2018. július 25. szerda

júl. 25
6:36
Kivaalany kapcsolt vállalkozással kötött ügylete. Példákkal (Adózóna)
A cikk a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló 2012. évi CXLVII. törvényt (Katv.) módosító – az Országgyűléshez T/00625 számon benyújtott – megszavazott törvényjavaslatban a szokásos piaci ártól eltérő áron kötött szerződések alapján meghatározott különbözet adóalapnál (egyenlegnél) történő figyelembevételére módosító szabályt értelmezi.
júl. 25
6:36
Jönnek a felsőoktatási ponthatárok: csak a szülők harmada tervezi megtakarításból finanszírozni a továbbtanulást (ProfitLine)
Több tízezer hallgató kezdheti meg a tényleges felkészülést az egyetemi vagy főiskolai tanulmányaira, miután július 25-én kihirdetik a hivatalos felvételi ponthatárokat. A továbbtanulással járó tandíj-, szállás- és egyéb költségek azonban komoly kihívást jelenthetnek a szülőknek. Az NN Biztosító reprezentatív kutatása szerint a hazai szülők 37%-a t
júl. 25
7:06
Az Est Media BÉT- és KELER-tartozásainak 100 százalékát rendezi a Park Teniszklub (ProfitLine)
A csődegyezségben foglalt 2,55 százaléktól eltérően az Est Media tartozásainak 100 százalékát kifizeti a Budapesti Értéktőzsdének és a KELER-nek a Park Teniszklub Zrt. A Park Teniszklub célja, hogy az Est Media kapcsolatai a tőkepiaci működés szempontjából lényeges szereplőkkel rendezettek legyenek.
júl. 25
7:06
Autóipar, SSC, külföldi munka - Így alakult át a magyar foglalkoztatás (Portfolio)
Öt év alatt nagyot erősödött a magyar munkaerőpiac, de a foglalkoztatottság bővülése mögött érdekes folyamatok húzódnak meg. Nem csak a magas presztízsű, hanem az alacsony, képzettség nélküli munkák száma is jelentősen növekedett...
júl. 25
7:18
Példátlan döntést hoztunk, így nem bukik még több pénzt Magyarország (Portfolio)
Ha nem hozzuk meg az Európai Unió történetében példátlan döntést a pénzügyi veszteség korlátozására, akkor például Magyarország a maximális 24%-nál jóval több uniós felzárkóztatási és agrárforrást is elveszíthetne a 2020...
júl. 25
7:21
Veszteséget hozhat a büdzsének a terhek emelése (vg.hu)
A kereskedelmi főzdék száma 140-150, a 4-4,5 millió hektoliterfokot előállító bérfőzdéké pedig körülbelül 500 van Magyarországon.
júl. 25
7:23
Elcsábítja a vonzó magánpraxis az államtól a fogszabályozó orvosokat (vg.hu)
Akár fél évet is várni kell az alapellátásban a gyermek-fogszabályozásra, miközben a gyerekek 80 szá­zalékának kuszán nőnek a fogai.
júl. 25
7:27
Mi lesz a kirúgott közszolgákkal? 100 ezer ember jövője bizonytalan (Privátbankár)
Egyre biztosabbnak látszik a karcsúsítás és a bürokráciacsökkentés.
júl. 25
7:30
Százmilliók jutnak a magyar tanyáknak (hirado.hu)
1,2 milliárd forint jut idén tanyafejlesztésre.
júl. 25
7:36
Idén is megeszik a hasznot a seregélyek, ha nincs megfelelő védelem (ProfitLine)
A termelők évről évre küzdenek a seregélyekkel, pedig van tartós és hatékony madárbarát megoldás az általuk okozott hatalmas kár megelőzésére.
júl. 25
7:42
Önbecsapás lehet a biomassza (AQUA)
A biomassza nem tekinthető ugyanúgy megújulónak, mint a szél- vagy a napenergia – hívta fel a figyelmet az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete, az EASAC.
júl. 25
7:45
Tanyára, magyar! Újabb milliárdot kapnak a gazdálkodók (Privátbankár)
Idén is folytatódik a Tanyafejlesztési program: a 2011 és 2017 között megítélt közel kilencmilliárd forint után újabb 1,2 milliárd forint fordítható erre a célra.
júl. 25
7:54
Újra emelkedett az olaj ára (vg.hu)
Vegyes képet mutattak a világ tőzsdéi. Ismét emelkedett az olaj ára. Szeles, ám meleg időre számíthatunk. VG-reggel.
júl. 25
7:56
Trump milliárdokkal kárpótolja a pórul járt farmereket (vg.hu)
Az amerikai kormányzat 12 milliárd dolláros azonnali segélyt nyújt a farmergazdáknak a vámtarifák miatti veszteségeik enyhítésére.
júl. 25
8:03
Emlékpadot kaptak a meggyilkolt szegedi tanárok (Privátbankár)
Emlékpadot és emléktáblát avattak Szegeden Szabad Gábor és Fábián Tamás emlékére, akiket 2012 januárjában öltek meg terroristák Etiópia északi részén.
