2021. november 8. hétfő

nov. 8
9:47
Folytatódott a külkereskedelmi mérleg romlása (Portfolio)
Szeptemberben az előzetes adatok szerint 1 millió eurós többlet keletkezett a külkereskedelmi mérlegben, ami gyakorlatilag nullszaldós eredményt jelent. Két durva hiányt hozó hónap után ez látszólag javulást jelent, de tudni kell, hogy szeptember szezonális okokból évek óta a legnagyobb többletet hozó hónapunk, tavaly például 1,1 milliárd eurós akt
nov. 8
9:49
A globális ellátási válság közepette rekordott döntött Kína az eladásokban (Portfolio)
Kína rekord mértékű havi külkereskedelmi többletet hozott össze októberben, az ellátási válság által felvert árak miatt, és ahogy az ellátási válság közepette egyre nagyobb szükség van a Kínában előállított termékekre.
nov. 8
9:51
Vegyes nyitás az európai tőzsdéken (ProfitLine)
A várakozásoknak megfelelően kis elmozdulásokkal, vegyesen nyitottak a főbb nyugat-európai részvényindexek hétfőn. A kereskedést az iránykeresés és a kivárás jellemzi, a befektetők már a héten esedékes amerikai inflációs adatokat várják.
nov. 8
9:51
Ezt is elintézte Elon Musk, hirtelen nagyot esett a Tesla részvénye (Portfolio)
A Tesla frankfurti tőzsdén jegyzett részvényei a kereskedés első perceiben közel 8 százalékot estek, miután a befektetők felkészültek Elon Musk tervezett részvényeladására, ami egy Twitteren közzétett szavazást követően a cégvezér elektromosautó-gyártóban lévő részesedésének mintegy tizedét érinti.
nov. 8
9:53
Ekkora volt szeptemberben az áruforgalmi többlet (ProfitLine)
A külkereskedelem szeptemberben két hónap után újra többletet termelt, az export értéke 1,3 millió euróval haladta meg az import értékét - jelentette hétfőn első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
nov. 8
9:54
Ezért tartják sokan átverésnek a Black Fridayt (vg.hu)
Immár hét éve, hogy ránk köszöntött az eredetileg amerikai fogyasztási ünnepként indult fekete péntek.
nov. 8
9:54
Óriáskerékkel csábít a Premier Outlet (MMonline)
Új attrakcióval gazdagodott a Premier Outlet, az érdeklődők jövő tavaszig egy közel 50 méter magas óriáskerékről csodálhatják meg a környékbeli tájat. A Premier Eye-nak köszönhetően Magyarország vezető outlet-központja még tovább erősíti az élményalapú vásárlást. November 4-én tartották a Premier Eye avató ünnepségét, amelyen Tálas-Tamássy Richárd,
nov. 8
9:54
Most rajtunk a sor: 4 naponta egymillió ember lesz koronás Európában (Forbes)
Kelet-Európa az új gócpont.
nov. 8
9:57
Ezt is elintézte Elon Musk, hirtelen nagyot esett a Tesla (Portfolio)
A Tesla frankfurti tőzsdén jegyzett részvényei a kereskedés első perceiben közel 8 százalékot estek, miután a befektetők felkészültek Elon Musk tervezett részvényeladására, ami egy Twitteren közzétett szavazást követően a cégvezér elektromosautó-gyártóban lévő részesedésének mintegy tizedét érinti.
nov. 8
10:03
Polgármesterek, akik bitcoinban kérik a fizetésüket (Adózóna)
Eric Adams, New York City megválasztott polgármestere bitcoinban kéri az első három havi fizetését – írja a New York Post cikke alapján a Portfolio.hu.
nov. 8
10:06
Több mint 200-an haltak bele a koronavírusba a hétvégén (Menedzsment Fórum)
Az elmúlt három napban 214-en haltak meg és 17 834 új fertőzöttet igazoltak. Ezzel a járvány kezdete óta összesen 909 998 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma 31 398 főre emelkedett.
nov. 8
10:06
Koronavírus: nem adnak bizakodásra okot a hétvégi adatok (Piac és Profit)
Az elmúlt három napban 17 834  új fertőzöttet igazoltak.
