144 ezer, jellemzően március elejéig regisztrált kap ma SMS-t arról, hogy a Sinopharm, az AstraZeneca és a Szputnyik mellett ők mától már Pfizer-oltást is tudnak foglalni az online időpontfoglalóban. Az országos oltási munkacsoport döntése nyomán így a kedden érkezett Pfizer-szállítmányból valamennyi első körös oltásra felhasználható oltóanyag lefo
Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója szerint, mivel most nem egy gazdasági válságot élünk, a banknál úgy számolna, ha nagy lesz az átoltottság, viszonylag gyors növekedés indul majd meg – mondta el az Inforádiónak adott interjújában.
1416 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az elmúlt 24 órában Magyarországon és elhunyt 82 beteg, ezzel a járvány kezdete óta összesen 795 200 esetről tudunk és 28 970 áldozatot szedett a vírus – áll a ma reggeli tájékoztatóban. 4 420 767 fő már legalább egy oltást kapott, 2 584 879 magyar pedig már mind a két oltását megkapta.
A pandémia alatt átértékelte az életét a 44 éves Nick Maroutsos, aki Bill Gross utódjaként a világ egyik legismertebb kötvénybefektetési pozícióját töltötte be. Mostantól több időt szeretne tölteni a családjával, ezért úgy döntött, otthagyja az álommunkahelyét és nekivág az országútnak – számol be a hírről a Bloomberg.
A vakcinák keverése nagyobb valószínűséggel okoz mellékhatásokat egy folyamatban lévő klinikai vizsgálat előzetes adatai alapján – írja a CNBC a neves brit orvosi lapban, a The Lancetben publikált cikk alapján. Az Egyesült Királyságban folyó nagylétszámú, Com-COV elnevezésű vizsgálat során azok az önkéntesek, amelyeknél keverték az oltóanyagokat, n
A koronavírus-járvány lecsengésével az ingatlanpiac is elkezdett visszarendeződni, a növekvő kereslet mellett, lassú áremelkedés is tapasztalható már. Kellő odafigyeléssel ebben a helyzetben is jelentős összegeket lehet spórolni egy adásvételen. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa arról beszélt, ha hitelből vásárol az ember,
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök reggel a Karmelita kolostorban fogadta Karikó Katalin kutatóbiológust, biokémikust, a szintetikus mRNS-alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatóját - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Napi Tovább csökkent az OTP forgalma, az árfolyam pedig ezúttal gyengült a szerdai kereskedésben, 13980 forinton zárta a kereskedést. Némi iránykeresés tapasztalható a lokális csúcs közelében, egyelőre nem tudott egyértelmű bullish momentum kialakulni, ami nyomást helyezett volna a fontosabb technikai ellenállásokra. Az elmúlt napok bizonytalansága
Csütörtök reggel szinte hajszálra ugyanott állt a forint az euróval szemben, ahol szerda este, pedig a dollár árfolyamában komoly mozgást hozott a tegnapi amerikai inflációs adat. Úgy néz ki, hogy ez itthon nem aggasztja egyelőre a befektetőket.
Napi Mérsékelt gyengüléssel zárta szerdai kereskedését a MOL árfolyama, 2200 forintról várja a folytatást a papír. A tegnapi gyertya érdemben nem módosít a rövidtávú várakozásokon, a korrekció egyelőre nem gyorsult fel. A felfutás utáni pihenőnek az 50 napos mozgóátlagig, de legfeljebb a 2100 forintos szintig és az itt húzódó 20 napos mozgóátlagig
Az Egyesült Királyság kormánya pénteken jelentette be, hogy május 17-től a Portugáliából hazaérkezők nem kell karanténba vonulniuk, elég a PCR-teszt. Bár a szabályok a járványügyi helyzet alakulásától függően változhatnak, a brit turisták gyorsan éltek a külföldi vakáció lehetőségével.
Napi Apró zöld gyertyával, ismét forgalom nélkül kapaszkodott 8400 forintnál a Richter árfolyama, nem jött további eladói nyomás a gyenge keddi nap után. A kis belső gyertya okot ad bizakodásra is a technikai szintnél, egy csütörtök zöld gyertya lenne erre megerősítés, amivel újra az ellenállások lehetnek célba vehetők. Ennek hiányában a kilátások
Napi Jelentős izgalmakat nem hozott a szerdai kereskedés a BUX grafikonján, mérsékelt gyengüléssel 44160 ponthoz húzódott vissza az index, továbbra is várat magára a 45000 pontos ellenállási zóna tesztelése. A negatív nemzetközi hangulat egyelőre nem támogató, de amíg nem sérülnek támaszok a napos grafikonon, addig maradhat fókuszban a 45000 pontos
Jelentős eséssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) csütörtökön az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint. Józsa Bence az MTI-nek küldött kommentárjában azt írta, hogy a megjelent amerikai inflációs adatok tovább rontották az amúgy is negatív nemzetközi hangulatot, ezért várhatóan tovább csökkenhet a BUX index. A vezető részvén
Az elmúlt huszonnégy órában 1416 új esetet jegyeztek fel, szemben a két nappal korábbi 493-mal. A növekedés már tegnap megkezdődött, akkor 905 fertőzöttet regisztráltak. Pozitívum ugyanakkor, hogy az elhunytak száma ha lassan is, de csökkenőben van: 82-en veszítették az életüket, ennél kevesebben csak február végén váltak a Covid áldozataivá.
