2021. május 25. kedd

máj. 25
9:24
A cégek már úgy látják a lehetőségeiket, mint a járvány előtt (MMonline)
A GKI konjunktúraindexe az áprilisi, példátlanul nagy emelkedés után májusban sokkal kisebb, de azért jelentős lépést tett felfelé, s ezzel elérte tavaly februári, vagyis a járvány előtti szintjét. A GKI-nak az EU támogatásával készített felmérése szerint az üzleti várakozások utoljára 2019 végén voltak ilyen optimisták, a fogyasztóiak viszont még
máj. 25
9:24
A magyar kormány akár Joe Biden akaratával is szembemegy (Demokrata)
Magyarország nem járul hozzá semmilyen adóemeléshez, így a globális minimumadó bevezetéséhez sem – mondta a Magyar Nemzetnek Tállai András.
máj. 25
9:26
Visszavonják a Delta Technologies könyvvizsgálói jelentéseit (Portfolio)
Múlt pénteken este kiadott közleményében tudatta a Delta Technologies, hogy a társaság könyvvizsgálója a Közfelügyeleti Hatóság döntésében foglaltaknak eleget téve a kibocsátó éves beszámolója kapcsán 2020. október 7. napján kibocsátott könyvvizsgálói jelentéseket visszavonja.
máj. 25
9:27
Jelentős bővüléssel indította az évet a 4iG (vg.hu)
Az informatikai és infokommunikációs társaság minden korábbi időszakot meghaladó üzleti eredményességgel zárta 2021 első három hónapját.
máj. 25
9:30
Megtáltosodtak a kriptovaluták, folytatódik az emelkedés a tőzsdéken (Portfolio)
Jól kezdték a hetet a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones, az S&P 500 és a Nasdaq is feljebb került tegnap. Elsősorban a technológiai részvények szerepeltek jól, de a sétahajós társaságok is pluszban zártak. Az emelkedést segíthette, hogy egyrészt az elmúlt napokban enyhén mérséklődött a 10 éves amerikai államkötvény hozama, másrészt Joe B
máj. 25
9:36
Perek indulnak csaló webáruházak ellen (Adózóna)
Nem csökkent számottevően a csalás szándékával értékesítő online kereskedők száma a fogyasztók érdekvédelmi szervezetének felmérése szerint. A tisztességtelen gyakorlat megszüntetése érdekében közérdekű pereket indít a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) – írja a mai Népszava.
máj. 25
9:36
Erősödött a forint reggelre (ProfitLine)
Erősödött a forint a főbb devizákkal szemben kedden reggel a bankközi piacon hétfő estéhez képest.
máj. 25
9:36
Óriási hiba az adóbevallásokban: rengeteg magyar mondhatott le önként 100 ezer forintról (Pénzcentrum)
Alig igénylik a betegség utáni adókedvezményt, a 2019-es évre benyújtott adóbevallásokban 283,5 ezren, összesen 24,1 milliárd forint értékben tüntettek fel súlyos fogyatékosság miatt levonandó összeget - írja a Világgazdaság a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól kapott adat alapján.
máj. 25
9:36
Újra vár a szántóföld! Ismét találkozhatunk egymással! (Agrofórum)
Végre irány a szántóföld, végre újra találkozhatunk egymással! Az online térből kilépve június közepén ugyanis négy időpontban, négy helyszínen ötödik alkalommal rendezik meg az AgroField Akadémia Konferencián, ahol minden résztvevőt objektív vizsgálati eredmények várnak.
máj. 25
9:45
Az unió középmezőnyében a magyar gazdaság fenntarthatósága (vg.hu)
A jelentésben a fenntarthatóságot négy területen vizsgálták 108 mutató segítségével.
máj. 25
9:48
Hat napja maradt Ursula von der Leyennek, hogy lépjen a magyar és lengyel jogállamiság ügyében (Portfolio)
Ha június 1-ig nem küld írásos értesítést az Európai Bizottság Magyarországnak, vagy Lengyelországnak a jogállamisági problémák miatt, akkor az Európai Parlament augusztus végéig be fogja perelni a Bizottság elnökét kötelességszegés miatt – áll abban a többpárti európai parlamenti tervezetben, amelyet megmutattak a Politico-nak.