nov. 8
10:06
Európa egyik leghatékonyabb visszaváltási rendszere jöhet létre Magyarországon (vg.hu)
Magyarországon is megvalósulhat a körforgás az italcsomagolásoknál.
nov. 8
10:12
Hónapok óta nem történt ilyen a benzinkutakon - de nem mindenki örülhet (Infostart)
Pénteken nem volt árváltozás a kutakon, szerdán ez csak részben ismétlődik meg.
nov. 8
10:12
Megint előkerült a magyar kórházak réme: pocsék a helyzet a negyedik hullám közepén (Pénzcentrum)
Tarthatatlanná vált a betegellátás minősége a kritikus ápolóhiány miatt, sőt vannak területek, ahol nincs is ellátás – adta hírül az RTL Klub Híradója.
nov. 8
10:12
Sokan előre elkölthetik, de egyelőre nem szórták el az szja-visszatérítést (vg.hu)
Bár az ajándékozási időszakban gyakoribb a hitelfelvétel, a bankok egyelőre nem tapasztalnak összefüggést a gyermeket nevelő családok szja-visszatérítése és a növekvő hitelfelvételi kedv között.
nov. 8
10:15
Nőtt a Henkel negyedéves bevétele (ProfitLine)
Nőtt a Henkel német háztartás-vegyipari és kozmetikai konszern bevétele az idei harmadik negyedévben - közölte hétfőn a cég, amely nem változtatott idei organikus árbevétel-növekedési előrejelzésén.
nov. 8
10:15
Komoly utóhatásai vannak a koronavírus-járványnak – Tömegeket érint a Post-COVID szindróma (Portfolio)
Hogy pontosan hány embert érint Magyarországon a Post-COVID szindróma, nem tudni. Egyelőre sem az érintettek átlagéletkorára, sem a nemek szerinti eloszlásra nem állnak rendelkezésre adatok, de a tapasztalatok alapján a változó tünetegyüttest produkáló szindróma nem csupán súlyos fertőzés után alakulhat ki, hanem enyhe, akár tünetmentes lefolyás ut
nov. 8
10:21
Új konstrukció került a NAV célkeresztjébe (Portfolio)
Lassan már nemzeti sporttá válik a magáningatlan-beruházások cégvagyonból történő megvalósítása. Bár a megoldás kecsegtetőnek tűnik, az rengeteg kockázatot hordoz magában. Az ilyen konstrukciókat ráadásul a NAV célkeresztbe vette.
nov. 8
10:21
Rejtélyes gombabetegség támadja a fákat és erdőket (Agroinform)
Eddig a tűlevelű fafajátákon fedezték fel a gombaszerű korokozót.
nov. 8
10:23
A Google új cége menthet meg minket a halálos betegségektől? (Portfolio)
A Google egészségügyi technológiája új gyógyszerek felfedezésében nyújt majd támogatást.
nov. 8
10:23
Vészjósló csend az erdőben – miért halkul el a madárdal? (Agroinform)
Halkabb és monotonabb a madárének Észak-Amerikában és Európában, egyre kevesebb az énekesmadár. Főként az emberi tevékenység okolható a kutatók szerint.
nov. 8
10:24
Twitter-szavazás döntött a Tesla-részvények sorsáról (vg.hu)
Jó hírt kaptak azok, akik Tesla-papír vásárolnának.
nov. 8
10:30
A héten kezdődik a novemberi nyugdíjak kézbesítése, mutatjuk a részleteket (hirado.hu)
A 80 ezer forintos prémium mindenkinek jár, ahogy a vártnál magasabb infláció miatti kiegészítés is.
