Az Európai Bizottság januártól megszünteti a koronavírus elleni oltóanyagokra vonatkozó exportkontrollját, amely megkövetelte az Unióval szerződést kötött vakcinagyártó vállalatoktól, hogy előre értesítsék az uniós tagállami hatóságokat a legyártott oltóanyagok kivitelének szándékáról - jelentette be pénteken a brüsszeli testület illetékes szóvivőj
Az NNK szakmai álláspontja szerint a Janssent be lehet adni haramdik oltásnak a Szputnyikkal oltottaknak is – derül ki Dobson Szabolcs egyik Facebook-posztjából.
Az országos korlátozások hatályba lépését megelőzve, az északkelet-olaszországi Friuli-Venezia Giuliában minél gyorsabb szigorításra van szükség a tartomány kórházainak telítettsége miatt - közölte az olasz egészségügyi tárca pénteken, ezzel egy időben több afrikai országból is leállították a beutazást.
Komoly hangulatromlás következett be pénteken a tőkepiacokon, az ázsiai és az európai börzék lejtmenetét követve mínuszban nyitottak az értéktőzsdék New Yorkban is.
A Klarna nyilvánosságra hozta az adózás előtti eredményeit, amiből kiderül, hogy a BNPL cég 3,1 milliárd svéd korona (344 millió dollár) veszteséget halmozott fel a januártól szeptemberig terjedő időszakban. Ez egy négyszeres emelkedés a tavalyi értékhez képest. A BNPL-megoldások, mint a Klarna, az Affirm és az Afterpay iránti növekedés óriási volt
Továbbfejlesztették a már meglévő Puma traktorkínálatot, amely a 140-175 LE-s teljesítménykategóriát képviseli, újratervezték a homlokrakodó-szerelékekkel is használható mindhárom traktorszériát a Farmall C-től a Pumáig bezárólag, összesen 27 altípust, valamint bevezetésre kerül három új önjáró permetezőgép is Patriot 50 szérianéven.
A Budapest-Belgrád vasútvonal magyarországi szakasza kilométerenként 1,4 milliárd forinttal drágábban épülhet meg, mint a szerbiai szakasza, és mivel csak meglepően kismértékű, 10-12%-os terherforgalom-növekedést okoz majd, így 2025-től évi 766 millió forintnyi (!) plusz vámbevétele lehet a magyar államnak, ezért a beruházás magyar szakaszának megt
Új hatékonysági adatokat közölt az amerikai Merck & Co. az engedélyeztetési folyamat alatt álló szájon át szedhető koronavírus-gyógyszeréről. Nem jó hír, hogy a korábbi számokat lefelé módosította.
Izraelre kell figyelnie annak, aki tudni szeretné, lesz-e 5. hulláma a koronavírus-járványnak – mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora a novekedes.hu beszámolója szerint.
Kezességvállalási ügylettel még nem rendelkező hazai mikro- kis- és közepes vállalatok számára indította el a Garantiqa Direkt szolgáltatást a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. A Garantiqa Direkt lehetőséget nyújt arra, hogy az érdeklődő kkv-k garanciaképességüket és annak összeghatárát egy egyszerű webes felületen és immáron mobiltelefonos applikáción
A távozó és a jövendőbeli cseh kormány is az oltással oldaná meg a Covid-válságot, ezért számos eszközzel próbálja rábírni a vakcina felvételére az oltatlanokat. Ők nem járhatnak például színházba vagy kocsmába, és munkába is csak teszttel. Egy helyi magyar ugyanakkor lapunknak azt mondta: a szabályok betartatása nehézkes, a csehek pedig hajlamosak
2021 harmadik negyedévében a hazai vállalatok hitelállománya nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő mértékben bővült. A hitelállomány egy év alatt 9 százalékkal nőtt, a bankok által tartott vállalati kötvényeket is figyelembe véve pedig az éves növekedési ütem 15 százalékos volt. Az NHP Hajrá keretösszegének kimerülése nem okozott feszültséget
250 millió euró értékű többlettámogatást ad Magyarországnak az Európai Bizottság, ami 13 millió adag vakcina beszerzését és túlórázó orvosok, ápolók kompenzációját szolgálja.
A brit egészségügyi miniszter szerint a koronavírus most azonosított új változatának felbukkanása is jelzi, hogy korántsem ért még véget a globális koronavírus-járvány.
Elképesztő sebességgel bukkannak fel újabb és újabb koronavírus-variánsok a világban. A koronavírus fertőzőbb, delta variánsa és delta plusz variánsa már Magyarországon is megjelent; most pedig egy 32 mutációt tartalmazó új szupervariánst azonosítottak Dél-Afrikában. Az új szupermutáns máris dominánssá vált az afrikai országban egyes helyeken: van
Felfüggesztheti az Európai Unió a légiközlekedést azon országokból, amelyekben elterjedt a koronavírus új, Dél-Afrikában detektált variánsa – nyilatkozta korábban a Reuters szerint Ursula von der Leyen egy ezzel kapcsolatos tanácskozás kezdete előtt, megerősítve ezzel korábbi Twitter-üzenetét. Ennek apropóján alaposan felgyorsult az esés az olaj pi
Jánoshalmán, a Déli ASzC Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium egyik termében adták át a Pix VR Training Kft. virtuális valóság oktató pilot projektjét.
