Kettős euróárfolyamot javasol Matolcsy György az eurózónában az északi tagállamoknak és a délieknek. A jegybankelnök e heti cikkében megjegyzi azt is, az új digitális jegybanki pénz megteremti az elvi lehetőséget az európai monetáris mozgástér tágítására és egy kettős árfolyamrendszer bevezetésére.
Korábbi terveivel összhangban nyilvános forrásbevonást tervez az AutoWallis, mellyel kapcsolatban megtette a szükséges előkészítő lépéseket. A tőzsde autós vállalata a korábban meghirdetett növekedési stratégiájának finanszírozásához 4-6,5 milliárd forint közötti intézményi és lakossági forrásbevonást tervez, amely hozzájárulhat ahhoz, hogy a válla
Annyira elszaladtak a lakásárak az új társasházaknál, hogy egyre többen kénytelenek a pár éve épült, korszerű, úgynevezett újszerű otthonokat választani – emelte ki munkatársunk, Mester Nándor a Trend FM hétfő reggeli adásában az első féléves lakáspiaci fejleményeket összegezve.
Javul az üzleti hangulat és élénkül a befektetési láz Nagy-Britanniában, ahol a jövő hétfőn megkezdődik a nyitás utolsó szakasza, annak ellenére, hogy a következő hetekben milliók fertőződhetnek meg a koronavírussal.
Szijjártó Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy az EU veszélyes idők előtt áll: a világjárványok és a migrációs hullámok fogják meghatározni a legfontosabb világpolitikai és világgazdasági folyamatokat.
Nőtt tavaly a hazai tógazdaságok haltermelése: mennyisége 21 353 tonna volt, az előző évinél 4 százalékkal több - derül ki az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) ágazati összefoglalójából.
Egy-egy termék vagy szolgáltatás előállítása, feldolgozása vagy kereskedelme különböző típusú anyagi forrásokat igényel, amelyek nem minden esetben állnak rendelkezésre a vállalkozásoknál. Ha nem áll rendelkezésre megfelelő mennyiségű forrás, akkor azt vagy a tulajdonosok bocsátják a vállalkozásaik rendelkezésére, vagy kívülről kell beszerezniük,
Augusztus 19-ig látható Collegium Hungaricum Berlin (CHB) kiállítása fiatal magyar kortárs művészek munkáiból. A 2021-es év első, valós térben megvalósuló offline tárlata a NOW Esterházy Contemporary és a Collegium Hungaricum Berlin együttműködése révén nyílt meg. A CHB 1924 óta a magyar kultúra és tudomány legfontosabb közvetítője Németországban.
A század végére akár 410 millió ember élhet kétméteres tengerszint feletti magasságnál alacsonyabb területeken, amelyeket veszélyeztet a vízszint emelkedése - állapította meg egy új tanulmány.
Felerősödött az emelkedő trend a piaci lakáshitelek hiteldíjában, ahogy az eddig stagnáló fix kamatozású lakáshitelek THM-je is megemelkedett az elmúlt hetekben. A drágulás mértéke még nem drasztikus, azonban a trendnek bizonyára még nincs vége. Az emelkedő dinamika oka minden bizonnyal az MNB szigorodó monetáris politikájában keresendő. A Pénzcent
Vállalkozások a kezdeti fázisban gyakran szembesülnek forrásbevonási problémával, az alacsony tőkével rendelkező befektetőknek pedig a hagyományos tőkepiaci termékeken kívül nincs reális esélyük különféle projektekbe beszállni. A KCG Partners jogi szakértői a helyzetet elemezve úgy találták, hogy ezen problémákra jelenthet alternatívát a közösség
Az utolsó három mérkőzés is kiemelkedő nézettséget hozott az M4 Sportnak, így az Európa-bajnokságnak köszönhetően újabb hetet nyert a sportcsatorna. Csoportszinten az RTL Magyarország végzett az élen, a TV2-re pedig jó nézőszámmal tért vissza a Doktor Balaton. A labdarúgó Európa-bajnokság meccsei közül már csak három maradt a múlt hétre. Viszont ez
Annak köszönhette tavalyi árbevételének növekedését a Budapesti Erőmű Zrt, hogy az előző évinél több áramot és magasabb egységáron adott el. Viszont vitte a pénzt, hogy több mint hétszázmillióért visszabérelt egy előzőleg saját területet.
Mi történne akkor, ha lenne egy digitális másunk, aki elvégezné helyettünk a mindennapi feladatokat? Vajon jó lenne, ha unokáink a halálunk után is beszélgethetnének mesterséges avatárunkkal? A Stylers Group szakértői utánajártak a kérdésnek.
