Összesen 91 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 807 775 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 8 beteg, így az elhunytak száma 29 971 főre emelkedett.
Kétfordulós versenyen keresi Magyarország legnagyobb vasútrajongóját a Dunakeszi Járműjavító és a TMH Hungary. Az idei év az Európai Vasút Éve, ennek alkalmából először az online térben, majd később személyesen is megmérkőzhetnek egymással az igazi vonatfanatikusok a vetélkedőn, melynek főnyereménye egy utazás Oroszország európai „fővárosába”, Szen
Dinamikusan nő a beoltottak száma, megközelítettük az 5,5 milliót. A legfrissebb adatok szerint 5 431 713 fő vette fel eddig az oltást, közülük 4 619 877 fő már a második dózist is megkapta.
A magyarországi tizenegy kereskedelmi üzletlánc 2020-ban 7,3 százalékkal több, 5306 milliárd forint bruttó forgalmat ért el, ezzel 2007-hez képest 96 százalékkal bővült, vagyis csaknem megkétszereződött a piac – derül ki a GKI Gazdaságkutató legfrissebb elemzéséből.
A megkérdezett magyar munkavállalók 69 százaléka dolgozott otthonról az elmúlt évben, és 84 százalékuk a jövőben is szívesen végezné a munkáját csak home office-ban vagy hibrid megoldásban – derült ki a Notebook.hu kutatásából. 1-2 évente cseréljük a telefonunkat, míg a notebookok élettartama 3-5 évre is megnyúlik. Az elmúlt egy év senkinek sem vo
A Fehér Ház járványügyi főtanácsadója, Anthony Fauci szerint a gyors terjedésre képes indiai variáns jelenti a legnagyobb veszélyt az ország járvány elleni védekezésére.
Kukorica Kör néven egyesület alakult a kukoricatermelő gazdák érdekeinek képviseletére, szakmai programok szervezésére, illetve szakmai tudásuk bővítésére.
A hazai kukoricatermelők ismereteinek bővítését, a hazai és nemzetközi gabonapiaci hírek átadását és szakmai támogatását tűzte ki céljául a Kukorica Kör Egyesület.
Mától 5-5 forinttal kell többet fizetni a benzin és a gázolaj literjéért, de csak két napig: péntektől ugyanis további 2-2 forinttal drágul mindkét üzemanyagfajta. Csaknem kilenc éve nem kellett ennyire mélyen a zsebükbe nyúlniuk az autósoknak.
Mától 5-5 forinttal kell többet fizetni a benzin és a gázolaj literjéért, de csak két napig: péntektől ugyanis további 2-2 forinttal drágul mindkét üzemanyagfajta. Csaknem kilenc éve nem kellett ennyire mélyen a zsebükbe nyúlniuk az autósoknak.
A Revolut vesztesége tavaly az előző évihez képest is tovább nőtt: a még mindig növekedési fázisban lévő neobank új szolgáltatásokat indított és folytatta globális terjeszkedését.
Habár hatalmas hírként járta körbe a magyar sajtót a miniszterelnöki bejelentés a 200 ezer forintos minimálbérről, azért nincsen ebben akkora nagy csoda. Láttunk már hasonló mértékű ugrást a minimálbérben, és nem volt fejreállás. Ugyanakkor a jelen gazdasági környezet még inkább magában hordozza az inflációs veszélyt, így végül a cechet a háztartás
A szociális étkezést igénylők száma csak tavaly 14,5 ezerrel nőtt, átlépte a 200 ezres határt, a házi segítségnyújtást igénybe vevők is többen lettek, miközben a pandémia miatt intézményzár és létszámstop volt.A szociális szakemberek szerint az idősgondozás minden területén drámai változásokat hozott a pandémia, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH
A Microsoft hivatalosan is belépett a legelitebb klubba, azaz a 2 ezer milliárd dollárt meghaladó piaci értékkel rendelkező nagyvállalatok közé - a robbanásszerű emelkedéshez persze a globális pandémia is jócskán hozzájárult.
