Átlépte az egészségre rendkívül veszélyes határértéket péntek reggel a légszennyezettség az indiai fővárost, Újdelhit is magában foglaló Delhi körzetben; a meteorológiai szolgálat szerint egyelőre nem várható a levegő minőségének javulása, ráadásul tetézi a bajt, hogy most tartják Indiában az egyik legjelentősebb hindu ünnepet, és a koronavírus-jár
Az ország minden részéből 760, négy-négy főből álló csapat regisztrált, így közülük kerül ki december 9-én az immár harmadik alkalommal kiírt Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! verseny győztese.
A lízing szélesebb körben történő megismertetéséért, valamint a pénzügyi edukációban végzett kiemelkedő munkájáért Malkócs Tamást, a K&H lízingüzletágának szakemberét választották meg az év lízingszakemberének – közölte a Magyar Lízingszövetség. A lízingpiacon közel húsz éve különböző vezetői beosztásban dolgozó Malkócs Tamás a jövőben még nagyobb
Megint erősödéssel kezdett péntek reggel a forint az euróval szemben, így ismét a 360-as lélektani határ alatt kezdi a napot a magyar deviza. A héten látott régiós kamatdöntések még erősebb nyomást helyeznek az MNB-re, a magyar jegybanknak másfél hét múlva kell megugrania ezt a lécet.
Számos versenyjogi újdonság várható: elsősorban a fúziós eljárások kapcsán jelentek meg olyan törvénymódosítások, amelyek a digitális piacok megítélésében adhatnak korszerű eszközöket a Gazdasági Versenyhivatal kezébe. Az életbe lépett módosítás segítségével hatékonyabbá válik az ügyintézés, mivel számos startup-befektetés mentesül a fúziós bejelen
Szeptemberben az ipari termelés volumene 0,3%-kal maradt el az előző havi szinttől. A szektor negyedik hónapja mutat visszaesést, és bár a mostani zsugorodás mértéke nem jelentős, rontja a képet, hogy mindez az augusztusi, jelentős csökkenést mutató hónaphoz képest történt.
Hiába a 2020-as nagy lezárások, nem hogy nőtt volna, de csökkent a halálos otthoni balesetek száma Magyarországon. Hiába azonban a történelmi mélypont, még így is sokkal többen veszítik életüket valamilyen otthoni balesetben évente, mint amennyien közúti balesetekben vagy a munkahelyükön. Mutatjuk, mik a legveszedelmesebb otthoni halálhozók, de azt
Magyarországon rendkívül rossz a helyzet a fiatalkorúak alkoholfogyasztása terén. A SMASHED program kapcsán korábban készült online felmérés megállapította: a 14 és 18 év közötti középiskolás korú fiatalok 80 százaléka 15 évesen vagy annál korábban ivott először, minden harmadik pedig rendszeresen fogyaszt alkoholt. A Diageo, a világ vezető alkohol
Szeptemberben a kiskereskedelmi forgalom volumene 0,7%-kal haladta mg az előző havi szintet. Ez az utóbbi fél év leggyorsabb növekedése, amelyet leginkább az élelmiszer- és az üzemanyagforgalom húzott.
Éles ellentétek láthatóak a világgazdaságban: a koronavírus-járvány okozta sokk után megindult az élénkülés, a fejlett országokban a szolgáltatások kaptak nagy lendületet, a fejlődő gazdaságok közül pedig az exportorientáltaknak kedvez a helyzet. Ugyanakkor a tempós növekedésnek gátat szabnak az ellátási és termelési láncokon belül kialakult problé
Éles ellentétek láthatóak a világgazdaságban: a koronavírus-járvány okozta sokk után megindult az élénkülés, a fejlett országokban a szolgáltatások kaptak nagy lendületet, a fejlődő gazdaságok közül pedig az exportorientáltaknak kedvez a helyzet. Ugyanakkor a tempós növekedésnek gátat szabnak az ellátási és termelési láncokon belül kialakult problé
A nyersanyaghiány és a kínálat csökkenése okozta válsághelyzetben hosszú távon csak az EU-ba irányuló alapanyagimport feltételeinek könnyítésével orvosolható a drasztikus acél építőanyag-áremelkedés a könnyűszerkezetes acélcsarnokokat gyártó Swedsteel-Metecno szerint. Bár bizonyos építőipari alapanyagok elérhetősége és ára esetében már érezhető ném
Még szeptemberben tartotta szokásos éves vándorgyűlését a Magyar Közgazdasági Társaság, a járványhelyzet miatt még részben online. Az esemény egyik panelbeszélgetése olyanra volt képes, amire kevesen az elmúlt húsz évben: összeültették a régió összes jegybankjának alelnökét, hogy az euróbevezetés kilátásairól beszélgessenek. A kétórás beszélgetésen
A KSH adatai szerint a járvány ellenére 2020-ban folytatódott a háztartások jövedelmének növekedése. Miközben például a lisztre fordított összeg a pánikvásárlások miatt 18 százalékkal nőtt, zöldségfélékből pedig 15 százalékkal ettünk többet.