máj. 25
9:48
Napi 18 gramm ebből az ételből nagyban csökkenti a rák kockázatát (Agroinform)
A gombafogyasztás jelentős mértékben csökkenti a betegség kialakulásának esélyét a kutatások szerint.
máj. 25
9:48
Digitális roadshow segíti a külföldi üzletkötést (MMonline)
2021. május 25-én Magyarországra érkezik az Európa Önökért Digitális Roadshow. Az „Üzletkötés külföldön” című online esemény az EU-n belül folytatott üzleti tevékenységgel kapcsolatos jogokat és lehetőségeket mutatja be az érdeklődőknek. A rendezvényen az Egységes Digitális Kapu mellett megismerkedhetnek olyan sikeres, magyar vállalkozókkal, akik s
máj. 25
9:48
Mindent a nyári betakarításról (Agrárágazat)
A nyári betakarításról a Kite szakembereivel.
máj. 25
9:50
Faházastól kapta fel a szél a horgászokat (Agroinform)
A horgászó páros egyik tagját a mentőknek kellett ellátni a viharos erejű szél miatti baleset után.
máj. 25
9:54
Koronavírus az országban: nagyon régen volt ennyi új fertőzött (Piac és Profit)
Mindösszesen 164 új fertőzöttet azonosítottak.
máj. 25
10:00
Orbán Viktor pénteken Boris Johnsonnal tárgyal (Portfolio)
Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Londonban megbeszélést folytat brit partnerével, Boris Johnsonnal - erősítette meg az MTI-nek Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke kedden Brüsszelben.
máj. 25
10:00
Ismerjük fel a parlagfüvet! (Agrofórum)
A parlagfűvel szembeni házikerti védekezésnek is az az alapja, hogy időben, még virágzás előtt felismerjük a növényt. Ezzel egyrészt meggátoljuk, hogy virágzása során szórja a sokak életét megkeserítő pollenjét, másrészt egyúttal megakadályozzuk azt is, hogy magot érleljen, így a következő években kevesebb mag indulhat csírázásnak.
máj. 25
10:06
Pluszban indítják a napot az európai piacok (ProfitLine)
Erősödéssel kezdték a keddi kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók.
máj. 25
10:09
A feltétel nélküli alapjövedelem igazságtalan és káoszt hozna (hirado.hu)
A feltétel nélküli alapjövedelmet sokan az eddigi szociális juttatásaik helyett kapnák.
máj. 25
10:12
Tovább vette a saját részvényeit a Masterplast (Portfolio)
Tovább vette pénteken a saját részvényeit a Masterplast a munkavállalói résztulajdonosi programjához.
máj. 25
10:12
Kalászfuzáriózira kell számítani (Agrofórum)
Az elmúlt hét időjárását országszerte a hűvös, változékony időjárás jellemezte. Szinte mindenhol esett kisebb-nagyobb mennyiségű eső, helyenként zivatar formájában. Közép Magyarországon és Kelet-Dunántúlon a heti mennyiség elérte a 80 millimétert.
máj. 25
10:14
Bitcoin, ethereum és egyéb kriptoeszközök: közép- és hosszútávú kép - online előadás csütörtök este (Portfolio)
Nagyot zuhantak, majd felpattantak a főbb kriptoeszközök az elmúlt időszakban a bitcoin vezérletével. Bármilyen pozícióban is vagyunk, nem könnyű kezelni az ilyen napokat és heteket. Nem mindenki tervez azonban ilyen rövidtávra. Akik közép- és hosszútávon gondolkoznak bitcoinban, ethereumban, rippleben, vagy bármilyen egyéb hasonló eszközben azokna
máj. 25
10:15
Az idősebbek a koronavírus-járvány után sem dőlhetnek hátra (vg.hu)
A felnőttkori védőoltások alkalmazására a koronavírus járvány után is érdemes figyelmet fordítani.
máj. 25
10:17
Orbán Viktor Boris Johnsonnal tárgyal (vg.hu)
A magyar miniszterelnök pénteken Londonban találkozik brit kollégájával.
máj. 25
10:18
Ha eddig még nem drágult eléggé az építkezés, akkor most mindenki foghatja a fejét (Infostart)
Az alapanyagárak jelentős, 25-30 százalékos emelkedése miatt a kormánytól kér segítséget a hazai építőipar.
