2018. július 2. hétfő

júl. 2
5:36
Benyújtották a módosítókat (vg.hu)
A devizaadósság kisebb, nincs ikerdeficit, és a hitelminősítőknél is jobb a be­­­­­­­­so­rolásunk – érvelt Banai Péter Benő a költségvetés általános vitájának záróbeszédében.
júl. 2
5:42
Itt az új világ! - Új online csodafegyvert kapott a kezébe a NAV-testvér (Portfolio)
Egyedülálló, nemzetközi összevetésben a leginkább előremutató, úttörő, Magyarország a globális élbolyban - tömören és röviden így jellemzik szakértők a július elsején élesben is elindított online számlázó programok rendszerét...
júl. 2
5:54
Kutyaszorítóban az adóelkerülők (AQUA)
A gazdaságfehérítés jegyében tett újabb lépésnek köszönhetően tíz éven belül hazánkban tíz százalék alá csökkenhet az adóelkerülés mértéke.
júl. 2
6:27
Háromszor több pénzt kap egy pénzügyes, mint egy nyugdíjas (Menedzsment Fórum)
Egy éve nem közöl információkat az ellátásokról az állam.
júl. 2
6:33
Újabb fordulatok a német kormányválságban (Infostart)
Horst Seehofer német belügyminiszter megerősítette, hogy valójában felajánlotta lemondását pártja, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) müncheni elnökségi ülésén vasárnap késő este, de hétfőn újra tárgyal majd a Kereszténydemokrata Unióval (CDU) a vitás kérdésekről.
júl. 2
6:36
Többéves a várólista az ország első Gyerekegyetemére (ProfitLine)
Már tavaly elfogytak a helyek a BME nyári Gyerekegyetemére. A nem mindennapi táborban a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem elismert oktatói több mint 600 általános iskolás diákot vezetnek be a tudomány, a robotika, a mesterséges intelligencia és a műszaki pálya érdekes világába. A Gyerekegyetemen elhangzó előadásaik a BME 8 karának alap
júl. 2
6:36
Meg tudja fékezni az MNB a forint esését? (Portfolio)
Nem fogunk lubickolni a héten a makroadatokban, a magyar piacon az lehet a legnagyobb kérdés, hogy lép-e valamit az MNB az utóbbi időszak intenzív forintgyengülése után. A kötvénypiaci turbulencia miatt a csütörtöki aukcióra is érdemes...
júl. 2
6:36
Keresik a tőzsdén a növekedési sztorikat (vg.hu)
Hat magyar középvállalattal ismerkedhettek meg a múlt héten nyugat-európai alapkezelők. Itthon vegyes a megítélésük ezeknek a társaságoknak.
júl. 2
7:06
Új online csodafegyver került a NAV-testvér kezébe (Portfolio)
Egyedülálló, nemzetközi összevetésben a leginkább előremutató, úttörő, Magyarország a globális élbolyban - tömören és röviden így jellemzik szakértők a július elsején élesben is elindított online számlázó programok rendszerét...
júl. 2
7:09
Sokan várják a romániai gázdöntést (vg.hu)
Az év végéig hozná meg a végső beruházási döntést az amerikai–román konzorcium a fekete-tengeri gáztermelés 2022-es megindításáról.
júl. 2
7:18
Új kormányzó erő jön Mexikóban (Portfolio)
A baloldali Andres Manuel López Obrador, a Juntos Haremos Historia (JHH - Együtt Történelmet Csinálunk) pártszövetség jelöltje nyerte a vasárnapi elnökválasztást az exit pollok szerint. Bár pontos számok még nincsenek, az EFE spanyol...
júl. 2
7:21
SZÉP-kártya: mi marad, és mi változik? (Adózóna)
Az már szinte biztosnak tűnik, hogy jövőre a munkáltatók béren kívüli juttatást csak Széchenyi Pihenő Kártya (SZÉP-kártya) támogatásként adhatnak, mégpedig az időközben már hatályba lépett új kormányrendelet alapján. Összefoglaltuk a legfontosabb várható és a meglévő szabályokat.