júl. 25
8:27
Ma este vége a felvételizők izgalmának (vg.hu)
Ma este 8 órakor hozzák nyilvánosságra az idei felsőoktatási felvételi ponthatárokat.
júl. 25
8:29
Több száz járatát törli a Ryanair a gigantikus sztrájk miatt (vg.hu)
Az ír diszkont cég korábbi közlése szerint története legnagyobb sztrájkjára készül a héten.
júl. 25
8:30
Több száz járatát törli a Ryanair - A Budapest-Barcelona járat is köztük van (Portfolio)
Törölte a Ryanair légitársaság Budapest és Barcelona között közlekedő, esti járatát szerdán. Az ír diszkont cég korábbi közlése szerint története legnagyobb sztrájkjára készül a héten. Szerdán és csütörtökön 2400 járatból...
júl. 25
8:30
Így alakul a várható időjárás az ország területén szerda estig (Biztosító Magazin)
Általában gomolyfelhős, napos idő lesz, de kedden az ország keleti felében lesznek erősebben felhős körzetek is. Főként a Duna vonalától keletre alakul ki elszórtan zápor, helyenként zivatar.
júl. 25
8:33
12 milliárd dollárt ad a Trump-kormány a farmereknek, hogy enyhítsék a vámháború miatti veszteségeket (Menedzsment Fórum)
A gyorssegély három úton érkezik: készpénzben, állami felvásárlásokkal, valamint a kereskedelem előmozdításának segítésével.
júl. 25
8:35
Ryanair-sztrájk: törölték a szerda esti Budapest-Barcelona járatot (Menedzsment Fórum)
Összesen több száz járat esik ki szerdán és csütörtökön a demonstráció miatt.
júl. 25
8:36
Megéri belehalni a munkába? (HR Portál)
Forradalomra van szükség a munkahelyi egészségvédelem terén, véli Jeffrey Pfeffer, a Stanford Egyetem professzora, aki a szervezeti viselkedés témakörével foglalkozik. Mint mondja a jelenlegi gyakorlat, ami a túlmunkát és a munka-magánélet egyensúlytalanságát illeti, megöli a munkavállalókat. Ez pedig végsősoron a cég teljesítményének és az egyén j
júl. 25
8:36
Alig mozgott a forintárfolyam (ProfitLine)
Alig változott a forintárfolyam a főbb devizákkal szemben szerdára virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben.
júl. 25
8:42
Törölték a Ryanair Budapest–Barcelona járatát (Adózóna)
Törölte a Ryanair légitársaság Budapest és Barcelona között közlekedő, esti járatát szerdán. Az ír diszkont cég korábbi közlése szerint története legnagyobb sztrájkjára készül a héten.
júl. 25
8:48
Bizalomgerjesztő gyorsjelentés a Deutsche Banktól (Portfolio)
Ahogy a múlt héten már kiderült, az elemzői várakozások több mint duplájára rúgó nyereséget ért el a második negyedévben a Deutsche Bank. A ma közzétett részletekből kiderült: a bevételeket egy érdekeltség eladása javította...
júl. 25
8:51
Durván drágul több tejtermék (Infostart)
A tejföl és a vaj ára mintegy 10 százalékkal, a többi tejtermék ára pedig körülbelül 5-7 százalékkal emelkedhet szeptember elsejétől - mondta az InfoRádiónak a Tej Terméktanács elnöke, Mélykuti Tibor.
júl. 25
8:54
Az akció helyett feszült figyelem előzheti meg az EKB holnapi döntését (Portfolio)
Míg Amerikában a vártnál kedvezőbb vállalati gyorsjelentéseknek örültek a befektetők kedden, addig Ázsiában nincs egységes irány szerda reggel. A nyugat-európai határidős részvényindexek sem vetítenek előre érdemi elmozdulásokat...
júl. 25
8:54
Elbizonytalanodnak az újlakás-vásárlók a Balla Ingatlan szerint (Biztosító Magazin)
Sokakat meglepetésként ért a július eleji pénzügyminiszteri megszólalás az újépítésű lakások vásárlására vonatkozó, 2019 végéig élő, kedvezményes áfa megszűnéséről.
júl. 25
9:00
Idén jut bőven tanyafejlesztésre (vg.hu)
Folytatódik a Tanyafejlesztési program, a 2011 és 2017 között megítélt közel kilencmilliárd forint után újabb 1,2 milliárd forint fordítható erre a célra.
júl. 25
9:02
Ivanka Trump leszámol a divattal a Fehér Ház miatt (vg.hu)
Felszámolja a nevét viselő divatcéget Ivanka Trump, Donald Trump amerikai elnök lánya, hogy a Fehér Házban végzendő munkájára összpontosítson.
júl. 25
9:04
Újabb mexikói újságírót lőttek le (vg.hu)
Az újságírót kevesebb mint egy hónappal azután lőtték agyon, hogy a vele szemben elkövetett rendőrségi bántalmazásról számolt be.
júl. 25
9:06
Veszteséges kezdés várható az európai tőzsdéken (ProfitLine)
Indexcsökkenésre lehet számítani szerdán a főbb európai értékpapírpiacok nyitásakor.