nov. 8
10:30
Online űrkonferenciát szervez a Design Terminal (MMonline)
Űrszeméttől az űrkolóniákig: a Design Terminal az űripar legfontosabb kérdéseivel foglalkozik november 10-11-i, ingyenes, online konferenciáján. Számos izgalmas téma, többek közt az űrből érkező adatok hasznosítása, a klímaváltozás, az analóg asztronauták élete és az űrturizmus kérdésköre is várja a Space Terminal konferencia résztvevőit. Pár név a
nov. 8
10:33
Lefordult a magyar tőzsde, iránykeresés Európában (Portfolio)
Ma tette közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését a Richter, az elemzői konszenzust felülteljesítő bevételről és adózott eredményről számolt be a gyógyszergyártó vállalat. Az ázsiai tőzsdék ma többnyire rosszul teljesítettek annak ellenére, hogy kedvező makroadat érkezett: Kína ugyanis rekord mértékű havi külkereskedelmi többletet hozott össze okt
nov. 8
10:39
36 százalékkal többet érthet a Waberer's a Concorde szerint (Portfolio)
A Waberer's múlt pénteken tette közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését, amelyet most a Concorde friss elemzésében értékelt. Az elemzőház nem változtatott a célárán, az ajánlása pedig továbbara is vétel.
nov. 8
10:42
Ez jócskán betehet a síszezonnak a szomszédban: a magyar turistákat is érinti (Pénzcentrum)
A szlovák kormány által meghatározott Covid-automata aránytalanul hátrányosan érinti a gasztronómiai szektort és a turizmust. Annak ellenére, hogy 2,5 millió szlovákiai lakos már megkapta a koronavírus elleni védőoltást, a számukra ígért kedvezmények eddig elmaradtak, így már a második téli turisztikai szezon is veszélybe kerül – állítja a Szlovák
nov. 8
10:42
Egy meghökkentő elmélet a cseh korona erősödése mögött (vg.hu)
Egy elemzői jegyzetből derült fény rá, milyen spekuláció is hajthatta az erősödést.
nov. 8
10:44
Szabad az út az Egyesült Államokba, itt vannak a szabályok (vg.hu)
A Magyarországon jóváhagyott valamennyi vakcinát elfogadják, egy kivételével.
nov. 8
10:45
Csökkent a munkanélküliség Svájcban (ProfitLine)
Svájcban az elemzők által várt szintre csökkent a munkanélküliség októberben, amikor már a harmadik egymást követő hónapban jegyeztek fel visszaesést.
nov. 8
10:51
Nem filmet forgattak, a tűz okozott rettentő pusztítást a tarlón (Agroinform)
Tíz hektáron égett a kukoricatarló Kaba külterületén.
nov. 8
10:54
Új ügyvezetővel erősít a Mercedes-Benz (MMonline)
Fabiola Attorri 2021. november 1-től vette át a csillagos márka magyarországi importőr cégének vezetését. Fabiola Attorri több mint 30 éve dolgozik a Mercedes-Benz-nél; 1989-ben csatlakozott a cégcsoport olaszországi képviseletéhez. Ez idő alatt számos pozíciót töltött be a Mercedes-Benznél, és jelentős nemzetközi tapasztalatokat szerzett a szülőha
nov. 8
10:57
Döntött a Richter, kötelezővé teszi a koronavírus elleni oltást (Portfolio)
Megemelte az idei évre vonatkozó várakozásait a Richter a negyedéves gyorsjelentést bemutató sajtótájékoztatón, az árbevétel szintjén 7-8 százalékos növekedést vár most a menedzsment euróban, az üzemi eredményszint pedig elérheti a tavalyit. Mindezt akkor, ha a devizaárfolyamok nem mozdulnak el jelentősen a jelenlegi trendekhez képest, a koronavíru
nov. 8
10:57
Meglepetés! Üdítő változás az gázolaj árában (Agroinform)
A benzin ára nem változik, a gázolaj viszont néhány forinttal olcsóbb lesz. Azért nagy örömre nincs ok továbbra sem.
nov. 8
11:00
Az infláció még a legfejlettebb országokban is egyre nagyobb gond (Piac és Profit)
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamaiban 4,6 százalékra gyorsult a fogyasztói árak éves emelkedése szeptemberben az augusztusi 4,3 százalékról.
nov. 8
11:00
Még most érdemes szétnézni a személyihitel-piacon (vg.hu)
A személyi hitelek nem követték az alapkamat-emelést, sőt még csökkent is a hiteltípus átlagkamata.
nov. 8
11:02
Egy magyar tudós vezetésével találtak vakcinát az agresszív elősködő ellen (vg.hu)
A horogféreg a világ minden táján előfordul, évente több mint 65 ezer ember halálát okozza.
