A kínálat folyamatosan bővül, mivel az elmúlt években növekszik azoknak a száma, akik hosszú távú kiadás céljából vásárolnak ingatlant. A Rentingo.com eddigi tapasztalatai alapján több hasznos tippet is összegyűjtött, amelyekre a bérbeadóknak feltétlenül figyelniük kell
Mindössze 24 óra alatt, alig több mint 2,5 millió forintnak megfelelő összegért nyomtatja ki a házat egy 3D technológiával foglalkozó cég az alábbi videóban. Az Apis Cor szerint a projekt áttörést hozhat az építkezésekben - de mindenesetre...
A Naftohaz ukrán állami gázvállalat reményei szerint további, mintegy nyolc milliárd dollár kártérítést nyernek még az idén peres úton Oroszországtól, ezúttal a Krím félsziget négy évvel ezelőtti önkényes elcsatolása miatt - közölte Jurij Vitrenko, a cég kereskedelmi igazgatója hétfőn a Facebookon tett bejegyzésében.
Az Európai Unióban bejelentett veszélyes termékek többsége az úgynevezett harmadik országokból származik, a legnagyobb részük, 53 százalékuk Kínából - derült ki az Európai Bizottság hétfőn közzétett jelentéséből.
A négymillió koronás kikiáltási ár majdnem duplájáért, 7,8 millió koronáért (90 millió forint) kelt el Ludvík Pytlícek cseh filatelista gyűjteményének legértékesebb csehszlovák darabja a Burda aukciósház vasárnapi árverésén Prágában. A szerencsés licitálónak a bélyeg ára mellett még a 19 százalékos aukciós jutalékot is ki kell fizetnie.
Egy japán kreatív ügynökség új irodája, olyan lett az átalakítás után, mint egy arborétum: a belső terekben rengeteg a növény, természetes fény világítja meg az irodát - írja az iroda.hu oldal.
Az Európai Bizottság a tőkepiaci unió megvalósítása érdekben javaslatokat terjesztett elő az alternatív finanszírozási források előmozdítására és a határokon átnyúló befektetések akadályainak lebontására - közölte Valdis Dombrovskis, az uniós bizottság pénzügyi stabilitásért, pénzügyi szolgáltatásokért és tőkepiaci unióért felelős alelnöke sajtótá
Januárban a román külkereskedelmi mérleg hiánya elérte a 775 millió eurót, ami csaknem 170 millió euróval nagyobb a tavalyi év első hónapjában mért értékhez képest - közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.
Az okostelefonok stresszel és félelemmel töltik el az agyunkat, blokkolnak és szorongást okoznak. Egy amerikai kutató szerint nem úgy tervezték az emberi testet, hogy így éljünk. Kinek kell nagyon vigyáznia és miről ismerhető fel a függőség?
Pár hónapja futottam bele egy mindössze néhány éves kínai biztosítóról, a Zhong An-ról szóló összeállításba. Elsőre teljesen lenyűgöztek a számok, amiket produkál, és rögtön felkeltette az érdeklődésem, mert ezek kapcsán feltűnt pár dolog.
Londonban adja idei első koncertjét kedden a Quimby. Az egyik legnépszerűbb hazai zenekar a következő napokban játszik Amszterdamban, Brüsszelben, Luxemburgban és Zürichben is. A turné zárása Budapesten lesz az A38-on.
Jelentős befektetői érdeklődés övezte az Erste Jelzálogbank Zrt. idei első nyilvános tőzsdei aukcióját, amelyen egy 3 éves jelzáloglevél mellett első ízben bocsátott ki a jelzálogbank 10 éves futamidejű értékpapírt. A jelentős, háromszoros túljegyzés mellett értékesített jelzáloglevelek hozama először csökkent a hasonló futamidejű állampapírok hoz
A mezőgazdasági termelői árak alakulása Magyarországon; Növényi és kertészeti termékek; élő állat és állati termékek; összesen; mezőgazdasági ráfordítások; agrárolló
Az év elején meglehetősen gyengén nyitott az RTL Klub, majd februárban hiába indították le A Fal című vetélkedőt csak minimálisan tudták feltornázni a számaikat. Március végén azonban erős fegyvert vetnek be.
Eredményes volt a kormány béremelésre és adócsökkentésre épülő politikája, a korábbi lemaradásunkat a visegrádi országokhoz képest behoztuk – mondta Varga Mihály.
Oroszországban több mint hétezer százéves vagy annál idősebb ember él, és számuk az elkövetkező években jelentősen növekedni fog - jelentette ki Olga Gologyec orosz miniszterelnök-helyettes hétfőn Moszkvában.