Izraelben vészhelyzeti intézkedéseket vezetnek be a koronavírus eddigieknél is fertőzőbb afrikai változatának a megjelenése miatt - jelentette a katonai rádió pénteken.
Izraelben vészhelyzeti intézkedéseket vezetnek be a koronavírus eddigieknél is fertőzőbb afrikai változatának a megjelenése miatt - jelentette a katonai rádió pénteken.
Ma jelent meg a hír, hogy április 5–7-re halasztják a berlini Fruit Logistica kiállítást. Európa sok országában láthatóan súlyosbodik a járvány, viszont az ágazati szereplők mindenképpen élőben szeretnének találkozni egymással, ezért döntöttek így a szervezők.
Az őszi és téli időszak a forró teaázás ideje és ha gondos kertész módjára dolgoztunk év közben, akkor most telis-tele lehet a kamra a leszárított aromanövényekből, amit a saját kertünkből szüreteltünk.
A BUX index jelentős, 2,7 százalékos mínuszban zárta a napot, a blue chipek közül az OTP jegyzése 4,6 százalékot esett, míg a Mol részvénye 1 százalékkal, a Richteré 1,7 százalékkal, a Magyar Telekomé pedig 1,6 százalékkal került lejjebb.
Az Európai Unió legégetőbb és legaktuálisabb témáit járja körbe november 30-án a Cervantes Intézetben José Ignacio Torreblanca, politológus, EU-szakértő és Arató Krisztina, EU-szakértő, a Magyar Politikatudományi Társaság elnöke Vörös Szabolcs, újságíró moderálásával. A szakemberek többek között az Európai Unió megítéléséről, a szervezettel kapcsol
Mivel az Axie Infinityben egy földterület rekordáron, 2,48 millió dollárért kelt el, a Grayscale a tágabb metaverzum potenciális piaci részesedését 1 trillió dollárra értékelte. Egy „rendkívül ritka” virtuális földdarab az Axie Infinity kriptojátékban tegnap 550 Ethereumért kelt el, mai áron…
Új akadályokkal kell szembenézniük a kkv-knak, derül ki a K&H kkv bizalmi index legfrissebb, harmadik negyedéves eredményeiből. Tavaly a járvány közvetlen következményeként a kereslethiány okozott nehézségeket, mostanra viszont az anyaghiány jelent kihívást a kereslet intenzív visszatérése és a kiüresedő készletek miatt.
Máig sok autós számára jelenti az új év első napja a kötelező biztosítás fordulónapját. Az átkötés ideje azonban novemberre esik. A biztosítóknak legkésőbb a fordulónap előtti 30. napig meg kell kapniuk a szerződés felmondásáról szóló dokumentumot, ezért a Bank360.hu összegyűjtötte, mire kell figyelni azoknak, akik most váltanak biztosítót.
A Tisza teljes hosszának feltérképezésével zárult az a határokon átnyúló program, amelyet a Tiszai PET Kupa két évvel ezelőtt indított el a Nemzetközi Beruházási Bank (NBB) támogatásával, a Tiszta víz, boldog Tisza program során a PET Kupa szakemberei, önkéntesei, hulladékgazdálkodási szakértői mérték fel a műanyagszennyezés gócpontjait, fejlesztet
A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Delta Technologies Nyrt. kiemelt figyelmet fordít az oktatási intézmények digitális felzárkóztatására. Ezen törekvés mentén a társaság leányvállalata, a Delta Systems Kft. a Delta Informatika Zrt-vel közösen összesen 1 000 darab vékonykliens munkaállomással járult hozzá a Debreceni Szakképzési Centrum eszközparkján
Az új vírusvariáns, az eddigi legaggasztóbb törzs új korlátozásokat válthat ki, figyelmeztet a brit kormány tanácsadója Adam Finn professzor, az Oltási és Immunizációs Közös Bizottság (JCVI) tagja, aki szerint azonban jelenleg még túl nehéz megmondani, hogy az új variáns elterjedésének milyen hatásai lesznek.
A koronavírus legújabb variánsa jobb megismeréséig az Európai Bizottság a légiközlekedés leállítását javasolja a tagországoknak a dél-afrikai régióból és valamennyi érintett országból, hogy korlátozzák a vírus terjedését - közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben pénteken.
Az Európai Bizottság javaslata alapján a tagállamok közti karantén- és tesztmentes utazáshoz megerősítő oltás kell majd. Cserébe megnyílhat az út a Sinopharmmal, és nemsokára a Szputnyikkal oltottak számára is. Módosítanának a fertőzöttségi adatokat bemutató térképen is, ez alapján viszont Magyarországra a jelen állás szerint komoly korlátozások vo
A NATO-szövetségesek nyitottak a párbeszédre Oroszországgal, sajnálatos, hogy a moszkvai vezetés megszakította velünk a diplomáciai kapcsolatot, mivel most az eszmecserére nagy szükség lenne -jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár pénteki brüsszeli sajtókonferenciáján.