júl. 2
7:24
Válságban a német koalíció - Merkel ultimátumot kapott (Portfolio)
Horst Seehofer német belügyminiszter hétfőre virradóra megerősítette, hogy valójában felajánlotta lemondását pártja, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) müncheni elnökségi ülésén vasárnap késő este. Kilátásba helyezte, hogy...
júl. 2
7:36
Pénzügyminisztériumi támogatásból korszerűsítik Budakeszi város önkormányzati tulajdonú belterületi útjait (ProfitLine)
Budakeszi Város Önkormányzata az önkormányzati tulajdonú belterületi utak szilárd burkolattal történő kiépítésére, felújítására és korszerűsítésére 150 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyert. A Pénzügyminisztérium az elszámolható költségek 100%-át finanszírozza.
júl. 2
7:36
Magyar a régió leghosszabb tehervonata (AQUA)
Több mint fél kilométer hosszú ­óriási szerelvényekkel fuvarozza hazánkon keresztül az ukrán vasércet a Rail Cargo Hungaria.
júl. 2
7:42
Búcsú az alacsony hitelkamattól (vg.hu)
A referenciakamatok emelkedése egyre inkább átszivárog a fix kamatozású lakáshitel-ajánlatokba is.
júl. 2
7:44
Visszatért a jó idő (vg.hu)
Süt a nap, eső már nem várható. Ázsia vegyesen kezdett, a forint árfolyama továbbra is a 330-as szint környékén billeg az euróval szemben. VG-reggel.
júl. 2
7:46
LeBron James több mint százötven millió dollárért igazolt a Lakersbe (vg.hu)
Átigazolt a Los Angeles Lakershöz LeBron James, a Cleveland Cavaliers kosárlabdacsapatának szupersztárja.
júl. 2
8:03
Megdöbbentő adat jelent meg az ingatlanokról, minden vevőt érint (Infostart)
Egy ingatlanközvetítő összeszedte az idei "legeket": egy Csepel gyártelepen lévő társasházi téglalakás 6,6 millióért volt megszerezhető, de bőven akadtak 100 milliónál is drágább ingatlanok is.
júl. 2
8:15
Napokon belül távozhat Horst Seehofer (vg.hu)
Seehofer és a CSU szerint mindentől függetlenül és feltétlenül vissza kell fordítani a máshol már regisztrált menedékkérőket.
júl. 2
8:17
Pénzhiány az addiktológiában (vg.hu)
A Központi Statisztikai Hivatal legutolsó adatai szerint 2016-ban 13,5 ezer kábítószer-használó jelent meg addiktológiai kezelésen, 1242 fővel több, mint egy éve.
júl. 2
8:33
Elindult a NAV új számlarendszere - meddig nem büntetik a cégeket? (Privátbankár)
Júliussal új világ köszönt a vállalkozásokra, a NAV rendelete szerint ugyanis a legalább 100 ezer forintot elérő áfa-összeget tartalmazó számlákról adatot kell szolgáltatni. A tesztüzemmód sikeres volt, a program körüli technikai gondok miatt azonban ebben a hónapban még nem büntetnek az adatszolgáltatás elmulasztásáért. Összeszedtük a legfontosabb
júl. 2
8:36
Új vezérigazgató került az állami útdíjvállalat élére (ProfitLine)
Bartal Tamás személyében új vezérigazgató irányítja a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) működését július elsejétől - közölte az MTI-vel a NÚSZ hétfő hajnalban.
júl. 2
8:36
330 alatt kezdi a hetet a forint, de még nem menekült meg (Portfolio)
A múlt heti sorozatos mélypontok után hétfő reggel egyelőre stagnál a forint az euróval szemben, így 330 alatt áll a jegyzés. Közben a dollár érezhető erősödéssel kezdett, a feltörekvő piacokon pedig a török líra gyengülése emelhető...
júl. 2
8:42
Európai Parlament: nem veszélyezteti a jegybankok uralmát a bitcoin (Portfolio)
Nem kell aggódni amiatt, hogy a kriptodevizák kihívást állítanak a jegybankok gazdasági erejének - véli az Európai Parlament Gazdasági és Pénzügyi Tanácsa. A tanács egy friss jelentésben taglalja, hogy bár a kriptopénzek több pénzügy...
