2021. május 18. kedd

máj. 18
12:36
Még eddig igényelhető az ágazati bértámogatás (ProfitLine)
Május 31-ig igényelhető az ágazati bértámogatás; visszamenőleg, akár tavaly novemberig beadhatják a pályázati kérelmet a munkahelyek megtartását szolgáló állami segítségre a nehéz helyzetbe került szektorok vállalkozásai - hívta fel a figyelmet az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 akt
máj. 18
12:36
Türelmessé vagy éppen agresszívvé tette a járvány az autósokat: visszatérhet a régi kerékvágás? (Pénzcentrum)
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) a #közlekedjbiztonságosan kampánya keretében online felmérést indított annak kiderítésére, változtatott-e a közlekedési szokásainkon és a hazai közlekedési morálon a pandémiás helyzet. A „Hogyan változtatta meg a pandémia a közlekedést?” címet viselő kérdőív kitöltésére egy hét áll rendelkezésre,
máj. 18
12:42
Japán orvosok az olimpia törlésére szólítanak fel (Portfolio)
Alig két hónappal a tokiói olimpia kezdete előtt egy nagy japán orvoscsoport a sportesemény törlését kéri a kormánytól. Az egészségügyi dolgozók attól tartanak, hogy az emberek beutazása súlyosbítja az országban az amúgy is egyre erősebb járványt.
máj. 18
12:42
Döntött az országgyűlés: még jó ideig marad a veszélyhelyzet (Agroinform)
Meghosszabbították a veszélyhelyzetet, így több mint 70 kormányrendelet továbbra is érvényben marad.
máj. 18
12:48
Szigorítják a csok szabályait (Infostart)
A visszaéléseket előznék meg azzal, hogy kiterjesztik az utólagos illetékfizetésre kötelezettek körét.
máj. 18
12:48
Vetélytársat kap a Disney és a Netflix, kilenc hónapja nem látott szinten a forint (Privátbankár)
Óvatos optimizmus van az európai tőzsdéken, a BUX-ot viszont visszahúzza az OTP korrekciója. Az euró/forint tavaly augusztus óta nem volt 350 alatt. Jött itthon két kellemes gyorsjelentés is. A Daimlernél ezrek állnak vissza a “Kurzarbeit”-ról normál munkarendre.
máj. 18
12:48
Szja-bevallást kell benyújtaniuk a pályázaton nyert magánszálláshely-szolgáltatóknak (Adózóna)
A magánszálláshely-szolgáltatókat támogató Kisfaludy-pályázaton nyertesek közül az egyéni vállalkozók, illetve az adószámos magánszemélyek 2021. május 20-áig kötelesek benyújtani a 2020. évre vonatkozó személyi jövedelemadó-bevallásukat.
máj. 18
12:48
Elakadt a forint szárnyalása a 350-es eurónál (Portfolio)
A tovább erősödő MNB kamatemelési várakozások, a letört technikai szintekből eredő hullámszerű forintvásárlás és a váratlanul kedvező magyar GDP-adat együttesen még tovább erősítette a kedd délelőtti kereskedésben a forintot. Az euróval szembeni jegyzések átmenetileg 350 alá, a dollárral szembeniek 287 alá is benéztek, így rendre kilenchavi, illetv
máj. 18
12:51
Ebből sem lesz már birkapörkölt (Agrárágazat)
Lehet, hogy a szag miatt bukott meg az akció?
máj. 18
12:51
Elstartolt a verseny a szelektív gyűjtés népszerűsítéséért (Transpack)
Három gimnazista keltette életre fiatalok számára a szeletív hulladékgyűjtést népszerűsítő versenyt.
máj. 18
12:57
Mabisz: csütörtökig lehet kérni az adójóváírást a nyugdíjbiztosítási befizetésekre (Növekedés)
A 2020. évi személyi jövedelemadó bevallásának határidejéig, csütörtökig lehet kérni az adójóváírást a nyugdíjbiztosítási befizetésekre, ezt minden évben több tízezren mulasztják el - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) az MTI-nek kedden eljuttatott közleményében.
