2021. július 19. hétfő

júl. 19
10:24
Szakember: óvatosan az internetről letöltött lakásbérleti szerződésekkel! (Infostart)
A lakásbérleti szerződések 80 százaléka házilag készül, ami rengeteg a buktatóval jár, és nem jó sem a bérlőnek, sem a bérbeadónak – mondta az InfoRádiónak a Magyar Országos Közjegyzői Kamara Jogi Irodájának helyettes vezetője.
júl. 19
10:24
Történelmi csúcsra kúszott a benzinár (Piac és Profit)
Szerdától a 95-ös oktánszámú üzemanyag bruttó literenkénti ára 2 forinttal megy feljebb, a gázolajé ugyanakkor most nem változik.
júl. 19
10:24
Ne közlekedjen megszokásból! Itt vannak változások a BKK járataiban (Adózóna)
A viharos időjárás miatt fővárosszerte megnövekedett a menetidő a közúti forgalomban, valamint a BKK-járatok közlekedése több helyen jelentősen megváltozott, olvasható a BKK Info Facebook-oldalán.
júl. 19
10:24
Aggasztó hírek érkeztek a járványfrontról, ezeket a részvényeket alaposan megütötték (Portfolio)
Kifejezetten rossz hangulat uralkodik ma a tőzsdéken, ami részben annak tudható be, hogy ismét előtérbe kerültek a járványügyi aggodalmak azt követően, hogy a kontinens több országában újra romlik a helyzet, a briteknél például a napi új eseteket bemutató járványgörbe már meghaladta az előző hullám felét. Mindeközben több országban újabb korlátozás
júl. 19
10:24
Tizenötezer rendvédelmi dolgozó nem kap „fegyverpénzt” (444.hu)
A háromévente esedékes, hat havi bérnek megfelelő plusz pénzt csak a rendőrök és a katonák kapják meg.
júl. 19
10:24
A MEKH jóváhagyta a Szerbiából érkező földgázszállítási kapacitás növelését (Növekedés)
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal döntött arról a fejlesztési javaslatról, amelynek célja, hogy a Szerbiából Magyarországra irányuló földgázszállítás kapacitását növelje. A döntés a rendszerszintű optimalizáció részeként elősegíti a meglévő infrastrukturális eszközök hatékonyabb kihasználását, emellett növeli a hazai ellátásbiztons
júl. 19
10:24
Trükközhet a Johnson & Johnson a rákkeltő hintőporokkal (Forbes)
A Reuters értesülései szerint a vállalat külön cégbe szervezheti a botrányt okozó hintőpor gyártó üzletágát, hogy arra később csődeljárást kérjen.
júl. 19
10:36
Még csak most indul be igazán az élelmiszer-drágulás? (Portfolio)
Gyakorlatilag minden élelmiszerágazati költségtényező, így az alapanyag, az energia, az üzemanyag és munkaerő ára is jelentősen emelkedett az elmúlt egy évben, így több területen jelentős áremelés lenne indokolt. Nagy kérdés az, hogy ebből mennyit tudnak a termelők és feldolgozók érvényesíteni az ártárgyalások során, és mennyit hajlandóak és képese
júl. 19
10:36
Igazi horrordrágulás jött el a magyar benzinkutakon: tovább emelkednek az üzemanyagárak a héten (Pénzcentrum)
Két forinttal emelkedik szerdán a benzin literenkénti ára, a gázolajé ezúttal nem változik. Az emelés után a benzin átlagára 453, a gázolajé 447 forint lesz.
júl. 19
10:36
Csak átmeneti lehet az olajár csökkenése (Azenpenzem)
Kissé mérséklődött az olaj ára a hétvégi megállapodás hatására. Elemzők szerint ez a hatás rövid életű lehet, az olaj ára folytathatja felfelé menetelését.
júl. 19
10:42
Hónapkon át tartó mézeshetek. Facélia, az új szupernövény. (Agroinform)
A mézontófű nem véletlenül kapta a nevét, hiszen a méhek nagy kedvence egyike a világ legtöbb virágporát termelő növényeinek.
