2021. november 11. csütörtök

nov. 11
8:23
Helyreállt a PannErgy miskolci erőműve az üzemzavar után (Portfolio)
Helyreállt ma reggelre a PannErgy miskolci erőműve, amelynél november elején üzemzavar lépett fel. A meghibásodás 30 millió forintos EBITDA-kiesést okozott a vállalatnak, az idei terveken mégsem módosít a menedzsment.
nov. 11
8:27
Megújítják az elkerülő utat Komlónál (Adózóna)
Több mint egymilliárd forintos kormányzati támogatásból újulhat meg a Komló belvárosát tehermentesítő bétai elkerülő út – közölte a mecseki város önkormányzata az MTI-vel.
nov. 11
8:27
Rég nem látott infláció az USA-ban, lefordultak a tőzsdék – mire lehet ma számítani? (Portfolio)
Tegnap délután megérkezett az amerikai inflációs adat, a várt 5,8 százalék helyett 6 százalék fölé emelkedett az éves áremelkedés az Egyesült Államokban, erre több mint harminc éve nem volt már példa - az adat megjelenését követően lefordultak a tengerentúli tőzsdék, a legnagyobb esést a tech-túlsúlyos Nasdaqnál láthattuk. A hivatalos jegybanki kom
nov. 11
8:27
A gyümölcsválság komoly kihívás a pálinkapiac számára is (ProfitLine)
Bár a nem ipari méretben végzett pálinkafőzés adómentessé tétele idén januártól átlagosan több mint harmadával olcsóbbá tette a gyümölcspárlatok előállítását, a pálinkafőzők mégsem lehetnek maradéktalanul elégedettek az idei évvel: a fagy ismét jelentős terméskiesést okozott, a külföldi vendégek elmaradása pedig további érzékeny veszteségeket okozo
nov. 11
8:27
Átadták a Medicina Fórum kiválósági díjait (Növekedés)
Nyolc kiválósági jutalmazta az idén a Medicina projekt zsűrije az egészégügyben kiváló teljesítményt nyújtók munkáját.
nov. 11
8:27
Logisztikai bravúr az étel házhoz szállításában (Transpack)
Hamarosan önvezető kiskocsik teszik olcsóbbá, környezetbarátabbá és pontosabbá az étel házhoz szállítását.
nov. 11
8:27
Digitális tejtermelés: jó az állatnak, nyereséges a gazdának (Agrárágazat)
Tejtermelés: a mezőgazdaság digitalizációja ebben az ágazatban csodákra képes.
nov. 11
8:29
Koronavírus: elszálltak a magyar fertőzésszámok, terítéken van az újabb szigorítás (Portfolio)
Jelentősen megugrottak a koronavírus-fertőzésszámok Magyarországon az elmúlt napokban. A virológusok szinte egy emberként lobbiznak a szigorításért. A kormány ma bejelentésre készül, 10:30-kor lesz kormányinfó. Koronavírus híreink percről percre.
nov. 11
8:39
A hazai IT-szakemberek több mint fele külföldre vágyik (MMonline)
Toronymagasan a magyar IT szakemberek tanulnak tovább a legtöbben az érettségit követően – derül ki a No Fluff Jobs állásportál legújabb nemzetközi kutatásából. A vállalat reprezentatív felmérésében 5 közép-kelet – európai ország, több mint 4000 szakembere vett részt. A legnépszerűbb terület az IT szakmák közül minden országban a backend, a fronten
nov. 11
8:51
A vegyes pálinka rajongók korszaka közeleg (Menedzsment Fórum)
A pálinkafőzők nem lehetnek maradéktalanul elégedettek az idei évvel: a fagy ismét jelentős terméskiesést okozott, a külföldi vendégek elmaradása pedig további érzékeny veszteségeket okozott az eladásra termelő kereskedelmi főzdéknek - derül ki egy friss felmérésből.
nov. 11
8:51
Kiderült a Szputnyikkal oltott magyarok fertőzési aránya egy orosz nyilatkozatból (Portfolio)
„A napokban kaptuk meg az adatokat Magyarországról, ahol több, mint 1 millió embert oltottak be a Szputnyik V vakcinával és csak 0,4%-uk betegedett meg az oltást követően” – jelezte Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter (képünkön) az orosz parlament egészségügyi bizottsága előtt.
nov. 11
8:57
Segítséget kér Bulgária a koronavírus-járvány miatt (Privátbankár)
A bolgár kormány segítséget kért az európai uniós tagállamoktól a koronavírus-járvány okozta válság kezeléséhez - közölte szerdán az Európai Bizottság.