máj. 18
12:57
Sokévi esés után történelmi csúcson a föld ára az Usa-ban (Mezőhír)
Válságok idején mindenütt a világon a legjövedelmezőbb farmernek lenni.
máj. 18
12:57
Precíziós műtrágya-kijuttatás (GépMax)
A környezetvédelemre gyakorolt pozitív hatások mellett, gazdasági előnyei is vannak az új technológiának.
máj. 18
12:59
Jön az agráriumnak fejlesztett, 600 köbcentis Artic quad (GépMax)
Gyors, strapabíró, cipel és vontat is, ha kell.
máj. 18
13:06
Csökkent az euróövezeti és az uniós GDP (ProfitLine)
A negyedik negyedévi után az idei első negyedévben is csökkent az euróövezet bruttó hazai terméke az előző negyedévihez képest az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat keddi jelentése alapján.
máj. 18
13:09
Hiába indult el a nyitás, őszig marad a veszélyhelyzet (Forbes)
Az új vírusvariánsok terjedése miatt fokozott védekezésre van szükség a kormány szerint.
máj. 18
13:12
Komoly kedvezményeket kapnak az autóvásárlók: a legnagyobb importőrt kérdeztük a pályázat hatásairól (Portfolio)
Az autóvásárlók mellett a piaci szereplők is régóta vártak arra, hogy megjelenjenek az elektromos autók új támogatási programjának részletei. Hétfőn ez meg is történt, az új kiírásban vannak olyan elemek is, amiket vélhetően a korábbi évek tapasztalataira alapozva építettek be a döntéshozók. A Portfolio a legnagyobb hazai elektromosautó-importőrt,
máj. 18
13:15
Nyereményre váltható az elektronikus hulladék (MMonline)
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI), az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM), valamint a Telenor Magyarország támogatásával indult el a „GYŰJTSVELEM” használt mobiltelefon, e-kütyü és elemgyűjtő bajnokság, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet az újrahasznosítás fontosságára. A Fenntarthatósági Témahét keretében indult országos
máj. 18
13:18
Több kilónyi lejárt élelmiszert árultak egy szabolcsi kisboltban (Agroinform)
Egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei élelmiszerüzlet ellenőrzése során több, mint 1,2 tonna, élelmiszer-biztonsági szempontból kifogásolható élelmiszert vontak ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei.
máj. 18
13:21
Planet Budapest 2021: üzleti fordulatot is hoz a fenntarthatóság (Növekedés)
Üzleti fordulatot is hoz a fenntarthatóság. Mindezt jól mutatja, hogy a fenntarthatósági technológiák fejlesztésével foglalkozó szektorok növekedése 2030-ig elérheti az évi 25 százalékot is, illetve hogy ma már globálisan a befektetők több mint 50 százaléka veszi figyelembe pénzügyi beruházási döntéseinél a környezeti, társadalmi és vállalatirányít
máj. 18
13:24
Őszig marad a veszélyhelyzet és az Orbán-kormány kivételes jogkörei (Privátbankár)
Bár javulnak a koronavírus-számok, de még nem tart ott a járvány lecsengése, mint tavaly nyáron, amikor megszűnt a veszélyhelyzet. Most szeptember végéig hosszabbították meg az Orbán-kormány kivételes jogköreit.