Az Európai Parlament ezentúl minden évben díjjal jutalmazza az uniós alapértékeket képviselő és védő kivételes újságírói munkát. A győztest a sajtó és a civil társadalom képviselőiből álló, független zsűri választja majd ki. A 20 ezer euróval járó díj ünnepélyes átadására október közepén, Daphne Caruana Galizia halálának évfordulóján kerül majd sor
A koronavírus miatti korlátozó intézkedések jelentős részének feloldása ugrásszerűen javította a német szolgáltató-szektor gazdasági aktivitását, és ez, illetve a feldolgozóipar beszerzésimenedzser-indexének (bmi) további emelkedése együtt oda vezetett, hogy váratlanul 10 éves csúcsra ugrott a német kompozit bmi. Ezzel párhuzamosan az ellátási lánc
Bár a COVID-19 által fémjelzett 2020-as év óriási kihívások elé állította a kiskereskedőket, az FMCG termékek kereskedelme a lezárások alatt tudott profitálni, az EU 27 országában átlagosan 5,5 százalékos forgalomnövekedést értek el. Ezzel szemben az EU-ban a nem élelmiszer jellegű kiskereskedelemben veszteségeket tapasztalhattak, az eladások 3 szá
A hazai lakáspiac egyik legfontosabb, félévente megjelenő kimutatásának elkészítéséért, az MNB Lakáspiaci Jelentésének szerkesztéséért felel többek között Winkler Sándor, az MNB vezető közgazdasági elemzője, aki tavaly a Portfolio Property Awardson elnyerte az Év Ingatlanpiaci Tehetsége Díjat. Az elemző eleinte a nem teljesítő hitelek hatásával fog
Ma reggel több, mint félmillió adag Pfizer-BioNTech vakcina érkezett hazánkba. Ez már a 27. magyarországi szállítmány a két vállalat által fejlesztett, COMIRNATY nevű oltóanyagból, ezzel a vállalat által hazánkba szállított vakcina adagok mennyisége meghaladja az 5,5 millió adagot - írja közleményében a vakcinagyártó.
A hőség miatt ismét óránkénti 80 kilométerre korlátozták a vonatok sebességét Hort-Csány-Füzesabony-Miskolc-Szerencs-Bodrogkeresztúr állomások között több szakaszon szerdán - közölte a Mávinform.
A koronavírus-járvány lecsengése és az otthonteremtési kedvezmények hatására ugyan az év első felében fellendült az ingatlanpiac, ami az árakban is megmutatkozik, de mivel az emberek a tavalyinál is jobban kiéheztek a pihenésre, nyáron valószínűleg ismét beköszönt az uborkaszezon. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint j
Véletlenül közzétette a brit védelmi minisztérium kormányzati csatornákon keresztül az SAS E-osztag egyes tagjainak névsorát. A „Növekedés” (Increment) néven is ismert alakulat tagjainak kiléte féltve őrzött titok volt.
A Magyarországon jelen lévő tizenegy kereskedelmi üzletlánc 2020-ban az előző évihez képest 7,3%-kal, 5306 milliárd forintra növelte bruttó forgalmát - tudjuk meg a GKI legfrissebb elemzéséből. A piac így 2007-hez képest 96%-kal bővült, azaz majdnem megkétszereződött.
A vállalatok közgyűlései és taggyűlései június 1-től ismét megtarthatók a tagok személyes részvételével, miután módosultak az erre vonatkozó szabályok - hívta fel a figyelmet az act Bán és Karika ügyvédi társulás az MTI-nek eljuttatott közleményében.
A Magyarországon jelen lévő tizenegy kereskedelmi üzletlánc 2020-ban az előző évihez képest 7,3%-kal, 5306 milliárd forintra növelte bruttó forgalmát - tudjuk meg a GKI legfrissebb elemzéséből. A piac így 2007-hez képest 96%-kal bővült, azaz majdnem megkétszereződött.
