Az európai tőzsdéken esnek a vezető indexek, Budapesten stagnálás van, a forint viszont kissé tovább gyengült. Várhatóan csúszik az OPEC+ értekezlete a nézeteltérések miatt, a magas olajár sokaknak okoz fejfájást. A delta variáns erősen terjed, de a Moderna oltása véd ellene, így a részvény száguldott.
Digitális fordulatra van szükség az adóhivatalnál, a családok, vállalkozások részéről egyre nagyobb az igény az online megoldásokra. Ennek érdekében erősítik az informatikai fejlesztéseket – közölte Facebook-oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter.
A high-tech MRO (repülőgép-karbantartó) megoldások piaca iparági szakértők szerint a tavalyi 606 millió dolláros (közel 200 milliárd forintos) szintről dinamikusan növekedve 2030-ra meghaladhatja majd az 1,8 millárd dolláros volument (540 milliárd forintot), ami éves szinten átlagosan több, mint 11%-os folyamatos bővülést jelent. Ezen a fejlődő pia
David Kostin, a Goldman Sachs részvénystratégája nem zárja ki, hogy a vezető részvényindexek az év végéig további emelkedést fognak mutatni, de úgy véli, hogy egyre nehezebb és nehezebb lesz értelmezhető profitot elérni - két okot sorakoztatott fel amellett a stratéga, hogy miért szünetelhet a rali az előttünk álló hat hónapban, vagy akár a 2022-es
Szerda reggeli adatok szerint 332 ezer forint volt áprilisban a bruttó medián kereset, az átlagbér pedig meghaladta a 440 ezer forintot. Mutatjuk, mekkora fedezet nélküli személyi hitelben gondolkodhat egy mediánbért és egy átlagbért kereső munkavállaló.
Cynthia Lummis szenátor asszony olyasmit mondott a minap, ami most még talán kissé meghökkentő a világ számára, pár év mulva viszont minden bizonnyal teljesen természetes lesz. Azt javasolja, hogy a nyugdíj befektetések részévé válhassanak a kriptopénzek, jelenleg ugyanis nincs mód…
A tengerentúli tőzsdéken óvatos emelkedést láthattunk tegnap, mind a Nasdaq, mind az S&P 500 új történelmi csúcsról vághatott neki a kereskedésnek. A piaci szereplők továbbra is a Covid-változatokat, különösen a delta variánst figyelik, illetve az inflációs adatok lehetnek érdekesek, mára várható ugyanis az eurózóna inflációs adata, amivel kapcsola
A német munkanélküliség júniusban 73 400 fővel, 2,614 millióra csökkent, ami a legjobb június havi teljesítmény 2010 óta - írja az ING. A gazdaság újranyitásával a szezonalitással kiigazított munkanélküliségi ráta így 5,9%-ra csökkent, azonban az ING szerint ez önmagában még nem jelenti azt, hogy helyreállt volna a német munkaerőpaic.
A múlt évben 220 milliárd dollárt fordítottak új tartalmak előállítására és licencelésére a streaming platformok globális szinten, ami éves összevetésben 16,4 százalékos bővülést jelent – derül ki a brit Purely elemzéséből. A cég prognózisa szerint a felfutás idén is folytatódik és az ilyen célú költés elérheti a 250 milliárd dollárt. A legintenzí
Nemcsak a vállalkozásokat és webáruházakat érintő szabályok módosulnak csütörtöktől, olyan változások is jönnek, amelyek mindannyiunk életére hatással lesznek. Például búcsút inthetünk az egyszer használatos műanyagoknak, a posta sem kézbesít többé napilapot, de a nyugíjasok számára is tartogat újsonságokat a következő hónap. Összeszedtük a legfont
Új közpark kialakításának tervezését kezdte meg Észak-Csepelen a Főváros és a Kormány közös döntéshozó testülete, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa jóváhagyásával - írja Fürjes Balázs, Budapestért és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár közösségi oldalán.
A KSH friss adatai szerint 2021 áprilisában a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 440 600 forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset pedig 293 000 forint volt, mindkettő 10,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Ezt azonban reálértékben majdnem lefelezte az infláció.
