2021. november 13. szombat

nov. 13
19:30
Egészen új kihívásokat eredményezett a járvány ebben a szektorban is (Piac és Profit)
Másfélszeresére nőtt az IT szektorban a nyitott pozíciók száma egy év alatt: a világjárvány miatt ugyanis mindenki automatizál és mesterséges intelligencia-megoldásokat fejleszt.
nov. 13
19:36
Az Ötöslottó nyerőszámai a 45. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták az Ötöslottó 45. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Telitalálatos szelvény azonban ezen a héten sem született, így a főnyeremény tovább halmozódik. A 45. héten a várható főnyeremény már 2 milliárd 140 millió forint lesz.
nov. 13
20:06
Kihirdették az Év Homlokzata 2021 pályázat nyerteseit (ProfitLine)
November 11-én immáron tizedik alkalommal, a szakma jeles képviselőinek meghívása mellett hirdették ki az Év Homlokzata 2021 pályázat győzteseit. A rendhagyó módon online térbe költözött gálaest során a neves szakértőket felvonultató zsűri 199 pályázatból, öt kategóriában jelölte meg a pályázatonként egymillió forint díjazásban részesülő nyerteseke
nov. 13
20:12
Versenyképes Magyarország adórendszere (ProfitLine)
Hazánk többek között Ausztriát, Lengyelországot, Németországot és az Egyesült Királyságot is megelőzi az OECD-országok adórendszerének vonzerejét vizsgáló Tax Competitiveness Index idei rangsorában. A kedvező adózási feltételek hazánk gazdasági teljesítőképességében is megmutatkoznak – hívta fel a figyelmet az EY.
nov. 13
20:42
Átadták a felújított Szeged Plazát (Portfolio)
Átadta a felújított Szeged Plazát az üzemeltető és tulajdonos, az Indotek Group. A pláza „facelift” munkálatait két ütemben végezték, így korábban már sor került a belső terek és a mélygarázs felújítására, amelyet a külső homlokzat rekonstrukciója követett. A felújítás költsége egymilliárd forintot tett ki.
nov. 13
21:06
Koronavírus: a britek 80 százaléka már két oltást is kapott (Portfolio)
A szombaton közölt legfrissebb adatok szerint elérte a 80 százalékot a 12 évnél idősebb brit lakosságon belül azoknak az aránya, akiknek a koronavírus elleni oltás két adagját beadták. Több mint 20 százalék a harmadik, hatáserősítő vakcinadózist is megkapta. Az eddig beadott első, második és harmadik oltási adagok együttes száma meghaladta a 108 mi
nov. 13
21:12
Tavaly 40 százalékkal kevesebb külföldi vásárolt ingatlant, a magyar vevők helytálltak (ProfitLine)
Részben a járványhoz köthető óvatosság és bizonytalanság, valamint a brexit hatása miatt csökkent a külföldiek szerepe a magyarországi lakáspiacon. Bár idén a Németországból, Hollandiából érkező kereslet nőtt, a külföldi érdeklődések száma csökkent. Ennek eredményeként a külföldi vásárlások az idén sem érik el a 2019-es szintet, amikor a teljes for
nov. 13
21:30
Elképzelhetetlen mennyiségű pénz kell ahhoz, hogy minden épület "ESG-biztos" legyen (Portfolio)
A fenntarthatóság előmozdítására irányuló globális törekvés jelentős bizonytalanságot okoz az ingatlanbefektetési piacon - derül ki a Colliers EMEA új jelentéséből. A politikai döntéshozóknak sürgősen meg kell állapodniuk olyan megvalósítható célokban, amelyek támogatják az egyértelmű, következetes technikai szabványok és referenciaértékek létrehoz
nov. 13
21:33
Bejelentés: Január elsejétől adócsökkentés lép életbe! (Agroinform)
A gazdasági kabinet 750 milliárd forintnyi adócsökkentésről döntött, tovább csökkennek a munkát terhelő adók – jelentette be Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalán.
nov. 13
21:48
Elözönlötték a turisták a szálláshelyeket: járvány előtti szinten a vidéki turizmus (Portfolio)
Októberben elérte a járvány előtti szintet a vidéki turizmus: az év tizedik hónapjában 2,8 millió vendégéjszakát regisztráltak a szálláshelyek Magyarországon, 62 százalékkal többet, mint egy éve, és 2019-hez képest is mindössze 15 százalék az elmaradás - mondta  Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója szombaton közétett podcas
nov. 13
21:48
Októberben elérte a járvány előtti szintet a vidéki turizmus (Növekedés)
Októberben elérte a járvány előtti szintet a vidéki turizmus: az év tizedik hónapjában 2,8 millió vendégéjszakát regisztráltak a szálláshelyek Magyarországon, 62 százalékkal többet, mint egy éve, és 2019-hez képest is mindössze 15 százalék az elmaradás - mondta  Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója podcastjában.
nov. 13
21:51
Visszatér a köd! (Agroinform)
A szürke, ködös időben a közlekedés szempontjából érdemes egy-két élénkebb kiegészítővel felhívnunk magunkra a figyelmet.
nov. 13
21:54
Meghibásodott az informatikai rendszer: többórás dugó van a magyar határátkelőknél (Portfolio)
Informatikai hiba miatt megnövekedett a várakozási idő az ország több határátkelőhelyén - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a police.hu oldalon szombaton este.
nov. 13
21:54
Egy jó festmény ma is jó befektetés – De mit vegyen, akinek van rá pénze? (Növekedés)
Igazán jelentős képzőművészeti gyűjteményt mindig kortársból lehet létrehozni, tartja a mondás, és az 59. Közgazdász-vándorgyűlés Kultúragazdasági szekciójából kiderült: Magyarországon is egyre nagyobb az igény a kortárs művészek képei iránt, akik közül a legjelentősebbek egy-egy művéért már 50 millió forintot is megadnak a gyűjtők.
nov. 13
22:12
Szárazsággal és hőségriadók tömkelegével nézhet szembe a Kárpát-medence (Portfolio)
Bartholy Judit a glasgow-i klímacsúcs alatt beszélt globális esélyeinkről a következő évtizedekben, a Magyarországon várható drasztikus időjárási változásokról, a halogatással nyakunkba vett egyre keményebb döntésekről, a katasztrofális klímaátbillenésről és arról, hogy miért lenne mindenkinek jobb, ha kevesebb húst ennénk.
nov. 13
23:18
38 milliót ért a Joker az ötös lottón! (ProfitLine)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 45. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

Keresés