Agrawal most Jack Dorsey árnyékából kilépve veszi át a közösségi óriás kormányát. A Wall Street mellett a kritikusokat és az aktivistákat is le kell majd nyugtatnia.
A Sophos regionális felmérése szerint a magyarországi alkalmazottak 56 százaléka továbbra is otthonról dolgozik, akár teljesen, akár hibrid modellben. Lengyelországban 44 százalék, Csehországban pedig 47 százalék nem tért vissza az irodába. A távmunkára való átálláskor az alkalmazottak egyharmada (35 százalék) nem kapott semmilyen informatikai támo
Bár még nagyon keveset tudunk róla, az omikron szupervariáns nem csak a rengeteg mutációjával hívta fel magára a világ figyelmét: nagyon gyorsan kezdett el terjedni Dél-Afrikában a világon jelenleg domináns variáns, a delta rovására. A Financial Times egy grafikonon szemléltette, mennyire elképesztően gyorsan veszi át az irányítást a szupermutáns.
A BUX index 0,3 százalékos mínuszban zárta a napot, a blue chipek közül az OTP jegyzése 0,3 százalékot emelkedett, míg a Mol részvénye 1 százalékkal, a Richteré 0,6 százalékkal, a Magyar Telekomé pedig 2 százalékkal került lejjebb.
Január 15-éig minden 60 évesnél idősebb görögnek be kell oltatnia magát, mert utána havonta 100 eurós büntetést fizethetnek – írja a 444.hu Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök Twitter-üzenete alapján.
A Sophos regionális felmérése szerint a magyarországi alkalmazottak 56 százaléka továbbra is otthonról dolgozik, akár teljesen, akár hibrid modellben. Lengyelországban 44%, Csehországban pedig 47% nem tért vissza az irodába. A távmunkára való átálláskor az alkalmazottak egyharmada (35%) nem kapott semmilyen informatikai támogatást, nem vettek részt
Az Európai Uniós tagságnak köszönhetően Magyarország esetében „csak” két év késést okoz a világjárvány, és így az eredetileg várt 2025 helyett 2027-re érheti el a legfejlettebb országok jóléti szintjét. A nem EU-tag feltörekvő országok azonban már nem lesznek ilyen szerencsések: felzárkózásuk lelassul, és emiatt a globális jóléti szakadék tovább mé
Folytatódik a Magyar Bankholding csoport irányításának egységesítése, szerdán Vida Józseftől Barna Zsolt eddigi igazgatósági elnök veszi át a Magyar Bankholding Zrt. vezérigazgatói feladatait, majd a jövőben elnök-vezérigazgatóként irányítja a holding társaságot
Megjelentek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által októberben bejelentett, célzott, nagyszabású mobilkészülékcsere-támogatási program részletei - olvasható az NMHH közleményében. A pályázati kiírást a Nemzetközi Fejlesztési és Forráskoordinációs Ügynökség Zrt. (NFFKÜ) tette közzé.
A fajtaoltalommal foglalkozó holland Plantipp BV vállalat 2020 márciusában a Vanin Vivai Società Agricola faiskola ellen eljárást indított, és a velencei bíróság 2021. július 12-én precedens értékű döntést hozott. A bírósági eljárás azt követően indult el, hogy az olasz piacon olyan dugványokat találtak, amelyekkel feltételezhetően megsértették az
Egy családbarát vállalkozás garancia a minőségi munkaerőre és könnyebbséget jelent a nehéz élethelyzetekhez való alkalmazkodásban – mondta az InfoRádiónak Skrabski Fruzsina, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom vezetője. Az idén 39 vállalat kapott családbarát címet, közülük hárman fődíjat, öten különdíjat érdemeltek ki.
