Székesfehérvári gyárának teljes áramigényét és még többet is megtermelt újhartyáni napelemparkjában a Cerbona Élelmiszergyártó Kft. Mindehhez csaknem 10 ezer napelem kellett az éppen egy éve üzemelő napelemparkban. A Cerbona közleménye
Egy év múlva bírságolható lesz a magyar vásárlók hátrányos megkülönböztetése - írja közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). 2022. május 28-án lép hatályba ugyanis a kettős minőség szankcionálását lehetővé tevő törvényi előírás. A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt akár félmilliárd forint bírságot is kaphat a magyar
Pénteken változott az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a benzin literenkénti átlagára 6 forinttal, míg a gázolaj literenkénti átlagára 5 forinttal csökkent.
A karizmatikus vezetők együttműködése, mind vállalati, mind hazai, valamint nemzetközi viszonylatban testesíti meg azt az újfajta nézőpontot, amely az előttünk álló helyi, valamint világszíntű kihívásokra megoldást ad. A REbuild2021 konferencián is megszólaló Carla Galli szervezet- és személyiségfejlesztő tréner szerint a személyiségre épülő hitele
Ez a vírus nem fog eltűnni, itt fog keringeni, és mindenkit megtalál majd, aki nem védett - mondta Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország! című műsorában.
Újabb jelentős állomásához érkezett a Futureal fejlesztésében megvalósuló Budapest ONE irodapark. Az Őrmezőn, hazánk legnagyobb multimodális csomópontjánál épülő komplexum 2. és 3. ütemének legmagasabb pontjára felkerült a szerkezetkész állapotot jelző bokréta. Az emberközpontú irodaház iránti fokozott piaci érdeklődést jelzi, hogy a kivitelezés ut
További, 14 hónapos börtönbüntetést szabtak ki pénteken Jimmy Lai hongkongi médiamogulra egy 2019-ben zajló illegális tiltakozás kapcsán, miután hasonló ügyben korábban már egy év, illetve nyolc hónap szabadságvesztésre ítélték - adta hírül internetes kiadásában a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap.
Egy év múlva, 2022. május 28-án lép hatályba a kettős minőség szankcionálását lehetővé tevő törvényi előírás. Jövő nyártól tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt akár félmilliárd forint bírságot is kaphat a magyar vásárlóknak rosszabb árucikket kínáló multi – hívta fel a figyelmet péntek közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztériu
Ugyan az indiai harmadik járványhullám még messze nem csengett le, és azzal kapcsolatban is sokan aggódnak, hogy az indiai variáns gyorsabban terjed, az 1,3 milliárdos országban is javuló adatokat látni. Összességében általánosan elmondható, hogy a világon meredeken csökken az új fertőzöttek száma, és ez igaz Magyarországra is. A koronavírus-járván
Februárban hirdetett meghívásos tendert a SPAR Magyarország teljeskörű belső kommunikációs stratégiájának megújítására, a felhívás egyik nyertese pedig a Brightly Kommunikációs Ügynökség lett. A legújabb megoldásokat is felsorakoztató, offline és online pályázatával a Brightly csapata merőben új eszközöket és stratégiai irányvonalat hoz a SPAR mi
Nagyon kell sietnie a napelemes rendszer telepítésével annak, aki valamilyen állami támogatásból (EU-s hitel, Otthonteremtési támogatás) valósítja meg az ingatlanán a napelemes beruházást, mert június 30-ig üzembe kell azt helyeznie ahhoz, hogy még a szaldó elszámolást választhassa, ezután ugyanis már csak a bruttó elszámolást választhatja. Ha visz
Többségi tulajdonrészt szerezne a magyar állam a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető cégben, tudta meg a Magyar Nemzet. A cél, hogy a hazai közlekedési infrastruktúra egyik legfontosabb, a gazdaságfejlesztés és a turizmus szempontjából is stratégiai jelentőségű eleme újból magyar kézbe kerüljön.
Várhatóan rekordot dönt a nevezők száma és átlépi az 500-at az idei Az Év Webshopja versenyen, amire már javában zajlik az előregisztráció. Az Év Webshopja verseny nem arról szól, hogy azok fognak tarolni, akik nagy forgalommal, jelentős méretű bolttal és sokéves tapasztalatuk mellett gazdag portfólióval rendelkeznek. Itt mindez egyáltalán nem lény
A tervezett határidő előtt nyitotta meg nyugat-magyaroroszági régióközpontját a Mateco-Hungary Győrben. Az 1,2 milliárd forintot meghaladó beruházással a cég győri telephelyét több mint 300 magasépítési emelő és rakodó gép bérbeadására, értékesítésére és szervizelésére tette alkalmassá.