máj. 25
10:18
Gyengül a forint, lélegzetvisszafojtva várja a piac az MNB közleményét (Portfolio)
Az elmúlt egy hétben jelentősen erősödött a forint az euróval szemben, a keddi napot már 347 közelében kezdi a magyar deviza. Kora délután az MNB kamatdöntésére koncentrálnak a befektetők, a várakozások szerint a múlt heti erős alelnöki nyilatkozat ma a hivatalos közleményben is visszaköszönhet.
máj. 25
10:18
A belügyi dolgozók háromnegyede lelépne: küszöbön a felmondási hullám? (Pénzcentrum)
A belügyi dolgozók közel háromnegyede elhagyná a pályát, ha tehetné. A többség úgy érzi, hogy a járandóságok nem ellentételezik mindazt, amit elvárnak a dolgozóktól. Egyebek mellett ez derült ki a Belügyminisztériumban működő szakszervezetek közös felméréséből.
máj. 25
10:18
Mitől foltosodik a körte levele? (Agrofórum)
Körtefáim közül a Vilmos fajta levelein feketés színű foltokat vettem észre. Félek, hogy elterjednek. Mi okozza ezeket a foltokat?
máj. 25
10:18
Michelisz Norbival indul az OMV magazinműsora (MMonline)
VIVA Kávészünet címmel beszélgetős portréműsort indít YouTube-csatornáján az OMV Hungária. A sorozat házigazdája Peller Mariann, akinek vendégei között sportolók, a hazai gasztronómia alakjai, környezetvédők és közéleti szereplők is feltűnnek. A műsor emellett olyan, a nagyközönség számára kevésbé ismert embereket is szeretne bemutatni, akiknek mun
máj. 25
10:24
Három hónap alatt 566 millió forintos nyereséget regisztrált a 4iG (Menedzsment Fórum)
Ez 81 százalékos növekedés a tavalyihoz képest.
máj. 25
10:24
Rengetegen hagyják veszni ezt a 100 ezer forint ingyenpénzt (Piac és Profit)
Alig igénylik a betegség utáni adókedvezményt, a 2019-es évre benyújtott adóbevallásokban 283,5 ezren, összesen 24,1 milliárd forint értékben tüntettek fel súlyos fogyatékosság miatt levonandó összeget - írta a Világgazdaság a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól kapott adat alapján.
máj. 25
10:24
Dísznövényeket is fertőz a monília (Agrofórum)
Súlyosan megsérültek az aranyfa bokraim. Hirtelen elhaltak a virágai és hervadni kezdtek a levelek is. Mi történhetett vele?
máj. 25
10:27
Az államtitkár szerint káoszt okozna a feltétel nélküli alapjövedelem (vg.hu)
Schanda Tamás szerint igazságtalan lenne az „ingyenpénz”.
máj. 25
10:30
Fontos döntés előtt az MNB: már ma elsütik a fegyvert? (Pénzcentrum)
Ma tartja májusi kamatdöntő ülését a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa. Elemzői várakozások szerint a testület ezúttal sem változtat az alapkamat 0,60 százalékos szintjén és a mínusz 0,05 százalék és 1,85 százalék közötti kamatfolyosón sem, ám a kamatdöntés indoklása már előre jelezheti a monetáris szigorítást.
máj. 25
10:30
A gyep növényvédelme (Agrofórum)
Mindenki szép, dús és egészséges gyepről álmodik, amire mezítláb is ugyanúgy öröm rálépni, mint amikor elheveredünk rajta egy mókás, kacagásokkal teli labdázás után. De mi a titka a szép gyepnek és milyen növényvédelmi kérdéseket vet fel? Erről lesz szó ebben az írásomban.
máj. 25
10:36
Tállai: nem a nemzetközi minimumadóra (Adózóna)
Magyarország nem járul hozzá semmilyen adóemeléshez, így a globális minimumadó bevezetéséhez sem – mondta a Magyar Nemzetnek Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
máj. 25
10:42
Újra nagyot nőtt a 4iG, megugrott a bevétel és a profit (Portfolio)
77 százalékkal emelkedő árbevételről, 74 százalékkal emelkedő EBITDA-ról és 81 százalékkal megugró adózott eredményről számolt be ma reggel közzétett, idei első negyedéves gyorsjelentésében a 4iG. A növekedés mögött a vállalatcsoport organikus fejlődése mellett a 4iG akvizíciós stratégiájának eredményei állnak, emeli ki a menedzsment a gyorsjelenté
máj. 25
10:42
Újabb ötmilliárd forint a zártkertekre (Agroinform)
Folytatódik a Zártkerti Program, hamarosan újabb pályázati felhívás fog megjelenni.