Amikor eljön a melegebb és szebb idő, kezdetét veszik a különböző kültéri összejövetelek. Ez az időszak egyértelműen a kerti grillezések időszaka is. Az ilyen alkalmak kitűnő lehetőséget nyújtanak arra, hogy a rokonokkal vagy barátokkal töltsünk egy szép napot. Ilyenkor nagyon jó szolgálatot tesznek a faszenes vagy a gázzal működő grillek. Azonban,
A gombakomposzt újrahasznosítására dolgoznak ki új megoldást uniós támogatással a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és az Új Champignons Kft. munkatársai - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
A kritikus fontosságú közel félszáz energetikai terület közül mindössze az elektromos autók és az épületek világítási megoldásai esetében elég gyors a haladás a klímacélok eléréséhez – derül ki a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) helyzetjelentéséből.
A koronavírus negyedik hulláma még felfelé ível, így egyre több foglalkoztató és munkavállaló tér vissza a távoli munkavégzéshez. Jelenleg is a veszélyhelyzetben bevezetett Kormányrendelet szabályait kell alkalmazni a Munka Törvénykönyve helyett távmunka esetén. Megállapodás hiányában, az eredeti munkaszerződésben meghatározott munkaidő érvényes a
Kik és mi alapján döntenek a futball legrangosabb egyéni díjáról? A német sajtó ki van akadva, a sportvilág máshol Messit ünnepli, aki történelmet írt.
Szlovéniában végleg felfüggeszthetik a Johnson & Johnson leányvállalata, a Janssen koronavírus elleni egyadagos oltásának alkalmazását, miután kiderült, hogy összefüggés van egy haláleset és a vakcina használata között
A DHL Express, a világ vezető nemzetközi expressz logisztikai szolgáltatója ma jelentette be éves ármódosítását, mely 2022. január 1-jétől lép életbe. Magyarországon ez árnövekedés mértéke 6,9% a 2021-es árakhoz hasonlítva. A túlméretes csomagok esetében 21 120 Ft/darab-ra csökken az ár nemzetközi küldemények viszonylatában, belföldi küldemények es
A portálok ars poeticája a személyváltást követően sem változik, továbbra is a független, minőségi újságírás és hiteles tájékoztatás mellett elkötelezett az új vezetés.
Egy a dolgozói jóllétet vizsgáló friss felmérésből az derül ki, hogy bár a szervezeteknél rendszeres jelenség a dolgozói adatok kiszivárgása, mégis csaknem a felük (45%-uk) jobbnak látja nem nyilvánosságra hozni ezeket az incidenseket. Ugyanakkor talán a dolgozóknak sincs meg a megfelelő kiberbiztonsági tudásuk ahhoz, hogy megvédjék magukat, tekint
Megjelentek a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által októberben bejelentett, célzott, nagyszabású mobilkészülékcsere-támogatási program részletei - olvasható az NMHH közleményében. A pályázati kiírást a Nemzetközi Fejlesztési és Forráskoordinációs Ügynökség Zrt. (NFFKÜ) tette közzé.
A BionTech és a Pfizer közös vakcinája valószínűleg védelmet nyújt az új szupervariáns, az omikron okozta súlyos megbetegedés ellen – mondta a BionTech vezérigazgatója a Reuiters hírügynökségnek.
A szentesi Bakó család paprikatermesztéssel írta be a nevét a hazai kertészetbe. A gondolat, hogy a felhasznált termálvizet vétek további hasznosítás nélkül elengedni, főiskolás kora óta foglalkoztatta Bakó Dánielt. Haltelepet létesítettek, de itt sem álltak meg: a zagyot fűzfaültetvény hasznosítja. Az innovatív ötletekért díjat kapott az idei OMÉK
A kriptodeviza-piacon már régen nem a bitcoin a legfőbb látványosság, most például annak stagnálása mellett egyes divatos érmék ára 80-90 százalékkal ment fel. A sláger a metaverzum és az ahhoz kapcsolódó technológiák. Az árupiacon csúnya esést hozott a fekete péntek, de ismétlődhet a 2020-as forgatókönyv, amikor egy nagy szakadást másfél éves mass
A portálok ars poeticája a személyváltást követően sem változik, továbbra is a független, minőségi újságírás és hiteles tájékoztatás mellett elkötelezett az új vezetés.
