Sok, jelenleg is építés alatt álló ingatlanprojekt veszélybe kerülhet, ha a folyamatosan növő alapanyagárakra, az építőmunkások magasabb fizetési igényére és a munkaerőhiányra gondolunk. Természetesen ezek az aktuális építőipari...
Több mint hatmilliárd forintból - 1,6 milliárdos kormánytámogatással - fejleszti két telephelyét a járműelektronikai alkatrészeket gyártó Rosenberger Magyarország Kft.
Egy hatékony vezető feladata az, hogy ösztönözze kollégáit arra, hogy elhiggyék, együttműködve képesek elérni céljaikat, és beteljesíteni mindazt, amire hivatottak. Egy elkötelezett vezető valódi csapatot épít, inspirál, együtt gondolkodva halad a közös sikerek irányába. Miről ismerszik meg egy inspiratív vezető? Íme, 7 jellemző tulajdonság Murray
Az úgynevezett harmadik országokból származik az Európai Unióban bejelentett veszélyes termékek többsége, a riasztások aránya 2016-hoz hasonlóan tavaly is 53 százalék volt – derült ki az Európai Bizottság jelentéséből.
Elon Musk amerikai üzletember szerint a Holdon és a Marson kialakított bázisok segíthetnek megóvni az emberi civilizációt és felgyorsítani annak újjászületését a Földön egy esetleges harmadik világháború esetén.
Januárban a román külkereskedelmi mérleg hiánya elérte a 775 millió eurót, ami csaknem 170 millió euróval nagyobb a tavalyi év első hónapjában mért értékhez képest – közölte hétfőn a román országos statisztikai intézet.
A BÉT határozata alapján 14:30-kor újraindult az Appeninn kereskedése.3,8 százalékos pluszban jár az Appeninn 2018.03.12 17:053,8 százalékos emelkedést mutatnak az Appeninn részvényei a hétfői piaczárás felé közeledve. Az Appeninn...
Ajánlást adott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a fizetéskezdeményezési és számlainformációs szolgáltatók számára a szakmai felelősségbiztosítás vagy garancia minimális pénzösszegéről.
Emelkedéssel zárult a hétfői kereskedés az ázsiai tőzsdéken, emelkednek az európai részvényindexek is, míg a nyári időszámítás miatt korábban nyitó amerikai tőzsdéken is jó a hangulat. A Nasdaq új csúcson vágott neki a hétnek...
Összesen 5,92 százalékos tulajdont szerzett az Appeninn Holding Nyrt.-ben az OTP Ingatlanbefektetési Alap – derül ki a BÉT honlapján közzétett tájékoztatásokból.
Ha még emlékszik rá valaki, volt tavaly ez a "Nyugat szeméttel etet minket"-kampánya a kormánynak, mely során nem tudták bebizonyítani, hogy a Nyugat szeméttel etet minket. Brüsszelben viszont komolyan vették az aggályainkat: az Európai Bizottság új központja kedden már meg is kezdi a munkát.
A Waberer's 19 milliárd forintból fejleszti járműparkját, több mint 1000 - DAF, Volvo, Kögel és Schmitz gyártmányú - szállítóeszközt vesz, és ennek köszönhetően a cserék mellett 100 darabbal bővíti járműveinek számát.
A német vállalatok évente mintegy 9 milliárd eurót veszítenek Nagy-Britannia európai uniós tagságának megszűnésén, ha a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) szabályai fognak érvényesülni az áruk, a szolgáltatások és a tőke mozgásában...
A Tesla egy hétre felfüggesztette a Model 3 gyártását február végén, az ideiglenes lépésre azért volt szükség, hogy az időközben elvégzett átalakításoknak köszönhetően hatékonyabbá, gyorsabbá válhasson az új modell termelése....
Mert olcsóbb lesz a benzin szerdán. A gázolajos verdások blazírt arckifejezése viszont aligha rendeződik át: az ő üzemanyaguk ára marad, mint amennyi volt.