Az elmúlt napokban vegyes mozgásokat láttunk a világ tőzsdéin, mind az európai, mind az amerikai tőzsdék felemás teljesítmény nyújtottak, ma reggel azonban már kifejezetten jó hangulat uralkodott az ázsiai piacokon, miután a New York Times értesülései a Joe Biden féle amerikai adminisztráció mintegy 6000 milliárd dollárra emelné az amerikai költség
A szakképzési törvény parlament előtt levő módosítása a Pedagógusok Szakszervezete szerint a rendszer további központosítását, kézi vezérlését célozhatja. Magát a jogszabályalkotást is bírálják.
A Bill Gates és Melinda French Gates által irányított alapítvány vezetésében is változások jöhetnek a milliárdos pár válásával, annak ellenére, hogy korábban azt nyilatkozták, nincs tervben ilyen változás – számol be a hírről a Financial Times.
A 30 éves Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) tagjai a szervezet online tisztújító közgyűlésén, a tagság egyöntetű támogatásával Hinora Ferencet (CEO, Positive Adamsky) választották meg újabb négy évre a szakmai szövetség elnökének. A közel 200 tagot számláló szervezet tovább folytatja stratégiájában meghirdetett építkezését és az elkövetkező évek
Az Egyesült Királyság paradicsomtermelői jelenleg az éves fogyasztás csupán 20%-át képesek előállítani. Dr. Philip Morley, a Brit Paradicsomtermesztők Szövetségének vezetőségi tagja úgy látja, hogy a termesztők meglehetősen derűlátóak a jövőt illetően, és készek a fenntarthatósági elvek mentén kielégíteni a keresletet - olvasható a hortidaily.com-o
A nagyvállalatokkal fizettetné meg Orbán Viktor a magyar energetikai korszerűsítéseket - derült ki a miniszterelnök péntek reggeli rádiós megszólalásakor. A kormányfő közölte, hogy Nagy-Britanniával új együttműködési területeket keres, erről tárgyal a nap folyamán Londonban a kollégájával.
Mintegy 100 influencer, több tucatnyi közönségtalálkozó, négy koncert, influencer show-k, táncbemutatók, és az év legnépszerűbb közöségi média személyiségeinek megválasztása egy gálaműsor keretében. idén október 24-én a tavalyi kényszerű szünet után ismét megrendezi a Follow Me Agency és az ArvaliCom a nemzetközi védjegyoltalom alatt álló TikTOP Fe
Az utóbbi napokban megakadni látszik a forint erősödése 350 körül az euróval szemben. Többször próbált már innen még tovább erősödni a magyar deviza, egyelőre nem sok sikerrel. A 347-es szintet egyelőre nem tudja átvinni a jegyzés, vagyis egyelőre beárazta a piac az MNB közelgő kamatemelését.
Tavalyhoz képest az idén 7,7 százalékkal több, 1 milliárd 380 millió okostelefont adhatnak el a gyártók világszerte - véli az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat.
Piaci szakemberek szerint nagy befektetési lehetőségről maradnak le az európai lakossági befektetők azzal, hogy nem tudnak tőzsdén kereskedett alapokba (ETF-ekbe) fektetni - számol be a hírről a Financial Times.
Júliustól jön a közös EU-s kártya, a megállapodás értelmében az országok kötelesek elfogadni az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott oltásokat, de ez nem zárja ki, hogy másokat is elfogadjanak – mondta Orbán Viktor péntek reggeli interjújában, a Kossuth Rádióban – írja a hvg.hu.
Tavalyhoz képest az idén 7,7 százalékkal több, 1 milliárd 380 millió okostelefont adhatnak el a gyártók világszerte - véli az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat.
Márciusban a bruttó átlagkereset 435 200 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók körében, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset pedig 289 400 forinton alakult, mindkettő 8,7%-kal magasabb, mint egy évvel korábban - derült ki a KSH jelentéséből. Ez lassabb növekedést jelent, mint amit az elmúlt hónapokban láthattunk, a felpör