A már tőzsdén jegyzett amerikai kiszállítási techóriás DoorDash bekebelezi a magyar piacon is jelenlévő Wolt futárcéget, 7 milliárd eurót fizetnek a finn startupnak.
Szerdán változott az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a gázolaj ára 5 forinttal csökkent, míg a benzin ára változatlan maradt. Ezzel a gázolaj ára több mint két hónap után először csökkent.
A vállalati kultúra és a vezetők szerepe erősödött a Covid második évében, az otthoni munkavégzés lehetősége pedig először került a TOP10-be a munkahelyválasztási preferenciák rangsorában. A csökkenő bizonytalanság sem változtatott a munkavállalók tavaly átalakult prioritásain: továbbra is az alapbér a legfontosabb, ezt a rugalmas és kiszámítható i
Kedden délig már több mint 100 ezren töltötték ki online azt a nyilatkozatot, amellyel az adó-visszatérítés 2022. február 15-i kiutalásához szükséges adataikat küldhetik el a szülők. Az úgynevezett Visszado-nyilatkozatot csak azoknak kell idén december 31-ig kitölteni és elküldeni, akik a családi kedvezményre jogosultak, de a családi pótlékot nem ő
A harmadik negyedévben 178,1 milliárd forintos bevételt ért el a Magyar Telekom, ez 6,2 százalékos növekedést jelent éves összevetésben. A társaság adózott eredménye 19,4 milliárd forint volt, ez 1,3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, a csökkenés hátterében az áll, hogy a működési eredmény javulását ellensúlyozta a kevésbé kedvezőbb pén
Vegyesen mozgott a forint árfolyama a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi devizapiacon szerda reggel: az euróval és a svájci frankkal szemben erősödött, míg a dollárhoz képest gyengült.
A termelői árak emelkedésének üteme Kínában októberben megdöntötte a szeptemberben felállított rekordot a termelőeszközök további drágulása, valamint az energia- és nyersanyagellátási problémák hatásaira.
Az elemzői várakozásoknál jobb eredményről számolt be a Magyar Telekom a harmadik negyedévről. Az első 9 hónapban 500 milliárd fölött volt az összbevétel, az EBITDA szeptemberig 176 milliárd forint közelébe emelkedett.
Októbertől Ódor Viktória tölti be a Dreher Sörgyárak Zrt. szállítmányozási és disztribúciós supervisori posztját. A szakember a Rauch Hungáriától érkezett a vállalathoz, és korábban több cégnél töltött be logisztikai, export, szállítmányozási, valamint vevőszolgálati pozíciókat. Ódor Viktória a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Karán s
A kínai Syngenta a ConnectFarm brazil agrártechnológiai céget választotta ki egy olyan projektben való részvételre, amelynek célja legalább 1 millió hektár leromlott állapotú legelő helyreállítása Brazíliában öt év alatt – áll a vállalat közleményében.
Kedden délig már több mint 100 ezren töltötték ki online azt a nyilatkozatot, amellyel az adó-visszatérítés 2022. február 15-i kiutalásához szükséges adataikat küldhetik el a szülők. Az úgynevezett Visszado-nyilatkozatot csak azoknak kell idén december 31-ig kitölteni és elküldeni, akik a családi kedvezményre jogosultak, de a családi pótlékot nem ő
Röviddel ezelőtt bejelentettük, hogy mostantól egy csapatot alkotunk a DoorDash-sel. Folytatjuk megkezdett utunkat Woltként, de a DoorDash részeként - és felelősek leszünk a közös nemzetközi működésünkért is - nyilatkozta Miki Kuusi a Wolt ügyvezető igazgatója.
A kormány be fog avatkozni, hogy megállítsa az üzemanyagok drágulását, vizsgálják például az árak befagyasztásának lehetőségét – jelentette ki a pénzügyminiszter az Országgyűlésben. Az általunk megkérdezett olajpiaci elemző szerint a fix áraknak kellemetlen mellékhatásai is lehetnek.
A termelői árak emelkedésének üteme Kínában októberben megdöntötte a szeptemberben felállított rekordot a termelőeszközök további drágulása, valamint az energia- és nyersanyagellátási problémák hatásaira.