Befejeződött az ország legnagyobb mezőgazdasági gépek gyártásával és fejlesztésével foglalkozó vállalata, a CLAAS Hungária Kft. 2020-ban elindított, 3,4 millió euró értékű fejlesztési projektje. A saját forrásból megvalósult fejlesztéseket a vállalat 25 éves jubileumi évének kezdete alkalmából adták át Törökszentmiklóson, és a projekt keretében áts
Mindeddig azok a britek, akik nyugdíjcélú megtakarításokban helyezték el a pénzüket, 55 éves koruk elérésekor rendelkezhettek az addig összegyűjtött megtakarításuk sorsáról, tehát akár a teljes összeget is kivehették. Egy új törvénymódosítás alapján azonban nemcsak, hogy növelték ezt a korhatárt 57 évre, hanem azt a kiskaput is bezárták, hogy más n
6804 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 892 164 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 83 beteg, így az elhunytak száma 31 184 főre emelkedett - írja a koronavírus.gov.hu kormányzati portál.
A munkavállalók átlagosan 57 éves korukban szeretnének nyugdíjba vonulni, 9 évvel korábban, mint amit valószínűnek tartanak jelenlegi tudásuk szerint - derül ki a Groupama Biztosító megbízásából készült kutatásból.
2021-ben az egy főre jutó átlagos vásárlóerő Európában 15.055 euró. A 42 vizsgált ország között azonban jelentős különbségek vannak a rendelkezésre álló nettó jövedelem tekintetében: Liechtenstein, Svájc és Luxemburg messze az élen jár, míg Koszovóban, Moldovában és Ukrajnában a legalacsonyabb a vásárlóerő. A liechtensteini lakosoknak például több,
Októberben 12 040 használt személyautót regisztráltak az országban a DataHouse adatai szerint, ami a tavaly októberi szinthez képest 6,2 százalékos növekedést jelent. A JóAutók.hu várakozása szerint éves szinten a használtautó-behozatal volumene a tavalyi érték felett alakul majd.
A nyitást követő egy hónap elteltével a Dubaji Világkiállítás Magyar Pavilonja már százezredik látogatóját fogadta, ezzel az eredménnyel bekerült a 2020-as kiállítás legnépszerűbb pavilonjai közé. Újabb mérföldkőhöz érkezett a Dubaji Világkiállítás Magyar Pavilonja. A 15 legkülönlegesebb épület közé beválasztott pavilon a napokban fogadhatta száz
Új magasságokban a világpiaci árbarométer: 2011 júliusa óta nem látott szintet regisztráltak az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete szakértői.
Az átoltottság további növelése és a járvány megfékezése érdekében a kormány 2021. november 22-28. között oltási akcióhetet indít a kórházi oltópontokon.
Ed Sheeran, az Imagine Dragons, a YUNGBLUD, a Griff és a girl in red is csatlakozik a 2021-es MTV EMA fellépőihez. A zene globális ünnepét november 14-én, vasárnap, az MTV csatornáin közel 180 országban közvetítik Budapestről. A korábban bejelentett zenei nagyágyúk között olyan ikonikus előadók szerepelnek, mint Maluma, Måneskin, Kim Petras és Sawe
Az átoltottság további növelése és a járvány megfékezése érdekében a kormány november 22. és 28. között oltási akcióhetet rendez a kórházi oltópontokon - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön.
A kilenc legnagyobb hazai bank közül hatnál drágábban vehetünk fel lakáshiteleit novembertől. Szakértők számítása szerint a drágulás miatt egy 20 millió forintos, 20 éves futamidejű lakáshitelre havi 6 ezer forinttal kell többet fizetni.
A hazai kiskereskedelmi piac az agglomerációs és a vidéki kereskedelmi parkokban, valamint a megújuló vidéki plázákban fejlődhet a leglátványosabban. A járvány és az elektronikus kereskedelem térnyerése ugyanakkor mindkét üzletközponttípusnál sokkal rugalmasabb alkalmazkodást követel bérbeadói és bérlői oldalról is.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) online nyomtatványkitöltőjével (ONYA) könnyen, egyszerűen, már akár kávézás közben, mobilról is beküldhetők a kérelmek a NAV-hoz.
Kevés hazai szektor mondhatja el magáról, hogy a koronavírus járvány nem hatott valamiképpen negatívan gazdasági teljesítményükre. Az állategészségügyi ágazat társas vállalkozásai szabályt erősítő kivételek.
Adatszolgáltatási hiba miatt jelentett reggel 107 koronavírusban elhunytat az operatív törzs, valójában azonban ennél kevesebben hugytak el a tegnapi napon.
Akár ötmillió dollárt is fizetne az amerikai külügyminisztérium annak, aki olyan információval tud szolgálni, amely a DarkSide nevű kiberbűnözői csoportban vezető pozíciót betöltő személyek azonosításához vagy tartózkodási helyéhez vezet – jelentette be Ned Price, a tárca szóvivője csütörtöki közleményében.