máj. 18
13:24
Retró külső és napfénytető – Olasz modellel bővül a Mol Limo kínálata (Portfolio)
A Mol Limo autómegosztó szolgáltatásban mától 30 darab Fiat 500 Hybrid modell is elérhető a stílusos, retró külsőért és a napfénytetőért rajongó felhasználók számára. A háromajtós, városi autókat havidíjas konstrukcióban percenként 68 forintért, míg alkalmi használóként 85 forintért vehetik igénybe a felhasználók. További újdonság a weboldalon elér
máj. 18
13:33
Megyei autópálya matricát nyerhet az, aki kitölti ezt a kérdőívet (Növekedés)
A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) a #közlekedjbiztonságosan kampánya keretében online felmérést indított annak kiderítésére, változtatott-e a közlekedési szokásainkon és a hazai közlekedési morálon a pandémiás helyzet. A "Hogyan változtatta meg a pandémia a közlekedést?" címet viselő kérdőív kitöltésére egy hét áll rendelkezésre,
máj. 18
13:36
Milliók múlhatnak rajta, mégis kevesen tudják, mi a különbség foglaló és előleg között (ProfitLine)
Sok a tévhit az ingatlanvásárlás kapcsán fizetendő előleg, illetve foglaló fogalmával és szabályaival kapcsolatban, pedig milliók is múlhatnak rajta. Az emberek fele nem tudja például, hogy az előleg mindig visszajár, ha meghiúsul az adásvétel – derül ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (Mokk) több mint hétszáz választ összesítő online felmérésé
máj. 18
13:36
Gőzerővel tartalékol a magyar lakosság, sorra dőlnek a rekordok (Portfolio)
Nincs nyoma az MNB friss adataiban a koronavírus-járvány alatt képzett megtakarítások felélésének. A friss megtakarítások szerkezete azonban szép lassan változik: az első negyedévben 100 forintnyi friss megtakarításból 28 forintot fektettek állampapírba a háztartások, 27 forint maradt a folyószámlákon, 9 forint pedig készpénzben. Nemcsak a befektet
máj. 18
13:36
Gyámhatóság dönthet az elvált szülők gyerekeinek oltásáról, ha nincs egyetértés (Pénzcentrum)
A Covid-19 világjárvány a családok életét nem csak a fertőzések útján nehezíti, hanem immáron a fiatal- és gyermekkorúak olthatósága kapcsán is újabb kihívások elé állítja azzal, hogy a szülők döntési helyzetbe kerülnek. Mi a helyzet, ha az elvált szülők közösen gyakorolják a felügyeleti jogot? Ki dönt a gyermek oltásáról? Dr. Kölcsényi Soma család
máj. 18
13:39
Századvég: nem várható csődhullám a moratórium feloldását követően (Demokrata)
A vállalkozások döntő többsége életképes.
máj. 18
13:45
Továbbra is nagy bajban vannak a vendéglátóhelyek, rengeteg veszteséget hoz az újranyitás (MMonline)
A HoReCa szektor újranyitása ugyanolyan sokkot jelent a tulajdonosoknak, mint annak bezárása, derült ki a METRO Kereskedelmi Kft. online kerekasztal-beszélgetésén. Gerendai Károly azt tapasztalta a novemberben megnyitott éttermében, hogy a jelenlegi napi forgalom nagyjából megegyezik a házhozszállítás alatt tapasztaltakkal. A HoReCa szektor újranyi
máj. 18
13:51
9 milliárd dollárért vásárolná fel az MGM-et az Amazon (Forbes)
Megvenné az Amazon az MGM-et, ezzel turbózva saját streaming platformjának a kínálatát. A 9 milliárd dollárt érő felvásárlás tárgya mintegy 4 000 filmet és 17 000 órányi sorozatot jelent – ezzel venné fel a versenyt a tech óriás a konkurenciával szemben.
máj. 18
13:54
Btc: vége lenne a bikapiacnak? (Kripto Akadémia)
Nem feltétlenül, de nagyobb eséllyel mélyül a korrekció. Pár nap múlva többet fogunk tudni. Az elmúlt héten a hétből csak két napos gyertyát tudott a BTC/USD árfolyam zöldben zárni – azt is elhanyagolható növekedéssel. Musk tweetje pedig, amiben a Bitcoin…
máj. 18
13:57
Mabisz: csütörtökig lehet kérni az adójóváírást a nyugdíjbiztosítási befizetésekre (Növekedés)
A 2020. évi személyi jövedelemadó bevallásának határidejéig, csütörtökig lehet kérni az adójóváírást a nyugdíjbiztosítási befizetésekre, ezt minden évben több tízezren mulasztják el - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) az MTI-nek kedden eljuttatott közleményében.