Az elismerést tegnap este Budapesten, a Vígszínházban megrendezett gálán adták át. Rudolf Pétert választották az akadémia tagok a legjobb férfi színésznek az 1945-ben nyújtott alakításáért. AKincsem kapta a közönségdíjat, Fazakas PéterÁrulók című alkotása pedig mind az öt televíziós kategóriában nyert.
Emelkedéssel nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei hétfőn, a befektetők hangulatát még mindig erősen meghatározzák a februári erős foglalkoztatottsági adatok.
Szerdától bruttó 3 forinttal csökkenti a benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik. A csökkentéssel a benzin literenkénti átlagára 355 forintra mérséklődik. A gázolaj ára legutóbb...
Az európai átlagot jóval meghaladó mértékben nőtt a légi teheráru-szállítás a budapesti repülőtéren. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér partnerei havi 10 ezer tonnát meghaladó mennyiségű árut kezeltek idén februárban is, ami...
Budapesten átlagosan 30-60 nap alatt talál gazdára egy eladó ingatlan, de ha odafigyelünk a részletekre, akár két héten belül is értékesíthetjük a lakásunkat. Ingatlan eladásakor az újdonság ereje mindig óriási előny, ezért különösen fontos, hogy miként visszük piacra a lakást.
Több mint hatmilliárd forintból – 1,6 milliárdos kormánytámogatással – fejleszti két telephelyét a járműelektronikai alkatrészeket gyártó Rosenberger Magyarország Kft. A német tulajdonú családi vállalkozás beruházását Orbán Viktor miniszterelnök jelentette be hétfőn a cég nyírbátori üzemében.
A tavasz több hosszú hétvégét is tartogat számunkra, melyeket itthon és a szomszédos országokban is számtalan remek kulturális programmal tölthetünk el. Így, ha esetleg Bécsbe tartanánk, a város kellemes atmoszférája mellett ne feledkezzünk...
Az alapkőletétellel ma megkezdődött a Miskolc-Kassa közötti autópálya magyarországi szakaszának építése, a borsodi megyeszékhelyet a magyar-szlovák határon lévő Tornyosnémetivel összekötő 57 kilométer hosszúságú gyorsforgalmi út uniós és hazai forrásból nettó 179,3 milliárd forintból készül el várhatóan 2021. harmadik negyedévére.
Az alapkőletétellel hétfőn lényegében megkezdődött a Miskolc-Kassa közötti autópálya magyarországi szakaszának építése, a borsodi megyeszékhelyet a magyar-szlovák határon lévő Tornyosnémetivel összekötő 57 kilométer hosszúságú gyorsforgalmi út uniós és hazai forrásból nettó 179,3 milliárd forintból készül el várhatóan 2021. harmadik negyedévére.
Tizenkét hónapos futamidejű, forintlikviditást nyújtó devizaswap-tendert tartott a Magyar Nemzeti Bank. A jegybank 25 milliárd forint értékű ajánlatot fogadott el. A hétfői tender eredményét figyelembe véve az MNB által biztosított bankrendszeri...
A magyar ingatlanpiacon is megjelenik a technológián alapuló forradalom, ami a nemzetközi piacon proptech (property technology) néven terjedt el. A proptech jelentős változást generál, elsősorban robbanásszerűen javíthatja a hatékonyságot...
2018. április 12-én délelőtt 10 órakor tartja éves rendes közgyűlését a RÁBA Nyrt., a társaság kereskedelmi központjában (Hotel Konferencia, 9022 Győr, Apor Vilmos püspök tere 3.). Amennyiben a közgyűlés nem határozatképes, a megismételt...
A világ legnagyobb vállalatainak az előttük álló évvel kapcsolatos bizalmi indexe 2016 óta folyamatosan növekszik, jelenleg ötéves csúcson jár – közölte a Fidelity International.
A német vállalatok évente mintegy 9 milliárd eurót veszítenek Nagy-Britannia európai uniós tagságának megszűnésén, ha a Kereskedelmi Világszervezet szabályai fognak érvényesülni az áruk, a szolgáltatások és a tőke mozgásában – ez derült ki egy hétfőn ismertetett tanulmányból.
Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója az MTI-nek adott interjújában vasárnap elmondta: ez fontos visszajelzés az országmárka építésében.