nov. 11
8:57
Koronavírus: bejelentésre készül a kormány, újabb intézkedések jöhetnek (Portfolio)
Ma 10:30-kor sor kerül Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő szereplésével a kormányinfóra. Előzetes várakozások szerint kiemelt figyelmet kap majd az esemény során az eszkalálódó hazai járványhelyzet; elképzelhető, hogy a kormány újabb járványprevenciós intézkedéseket jelent majd be. A Portfol
nov. 11
9:03
Gyengült a forint reggelre (ProfitLine)
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizapiacon. A dollárral és a svájci frankkal szemben a forint idei leggyengébb jegyzését érte el. Az eurót a szerda esti 363,19 forint után csütörtök reggel 363,95 forinton jegyezték.
nov. 11
9:03
A tegnapi csúnya esés után lassan megint a történelmi mélypont fenyegeti a forintot (Portfolio)
Csütörtök reggel már 364 felett jár a forint az euróval szemben, a tegnapi komolyabb esés után ez azt jelenti, hogy lassan megint a 370-es történelmi mélypont fenyegeti a magyar devizát. Főleg úgy, hogy kedden nehéz döntés előtt áll az MNB Monetáris Tanácsa, ami a forint sorsát is meghatározhatja.
nov. 11
9:03
Változás a TV2 igazgatóságában (MMonline)
Személyi változás történt a TV2 Média Csoport Zrt. igazgatóságában: dr. Czira Szabolcs távozott a testületből, a helyét november másodikától dr. Várkonyi Andrea vette át. Az orvos, közgazdász és pszichológus diplomával is rendelkező dr. Várkonyi Andrea három évtizedes televíziós szakmai múlttal rendelkezik – karrierje jelentős részét a TV2 köteléké
nov. 11
9:05
Nőtt a brit gazdaság a harmadik negyedévben (Portfolio)
A harmadik negyedévben a várakozásoktól némileg elmaradva nőtt a brit gazdaság teljesítménye - derült ki a ma reggeli adatközlésből.
nov. 11
9:09
Jelentős túljegyzés mellett zárult az AutoWallis részvénykibocsátása (Portfolio)
Sikerrel zárult kedden az AutoWallis nyilvános részvénykibocsátása: az előzetes 6-8 milliárd forintos tervhez képest több mint 17 milliárd forint összegű részvényjegyzési igényt adtak le lakossági és intézményi befektetők a meghirdetett 107-122 forintos ársávban. Az ársáv felső harmadában található 117 forintos kibocsátási áron jutnak a magyar tőzs
nov. 11
9:09
Utoljára dézsmálták meg az őszi vetést a vadlibák (Mezőhír)
Fellélegezhetnek a mezőgazdák: október elseje után bárhol és bármelyik vadlúdfaj kilőhető.
nov. 11
9:09
Nagy tranzakció készül: az Erste viheti a Commerzbankot (Forbes)
Az itthon kicsi, de értékes német ügyfélkörrel bíró bankért többen is bejelentkeztek.
nov. 11
9:21
Tovább terjeszkedik Európában az itthon is ismert pénzügyi platform (Portfolio)
Regionális ügyvezető igazgatót nevezett ki a nemzetközi utalásokra szakosodott iBanFirst. Johan Gabriels felelős a vállalat délkelet-európai terjeszkedésének megvalósításáért és a helyi irodák irányításáért egyaránt. Az Ő vezetésével működik a magyar mellett a román, bolgár és olasz képviselet is.
nov. 11
9:21
Holnap érkezik a novemberi nyugdíj: lesz, aki a dupláját kapja a szokásos összegnek (Pénzcentrum)
Nem kell már sokáig várniuk a nyugdíjasoknak: a bankszámlákra holnap érkezik a novemberi nyugdíjprémium, illetve az -emelés, és az emelés miatt visszamenőleg egy összegben járó kiegészítés. Lapunk számításai szerint egy átlagos összegű nyugdíj esetén közel 100 ezer forinttal lehet majd több holnap a számlákon a szokásosnál. A novemberi nyugdíj és k
nov. 11
9:27
Koronavírus: rémisztő fotót tett közzé Dobson Szabolcs (Menedzsment Fórum)
Friss Facebook-bejegyzésében Dobson Szabolcs szakgyógyszerész rémisztő és nagyon elgondolkodtató képet tett közzé.
nov. 11
9:27
Gyenge kezdés az európai tőzsdéken (ProfitLine)
Indexcsökkenéssel indult a kereskedés csütörtökön a főbb európai értékpapírpiacokon.
nov. 11
9:27
Kiderült a Szputnyikkal oltott magyarok fertőzöttségi aránya egy orosz nyilatkozatból (Portfolio)
„A napokban kaptuk meg az adatokat Magyarországról, ahol több, mint 1 millió embert oltottak be a Szputnyik V vakcinával és csak 0,4%-uk betegedett meg az oltást követően” – jelezte Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter (képünkön) az orosz parlament egészségügyi bizottsága előtt.