júl. 19
10:42
Hatalmas felvásárlást jelentett be a Zoom (MMonline)
A videokonferenciára specializálódott platform 14,7 milliárd dollárért veszi meg a Five9 felhőszolgáltatót. Történetének legnagyobb akvizíciójára készül a Zoom – írja a Világgazdaság. A videokonferenciára specializálódott platformot üzemeltető cég 14,7 milliárd dollárért vásárolja fel a Five9 vállalatát, mely felhőalapú szolgáltatásokat kínál. A va
júl. 19
10:48
A zöld technológia támogatására indult pályázat a hazai cégeknek (Portfolio)
Ismét megnyílt a lehetőség hazai szervezetek előtt a Nyugat-Balkáni Zöld Központ támogatásával a magyar zöld technológia és szaktudás alkalmazására a balkáni országok klímavádelmi vállalásainak teljesítése érdekében – mondta Dr. Örlős László, a Nyugat-Balkáni Zöld Központ ügyvezető igazgatója a KLíMA – Zöldpolitikai Percek podcast beszélgetése sorá
júl. 19
10:54
Még egy ágazat, ahol súlyos károkat okozott a járvány (Piac és Profit)
A dísznövény ágazat nettó árbevétele 2020-ban 11,5 milliárd forint volt, 900 millió forinttal kisebb a 2019-esnél; az elmúlt év a koronavírus-járvány és a tavaszi szélsőséges időjárás miatt is különösen nehéz volt a termelőknek – írja a Világgazdaság az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) éves jelentése alapján.
júl. 19
10:54
Felesleges gázvezeték beruházást úszott meg Magyarország (NRGreport)
Újabb fejlemény egy csak látszólag unalmas szektorban: hogyan lehet megúszni egy sok milliárdos beruházást, s közben minden nemzetközi stakeholdernek is megfelelni. Most mintha az FGSZ-nek sikerült volna.
júl. 19
10:54
AM: elfogadhatatlan az Európai Bizottság Új erdő stratégiája (Növekedés)
Elfogadhatatlan az a törekvés, ahogy az Európai Bizottság a tagállamok és az Európai Parlament véleményét figyelmen kívül hagyva el akarja lehetetleníteni az erdőgazdálkodást - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az Új Erdő Stratégia kapcsán.
júl. 19
11:06
Megváltozott albérletpiac várja a főszezont - kiemelkedő keresletnövekedés a fővároson kívül (ProfitLine)
Alapvető változások mentek végbe az országos albérletpiacon, ahol csütörtökön a felsőoktatási ponthatárok kihirdetése után beindul a főszezon. A keresletet nézve jelentős eltérés van a Budapesti és a fővároson kívüli piacon. Országosan a kiadásra kínált lakóingatlanok iránti érdeklődés az idén 3 százalékkal nőtt, de ebből a fővároson kívüli albérle
júl. 19
11:06
Friss kutatás: így formálja át életünket a koronavírus (MMonline)
Egyre több stressz és home office, teret hódító online vásárlás és szórakozás, az adatvédelem miatt aggódó fiatalok. Az Ericsson friss kutatásában a megkérdezettek 64 százaléka több stresszre számít a jövőben, azonban ezzel együtt is 70 százalék azt gondolja, hogy egészségesebben fog élni. Talán közhelyszámba megy, de a Covid-járvány a digitalizáci
júl. 19
11:12
Nincs mese, katonai drónokat is vennie kell a magyar hadseregnek (Menedzsment Fórum)
Mintegy 300 milliárd forintot költ jövőre katonai eszközökre a hadsereg. Vadászrepülők és drónok is lehetnek a bevásárlólistán.
júl. 19
11:12
Rekordmagasságban az üzemanyagár – mutatjuk, mennyiért tankolhatunk szerdától (Agroinform)
A benzin ára utoljára 2012 tavaszán volt ilyen magas.