Közel voltak a lezáráshoz a magyar helyreállítási tervről szóló tárgyalások, azonban a gyermekvédelmi törvény elfogadása után a Bizottság abszurd követelésekkel állt elő – olvasható a Miniszterelnökség hétfői közleményében.
A jegybankelnök e heti cikkében kifejti, hogy az új digitális jegybanki pénz megteremti az elvi lehetőséget az európai monetáris mozgástér tágítására és egy kettős árfolyamrendszer bevezetésére.
Valós tranzakciók alapján, a piacon legelsőként mutatja a Duna House országos lakásárindexe a lakásárváltozás irányát, mértékét és ütemét. A teljes átlagot mutató országos lakásárindex nominál értéken már az idei első negyedévben is rekordszinten zárt, a másodikban pedig ez az érték még tovább növekedett, 199-ről 208 pontra. Reálértéken az emelkedé
Szerverhiba miatt lassult le az autók műszaki vizsgáztatása hétfő délelőtt - közölte az MTI megkeresésére a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt.
Az előző kettőnél kisebb visszaesést okozott a romániai gazdasági mobilitásban a járvány nemrég lecsengett harmadik hulláma, ugyanakkor Erdély az országos átlagnál is jobb mutatókkal büszkélkedhet e téren.
Egy új kutatás szerint a jegesmedvék túléléséhez fontos "utolsó jeges térség" néven emlegetett északi-sarki terület jege a klímaváltozás miatt gyorsabban olvad, mint korábban gondolták.
Az alapok portfóliójában legalább tíz és húsz százalék közötti részvényarányt kell tartani, enélkül a nulla közeli kötvényhozamok időszakában nem fognak tudni megfelelő hozamot felmutatni. Az ingatlanalapok a válság ellenére is hozhatják az elvárásokat. Interjú Borbély Miklóssal, a Diófa Alapkezelő befektetési igazgatójával.
Az elmúlt időszakban számos olyan termék vagy termékcsoport esetén történt árrobbanás, ami a társadalom széles rétegét érinti. Nem véletlen, hogy például az építőanyagok esetében a kormány is próbál fellépni, de az üzemanyagok árváltozása is sokaknak fáj. Most pedig úgy néz ki, hogy a kávé is komolyabb áremelkedés elé nézhet.
Becslések szerint másfél milliárd forintot meghaladó lakásbiztosítási kárt okoztak a hétvégi viharok, a biztosítók több mint 5 ezer bejelentést fogadtak – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
A hazai gazdák maguk mögött hagyták a tavalyi év nehézségeit, és rendkívül pozitívan tekintenek a jövőbe: leginkább várható bevételeik növekedése, és a várható, többezer milliárd forintnyi fejlesztési forrás ad okot a bizakodásra – derült ki a Budapest Bank legfrissebb Agrárgazdasági Indexéből. Továbbra is elkötelezettek a beruházások és a modern t
Az Európai Unió tagállamainak minél előbb alá kellene írniuk a társasági adó globális reformjáról szóló megállapodást – sürgetett hétfőn Janet Yellen amerikai pénzügyminiszter. A politikus szerint 2022-ben is szükséges fenntartani a fiskális ösztönzést, illetve gondolkodni kell további költekezésen a koronavírus miatti bizonytalanságok miatt.
Szükség lehet a koronavírus elleni védőoltás harmadik adagjára is, az erre vonatkozó döntést a járvány kezelésével megbízott válságstáb fogja meghozni augusztus elsejéig - jelentette ki Ana Brnabic szerb miniszterelnök a belgrádi Pink Televízióban.
Megerősítette a magyar kormány nem kötelező vételi ajánlatának megtételét a Budapest Airport legnagyobb tulajdonosa, az AviAlliance nevű, német székhelyű légikikötő-kezelő hétfőn, ám azt is megjegyezte, reméli, hogy továbbra is befektetői pozícióban marad a budapesti repülőtéren.
Az EKB biztosan megváltoztatja majd iránymutatását júliusi ülésén azok után, hogy a múlt héten módosította stratégiáját – mondta Christine Lagarde elnök a Bloombergnek. Jövő csütörtökön az is kiderülhet, mit jelent az új jegybanki stratégia a gyakorlatban.
A vártnál gyorsabb, 5,3 százalékos infláció volt Magyarországon idén júniusban, s a szolgáltatások terén az elemzők szerint még gyorsulhat is a pénzromlás. Az infláció gyorsulása a hitelkamatok változására is hatással lehet: ha júliusban magasabb kamatemelésről dönt az MNB, a bankok ceruzája is mélyebben fog majd a kamatemeléskor. Az év végéig foly