A zöld, biztonságos és intelligens digitális hálózatok kiépítése mellett elkötelezett ZTE az 5G SA mellett vadonatúj optikai hálózati megoldásait is bemutatta a 2021-es barcelonai Mobil Világkongresszuson (Mobile World Congress, MWC). A zöld hálózati megoldásoknak köszönhetően a vállalat ügyfelei évente több mint 1,3 milliárd kilowattórával (kWh) k
A magyar e-kereskedő cég offline is intenzíven terjeszkedik: eddigi legnagyobb alapterületű üzletét nyitja meg idén szeptemberben az Etele Plazában. A megszokottnál jóval nagyobb raktárkészlet fenntartása mellett, az eMAG márkabolt showroomja a korábbi üzleteknél sokkal több terméket fog befogadni - szerepel a Futureal közleményében.
Elromlott a hangulat Európa tőzsdéin, a legtöbb vezető börzénél egy százalék feletti esést láthatunk. Kimondottan rossz a helyzet az autógyártók részvényeinél, a Porsche papírja több, mint 4 százalékkal került lejjebb a késődélelőtti órákra.
Pályázatot hirdet a poszt-Covid-jelenségek vizsgálatára a Magyar Tudományos Akadémia: olyan kutatók jelentkezését várja, akik a koronavírus-járvány okozta egészségügyi, társadalmi, kulturális és egyéb problémák feltárására és megoldására adhatnak válaszokat.
Nincs is frissebb hozzávaló annál, mint amit a kertünkből, vagy a balkonládánkból szüretelünk le a főzés előtti pillanatokban. Akár kertes házban, akár lakásban élsz, nem kell lemondanod a saját magad által termelt fűszernövényekről.
Az első negyedévben is kitartott a költségvetési költekezés: az államháztartás nettó finanszírozási igénye 862 milliárd forint, a GDP 7,5 százaléka volt - derül ki a Magyar Nemezi Bank ma megjelent pénzügyi számlák statisztikájából. Ennek eredményeképpen a tavaly megugró államadósság sem indult csökkenésnek, a GDP-arányos mutató 81%-ra szökött, ami
A hazai divat- és designipar fejlesztését tűzte ki közös célként a Magyar Divat & Design Ügynökség és a Hepa Magyar Exportfejlesztési Ügynökség, amiről együttműködési megállapodást kötöttek. A két szervezet a továbbiakban kölcsönösen támogatja egymás tevékenységét, és elősegíti a nemzetközi szervezetekkel történő kapcsolatfelvételt és együttműködés
Áprilisban 440 ezer 600 forint volt a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset pedig 293 000 forint volt, mindkettő 10,1 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Mi történik akkor, ha a szülők elválnak és az apa vette igénybe eddig a gyedet? Kinek jár a gyes, ki tud gyermekápolási táppénzre elmenni a gyermekkel? Kinek folyósítható a családi pótlék? Ezeknek járunk utána az pénzbeli egészségbiztosítási, valamint a családtámogatási ellátások terén.
Kriptovaluta alapjövedelmet kaphatnak azok, akik engedik, hogy egy cég digitális felvételt készítsen a szemgolyójukról. A 2005-ben létrehozott Y Combinator a világ egyik legismertebb startup keltetője, ami olyan vállalkozások elindításában segédkezett, mint például az Airbnb, a Twitch, a Reddit, vagy éppen…
A hirdetők elkötelezettek az egyre közvetlenebb és proaktívabb adathasználat mellett és erősíteni kívánják kapcsolatukat ügynökségeikkel és technológiai partnereikkel azért, hogy az adatok szélesebb körben, mindegyik szereplő számára hozzáférhetők legyenek – derül ki a Kantar kutatásából. A kutatás szerint a hirdetők 82 százaléka jobban akarja kont
A futballcsapatok közül elsőként érte el Instagram-oldalán a százmilliós követői számot a Real Madrid. A közösségi oldal népszerűségi listáján a spanyol királyi klub mögött másodikként az FC Barcelona következik: a katalán sztáregyüttes 97,7 millió követőt tud felmutatni, míg a harmadik helyet a Juventus foglalja el 49 és fél millióval – írja beszá
A vállalatok közel fele növelné európai aktivitását és működőtőke-befektetéseit (FDI) a koronavírus-járvány okozta tavalyi visszaesést követően – derül ki az EY 550 döntéshozó bevonásával készült nemzetközi felméréséből. Kelet-Közép-Európa az egyik legvonzóbb beruházási célpont, ami Magyarország számára is kedvező helyzetet teremt.