Varga Mihály pénzügyminiszter egy héttel a 2022-es költségvetésről szóló törvényjavaslat benyújtása után a jövőre várható új adótervekről szóló törvénytervezetet is beterjesztette a parlamentnek. A kormány egyébként emellett további 19 törvénymódosítást nyújtott be kedden késő este. A 114 oldalas adócsomagban találhatunk olyan elemeket, amelyek érd
A pandémia alaposan megviselte a nagy hazai tőzsdei cégeket, az OTP, a Mol és a Magyar Telekom is veszteséges volt tavaly tavasszal, azóta viszont megerősödtek, és tovább javult a hatékonyságuk, sok esetben már kisebb-nagyobb rekordokat is szállítottak idén év elején, a menedzsmentek pedig alapvetően optimisták, felpörgő gazdaságra, növekvő lakossá
Márciusban az építőipari termelés volumene 11,5%-kal haladta meg az előző havi szintet. Ezzel az ágazat egy nagy cikkcakkal korrigálta a februári visszaesését. Így az emelkedő trend nem tört meg, ám a koronavírusa-válság előtti csúcsokat az építőipar még nem érte el.
A Scripted Productions nyílt pályázat és pitchfórum keretében várja új sorozatötletek alkotóinak jelentkezését. Pályázatot hirdet műfaji megkötöttség nélkül televíziós sorozatötletek fejlesztésére a Scripted Productions. A pályázat célja, hogy eredeti, izgalmas, fikciós sorozat-forgatókönyvek, sorozatbibliák szülessenek, amelyek közül a legjobbakbó
Az Európai Bíróság szerdai ítéletében elutasította az Európai Bizottság 2017-es döntését, miszerint az Amazon óriásvállalatnak nyújtott luxemburgi adókedvezmények tiltott állami támogatásnak minősülnek, így nem fogadta el a testület kérvényét arra vonatkozólag sem, hogy az amerikai cég 250 millió dollárt fizessen vissza a nagyhercegségnek.
A fűszerspirált az utóbbi időben egyre divatosabb lett. Látványos konyhakerti elemként komoly díszítő erővel bír, ha jól van kialakítva. A legfontosabb ismérveket mutatjuk be, melyek a hosszútávon is jól működő fűszerspirálokhoz fontos tudnivaló.
Május 23-ig nyújthatják be a kutatás, fejlesztés, innováció (KFI) területén dolgozó munkavállalóik után bértámogatási kérelmeiket a munkáltatók - hívta fel a figyelmet Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a minisztérium csütörtöki közleményében.
Alaposan lefordultak tegnap a vezető amerikai részvényindexek a vártnál jóval magasabb inflációs adatokat követően. Ekkora áremelkedésre az elmúlt 10 évben egyszer sem volt példa. A kedvezőtlen hírek hatására a befektetők igyekeztek szabadulni a részvényektől, így lejjebb került az S&P 500, a Dow Jones és a Nasdaq is, elsősorban a technológiai és a
Gyengüléssel zártak a vezető ázsiai tőzsdék csütörtökön, és a még nyitva tartó börzék is mind mínuszban álltak. A tokiói börze, a térség irányadó tőzsdéje szerdán 2,51 százalékos eséssel, 27 ezer 441 ponton fejezte be a napot. A részvények szélesebb körét felölelő Topix index 1,42 százalékkal süllyedt. A már szintén bezárt tőzsdék közül az ausztrál
Visszatáncolt Christopher Miller, az Egyesült Államok volt védelmi minisztere: míg korábban Donald Trumpot hibáztatta a Capitolium elleni ostrom miatt, tegnap a Kongresszus előtt azt mondta, hogy nem Trump hergelte fel a tüntetőket.
A világ leginkább átoltott országában a népsségszámhoz képest gyorsan kezdett el újra terjedni a koronavírus, az elmúlt héten az esetek több mint harmada mindkét oltásán átesettek körében történt - írja a CNBC. Ugyanakkor a tesztekkel igazolt esetek mindössze 15 százaléka volt tünetes, a súlyos esetek között majdnem mindenki oltatlan volt, és eddig
Egyre több londoni bankár költözik át a britektől az EU valamelyik nagyvárosába, részben a pandémia miatti megváltozott munkaviszonyok, részben a Brexitet övező további bizonytalanságok miatt – írja a Reuters.