júl. 19
11:12
Még nagyobb szívás lesz Amerikában adózni (FinTechRadar)
Az ingyenes adózási szoftverek eddig is jól el voltak dugva, de most a legnagyobb szoftverfejlesztő ki is száll az állami programból.
júl. 19
11:12
Meglepő adatok a PC-eladásokról (MMonline)
Nőttek a PC-eladások a második negyedévben a koronavírus-járvány miatt megnőtt kereslet hatására. Viszont a bővülés mértéke lassult az előző negyedévekkel összevetve. Az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat honlapjára felkerült adatok szerint a személyi számítógépek értékesítése világszerte 13
júl. 19
11:18
Pamkutyáék elhelyezték a Google Térképen Budapest ismeretlen kincseit (Márkamonitor)
A Google Térkép szolgáltatásait naponta több mint egymilliárd ember használja annak érdekében, hogy útbaigazítást kapjon, új helyszíneket és útvonalakat fedezhessen fel. A Térkép szolgáltatás folyamatosan fejlődik, így a valós idejű navigációnál nem csak az útvonalakról, azok forgalmi adatairól kaphatunk adatokat, hanem úticélunkról is számtalan ha
júl. 19
11:24
Termékvisszahívások: jégkrém, chips, müzli és ételízesítő (Adózóna)
A Nemzeti élelmiszerlánc-biztonsági hivatal (Nébih) honlapján több termék visszahívásáról tájékoztat.
júl. 19
11:24
Egyre csúnyább, ami az európai tőzsdéken megy (Portfolio)
A tengerentúli tőzsdék mínuszban zártak múlt héten, amivel egy három hete tartó emelkedő sorozat szakadt meg, főleg a nagy tech papírok húzták vissza az indexeket. Ezt követően ma szintén kifejezetten rossz hangulat uralkodott az ázsiai piacokon, egyik részről az infláció, másik részről az emelkedő koronavírusos esetszámok aggasztják a befektetőket
júl. 19
11:24
Pályázatot hirdetett a Zwack Unicum és a Budapest Park (MMonline)
A Zwack Unicum és a Budapest Park közös pályázatot indított fiatal képző- és iparművészek számára, akik alkotásaikkal azt mutatják be, hogyan élték meg a bezártságot, majd a visszakapott szabadságot. A meghívásos pályázatban – amelynek központi gondolata, hogy értékelnünk kell azokat a pillanatokat, amiket együtt tölthetünk szeretteinkkel, barátain
júl. 19
11:26
Novák Katalin: egyelőre az egészségügyben lesz kötelező az oltás, aztán „majd meglátjuk” (Portfolio)
Van esély arra, hogy a delta variáns miatt ismét erősödik a járvány, ennek leküzdésére az egyetlen fegyverünk a védőoltás – mondta hétfői sajtótájékoztatóján Novák Katalin, a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs vezetője. Az eseményen elhangzott, hogy a közeljövőben több milliárd forint támogatást kaphat a magyar könnyűzenei szekto
júl. 19
11:36
Nőttek a PC-eladások a második negyedévben a világon (Portfolio)
Nőttek a PC-eladások a második negyedévben a világon éves összevetésben a koronavírus-járvány miatt megnőtt kereslet hatására, de a bővülés mértéke lassult az előző negyedévekkel összevetve.
júl. 19
11:42
Ezt tudnod kell! Így lehet egyszerűen felszámolni az osztatlan közös tulajdont (Agroinform)
A szabályozás alapján a tulajdonosok egyszerű többségi döntése kell az osztatlan közös földek felosztásához, ám ettől a tulajdonosi döntés még összetett.