Kedden délig már több mint 100 ezren töltötték ki online azt a nyilatkozatot, amellyel az adó-visszatérítés 2022. február 15-i kiutalásához szükséges adataikat küldhetik el a szülők. Az úgynevezett Visszado-nyilatkozatot csak azoknak kell idén december 31-ig kitölteni és elküldeni, akik a családi kedvezményre jogosultak, de a családi pótlékot nem ő
Több évtized szünet után új atomreaktorokat épít Franciaország, hogy az elszálló energiaárak gazdasági hatását jobban ki tudja védeni, csökkentse a más országoknak való energiakitettségét és közben még határozottabban tudjon küzdeni a 2050-es klímacél érdekében is – jelentette be kedd esti televíziós beszédében Emmanuel Macron.
Migránsok két nagyobb csoportja átszakította a kerítést a lengyel-fehérorosz határon, és átjutott Lengyelország területére - közöte szerdára virradóra a PAP lengyel hírügynökség.
Általában a tőke nyugatról szokott keletre áramlani, erre cáfol rá a Randivonal társkeresőt üzemeltető Dating Central Europe Zrt., amely egy friss tranzakcióval az északnyugati, a svéd-norvég társkeresési piacra vásárolta be magát - tudatta a Portfolio-val Weiler Péter. A Dating Central Europe Zrt. ügyvezetője, társtulajdonosa azt is elárulta, hogy
Egyre nagyobb szerepet játszik mindennapi életünkben a környezetünk megóvása. Ezt támogatva a Takarékbank egy minden elemében fenntartható számlacsomagot ajánl lakossági ügyfeleinek, amelyhez már újrahasznosított bankkártya is igényelhető. Minden újrahasznosított kártya csökkenti a globális szén-dioxid-kibocsátást, és a számlához köthető vásárlások
A Hal a tortán legújabb adásában Lékai-Kiss Ramóna vendégelte meg a sokszor eléggé pimasz kis vendégsereget. HAL A TORTÁN – ADÁSRÉSZLETEK Így értékelték Lékai-Kiss Ramóna vacsoráját a Hal a tortán vendégei Gelencsér Timi feladta a bűvészsegédkezést, miután megcsináltatta a mellét Lékai-Kiss Ramóna lehordta vendégeit, nem tetszett neki a v
Eljött az évnek az az időszaka, amikor a legtöbbet vagyunk hajlandóak költeni luxuscikkekre vagy egyéb, utólag fölöslegessé váló termékekre. Sokan még kölcsönt is felvesznek azért, hogy ne kelljen semmiről lemondaniuk a karácsonyi időszakban. Ugyanakkor egy hitelfelvétel mindig jár bizonyos kockázattal, ezért fontos, hogy alaposan mérlegeljünk, mie
November 12-étől lettek volna elérhetőek az adóhatóság által készített áfabevallás-tervezetek. November 8-án azonban megjelent egy kormányrendelet, ami a veszélyhelyzetre való tekintettel újfent eltolta a határidőt. Nem ez az első halasztás, eredetileg nyáron készült volna az első NAV-áfabevallás, amit akkor novemberre tettek át. Az új bevezetési d
Eséssel zártak tegnap a tengerentúli tőzsdék, a piacot a fogyasztói kiadásokra támaszkodó vállalatok és a technológiai részvények húzták lefelé, amelyek egyébként az elmúlt időszakban kifejezetten erősen teljesítettek. Ázsiában ezt követően inkább negatív hangulat uralkodott, miután a friss adatok szerint a termelői árak emelkedésének üteme Kínában
A General Electric (GE) amerikai ipari konglomerátum kedden bejelentette: azt tervezi, hogy fő üzletágai alapján három különálló, tőzsdén jegyzett vállalatra osztja fel önmagát.