júl. 2
8:42
Tőzsdenyitás előtt – Várhatóan nagy veszteséggel nyitnak az európai értékpapírpiacok (GazdaságPortál)
Várhatóan nagy veszteséggel nyitnak hétfőn az európai értékpapírpiacok a mélyülő német belpolitikai viszály és az Egyesült Államokkal fokozódó kereskedelmi feszültség miatt. A határidős indexjegyzések alapján a londoni FTSE-100 index 0,7 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,8 százalék, a frankfurti DAX index pedig 0,9 százalék csökkenéssel kezdi a hé
júl. 2
8:42
330 alatt kezdett a forintot, de nagyon még ne örüljünk (444.hu)
Mindenki az MNB döntésére vár.
júl. 2
8:48
Pénzhiány az addiktológiában (vg.hu)
A Központi Statisztikai Hivatal legutolsó adatai szerint 2016-ban 13,5 ezer kábítószer-használó jelent meg addiktológiai kezelésen, 1242 fővel több, mint egy éve.
júl. 2
8:48
Az elektromos autózás felé nyit a brit olajcég (NRGreport)
A BP megvásárolja az Egyesült Királyság legnagyobb elektromos autó töltőket előállító cégét, a Chargemastert, és a vállalat tervei szerint az akvizíciót követő 12 hónap folyamán a BP 1200 brit benzinkútját elektromos autó gyorstöltőkkel szereli majd fel.
júl. 2
8:50
Megbukott a Deutsche Bank a Fed tesztjén (vg.hu)
Az utóbbi időben rájár a rúd a legnagyobb német bankra.
júl. 2
8:51
Emelkedik a lakáshitelek kamata (Menedzsment Fórum)
Megnőttek az elmúlt hetekben a bankok által kínált lakáshitelek kamatai a pénzpiaci kamatok emelkedése miatt - írja a hétfői Világgazdaság.
júl. 2
8:51
Vége a jó világnak: drágulnak a lakáshitelek (Privátbankár)
A fix kamatozású hitelek kamata is elindult felfelé.
júl. 2
8:53
Lemondhat Merkel belügyminisztere a migráció miatt (Menedzsment Fórum)
Horst Seehofer azt mondta, három napon belül távozik a kormányból, ha nem sikerül megállapodni a kancellárral a határellenőrzés szigorításáról.
júl. 2
8:54
330 alatt kezdi a hetet a forint, de még nem menekült meg (Portfolio)
Hétfő reggel ismét 330 fölé gyengült a forint az euróval szemben, miközben a dollár is erősödéssel kezdte a hetet az euróval szemben. Megint 330 felett 2018.07.02 08:50Hamar elindult megint a gyengülés felé a forint, most 330-nál jár...
júl. 2
9:00
Szinte hihetetlen: van, ahol nagyon terjeszkedik a Deutsche Bank (Portfolio)
Hiába építi le tevékenységét világszerte a Deutsche Bank, Indiában szabad kezet kaptak a vezetők, hogy benyomuljon a legnagyobb német bank egy most keletkezett "hitelvákuumba". Az indiai csődtörvény változásai következtében 210 milliárd...
júl. 2
9:06
Eséssel indulhat a hét az európai tőzsdéken (Portfolio)
Mérsékelt emelkedéssel zárult a hét utolsó napja a tengerentúli tőzsdéken, Ázsiában a kezdeti oldalazás után lefordultak a börzék, miután a befektetőket továbbra is a globális kereskedelmi háború aggasztotta. Az európai határidős...
júl. 2
9:06
Megkezdődött Budapesten a hőgyűrű kiépítése (NRGreport)
Hétfőn Pesten és Budán egyszerre több helyszínen kezdődik meg a fővárosi hőgyűrű kivitelezése, Budapest több pontján is távhővezetéket építenek, illetve bővítenek – tájékoztatta a Távhő Zrt. pénteken az MTI-t.
