A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 46 396,87 pontos történelmi csúcson zárt pénteken, ami 967,75 ponttal, 2,13 százalékkal magasabb az előző heti záráshoz képest.
Több állampolgári bejelentés alapján indított „forró nyomon” telefonos próbavásárlást a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), amely sajnos valóban szomorú eredményre vezetett, illetve hozzájárult a tűzifával illegálisan üzérkedők leleplezéséhez.
Egyre több országgal sikerül Magyarországnak megállapodást kötnie a magyar védettségi igazolvány elfogadásáról, azonban az igazolvány megléte sok esetben nem ad automatikus belépést az adott országba. Összegyűjtöttük, hogy országonként milyen egyéb előírások vannak. Jó hír a Horvátországba készülőknek, hogy nem kell angol nyelvre fordítani a magyar
Átlag feletti mértékben nyitottak a budapestiek az innovatív városi légiközlekedési eszközök alkalmazására egy hat európai nagyvárosra kiterjedő nemzetközi kutatás szerint. Az ún. Urban Air Mobility (UAM) területén Európa több mint 30 százalékos részesedéssel piacvezetőnek számít a világon. A közútinál biztonságosabb, tisztább és gyorsabb közlekedé
A NYUSZET immunológus szakértői szerint is a 60 éven felülieket az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) által jóváhagyott vakcinával kellett volna beoltani. Ennek ellenére sokan Sinopharmot kaptak, s többségük szervezetében a második oltás után sem mutattak ki védettséget a vizsgálatok - írja mai közleményében a nyugdíjas szervezet.
A NATO és a Varsói Szerződés alapvetően meghatározta a hidegháború dinamikáját, amelyet elsősorban a Szovjetunió és az Egyesült Államok szembenállása testesített meg. A nagyhatalmak egymással fenntartott viszonya a hidegháború alatt azonban váratlan fordulatokat is tudott produkálni. Ezek közé sorolható a Szovjetunió arra tett kísérlete, hogy felvé
Átlagosan negyedével csökkent a hazai dalszerzők jogdíja a járványhelyzet miatt. A zenei alkotók összességében 2,2 milliárd forinttal kevesebb jogdíjat kapnak, mint egy évvel korábban.
A Bankmonitor szakértői már többször jelezték, hogy amennyiben nem változik a piaci környezet, akkor a lakáshitelek kamata emelkedni fog. A drágulás azonban fokozatosan jöhet, a kamatemelkedés nagysága nem lesz drasztikus. A folyamat már el is kezdődött, és bár sokan még nem érzékelik, az alacsonyabb jövedelemmel rendelkezők már a kamatok emelkedés
Az MNB Monetáris Tanácsának keddi kamatdöntő ülése lehet az érdeklődés középpontjában ezen a héten, amely mellett foglalkoztatási és kereseti adatokat publikál majd a Központi Statisztikai hivatal, közli továbbá a GKI aktuális konjunktúraindexét.
Az ukrán gabonaexport eddig mintegy 23,3 százalékkal, 40,85 millió tonnára esett vissza ebben a gazdálkodási szezonban, amely 2020 júliusától 2021 júniusáig tart - mutatták a kijevi agrárminisztérium adatai.
A napokban ismét felhívást intéztek a fertőzésen átesetteknek, hogy adjanak vérplazmát a súlyos Covid-betegek gyógyításához. Felmerülhet a kérdés, hogy aki „csak” oltással szerzett védettséget, az is adhat-e vérplazmát, hiszen az ő szervezetében is antitestek kezdtek el termelődni. Lapunk megkeresésére az Országos Vérellátó Szolgálat oldja fel
A jövő heti statisztikai tájékoztatási naptárban munkaerőpiaci és kereseti statisztika is szerepel, megkülönböztetett figyelemre a monetáris tanács májusi kamatdöntő ülése tarthat számot.