júl. 19
11:42
Feldman: a generációváltással is összefügg a precíziós gazdálkodás sikere (Márkamonitor)
Magyarországon a precíziós gazdálkodást elsősorban a 40 évnél fiatalabb, felsőfokú végzettséggel rendelkező gazdálkodók alkalmazzák, így a precíziós technológiák sikere részben a generációváltás sikerétől is függ – mondta az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.   Feldman Zsolt a 13. Eu
júl. 19
11:42
Jöhet az AutoWallis zöldkötvénye (MMonline)
Hatmilliárd forint összegben bocsáthat ki zöldkötvényeket az AutoWallis az MNB Növekedési Kötvényprogramja keretében, miután a Scope Ratings megerősítette a társaság B+ hitelminősítői besorolását. A tőzsde autós vállalata a kibocsátást július 23-án zárt körben tervezi, a befolyó összeget a korábban elfogadott Zöld Finanszírozási Keretrendszerben le
júl. 19
11:42
Nem csökken a rákhalálozás Magyarországon (Növekedés)
Nem javulnak a rákhalálozási adatok, az 1990-es és a 2000-es években, valamint napjainkban is ugyannyian halnak meg daganatos betegségekben: évente 30-33 ezren. A legkevesebb áldozatot, 30 ezer közelit 2005-ben és 1990-ben szedte a rák, viszont 2003-ban és 2004-ben 33 és fél ezernél is többet.
júl. 19
11:48
Újra 360 az euró, olyan lesz a delta-variáns, mint az influenza? (Privátbankár)
Csúnya esés látható a tőzsdéken világszerte, amiben nagy szerepe lehet a járványügyi statisztikák gyors romlásának. A BUX-index az átlagnál kevésbé süllyed, az OTP egész jól tartja magát. Tovább gyengült a forint, az euró elérte a 360-as szintet. Egy teszt során a Pfizer vakcinája legyőzte a kínait. Magas átoltottság mellett nem okozhat nagy g
júl. 19
11:48
Az E410 növelheti a daganatos betegségek kockázatát (Agrárágazat)
Élelmiszerben, állati takarmányban gyakran alkalmazott adalékanyag.
júl. 19
11:54
Új időszámítás kezdődött a munkaidő-tervezésben (Piac és Profit)
Várhatóan több gyártó és termelői szektorban nem alkalmazzák idén az eddigi években jól működő gyakorlatot, a központilag egyben kiadott több hetes nyári szabadság a nyári leállás időtartamára, amikor a nagyobb karbantartási munkákat is elvégezték. A termelés most minden felett áll, a gépeknek maximális kapacitás-kihasználtsággal kell működniük. Ez
júl. 19
11:54
Átadták Magyarország legnagyobb építőelem-előregyártó üzemét (Portfolio)
Betonelem előregyártó üzemet adott át a biharkeresztesi Ipari Park területén a Bayer Construct vállalatcsoporthoz tartozó Viastein Kft. A gyár 20 000 négyzetméteres üzemcsarnokával lett hazánk legnagyobb építőelem-előregyártó üzeme. A beruházás 220 új munkahelyet teremt a térségben.
júl. 19
12:00
Miközben nálunk lassan 5-össel kezdődik a benzinár, az olaj elképesztően olcsó lett (Infostart)
Az OPEC+ országok megállapodtak a kitermelés növeléséről.
júl. 19
12:00
Kapaszkodik vissza a forint a 360-as szinttől (Portfolio)
Hétfő reggel továbbra is 360 körül jár a forint az euróval szemben, innen próbál szépíteni a héten. Kérdés, sikerül-e visszakapaszkodnia kicsit, miközben jön az EKB kamatdöntő ülése, majd lassan az MNB júliusi döntésére készülhetnek a befektetők.