nov. 8
11:06
Aggasztó jelentés érkezett a vakcinákról: a Moderna és a Pfizer oltását is vizsgálták (Pénzcentrum)
Amerikai tudósok kimutatták, mennyit csökkent több hónap elteltével az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta Covid-19 elleni védőoltások hatékonysága.
nov. 8
11:06
Varga Mihály: Rekordmagas lehet a magyar gazdasági növekedés idén (hirado.hu)
A pénzügyminiszter közösségi oldalán világított rá a baloldali és a jelenlegi kormány gazdaságpolitikája közötti különbségekre.
nov. 8
11:06
Biztonsági céget alapítottak Bige László fiai (444.hu)
Azt mondják, nem kell túlgondolni a lépést.
nov. 8
11:09
Tisztességtelen az automatikus borravaló a Versenyhivatal szerint (Portfolio)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) együttvéve közel hétmilliós bírságot rótt ki a hazai fesztiválok legnagyobb fizetőterminál-szolgáltatóira: a Festipay és a HelloPay üzemeltetőire. Előbbi ugyanis hiányosságokkal teljesítette önként vállalt korrekciós kötelezettségeit, míg utóbbi a hatósági tiltás ellenére folytatta tisztességtelen kereskedelmi gyako
nov. 8
11:15
A visszaváltási rendszer bevezetésével Magyarországon is megvalósulhat a körforgás az italcsomagolásoknál (ProfitLine)
A PET és üveg palackok, alumínium dobozok visszaváltási rendszere várhatóan 2023 nyarán indul el Magyarországon, amelynek segítségével 90%-ot meghaladó mértékű szelektív gyűjtést lehet elérni, azaz az italcsomagolásoknál megvalósulhat a hulladékmentességet biztosító körforgásos gazdasági modell. Annak érdekében, hogy Európa egyik leghatékonyabb beg
nov. 8
11:15
Kártyás újdonsággal kedveskedik a felhasználóinak a Revolut (Portfolio)
A Revolut kártyatulajdonosai most már megtervezhetik a saját egyedi kártyáikat. A felhasználók képeket, szöveget, hangulatjeleket és egyedi skicceiket - monokróm kiadásban - is felvihetik majd a bankkártyájukra.
nov. 8
11:18
Jobban teljesített a brit gazdaság, mint az eurozóna legfejlettebb országai? (Pénzcentrum)
Az elmúlt hónapokban egyre inkább a közbeszéd témájává vált az euro bevezetése hazánkban. A Magyar Nemzeti Bank aktívan foglalkozik a kérdéssel és több fórumon is hozzájárul az eurobevezetést övező diskurzushoz. Az MNB elkötelezett az euro sikeres és biztonságos bevezetése mellett. Cikksorozatunk aktuális részében megvizsgáljuk, hogyan alakultak az
nov. 8
11:18
Hatalmas beruházás indul a Nestlé büki gyárában (vg.hu)
Harmincöt milliárd forintból a legmodernebb technológiákkal bővítik az üzemet.
nov. 8
11:18
Nagyon rákattant a világ a streamingre (MMonline)
Ötödével nőtt a streaming videótartalmak fogyasztására szánt idő globális szinten a harmadik negyedévben az előző három hónaphoz képest a Conviva friss elemzése szerint. A legnagyobb mértékben az okostévés fogyasztás bővült, majdnem kétharmadával. A streaming adatok elemzésére szakosodott társaság harmadik negyedéves adatai azt mutatják, hogy a kor
nov. 8
11:18
Az Agroorg Kft. zavartalan működése járvány idején (Mezőhír)
Az Agroorg a partnereit a már megszokott módon távoli eléréssel, vagy kívánság szerinti telephelyen szolgálja ki.
nov. 8
11:24
Magyarországon emelkedhetnek az egyik legjobban az öregedéshez kapcsolódó kiadások (vg.hu)
Az EU Öregedési Riportja szerint nyugdíjcélú megtakarítás lehet az elöregedő Európa jövője.
nov. 8
11:24
20 ezer ukrajnai, 6 ezer kínai kapott tavaly tartózkodási engedélyt, dolgozni jönnek (Forbes)
A legtöbben dolgozni akarnak nálunk, a helyi multik gyárai szívják fel őket.

Keresés