A szlovák kormányra egyre nagyobb nyomás nehezedett, hogy tegyen valamit, miután nemrég megöltek egy újságírót, aki korrupciós ügyekkel, valamint a szlovák kormány és az olasz maffia közti kapcsolatokkal foglalkozott. Fico miniszterelnök meneszti belügyminiszterét, hogy ez elég-e, a szlovák-magyar Most-Híd párton múlik.
Magyarországon rekordszintet ért el a foglalkoztatás, sokat csökkent a munkanélküliség, újra növekedésnek indultak a keresetek, és pl. a fiatalokat célzó munkaerőpiaci programok sikeresnek bizonyultak - mutatja be az Európai Bizottság...
Az otthonteremtési program keretében folyamatosan bővül a lakásszerzéshez kapcsolódó illetékkedvezményi, illetékmentességi rendszer. 2018. január 1-jétől több változás is hatályba lépett, módosult ugyanis egyfelől az új lakás megszerzéséhez kapcsolódó illetékkedvezmény, valamint változott az úgynevezett cserét pótló vétel illetékkedvezménye is.
A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt. igazgatósága a 2017-es üzleti év után részvényenként bruttó 10 forint osztalék kifizetését javasolja a közgyűlésnek - tette közzé a biztosító hétfőn a BÉT honlapján.
Jelentősen bővülhet a tajvani magyar húsexport, miután újabb 11 magyar cég szállíthat baromfi és sertéshúst Tajvanra - közölte Budai Gyula, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) miniszteri biztosa az MTI-vel hétfőn.
A vállalat szerint tervezett lépésről van szó, mások szerint gondok vannak a cégnél. A részvényesek örülnek, a fanyalgók pedig nem hisznek Elon Musknak.
A Wingholding Zrt. közvetett tulajdonában lévő szófiai cégek március 9-én üzletrészeket vásároltak a bolgár fővárosban; a két, együttesen 9,85 millió euró értékű tranzakció révén irodaházak kerültek a társaság tulajdonába - derül ki a Winholding BÉT honlapján hétfőn közzétett közleményéből.
A tavalyi 192 ezer forinthoz képest idén mindössze 165 ezer forintot szánunk szállásra - derül ki a Danubius felméréséből. A választásnál a legfontosabb szempont a melegvizes medence (73%) és a nyugalom (58%). 2-3 napot töltünk el átlagosan egy gyógy- és wellness szállodában, bár ezt a válaszadók 54 százaléka évente többször is megteszi.
Az európai átlagot jóval meghaladó mértékben folytatódott a légi teheráru szállítás növekedése a budapesti repülőtéren. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér partnerei havi 10 ezer tonnát meghaladó mennyiségű árut kezeltek idén februárban is, ami az év első két hónapjában további 17,4 %-os növekedést jelentett a tavalyi rekord évhez képest. Az európa
Minimális elmozdulásokkal indul a keddi nap a devizapiacon, a forint is kicsit visszakapaszkodott a tegnapi gyengülés után. A nap második felében inflációs adat jön a tengerentúlról, ami megmozgathatja az euró-dollár jegyzést. Kedd reggel...
Ma már nemcsak Európában, hanem Magyarországon is egyre többen bérelnek lakást. A kínálat folyamatosan bővül, mivel az elmúlt években növekszik azoknak a száma, akik hosszú távú kiadás céljából vásárolnak ingatlant. A Rentingo.com eddigi tapasztalatai alapján több hasznos tippet is összegyűjtött, amelyekre a bérbeadóknak feltétlenül figyelniük kell
Az illetékes útkezelők az esetek mintegy felében utasítják vissza a kátyúk által okozott kár javítása miatti kárigényeket. A kártérítés esélyét nagyban növeli a körültekintő dokumentáció és a kátyúbiztosítás - hívta fel...
A Yokohamában rendezett Japán Nemzetközi Hajókiállításon (Japan International Boat Show) mutatta be a Suzuki felső kategóriás, négyütemű hajómotorjaihoz tervezett nagy teljesítményű hajócsavar-termékcsaládját.
Rendhagyó startup programot szervez az OXO csoport április 4-én, a SMART konferencia keretén belül. Ezúttal nem vállalkozások fognak versenyezni befektetők előtt, hanem fordítva: nemzetközi befektetőcégek utaznak Budapestre, hogy „eladják” magukat hazai startupoknak.
Az angol szankció könnyen Putyin malmára hajtaná a vizet, aki most vasárnap indul az elnökválasztáson és határozottan állíthatná, hogy a nyugati hatalmak újonnan konspirálnak ellene. A fejlett méreg alkalmazása egyértelműen állami biztonsági szolgálatra utal és arra, hogy a megrendelő üzenetet akart küldeni kül- és belföldre. Szkripal a kémcsere ut