A hibrid munkavégzés elterjedésével a dokumentumkezelésben is felgyorsult a digitális átalakulás. A legtöbb munkahelyen vegyesen, papíralapon és digitálisan is kezelik a különböző dokumentumokat, a vállalkozások 11,5 százalékánál pedig csak papíralapú a teljes folyamat. A Canon Hungária Kft. online felméréséből megtudtuk a hazai dokumentumkezelési
A védettségi igazolvány beváltotta a hozzáfűzött reményeket, legalábbis a vidéki szállodák egyre erősebb forgalomról számolnak be. Budapesten viszont a foci-Eb meccsei ellenére egyszámjegyű a szállodák kapacitásainak kihasználtsága. A magyar kormány kétoldalú megállapodásai sem érezhetőek számottevően a fővárosi szállásadók számára. A hotel- és pan
Rakétatalálat ért egy kórházat szerdán a kelet-afganisztáni Kunár tartományban, a támadás következtében koronavírus és gyermekbénulás elleni vakcinák is megsemmisültek, hivatalos források a kormányellenes tálibokat gyanúsítják a támadás elkövetésével.
Glauber Contessoto február 5-én több mint 250 000 dollárt fektetett be a dogecoinba abban a hitben, hogy milliomos lesz - majd április 15-én ez meg is történt. Hétfőn azonban a piaci érték szerint vezető kriptovaluták - köztük a bitcoin, az ethereum és a dogecoin - zuhanásba kezdtek a kínai szigorításokról szóló híreket követően.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), az Agrárminisztérium, illetve a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Mezőgazdasági Genetikai Erőforrások Igazgatóság (NÉBIH-MGEI) "Őszibarack – tanácskozás és fajtabemutató" szakmai rendezvényt tart Tordason.
Az ügynökség a Luxottica Csoport megbízásából a Vogue Eyewear napszemüvegmárka nemzetközi nagykövet programján dolgozik. A „Vogue Squad” elnevezésű program kampányainak irányításáért hét országban felelnek, míg az egész éves magyar, szlovák és lengyel kampányokat személyesen kezelik. A márka magyar nagykövetei Ludman Fruzsina, Rohonczi Anita és Ság
Pénteken változik az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a benzin literenkénti átlagára 2 forinttal, míg a gázolaj literenkénti átlagára szintén 2 forinttal nő.
Nagyon hiányzik a munkaerő az éttermekből, bárokból, de sok magyar vendéglátós a járvány ideje alatt arra jutott, egyszerűen jobb az élete, mióta kényszerűségből más munkát választott.
A Morgan Stanley azon dolgozói és ügyfelei, akik nincsenek beoltva a koronavírussal szemben, nem léphetnek be a bank New York-i irodájába – írja a Financial Times egy belső banki levélre hivatkozva.
Izraelben ismét erősödik a koronavírus-járvány, és megjelent a vírus fertőzőbb és veszélyesebb delta változata - jelentette a helyi média szerdán. A hét elején növekedésnek indult az új koronavírus-fertőzöttek száma, már két egymást követő napon több mint száz új vírushordozót azonosítottak: az egészségügyi minisztérium honlapjának jelentése szerin
36 iráni híroldalt kapcsolt le az amerikai igazságügyi minisztérium, rövidesen azután, hogy Irán keményvonalas elnököt választott magának és kétessé vált az atomalku visszaállításának kérdése – írja az Axios.
A világ több országában jelen van már az indiai koronavírus-variáns, amely fertőzőbb és súlyosabb lefolyást okoz, mint a brit variáns. Anthony Fauci, az amerikai járványügy feje szerint könnyen lehet, hogy az esetszámok kéthetente duplázódni fognak az indiai mutáns miatt az Egyesült Államokban, és az indiai variáns olyan terjedési pályát fut be maj
A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar (Elte ÁJK) csapata nyerte a világ legrangosabb versenyjogi perbeszédversenyének 2021-es fordulóját - közölte az egyetem az MTI-vel.