júl. 19
12:00
Soha nem vásárolt annyiért céget a Zoom, mint most (Forbes)
14,7 milliárd dollárt költött a techcég. Felvásárolja a felhőalapú telefonos szolgáltató Five9-t a Zoom, írja a Reuters. A deal értéke 14,7 milliárd dollár, ez a Zoom eddigi legnagyobb felvásárlása. A
júl. 19
12:06
Megerősítette az AutoWallis hitelminősítését a Scope Ratings, 6 milliárd forintos zöldkötvény-kibocsátás jöhet (ProfitLine)
Hatmilliárd forint összegben bocsáthat ki zöldkötvényeket az AutoWallis az MNB Növekedési Kötvényprogramja keretében, miután a Scope Ratings megerősítette a társaság Bplusz hitelminősítői besorolását. A tőzsde autós vállalata a kibocsátást július 23-án zárt körben tervezi, a befolyó összeget a korábban elfogadott Zöld Finanszírozási Keretrendszerbe
júl. 19
12:12
Megint beelőzte a panel a téglát a drágulási versenyben (Menedzsment Fórum)
Ismét kicsit gyorsabban drágulnak a panellakások, mint a téglából készültek. Még nem tudni, hogy átmeneti jelenségről van-e szó vagy tartós lesz-e a folyamat. Befeketetők is kóstolgatják ezt a piaci szegmenst.
júl. 19
12:12
Együttműködésre lépett az Sap és a Hungrana: mire készülnek? (Agroinform)
Stratégiai együttműködésre lépett Európa legjelentősebb kukoricafeldolgozója, a Hungrana Kft. és a hazai üzleti informatikai szektor vezető vállalata, az SAP Hungary. Az SAP megoldásai és azok minél szélesebb körű használata iránti elkötelezettség megerősítéseképpen a Hungrana SAP Labor néven szellemi műhelyt nyitott a székhelyén, a szabadegyházi ü
júl. 19
12:18
Izrael a lehető legkevesebb korlátozással győznél le a negyedik hullámot (Portfolio)
Izraelben minél kevesebb korlátozással próbálják visszaszorítani a koronavírus-járvány negyedik hullámát - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, az ynet hétfőn.
júl. 19
12:18
Párizsi városfejlesztés: több kerékpársáv, kevesebb parkolóhely (Márkamonitor)
Párizs városvezetése zöldebbé kívánja tenni a francia fővárost, a kerékpáros közlekedést favorizálja az autózással szemben, és drasztikusan csökkenti az utcai parkolóhelyek számát – olvasható a World Economic Forum cikkében.   A francia fővárosban jelenleg mintegy 140,000 felszíni parkolóhely található, ennek a felét szeretnék megszüntetni, különös
júl. 19
12:24
Zuttyant egyet az olaj ára (Menedzsment Fórum)
Miután az OPEC+ megállapodott a kőolajkitermelés növeléséről, a nyersanyag ára több mint egyhavi mélypontra esett.
júl. 19
12:24
Közel 15 milliárd dolláros akvizíciót jelentett be a Zoom (Portfolio)
A Zoom Video Communications bejelentette, hogy 14,7 milliárd dolláros, teljes egészében részvényekből álló megállapodást kötött a felhőalapú call centereket üzemeltető Five9 megvásárlásáról, ami a cég eddigi legnagyobb akvizíciója - írja a Reuters.
júl. 19
12:24
Hónapokon át tartó mézeshetek. Facélia, az új szupernövény. (Agroinform)
A mézontófű nem véletlenül kapta a nevét, hiszen a méhek nagy kedvence egyike a világ legtöbb virágporát termelő növényeinek.
júl. 19
12:26
Romániában nem lesz kötelező az oltás, de a teszt igen az egészségügyben (Portfolio)
A koronavírus-fertőzések ütemének emelkedése esetén Romániában rendszeres tesztelésre fogják kötelezni saját költségükön a beoltatlan egészségügyi alkalmazottakat - jelentette be Ioana Mihaila egészségügyi miniszter egy televíziós interjúban, amelyet hétfőn ismertetett az Agerpres hírügynökség.
júl. 19
12:30
Kihátrált az olimpia főszponzora, minden reklámot visszavont a Toyota (Forbes)
Attól félnek, hogy tovább zuhan a Toyota reputációja az olimpia negatív megítélése miatt.
júl. 19
12:36
Jól meglökte a koronavírus az asztali számítógépek iránti keresletet (Privátbankár)
Az elmúlt három negyedévben világszerte szépen nőttek a PC-eladások, igaz, a lendület így a végére épp hanyatlásnak indult.

Keresés