Az egyik legismertebb kriptopiaci elemző, aki elsőként vonatkoztatta a stock-to-flow modellt a bitcoin piacra most megosztotta gondolatait a zuhanás utáni kilátásokról. PlanB, a The Wolf of All Streets új epizódjának vendége volt: itt kifejtette, hogy modellje még mindig sértetlen, ezáltal…
A laboratóriumi húselőállítás jövője a spenót levelének speciális szerkezetén múlhat. Az eddigiekhez képest összességében zöldebb technológia segítségével létrehozható egy sokkal inkább a húsra hajazó termék, köszönhetően a levél szerkezeti tulajdonságainak - olvasható a hortidaily.com-on.
Átlag feletti mértékben nyitottak a budapestiek az innovatív városi légiközlekedési eszközök alkalmazására egy hat európai nagyvárosra kiterjedő nemzetközi kutatás szerint - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).
„Nem lesz Covid 2022-ben, Magyarországon már idén nyáron sem. Covid-esetek lesznek, de azoknál, akik be vannak oltva vagy átestek a betegségen és még be is vannak oltva, ott komoly történet nem lehet” – nyilatkozta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora.
Folyamatosan bővül a Magyar Falu Program: míg 2019-ben 150 milliárd forintot fordítottak falusi csokra, önkormányzati és egyházi pályázatokra, illetve a mellékutak fejlesztésére, addig 2020-ban több mint 200 milliárd, 2021-pedig 250 milliárd forintot meghaladó összeg áll rendelkezésre az ötezer lakosnál kisebb népességű települések fejlesztésére -
Az elmúlt egy-másfél évtizedben egy teljesen új ágazat nőtte ki magát a turizmusban. A járvány ugyan itt is okozott gondokat, de a gasztronómiai témájú tematikus utak továbbra is igen népszerűek. Az új iparág természetesen a vállalkozó kedvű magyarokat is vonzza. A világjárvány ugyan most kicsit visszavetette a biznisz-modellt, de a Pénzcentrum ipa
A méhészet körülbelül 9000 éves múltra tekint vissza, és az utóbbi időszakban újra nagy figyelem jut az ágazatnak, hiszen a biológiai sokféleség megőrzésében a méheknek is nagy szerep jut. Ráadásul a biodiverzitással szorosan összefügg a mezőgazdasági termelés és az élelmiszer-biztonság.
Keddtől vasárnapig rövidített útvonalon, csak az Örs vezér tere és Cinkota között jár a csömöri (H9) HÉV karbantartás miatt. Szintén karbantartási munkák miatt a a 4-es és a 6-os villamos helyett kedd este 22 órától szerda hajnali 4 óráig pótlóbusz közlekedik.
Az angliai közegészségügyi szolgálat (Public Health England, PHE) friss vizsgálati eredményei szerint az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár, illetve a Pfizer és a BioNTech közös fejlesztésű vakcinái egyaránt nagyon hatékonyak a koronavírus indiai variánsa által okozott betegség kialakulásának megakadályozásában.
Folyamatosan bővül a Magyar Falu Program: míg 2019-ben 150 milliárd forintot fordítottak falusi csokra, önkormányzati és egyházi pályázatokra, illetve a mellékutak fejlesztésére, addig 2020-ban több mint 200 milliárd, 2021-től pedig 250 milliárd forintot meghaladó összeg áll rendelkezésre az ötezer lakosnál kisebb népességű települések fejlesztésér
Az angliai közegészségügyi szolgálat (Public Health England, PHE) friss vizsgálati eredményei szerint az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár, illetve a Pfizer és a BioNTech közös fejlesztésű vakcinái egyaránt nagyon hatékonyak a koronavírus indiai variánsa által okozott betegség kialakulásának megakadályozásában.
Egyre több országgal sikerül Magyarországnak megállapodást kötnie a magyar védettségi igazolvány elfogadásáról, azonban az igazolvány megléte sok esetben nem ad automatikus belépést az adott országba. A Portfolio összegyűjtötte, hogy országonként milyen egyéb előírások vannak. Jó hír a Horvátországba készülőknek, hogy nem kell angol nyelvre fordíta
A C&A 2021 őszén nyitja meg textilipari innovációs gyárát (C&A FIT) a németországi Mönchengladbachban. A legújabb technológia alkalmazásával, az új telephelyen a farmergyártásra összpontosítanak - szerepel a cég közleményében.