júl. 2
9:08
Tovább faragta adósságrátáját Magyarország (Portfolio)
Az előzetesen közölt 72,3 százalékkal szemben 72,1 százalék volt a központi költségvetés bruttó, konszolidált, névértéken számított adóssága (az Eximbank nélkül) az első negyedév végén - derül ki az MNB hétfő reggel publikált...
júl. 2
9:09
Melyik család iszik ennyit? Rengeteg alkohollal indította a hetet a NAV (Privátbankár)
Egy Komádiban lévő háznál razziázott a hatóság.
júl. 2
9:10
Lassan húzza be a féket a magyar gazdaság (Portfolio)
Júniusban 53 pontra csökkent a feldolgozóipari beszerzési menedzserindex (bmi) értéke, ez másfél éves mélypontot jelent - derül ki a Magyar Logisztikai Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) hétfői közleményéből. Elsősorban...
júl. 2
9:12
Eséssel indul a hét az európai tőzsdéken (Portfolio)
Mérsékelt emelkedéssel zárult a hét utolsó napja a tengerentúli tőzsdéken, Ázsiában a kezdeti oldalazás után lefordultak a börzék, miután a befektetőket továbbra is a globális kereskedelmi háború aggasztotta. Az európai tőzsdék...
júl. 2
9:14
Nagyot nőttek a költségvetés kiadásai (Portfolio)
Az első negyedévben 115,5 milliárd forintos mínusszal zárt a kormányzati szektor, ami a GDP 1,1%-a volt - közölte hétfőn a KSH. Az egyenleg az előző év azonos időszakához képest 402,3 milliárd forinttal, GDP-arányosan 4,2 százalékponttal...
júl. 2
9:18
Ma sem ússzuk meg: itt a forint új történelmi mélypontja! (Portfolio)
Hétfő reggel ismét 330 fölé gyengült a forint az euróval szemben, miközben a dollár is erősödéssel kezdte a hetet az euróval szemben. Erste: az MNB kezében a forint sorsa 2018.07.02 09:28Ha az MNB kommunikációja nem változik, vagy nem...
júl. 2
9:20
Pontosabb előrejelzést kell adniuk a napenergia-termelőknek (Portfolio)
A kötelező átvételi rendszerben (KÁT, METÁR) résztvevő megújuló energia termelőktől 2018. július 1-jétől pontosabb menetrendtartást vár el a szabályozás, azaz precízebben kell előre tervezniük az általuk megtermelt és a villamosenergia-rendszerbe...
júl. 2
9:21
Milliárodkat szórt el a kormány a választások előtt (Privátbankár)
2018 I. negyedében is tovább romlott a kormányzati szektor egyenlege.
júl. 2
9:21
Trump: Az Európai Unió valószínűleg ugyanolyan rossz, mint Kína, csak kisebb nála (vg.hu)
Donald Trump amerikai elnök a Foxnak azt mondta, hogy Kínával és az Európai Unióval is vitái vannak.
júl. 2
9:22
Csak pár órán múlt, de betartotta a szavát Elon Musk (Portfolio)
Bár csak pár órával a határidő lejárta előtt, de tudta teljesíteni a Tesla Elon Musk célkitűzését és legyártott egy hét alatt 5000 darabot a Model 3-ból a második negyedév utolsó hetében. Az ötezredik darab vasárnap reggel gördült...
júl. 2
9:23
Rosszul lett a japán uralkodó (vg.hu)
Rosszullét, szédülés miatt lemondta és elhalasztotta programjait a 84 éves Akihito japán császár.
júl. 2
9:24
A Groupama vezérhelyettese lesz Kálózdi Tamás (Portfolio)
A Groupama Biztosító vezérigazgató-helyettese lesz Kálózdi Tamás, akinek távozását a Signal Iduna elnök-vezérigazgatói székéből pénteken jelentették be. A Világgazdaság információi szerint távozik a francia tulajdonú biztosítótársaságtól...
júl. 2
9:25
Zuhanással indult a kereskedés Európában (vg.hu)
Nagy indexcsökkenéssel indult a kereskedés hétfőn az európai értékpapírpiacokon.

Keresés