Az arany 1.318 dollárig esett, miután az északi-koreai feszültség jelentősen enyhült. Donald Trump amerikai elnök megegyezett az észak-koreai vezetővel, Kim Dzsong Un-nal, hogy a közeljövőben találkoznak és átbeszélik a nukleáris leszerelés kérdését.
A kormány hétfőn tárgyal a távhővel fűtők téli rezsicsökkentését szabályozó rendeletről, amely alapján a szolgáltatók az áprilisi számlákban érvényesítik a 12 ezer forintos támogatást - mondta a megyei jogú városok fejlesztéséért...
A kormány hétfőn tárgyal a távhővel fűtők téli rezsicsökkentését szabályozó rendeletről, amely alapján a szolgáltatók az áprilisi számlákban érvényesítik a 12 ezer forintos támogatást – mondta a megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.
Közel 150 milliárd forint értékben, három projekt keretében megújul a Budapest-Hatvan vasúti vonalszakasz – mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára szombaton, Gödöllőn.
Horvátországban januárban már a harmadik egymást követő hónapban zsugorodott az ipari termelés, ilyen hosszan tartó időszakra 2013 vége óta nem volt példa.
Közel 150 milliárd forint értékben, három projekt keretében megújul a Budapest-Hatvan vasúti vonalszakasz - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért...
A gazdasági növekedésben fontos a bővülés minősége is, a nagyobb hozzáadott értéket teremtő munkahelyek számának emelkedése – hangsúlyozta Csath Magdolna közgazdász, egyetemi tanár az M1 aktuális csatornán szombaton.
Miskolcon folytatja a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. a korábban már sikeres élelmiszerpazarlás elleni akcióját. A szervezők a miskolci INTERSPAR hipermarketben várják a vásárlókat március-április hónapban, akik információkat és ötleteket kaphatnak az élelmiszermentésre vonatkozóan.
A személyi jövedelemadó (szja) 1+1 százalékáról való rendelkezési lehetőség fontosságára hívja fel a figyelmet az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), ugyanis a múlt évben csökkentek a civil szervezeteknek és az egyházaknak szánt...
A 25 százalékos amerikai acél védővám bevezetésének következményei áttételesen érinthetik Magyarországot is, hatásaira fel kell készülni még akkor is, ha a magyarországi acélgyárak direkt exportja nem jelentős az Egyesült Államokba...
Fazekas Sándor jelezte: a kékfrankos egy igazi magyar szőlőfajta, amelyből kitűnő borok készíthetők, és amelyekre érdemes felhívni a fogyasztók figyelmét.
A központi irányítás alatt álló kínai állami vállalatok két számjegyű százalékos forgalom- és nyereségnövekedést értek el az év első két hónapjában a SASAC állami vagyonkezelő szombati jelentése szerint.
A jövő héten kezdi meg kézbesíteni a nyugdíjasok Erzsébet-utalványát a Magyar Posta – mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
Tavaly minden 4. eladott gumiabroncs itthon készült, a magyarok előszeretettel választottak hazait, melyből most már két márka is elérhető – derült ki az Automax elemzéséből. Az általános gazdasági helyzetre rendkívül érzékeny piac jelentősen bővült 2017-ben, a legnagyobb növekedés a négy évszakos abroncsok eladásában érvényesült.
Az olaszországi Velencében kísérletképpen újrahasznosított étolajjal kevert dízel üzemanyaggal közlekednek majd hét hónapon keresztül a városi tömegközlekedést bonyolító „vaporetto” vízibuszok.
Folytatódik a vita, amely Thomas Piketty blogbejegyzéséből pattant ki. Az uniós támogatások és a szabad piacok kapcsolatáról ezúttal Zsadányi István közgazdász fejti ki gondolatait. A témáról szóló további cikkeink: 2018.02.17...
Általában közepesen vagy erősen felhős idő várható, szombat délután hosszabb napos időszakok is lesznek, de vasárnap északkeleten huzamosabb ideig borult maradhat az ég – jelentette az Országos Meteorológiai Szolgálat.
A magyar müzlióriás, a Cerbona befektet portfóliócégünkbe, a mindenmentes fehérjeporokat és -szeleteket gyártó Absorice-ba. Így szeptembertől már az Absobar nevű cukormentes fehérjeszeleteket is meg lehet majd találni a polcokon a Cerbona-termékek mellett.