máj. 18
14:03
Magyarország bővíti az együttműködést a Rheinmetall német védelmi ipari óriáscéggel (Demokrata)
A düsseldorfi székhelyű vállalat első számú vezetője a stratégiai partnerségi viszony bővítéséről tárgyal Magyarországon.
máj. 18
14:06
Lehetőségek a nagy trendek árnyékában (Privátbankár)
A koronavírus okozta válság okán sok elemzés lát napvilágot arról, hogy milyen nagy irányok várhatók a részvénypiacokon a közeljövőben. Az OTP Trend Alap viszont más utat választ: egyedi részvénykiválasztást támogató modellje segítségével kevésbé nyilvánvaló piaci trendeket is meg tud találni, amelyekkel a fő sodorhoz tartozó befektetési alapok kev
máj. 18
14:06
Megjelent a HVG Munkajog 2021 különszám (Adózóna)
A HVG szakértői tizenöt fejezetben összegzik a munkajog szabályait, az általános rendelkezésektől kezdve a munkaviszony létesítésén, díjazásán át annak megszüntetéséig. Külön fejezet szól az atipikus munkaviszonyokról, a munkaügyi vitákról és a munkavédelmi kötelezettségekről. A veszélyhelyzetre vonatkozó kommentárokat – a könnyebb követhetőség érd
máj. 18
14:06
Késik az első európai Tesla-gyár beindítása (ProfitLine)
A tervezett júliusi kezdés helyett legkorábban az év végén indulhat a termelés az elektromos autókat gyártó amerikai Tesla Berlin mellett épülő első európai üzemében - írták kedden német lapok.
máj. 18
14:06
Újdonságot vezet be a CIB a nemzetközi faktoringpiacra (Portfolio)
Új innovációt vezet be a CIB Bank a nemzetközi kereskedelmi partnerfinanszírozásban. Határokon átívelő, a partner fizetési kockázatát átvállaló digitális szolgáltatással növeli az üzleti bizalmat a társaság és anyabankja, az Intesa Sanpaolo – közölték.
máj. 18
14:06
Lépj ki a dobozból! – Agóra online konferencia (Agroinform)
Az Agóra konferencia házigazdája Benedek Eszter, a szervező Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője, a konferenciát megnyitja Dr. Bognár Lajos, élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkár.
máj. 18
14:08
A kamatos kamat ereje, befektetési ABC (Portfolio)
A befektetések világában, a sokféle termék között válogatva könnyen elveszettnek érezheti magát az ember, pedig a sikeres hosszú távú befektetéshez igazából csak 3 szabályt kell betartani.   A következőkben ezeket járjuk körbe.
máj. 18
14:09
A személyi kölcsön mentette meg az áprilisi hitelkeresletet (Bank360 blog)
Enyhe mértékben emelkedett a hitelek iránti online érdeklődés áprilisban a Bank360 Lakossági Hitelkeresleti Index legújabb havi adatai szerint.
máj. 18
14:09
Sörrajongók figyelem: júniustól újra látogatható a Dreher Sörmúzeum tárlata (MMonline)
A nyár első napján újra megnyitja kapuit a Dreher Sörmúzeum, az ország egyik legjelentősebb söripari szakgyűjteménye. Az indulásra már a kiállítás ikonikus darabjai is felkészültek és titokban mozgolódva várják a látogatókat, akik most virtuálisan is betekinthetnek a kulisszák mögé a múzeum weboldalán. Május 18-án a Múzeumi világnapon nemcsak a kul
máj. 18
14:09
Ugrásszerű növekedés tapasztalható az elektronikus fizetési forgalomban (Növekedés)
Az OTP Bank által kihelyezett POS-terminálok mennyisége tavaly 15 százalékkal növekedett – ezzel együtt az elektronikus fizetések száma is nőtt. Idén az első negyedévben ugyan enyhébb ütemben emelkedett a terminált használó kereskedők száma, de az újranyitás hatására újabb lendületet kaphat az elektronikus fizetési megoldások iránti igény. Az OTP B
máj. 18
14:12
Előleg vagy foglaló? Nagyon sokan nincsenek tisztában a szabályokkal (Portfolio)
Milliók múlhatnak rajta, mégis kevesen tudják, mi a különbség foglaló és előleg között – hívta fel a figyelmet a Magyar Országos Közjegyzői Kamara, hangsúlyozva: mindenképpen érdemes belenézni az ingatlan-nyilvántartásba, mielőtt foglalót fizetünk.