2022. június 1-jéig hosszabbítaná meg a kormány a koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló törvény hatályát, a különleges jogrendszerben rugalmasan lehetne válaszokat adni a járvány okozta nehézségekre közölte György István, a Miniszterelnökség államtitkára a törvénymódosítási javaslat parlamenti vitáján.
A magyar válaszadók 12 százaléka 12 hónapig bírná ki jövedelem nélkül, miközben a lakosság 67 százaléka tudott félretenni több-kevesebb rendszerességgel az elmúlt egy évben - derül ki az Ipsos Mori kutatásából, amely a Provident Pénzügyi Zrt. anyavállalata, az International Personal Finance (IPF) megbízásából készült. A nemzetközi felmérés szerint
Az omikron szupervariáns a legvalószínűbb utóda a delta variánsnak – nyilatkozta Dél-Afrika járványügyi hatóságának igazgatója kedden a Reuters hírügynökségnek.
További korlátozásokat terveznek Németországban a koronavírus-járvány negyedik hullámának megfékezésére, és akár az általános oltási kötelezettséget is bevezethetik - közölte kedden az ügyvezető szövetségi kormány szóvivője.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai (NAV) 26 különleges ásványt találtak egy autóban Röszkén. A pénzügyőrök Röszkén ellenőrizték azt a járművet, aminek albán utasa nem jelentett be vámköteles árut.
Január végéig minden jogosult brit felnőttnek felajánlják a koronavírus elleni oltás emlékeztető, hatáserősítő harmadik adagjának beadását - jelentette be kedden Boris Johnson brit miniszterelnök.
A törlesztési moratórium lejártával sok cég kényszerülhet megválni a hitelre vásárolt korszerű gépeitől, eszközeitől, amelyek így a másodpiacra kerülhetnek. A jó állapotú, használt berendezések újabb lökést adhatnak a felfutóban lévő online árveréseknek. Az egyik magyar vállalati aukciósház épp most bonyolította le 1000. aukcióját, és akad szektor,
2021. december 1-jétől dr. Barna Zsolt veszi át a Magyar Bankholding Zrt. vezérigazgatói feladatait, majd a jövőben elnök-vezérigazgatóként irányítja a holding társaságot, amely magában foglalja a Budapest Bankot, az MKB Bankot és a Takarék Csoportot is. A tulajdonosok az MTB Zrt. elnök-vezérigazgatójának Szabó Leventét, az MTB Zrt. és a Takarékban
Spanyolország korlátozza a beutazást hét dél-afrikai országból a koronavírus új, omikron elnevezésű variánsának terjedése miatt - jelentette be Isabel Rodríguez kormányszóvivő kedden Madridban.
Az uniós tagságnak köszönhetően Magyarország esetében két év késést okoz a világjárvány, és így az eredetileg várt 2025 helyett 2027-re érheti el a legfejlettebb országok jóléti szintjét. A nem EU-tag feltörekvő országok rosszabbul járnak.
Szeptemberben 334 464 forint volt a bruttó mediánbér szeptemberben, míg a bruttó átlagfizetés 428 054 forintot tett ki a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatása szerint. A Bank360 kiszámolta, hány évig kell dolgozni, hogy a fizetésünkből meg lehessen venni egy saját lakást.
A legújabb uniós direktíva szerint azoknak a vállalatoknak, akik legalább 250 főt foglalkoztatnak kötelezettségeik közé sorolódik a névtelenséget biztosító etikai forródrót bevezetése. A jogszabályi megfelelés és jövedelmezőség mellett fontos szerepet kap a vállalati működés és kultúra fejlesztése, ehhez azonban megfelelő stratégiára és eszközökre
György István, a Miniszterelnökség államtitkára közölte: a javaslat 2022. június 1-ig hosszabbítja meg a koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló törvény hatályát, így továbbra is rugalmasan lehetne válaszokat adni a járvány okozta nehézségekre.
A korábbi beszólogatások után most komoly feszültség van a felek között, durvul a hangnem is. Eléri a rezsicsökkentés Bigééket is? A műtrágyakirály kioktató hangnemben írt nyílt levelet az agrárminiszternek és azt is írja, nem ért egyet a kormány politikájával, „nem ért egyet a lopással”.