nov. 11
9:27
Magyar siker Németország legjelentősebb nemzetközi borversenyén (Agroinform)
A Folly borászat 2019-es Rajnai Rizlingje arany minősítést szerzett Berliner Wein Trophy versenyen.
nov. 11
9:29
Koronavírus: megérkeztek a legfrissebb, csütörtök reggeli magyar adatok (Portfolio)
8394 új koronavírus-fertőzöttet igazoltak Magyarországon, ezzel a járvány kezdete óta összesen 931 414 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 132 beteg, így az elhunytak száma 31 751 főre emelkedett.
nov. 11
9:33
Koronavírus Magyarországon: tavasszal volt ennyire rossz a helyzet (Piac és Profit)
Egy nap alatt 8394 új fertőzöttet igazoltak.
nov. 11
9:33
Ezért aggódnak a pálinkafőzetők (Adózóna)
Bár a nem ipari méretben végzett pálinkafőzés adómentessé tétele idén januártól átlagosan több mint harmadával olcsóbbá tette a gyümölcspárlatok előállítását, a pálinkafőzők mégsem lehetnek maradéktalanul elégedettek az idei évvel: a fagy ismét jelentős terméskiesést okozott, a külföldi vendégek elmaradása pedig további érzékeny veszteségeket okozo
nov. 11
9:33
Kíméletlenül romló járványadatok: 8394 az új fertőzött, 132 beteg hunyt el (Pénzcentrum)
8394 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 931 414 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 132 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 31 751 főre emelkedett.
nov. 11
9:33
142 millió forintnyi összeget nyert bennfentes kereskedéssel, Google-ben külön rákeresett arra, hogy kell ezt csinálni (Portfolio)
Bennfentes kereskedéssel és 450 ezer dollárnyi illegális nyerészkedéssel vádolják Amerikában a McKinsey tanácsadó cég egyik volt alkalmazottját – számol be a hírről a Financial Times.
nov. 11
9:33
Nem kell aggódni, játékból lesz elég karácsonyra (Azenpenzem)
Miközben szállítási nehézségekről, hiányról szólnak a híradások, a játékokat – tette közzé az egyik forgalmazó – mindez nem érinti. A játékpiac ugyanis „előfinanszírozott”, így az ünnepi árukészlet már a nyáron beérkezett.
nov. 11
9:33
A Vodafone TV-n is elérhető a Da Vinci Kids app (MMonline)
A Da Vinci Kids, a szórakoztató oktatási app a Vodafone Magyarország kínálatában is elérhető. A bevezetés apropóján a Da Vinci interaktív online eseménnyel jelentkezik a Magyar Nemzeti Múzeummal közösen, ahol regisztrált résztvevők a Tudomány világnapja alkalmából magyar tudósok találmányaival ismerkedhetnek. A Da Vinci Kids az első gyermekeknek sz
nov. 11
9:33
Koronavírus: 8394 új fertőzött, elhunyt 132 beteg (Növekedés)
A beoltottak száma 5 986 727 fő, közülük 5 764 573 fő már a második oltását is megkapta, 1 millió 475 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.
nov. 11
9:45
Akadozó vakcinázás, kopó immunitás: akkor most hány védett ember van Magyarországon? (Portfolio)
Egyre több jel mutat arra, hogy a koronavírus-járvány terjedésében nagy szerepet játszhat a vakcinák csökkenő hatékonysága. Amennyiben a legfrissebb kutatási eredményekből indulunk ki, akkor számításaink szerint akár több millióval több ember lehet Magyarországon fertőzőképes, mint ami a nyers oltási statisztikából következik.
nov. 11
9:45
Közölték is, meg nem is: ennyi magyar fertőződött meg oltás után (Pénzcentrum)
Közölték, hogy hány magyar kapta el a koronavírust oltás után, ám az adatokból semmilyen érdemi következtetést nem lehet levonni - állapította meg az NNK leveléből a Telex.
nov. 11
9:45
Kiderült, hogy lesz-e kötelező oltás a magyarországi bankoknál (Növekedés)
A jelek szerint hiába lehet kötelezően előírni a dolgozóknak, hogy oltsák be magukat, ez a lehetőség itthon nem lesz túl népszerű.