máj. 18
14:18
Már csak két napig lehet kérni az adójóváírást a nyugdíjbiztosítások után (Menedzsment Fórum)
A héten lejár a 2020. évi jövedelmek bevallásának határideje. A nyugdíjbiztosítással rendelkezőknek is eddig kell kérvényezniük a tavalyi befizetéseik után járó 20 százalékos adójóváírást. Különböző okok miatt ezt minden évben több tízezren mulasztják el - figyelmeztet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
máj. 18
14:18
Elszálltak az árak, retteghetnek a hitelesek: mi lesz a családokkal, ha kamatot emel az MNB? (Pénzcentrum)
A Magyar Nemzeti Bank alelnökének tegnapi bejelentése szerint az MNB várhatóan júniustól megemeli az alapkamatot és az egyhetes betéti ráta emelését is is meglépheti, hogy kezelni tudja a jelenlegi piaci helyzetet. De vajon hogyan hat ez a lakossági hitelekre és betétekre és elhozhatja-e a fogyasztói árak normalizálódását. A Pénzcentrum cikke ezekr
máj. 18
14:18
Feloldják a korlátozásokat, változhatnak a fizetési szokásaink (Portfolio)
Az OTP Bank által kihelyezett POS-terminálok mennyisége tavaly 15 százalékkal növekedett – ezzel együtt az elektronikus fizetések száma is nőtt. Idén az első negyedévben ugyan enyhébb ütemben emelkedett a terminált használó kereskedők száma, de az újranyitás hatására újabb lendületet kaphat az elektronikus fizetési megoldások iránti igény. Az OTP B
máj. 18
14:24
Innováció a nemzetközi kereskedelmi partnerfinanszírozásban (Piac és Profit)
Magyar leánybankján keresztül az olasz Intesa Sanpaolo Csoport már nemzetközileg is elérhetővé teszi a digitális alapú export-import partnerfinanszírozási megoldását.
máj. 18
14:24
Recesszióban az orosz gazdaság (Portfolio)
Az orosz gazdaság teljesítménye a szakértők által vártnál kevésbé csökkent az idei első negyedévben a tavalyi azonos időszakhoz képest.
máj. 18
14:26
Kamatmentes 10 millió: nagy változást jelentettek be, még több cég kérheti a kölcsönt (Portfolio)
Tevékenységi körtől függetlenül igényelhetik a Kamatmentes újraindítási gyorsköltcsönt azok a cégek, amelyek a 2020. évi árbevétele minimum 30 százalékkal alacsonyabb volt az előző évinél - közölte az MFB.
máj. 18
14:27
Negyedével csökkent a dalszerzők jogdíja (MMonline)
Az Artisjus május 18-án fizeti ki 7682 magyar dalszerzőnek a tavalyi rádiós és televíziós elhangzások után járó jogdíjakat. Most és a júniusban esedékes kifizetéskor 2,2 milliárd forinttal kevesebb jogdíjat kapnak a zenei alkotók, mint egy évvel korábban – ez átlagosan 25 százalékos visszaesést jelent egy szerzőnél. A dalszerzők és előadók – az egé
máj. 18
14:30
Szingapúrban is engedélyezték a 12-15 évesek oltását a Pfizer-vakcinával (Portfolio)
Szingapúr engedélyezte a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcinájának használatát a 12-15 év közötti gyerekeknél - jelentette be kedden az ázsiai ország egészségügyi minisztériuma.

Keresés