Az Óbudai Egyetem hosszú távú finanszírozásának elfogadása teszi lehetővé, hogy új, a jövőt megalapozó fejlesztéseket indíthassanak el az intézmény keretein belül. Az egyetem Székesfehérváron, Kaposváron és Zsámbékon alakít ki tudományos és innovációs parkot. A zsámbéki beruházásról szóló együttműködési megállapodást Prof. Dr. Kovács Levente, az e
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek kedden két zalai vadászt, akik osztrák vadaskertben nevelt gímszarvasbikát szállíttattak Zala megyébe, és 11 millió forintot csaltak ki egy francia vadásztól a trófeáért.
Az új mosógépek vásárlásakor a magyar fogyasztók számára sokkal fontosabb, hogy energiatakarékos modellt válasszanak, mint a mosogatógépek esetében, de a meglévő készülékek között így is többségben vannak a takarékos készülékek. Egy friss, országos felmérés alapján a gépek használata környezettudatossági szempontból felemás képet mutat: a mosógépek
A téli madáretetés az egyik leggyakoribb, és egyben legegyszerűbben végezhető madárvédelmi tevékenység, amely során néhány egyszerű szabályt kell csak betartanunk ahhoz, hogy a madármegfigyelés örömével gazdagodhassunk. Mikor kezdhetjük el az etetést? Milyen eleséget kedvelnek a gyakoribb kertünkbe látogató madárfajok? Miért fontos az itatás? A tov
Kedden a vártnál magasabb inflációs adat lepte meg a piacot, ez a forint gyengülését is hozta magával, estére azonban kicsit visszakorrigált a magyar deviza. Így ma is kicsivel 360 felett kezdi a napot a forint az euróval szemben, a befektetők elsősorban az MNB jövő keddi kamatdöntésére figyelnek már.
Magyar befektetők részvételével, nyolc és fél millió dollárral az idei év egyik legnagyobb európai magvető befektetését zárja a bukaresti székhelyű FLOWX.AI. A cég mesterséges intelligenciával segíti a bankok és egyéb pénzügyi intézmények elavult IT rendszereinek gyors és hatékony digitalizációját. A mostani befektetési körben a két budapesti befek
Jövőre két kamatemelésre is számít az Egyesült Államokban James Bullard, St. Louis Fed elnöke. A kamatemelés szerinte akkor jöhet, amikor a jegybank eszközvásárlási programjának kivezetése lezajlott.
„A hidrogén alapvetően a jövő energiarendszerének hiányzó kirakós darabja lehet, hiszen sokoldalúan felhasználható az iparban, a közlekedésben, a villamosenergia-rendszer kiegyensúlyozásában és a fűtésben egyaránt” – hívta fel a figyelmet a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökhelyettese az
2020-hoz képest háromszorosára nőtt a fintech cégekbe fektetett tőke összértéke délkelet-ázsiában az idei év első kilenc hónapját figyelembe véve, az összesített érték jelenleg 3,5 milliárd dollár.
Ma reggel a kormányzati koronavírus-portál 8434 új fertőzöttet, és 98 elhunytat jelentett. Az új napi esetszám magasan a legnagyobb a járvány negyedik hullámában, eközben pedig a kórházak nagyon gyorsan telnek.
Magyar befektetők részvételével, nyolc és fél millió dollárral az idei év egyik legnagyobb európai magvető befektetését zárja a bukaresti székhelyű Flowx.AI. A cég mesterséges intelligenciával segíti a bankok és egyéb pénzügyi intézmények elavult IT rendszereinek gyors és hatékony digitalizációját. A mostani befektetési körben a két budapesti befek
A termelői árak emelkedésének üteme Kínában októberben megdöntötte a szeptemberben felállított rekordot a termelőeszközök további drágulása, valamint az energia- és nyersanyagellátási problémák hatásaira. Ez pedig nagyon rossz hír nekünk is, előrevetíti, hogy a már így is kilencéves csúcsra ugrott hazai áremelkedési ütem tovább fog gyorsulni, a kül
Sok fejtörést tud okozni a minden igényt kielégítő fajtájú gyümölcsfák kiválasztása, hiszen ez egy évekre szóló befektetés. Összegyűjtöttük, hogy mely szempontokat kell figyelembe vennünk, ha később nem szeretnénk csalódni a mostani döntésünkben.