nov. 11
9:57
Egyelőre vírusálló az albérletpiac (MMonline)
A koronavírus negyedik hulláma eddig nem befolyásolta a budapesti albérletpiacot: az árak lassan emelkednek, és kezdenek eltűnni az egyhavi kaucióval kivehető lakások is – derül ki a Rentingo.com albérletkereső platform legfrissebb elemzéséből. Októberben átlagosan 149 ezer forintot kértek a bérbeadók lakásukért, ami 5,6 százalékkal magasabb a tava
nov. 11
10:03
A poszt Covid rengeteg magyart érint: ezekre a tünetekre kell figyelni (Pénzcentrum)
Még mindig egymásnak adják a kilincset a harmadik hullám poszt-covidos betegei a Szent Ferenc Kórház ambulanciáján, miközben már érkeznek a negyedik hullám betegei is. Az ellátási forma rendkívül drága, a finanszírozás azonban egyelőre nem fedezi a költségeket. Nagy kérdés az is, hogy a negyedik hullám az eddigiektől eltérő poszt-covidos tüneteket
nov. 11
10:03
Légli Géza: soha sem késő elkezdeni (Agrofórum)
Ahogy mondani szokták, az Isten is borásznak szánta, de a család mindenképpen. Ennek ellenére - vagy éppen ezért - előbb nem a borászat, hanem a fazekasság mellett döntött. Majd eltelt jó pár év, és visszakanyarodott a gyökerekhez: Légli Gézával hivatásról, természetközeli szőlőművelésről és az ágazat helyzetéről egyaránt beszélgettünk.
nov. 11
10:03
Egyhavi kaucióval már nehéz lakást bérelni (Forbes)
A covid negyedik hulláma már nem csökkenti a bérleti díjakat.
nov. 11
10:09
Ilyen üzemanyagárak mellett nem mindegy hány kört futunk (GépMax)
Előnyösebb egy front munkagépet használni, mint csak a passzív orrsúlyt cipelni a traktoron.
nov. 11
10:09
Régiós csúcsmilliárdos az angol fociban: a Premier League összejött, a magyar állami üzlet bukhat (Forbes)
Daniel Křetínský eddig a Sparta Prahaban volt csak érdekelt, most szintet lépett: a világ legerősebb bajnokságában lett klubtulajdonos. A cseh milliárdos a jelenleg a bajnokág harmadik helyén álló West Ham teljes egészét meg akarja szerezni.
nov. 11
10:15
Nukleáris energiához fordulnának a vezető bitcoin bányák (Kripto Akadémia)
Az idei év egyik sláger témája a kriptopénzek piacán a bitcoin bányászat energiaigénye, pontosabban az ökológiai lábnyom, amit a vezető kriptopénz fenntartésa megkövetel. Az egész Elon Musk bejeletésével kezdődött, miszerint a Tesla mégsem fogad el bitcoint, alig pár héttel a…
nov. 11
10:15
Egymilllió magyar oltott fellélegezhet: ennyire veszélyes számukra most a 4. hullám (Pénzcentrum)
5 százalék alatti az orosz vakcinával Magyarországon beoltottak körében a megbetegedések aránya – írja a hvg.
nov. 11
10:15
Hatalmas rakterű elektromos autókkal bővít a GreenGo (Portfolio)
Több mint egy éves előkészítés után új, Renault Kangoo Z.E. típusú elektromos autókkal bővül a GreenGo hazai flottája a mai naptól. Így most már akár kanapét, hűtőt vagy létrát is szállíthatnak a felhasználók, ráadásul a többi GreenGoval azonos percdíjakon.  A cég a szolgáltatási területén belül új, Extra Zónákat alakít ki, ahol GreenGo Cargo bérlé
nov. 11
10:15
Esti levél a főnöktől? Törvénnyel tiltották be Portugáliában (Forbes)
A munkaadóknak meg kell fizetniük a távoli munkavégzésben felmerült költségeket, például a megnövekedett villany- és internetszámlákat.
nov. 11
10:17
Nagy váltás jöhet a magyar bankszektorban: adatvezérelt üzemmódba kapcsolnak a pénzintézetek? (Portfolio)
A bankszektorban a nemzetközi verseny éleződik, a globális trendek betörnek Magyarországra is, a hazai bankok digitális transzformációja pedig ezzel párhuzamosan egyre jobban felpörög, ám a folyamat felgyorsításához az adatvezérelt vállalati kultúrának is teret kell nyernie. Az adatvezérelt kultúra még nem alakult ki, és adat nélkül nincs AI, nincs
nov. 11
10:21
488 lélegeztetett beteg, 132 halott, itt vannak a mai adatok (Privátbankár)
A 8394 új fertőzöttel átlépte a 80 ezret az aktív fertőzöttek száma, 132-en haltak meg tegnap óta. Jó hír viszont, hogy növekedni látszik az oltottak száma is.
nov. 11
10:21
30 megbeszélés után rájöttek, van annál nagyobb probléma, hogy utálják egymást (Agroinform)
Klímavédelmi együttműködésben állapodott meg az Egyesült Államok és Kína.

Keresés