A digitalizációt nem lehet tovább halogatni, aki nem lép, behozhatatlan hátrányt szenved. A jó hír, hogy a vállalkozások rengeteg segítséget kaphatnak abban, hogyan és min kellene változtatniuk ahhoz, hogy versenyelőnyre tegyenek szert. Czimbalmos Leventével, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Modern Vállalkozások Programja projekt szakmai vezetőj
A Haris Digital díjnyertes IoT megoldásával az ipar bármely szereplője 20-30 százalékos növekedést érhet el teljes eszközhatékonyságban (OEE), erre hatalmas szükség van, hiszen folyamatosan nőnek a megrendelések. A rendszert most 20 ügyfelének ingyenesen biztosítja a startup, de ahogyan azt Perecz Péter alapító kiemelte: sajnos erőforrásaik nem eng
A magyar gazdaságot meghatározó vállalatok - Magyar Telekom, OTP, Lufthansa Systems, NN Biztosító – felsővezetői osztották meg eredményeiket és engedtek betekintést működésükbe. A Telekom által szervezett eseményen az előadók egyetértettek abban, hogy az agilis módszertanra való átállás hatalmas kihívást jelentett, de az eredmények már kézzelfoghat
Mintegy háromezer kárbejelentésre számít az Aegon a múlt hét végi szélsőséges időjárás miatt, amely elsősorban Bács-kiskun, Baranya és Somogy megyében pusztított. Több tucat esetben jelentettek be félmillió forintos, vagy még ennél is nagyobb kárt a szerencsétlenül jár ügyfelek – az Aegon Biztosító pedig arra figyelmeztet, hogy a mostani hőhullám n
Az elmúlt heti hőhullám hatására Csehországban, Lengyelországban és Magyarországon is rég látott magasságokba emelkedtek a villamosenergia-árak. Magyarországon legutóbb közel négy és fél éve voltak ilyen szinten a másnapi piaci árak, míg Csehországban az extrém időjárás miatt a temelíni atomerőmű karbantartását is előrébb kellett hozni. Június utol
Néhány héttel ezelőtt regisztrálta az OGYÉI, és a napokban meg is érkezett az országba az a teszt, amely megszünteti azt a szakmailag elfogadhatatlan helyzetet, hogy a hazai lakosság antigéntesztek helyett százezres léptékben vásárolt antitestteszteket a friss fertőzések kimutatásának céljából is.
2021. július 1-jén kötelező jelleggel hatályba lépnek az új e-kereskedelmi áfa szabályok. Emellett, július 1-től vagy bármikor később, lehetőség nyílik az egyablakos rendszer használatára a korábbinál szélesebb körnek.
Az uniós országok átlagához képest a magyarok jóval nagyobb arányban böngészik a közösségi oldalakat, videómegosztó oldalakat, illetve keresik az egészséggel kapcsolatos információkat - ki derül ki a KSH hazai háztartások infokommunikációseszköz-használatát vizsgáló kiadványából.
Eladja több mint egy tucat áruházi ingatlanát a Tesco Magyarország - értesült a Pénzcentrum. Meg nem erősített információink szerint a csomag részét képezi a budaörsi és érdi egység is. A megállapodás része az is, hogy a Tesco visszabérli - úgy tudjuk, 15 évre - az ingatlanokat a vevőtől.
Folytatja az offline terjeszkedést az eMAG, az e-kereskedő eddigi legnagyobb alapterületű üzletét nyitja meg idén szeptemberben Buda legnagyobb bevásárló- és szórakoztatóközpontjában, az Etele Plazában. Ez nem csupán a megszokottnál jóval nagyobb raktárkészlet fenntartását teszi lehetővé, az eMAG márkabolt showroomja a korábbi üzleteknél sokkal töb
A század végére akár 410 millió ember élhet kétméteres tengerszint feletti magasságnál alacsonyabb területeken, amelyeket veszélyeztet a vízszint emelkedése - állapította meg a Nature Communications tudományos lap friss számában közölt új tanulmány.
Szerda reggeli adatok szerint 332 ezer forint volt áprilisban a bruttó medián kereset, az átlagbér pedig meghaladta a 440 ezer forintot. Mutatjuk, mekkora fedezet nélküli személyi hitelben gondolkodhat egy mediánbért és egy átlagbért kereső munkavállaló.
Mindketten a hazai Coca-Cola munkatársai voltak, onnan léptek előre regionális, ill. európai pozícióba. Judit senior brand communication manager, Ádám Consumer & Shopper Connection Director. A műsorban először azt beszéljük meg, mit is jelentenek ezek a hosszú titulusok. A Coca-Cola nevét mindenki ismeri, de azért röviden megvilágítjuk, mit érdem