máj. 25
10:42
A Pannonhalmi borvidéknek fekszik a rajnai rizling (Agrofórum)
„Aki nem dolgozott borászatban, az nem tudja, hogy ez, akárcsak a mezőgazdaság minden más területe, egy életforma. Elhivatottság szükséges hozzá, fanatizmus. Vannak lejtmenetes időszakok, rossz szüretek: bennem él a 2005-ös, a 2010-es, 2014-es szüret, ezek mind-mind nagyon gyenge évek voltak, el tudja venni az ember kedvét a sok nehézség, a bizonyt
máj. 25
10:44
Felkészültél? Idén már ezt is ellenőrzi a hatóság! (Agroinform)
A termelőknél idén is országosan ellenőrzi az integrált növényvédelmi tevékenységet a Nébih.
máj. 25
10:48
Váratlanul kétéves csúcsra ugrott a német gazdaság fő konjunktúra-indexe (Portfolio)
Az áprilisi felülvizsgált 96,6 pontról váratlanul 99,2 pontra, kétéves csúcsra ugrott a német Ifo-index májusban, azaz erőteljes gazdasági fellendülést érzékel, illetve vár a német vállalati szektor.
máj. 25
10:48
Webshopot indított a Rádió 1 (MMonline)
Elindult a Rádió 1 webshopja. A szolgáltatással a rádió egy régóta fennálló hallgatói igényre reagált, amikor a vásárlók számára elérhetővé tette egyedi tervezésű, brandingelt termékeit. A Rádió 1 webshopjának alapkínálatában pólók, pulóverek, bögrék, noteszek mellett maszkok is találhatóak. Ez a termékskála a jövőben folyamatosan bővül majd. „Szám
máj. 25
10:51
A koronaválság csak később nyújtja be a számlát (vg.hu)
A Covid-válság számláját később kell megfizetni, ami rizikót jelent mind a német, mind a magyar gazdaságra nézve.
máj. 25
10:57
Részlegesen lezárják a Nagyvárad téri állomást (vg.hu)
A szerelvények továbbra is közlekednek majd a Nagyvárad tér és a Kőbánya-Kispest állomás között.
máj. 25
11:00
Óriási szerb irodaportfóliót vett a 11. leggazdagabb magyar (Forbes)
Ezzel az Indotek már a piacra lépésekor az egyik legmeghatározóbb szereplővé válik a szerb piacon.
máj. 25
11:09
Az elmúlt évek legnagyobb régiós ingatlanpiaci tranzakciója zajlik (vg.hu)
Az Indotek Csoport veszi meg a GTC teljes szerbiai irodaportfólióját.
máj. 25
11:12
Erre is jár az állami ingyenpénz: családoknak is megfelel a Volkswagen ID.3? (Pénzcentrum)
Megérkezett a jövő: kirpóbáltuk az első elektromosnak tervezett Volkswagent. Az ID.3-asnak vannak ugyan gyerekbetegségei, de ezek jó része szoftveres, amin utólag is lehet javítani. Ráadásul hamarosan újraindul az autóvásárlási támogatás, amit erre a modellre is lehet igényelni. Mutatjuk, kinek éri meg az ID.3.
máj. 25
11:12
Az elfeledett negyedik fagyosszent – mit jósol a népi meteorológia? (Agroinform)
Kevesen tudják, hogy a május eleji fagyosszenteken (Pongrác, Szervác és Bonifác) kívül van még egy negyedik is. Nevezetesen Orbán, akinek május 25-én van az ünnepe. Bár hivatalosan törölték a szentek sorából, a szőlősgazdák és borászok közül sokan még ma is nagy jelentőséget tulajdonítanak az Orbán napi időjárásnak.
máj. 25
11:12
A gamerek felé nyithat a Netflix (MMonline)
Videójáték üzletág létrehozásán dolgozhat a Netflix, a The Information értesülései szerint a streaming szolgáltató megkezdte a toborzási folyamatot az új részleghez. A cég eddig is több, videójátékokon alapuló sorozatot mutatott be, és a tervekben is szerepelnek hasonló tartalmak. A The Information értesülései szerint a Netflix már megkeresett néhá

Keresés