Egyre ijesztőbb jóslatok jönnek a robotok várható terjedésével kapcsolatban, nem csak az emberek, a robotok számára is. “Robot elleni erőszak”, “robotrasszizmus”, "robo-szexualitás"? Nem árt ismerkedni a fogalmakkal, mert lassan a mindennapok részeivé válhatnak. Most döntsük el, milyen szex-robotot szeretnénk?
Közel 150 milliárd forint értékben, három projekt keretében megújul a Budapest-Hatvan vasúti vonalszakasz - jelentette be Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára, hatvani fideszes képviselő szombaton Gödöllőn.
A jövő héten kezdi meg kézbesíteni a nyugdíjasok Erzsébet-utalványát a Magyar Posta - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szombati budapesti sajtótájékoztatóján. Novák Katalin hozzátette, 2,7 millió ember kap...
Úgy tűnik, a világjárványokat sikerült az orvostudománynak megfékeznie, de az antibiotikumok nem megfelelő használata új cselekvési tervre készteti a szakembereket. Ugyanakkor Bill Gates egy új világjárvány megfékezésére is felszólította a nemzetközi közösségeket.
A jövő héten kezdi meg kézbesíteni a nyugdíjasok Erzsébet-utalványát a Magyar Posta - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
A 25 százalékos amerikai acél védővám bevezetésének következményei áttételesen érinthetik Magyarországot is, hatásaira fel kell készülni még akkor is, ha a magyarországi acélgyárak direkt exportja nem jelentős az Egyesült Államokba – közölte szombaton Móger Róbert, a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés (MVAE) igazgatója.
A jövő héten kezdi meg kézbesíteni a nyugdíjasok Erzsébet-utalványát a Magyar Posta - mondta a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szombati budapesti sajtótájékoztatóján.
Tavaly 14,1 évre nőtt a forgalomban lévő hazai személygépkocsik átlagéletkora, szemben az egy évvel korábbi 13,9 évvel, a dinamikusan emelkedő újautó-értékesítés csak lassítani képes a 2008-as válság óta tartó öregedési tendenciát - derül ki a Joautok.hu elemzéséből.
Jelenleg is zajlik a feltöltőkártyák törvényben előírt, minden évben kötelező adategyeztetése a szolgáltatóknál. A Vodafone közlése szerint ez összesen akár több százezer kártyát is érinthet minden hónapban.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzforgalmi szabálysértések miatt 18 millió forintra bírságolta a B3 Takarék Szövetkezetet, valamint arra kötelezte a hitelintézetet, hogy április 30-áig orvosolja az általa elkövetett jogszabálysértéseket – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szombaton a honlapján.
Tavaly 14,1 évre nőtt a forgalomban lévő hazai személygépkocsik átlagéletkora, szemben az egy évvel korábbi 13,9 évvel, a dinamikusan emelkedő újautó-értékesítés csak lassítani képes a 2008-as válság óta tartó öregedési tendenciát - derül ki a Joautok.hu MTI-hez szombaton eljuttatott elemzéséből.
Az Aeroflot orosz nemzeti légitársaság idén júliustól már napi négy járatpárt közlekedtet Budapest és Moszkva Seremetyevó repülőtér között a mostani hárommal szemben - közölte a Budapest Airport Zrt.
Továbbra sem tudni konkrétumokat arról, hogy az Egyesült Államok az Európai Uniót is kivonja-e az importált acélra és alumíniumra kivetett védővámok hatálya alól, a tárgyalások a jövő héten folytatódnak - tájékoztatott Cecilia Malmström uniós kereskedelmi biztos, miután amerikai illetékesekkel egyeztetett szombaton Brüsszelben.
Az olajár emelkedik. Az európai tőzsdék vegyesen nyitottak. A hét utolsó napjának kereskedésére az amerikai importvámok hatásaink értékelése és a megjelenő makroadatok befolyásolják majd elsősorban a piaci szereplők szerint.
Több mint tizenhat kiló marihuánát találtak egy montenegrói férfi autójában elrejtve a röszkei autópálya-határátkelőhelyen - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata szombaton az MTI-t.