2022. november 10. csütörtök

nov. 10
10:12
Kata-változások novembertől (Üzletem)
A veszélyhelyzeti szabályok miatt életbe lépett módosításokra hívja fel a figyelmet a NAV.
nov. 10
10:24
Beragadt a gáz ára, de ez inkább jó hír (Privátbankár)
Az elmúlt napokban normalizálódott a gáz tőzsdei árának mozgása, a korábbi extrém, 10 százalék feletti mozgások helyett kisebb kilengéseket látunk. Így volt ez a csütörtöki nyitás után is.
nov. 10
10:24
Megbírságolták az Equilort (Piac és Profit)
Az MNB összesen több mint 15 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, egyebek közt befektetési tanácsadás, az informatikai területen feltárt problémák miatt. A jegybank határidők kitűzésével kötelezte a társaságot a jogsértések orvoslására. Az intézkedések nem érintik az ügyfelek értékpapír-állományát és pénzeszközeit
nov. 10
10:30
Súlyos veszély jelent az amerikai demokráciára két közösségi médiaoldal (Portfolio)
A legnagyobb közösségi médiaplatformok gyakran nem rendelkeznek a dezinformáció megakadályozásához szükséges biztonsági ellenőrzésekkel – írj a Cybernews egy tanulmányra hivatkozva, amelyben a Twitter, a Facebook, a Reddit, a TikTok és az Instagram biztonsági jellemzőit vizsgálták.
nov. 10
10:30
A Mol a kelet-közép-európai régió egyik legjobban teljesítő vállalata (vg.hu)
Az energiaszektorban, az autóiparban és szállítmányozásban érdekelt cégek a legmeghatározóbbak a kelet-közép-európai régióban.
nov. 10
10:32
USA-választás: Biden kész együttműködni a republikánusokkal (vg.hu)
Azonban vannak olyan témák, amelyekben nem tágít.
nov. 10
10:36
Földgáz: elmúlt az izgalom a piacon (Menedzsment Fórum)
Az elmúlt napokban normalizálódott a gáz tőzsdei árának mozgása, a korábbi extrém, 10 százalék feletti mozgások helyett kisebb kilengéseket látunk. Így volt ez a csütörtöki nyitás után is.
nov. 10
10:36
Súlyos veszélyt jelenthet az amerikai demokráciára két közösségi médiaoldal (Portfolio)
A legnagyobb közösségi médiaplatformok gyakran nem rendelkeznek a dezinformáció megakadályozásához szükséges biztonsági ellenőrzésekkel – írj a Cybernews egy tanulmányra hivatkozva, amelyben a Twitter, a Facebook, a Reddit, a TikTok és az Instagram biztonsági jellemzőit vizsgálták.
nov. 10
10:36
Robotizált raktárbázissal erősített a Boxy (MMonline)
Megkezdte „nagyüzemi” működését a Boxy Zrt. csúcstechnológiás fulfillment központja a Budapest melletti Üllőn. A fulfillment szolgálatói piac Magyarországon 2021-ben mintegy 100 millió eurós piaci lehetőséget jelentett. Ma Magyarországon a webáruházak jellemzően teljes raktárat vagy polchelyet bérelnek, a megrendelt termék kiszállításához pedig kül
nov. 10
10:36
Mától életbe lépett az újabb árstop (Magyar Mezőgazdaság)
Csütörtöktől már életbe lép a tojás- és az étkezésiburgonya-árstop - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) szerda este az MTI-vel.
nov. 10
10:38
15 millió forintra büntette az Equilort az MNB (Portfolio)
Az MNB összesen több mint 15 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, egyebek közt befektetési tanácsadás, az informatikai területen feltárt problémák miatt. A jegybank határidők kitűzésével kötelezte a társaságot a jogsértések orvoslására. Az intézkedések nem érintik az ügyfelek értékpapír-állományát és pénzeszközeit
nov. 10
10:42
Nagyot változtak a magyarok a spórolás tekintetében (Infostart)
Pozitív fejlemény, hogy a lakosság tudatosan reagál a jelenlegi, bizonytalan helyzetre.
nov. 10
10:42
Palkovics saját barátjának köszönheti bukását? (Piac és Profit)
Az állami megrendelések osztogatása a haveroknak. A magyar gazdaság és politika egyik legnagyobb rákfenéje.
nov. 10
10:42
A nagyok huzavonája: Putyin mégis ott lesz a G20-csúcson (vg.hu)
A hírt Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője megerősítette.