Szerdán elnökválasztást tartanak Szíriában, amelynek eredménye előre megmondható a nyugati országok és a szír ellenzék által csupán színjátéknak nevezett voksoláson. A 2000 óta hatalmon lévő 55 éves Bassár el-Aszad győzelmével kapcsolatban csak az lesz a kérdés, hogy pontosan mekkora többséggel nyeri meg a választást. A negyedik hétéves elnöki cikl
Az ingatlanfejlesztők legalább másfél éve várnak arra, hogy a kormány végre kijelölje a rozsdaövezeti helyszíneket, ahol kedvezményekkel is támogatja a beruházásokat. Mi nem várunk, inkább segítünk a kormánynak. Sorozatunkban megnéztük, mik lehetnek a valószínűleg 15-20 évig is eltartó programban az első egy-két évben fókuszba tehető területek. Bud
Oroszország katonai-műszaki segítségnyújtás keretében korszerűsített T-72MS harckocsikat és BRDM-2MS páncélozott felderítő és járőröző járműveket szállított le Szerbiának - közölték vasárnap orosz hírügynökségek.
Az Erste Bank ügyfelei 2021. július 31-étől már nem tudják a netbankon keresztül rendezni a díjnetes – jellemzően áram-, gáz-, víz-, távközlési, internetes és televíziós szolgáltatást nyújtó cégek által kibocsátott – számláikat, csak közvetlenül, a Díjnet Zrt.-n keresztül. A Takarékbank már 2019 őszén, míg az OTP Bank 2020 végével beszüntette e leh
Hazánkban a 65 éves korúak húsz, a 75 évesek negyven százalékának hiányzik az összes foga. A probléma hátterében a helytelen szájhigiénés szokásokkal összefüggő fogínygyulladás, és az emiatt kialakuló fogágybetegség is állhat. Érdemes tehát nagyobb figyelmet fordítani a megelőzésre – vagyis a helyes fogmosási technika elsajátítására – hiszen a fog
Az élelmiszerek különösen nehéz logisztikai feladatot jelentenek a házhoz szállítási szolgáltatásokon belül, a csehországi Alza ezért úgy döntött, hogy csomagátvevő automatákba is elkezdi kiszállítani a megrendelt élelmiszereket, akár a fagyasztott termékeket is - írja a G7.
Masszív eladási hullám söpört végig a hét közepén a kriptovaluták piacán, a vezető kriptoeszközök árfolyama néhány óra leforgása alatt 10-40 százalékot esett, több százmilliárd dollárral csökkent a kriptopiac összesített piaci értéke. A kedélyek azóta valamelyest megnyugodtak, de a vezető kriptovaluták árfolyama most jóval alacsonyabban áll, mint e
Oroszország katonai-műszaki segítségnyújtás keretében korszerűsített T-72MS harckocsikat és BRDM-2MS páncélozott felderítő és járőröző járműveket szállított le Szerbiának - közölték vasárnap orosz hírügynökségek.
A koronavírus-járvány okozta helyzet áttekintése, a járvány idején az unión belüli szabad mozgást biztosító, koronavírus elleni beoltottságot igazoló közös uniós dokumentum bevezetése, valamint az Európai Unió és Oroszország közötti kapcsolatok állnak a hétfőn kezdődő uniós csúcstalálkozó középpontjában.
Bár a KSH adatai alapján 2020-ban 4,3 százalékkal csökkent a hazai áruk kivitele 2019-hez képest, fontos, hogy egyre több hazai cég ismerje föl a nemzetközi értékesítésben rejlő lehetőségeket. Az exporttevékenység sikeres kiépítése azon is múlhat, hogy mennyire innovatív az adott vállalat. Ehhez három lépés szükséges: a termék vagy szolgáltatás fol