júl. 25
9:06
Szárnyal a bitcoin: 8300 dollár felett az árfolyam (Portfolio)
Az utóbbi néhány héten nagyot ment a bitcoin: a június végi 5800 dollár körüli mélypont óta 2500 dollárt emelkedett az árfolyama. A szárnyalás mögött általános hangulatváltozás és egy-két konkrét hír állhat. A Bitstamp nevű...
júl. 25
9:08
Meglódult a forint, fontos vonalhoz közeledik (Portfolio)
Beszorult a világ legfontosabb devizapárja, az euró/dollár egy szűkülő háromszögbe és amerre kitör ebből, az a forint árfolyamára is kihathat, de közben az euró/forintnál is egy fontos vonal felé halad az árfolyam, miután ma reggel...
júl. 25
9:09
Este 8-kor derülnek ki a felvételi ponthatárok (Menedzsment Fórum)
Nem kell már sokat izgulni a diákoknak.
júl. 25
9:10
100 ezer embert kellene kirúgni a közszférából? (Portfolio)
A munkáltatók továbbra is 100 ezer fős leépítést tartanak indokoltnak a közszférában, hogy enyhíteni lehessen a munkaerőhiányon. A költségvetési szektorban foglalkoztatottak versenyszférába való átterelése valóban a legjobb módja...
júl. 25
9:11
Wizz Air: a vártnál gyengébbek lettek a számok (Menedzsment Fórum)
Szerdán tette közzé negyedéves számait a Wizz Air, amelyek az elemzői várakozásoktól elmaradtak.
júl. 25
9:12
Hasznos védelmet nyújthat nyáron egy jól összerakott lakásbiztosítás (Biztosító Magazin)
Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy évről évre nő az extrém erejű viharok és az ingatlanokban, ingóságokban keletkezett károk száma.
júl. 25
9:18
Milliárdokat gombolnak le titokban ügyfeleikről az európai bankok (Portfolio)
18,85 milliárd eurót vesztenek az európai felhasználók a bankok rejtett díjai miatt - számolta ki a Consumer Intelligence a Transferwise megbízására, melyet egy sajtóközleményben juttatott el hozzánk a startup. 24,91 milliárd eurót...
júl. 25
9:24
Ma eldőlhet, hogy a Kit Kat levédheti-e márkavédjegyként a formáját (444.hu)
A csokit gyártó Nestlé szerint az ő szellemi termékük a négy vékony szelet nápolyiból álló forma.
júl. 25
9:27
Trump kibékülne Mexikóval (Menedzsment Fórum)
Az amerikai elnök levelet írt a frissen megválasztott mexikói elnöknek, melyben az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény gyors újratárgyalását javasolja. Trump szerint egy új NAFTA-val sok munkahelyet teremthetnének mindkét országban.
júl. 25
9:29
Enyhült a nyomás Matolcsyékon (Menedzsment Fórum)
A lassan, de biztosan kibontakozó vámháború az európai növekedési kilátások romlásában és az inflációs várakozások emelkedésében is fokozatosan tetten érhető. Ennek hatására az Európai Központi Bank várhatóan óvatos megközelítést választva szeptemberig kivár a jegybanki politika további iránymutatásával kapcsolatban, miközben a Magyar Nemzeti Banko
júl. 25
9:33
Rengeteg hamisítványt találtak a pénzügyőrök (Infostart)
Több mint félmillió forint értékben foglaltak le hamis márkajelzésű termékeket.
júl. 25
9:33
Minimális csökkenéssel rajtolt a BUX (vg.hu)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 35 047,28 ponton nyitott szerdán.
júl. 25
9:35
Elhunyt Szepesi György (vg.hu)
A magyar rádiózás legendája, az Aranycsapat tizenkettedik tagja 96 éves volt.
júl. 25
9:36
Már villanymotorokat is gyárt az Audi Győrben (AQUA)
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a modern kori ipari forradalom megjelenítőjeként beszélt az Audi győri gyáráról.
júl. 25
9:37
Vegyesen kezdték a napot az európai tőzsdék (vg.hu)
Vegyes indexekkel indult a kereskedés szerdán a főbb európai értékpapírpiacokon.
júl. 25
9:39
Megnyílik a tér a további forintgyengülés előtt? (Privátbankár)
Miközben a török líra valósággal összeomlott, a forint tegnap átmeneti gyengülés után szerény erősödésbe váltott. Az MNB nem okozott meglepetést, csak sokkal későbbre várnak tőle változtatást, de vannak az elemzők között, akik szerint a változatlanság is forintgyengítő hatású lehet. A zloty és a lej a forinttal együtt erősödött.
júl. 25
9:42
Ők nyerhetnek a legnagyobbat az újabb CSOK-milliókkal (Portfolio)
Szinte hetente érkeznek az újabb részletek a kormánytól, hogy miként is kívánja fenntartani a kedvező lakásépítési kedvet és a családok könnyebb otthonhoz jutási esélyeit, miközben a befektetési szándékkal vásárolók számára...
júl. 25
9:45
Meghalt Szepesi György (Menedzsment Fórum)
A legendás sportriporter 96 évet élt.

Keresés