nov. 10
10:42
Nagy Márton: a magyar állam pénzzel is segíti az üzbég kapcsolatokon dolgozó cégeket (Üzletem)
A magyar állam minden segítséget megad az üzbegisztáni együttműködésben érdekelt cégeknek, beleértve a pénzügyi támogatást is.
nov. 10
10:48
Még másfél hónapig tart a felnőttek kompetenciáit vizsgáló Piaac-felmérés (ProfitLine)
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) megbízásából december 31-ig kérdezőbiztosok kereshetik fel mindazokat, akik bekerültek a felnőttek alapkompetenciáit – az olvasási, a hétköznapi számolási és az adaptív problémamegoldó képességeket, valamint ezek munkaerőpiaci hasznosulását – vizsgáló Piaac-felmérés mintájába. A nemzetközi kutatást az Oecd koor
nov. 10
10:48
Energiaválság: a közvilágításon spórolhatnak az önkormányzatok (Portfolio)
Csütörtök este jelent meg a Magyar Közlönyben, hogy az ukrajnai háborúra tekintettel - veszélyhelyzeti intézkedésként - a kormány az önkormányzati képviselő-testületekre bízza, hogy milyen időtartamban, illetve mértékben működtetik a közvilágítást, illetve a kapcsolódó rendeletalkotást - írja az Infostart. A Magyar Közlönyben megjelent rendeletet O
nov. 10
10:48
15,75 millió forintra bírságolta az MNB a Tiborcz Istvánhoz köthető Equilor Befektetési Zrt.-t (444.hu)
Az MNB megállapítása szerint az Equilor bizonyos ügyfeleknél nem tett eleget az előzetes tájékozódási kötelezettségének, illetve a befektetési tanácsadásban olyan származtatott pénzügyi eszközt ajánlott részükre, amely számukra nem volt alkalmas.
nov. 10
10:48
Gasztrotörténelmet írt a vidékre szerződött Michelin-csillagos sztárséf – VG Podcast (vg.hu)
Pesten egy, vidéken két Michelin-csillagot szerzett Pesti István konyhája.
nov. 10
10:48
A Bayernek nagyon jól jött a glifozát áremelése (Agrofórum)
A Bayer mezőgazdasági és gyógyszeripari vállalat a vártnál jobb negyedéves bevételről számolt be, ami a glifozát alapú gyomirtóinak átmeneti áremeléseként kompenzálta a Xarelto szélütés-megelőző tabletta eladásainak visszaesését.
nov. 10
10:50
Megjelent az új rendelet a kamatstopról, 5 napjuk maradt a tájékoztatásra a bankoknak (Portfolio)
Megjelent a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter rendelete arról, miként kell tájékoztatniuk a bankoknak azokat a mikro-, kis- és középvállalkozásokat, amelyek a számukra november 15-én életbe lépő kamatstopban érintettek. Akiknek június 28-a óta már megvolt a kamatfordulónapjuk, azok számára november 15-éig, vagyis jövő keddig kell megad
nov. 10
10:54
Lecsapott az MNB az Equilor Befektetési Zrt.-re (Privátbankár)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 15,75 millió forint bírságot szabott ki az Equilor Befektetési Zrt.-re, egyebek közt befektetési tanácsadás, az informatikai területen feltárt problémák miatt - közölte az MNB csütörtökön. Az Equilornál a közelmúltban új többségi tulajdonos tűnt fel, a Tiborcz István érdekeltségi körébe tartozó Gránit Bank szállt be.
nov. 10
10:54
A cégcsoport, amelynek nem tett be a válság, óriásit nőtt a profitja (Adózóna)
A vártnál nagyobb eredménnyel zárta a harmadik negyedévet az OTP-csoport: 189,2 milliárd forint konszolidált adózás utáni eredményt könyvelt el, ami 149 százalékkal magasabb az előző negyedévinél, és 57 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.
nov. 10
10:54
Igazi mindenes a New Holland új traktora: könnyen egyéni igényekre szabható (Agroinform)
Az új T5S a már meglévő T5-ös traktorszéria kínálatát bővíti tovább egy "háztáji mindenesként" a középkategóriában.
nov. 10
11:00
Dúskál a német telekomóriás, zsákolnak a tulajdonosok (vg.hu)
Összességében felemásra sikeredett a német piacvezető harmadik negyedéve.
nov. 10
11:00
Jön A Séf meg a többiek folytatása az RTL-en (MMonline)
November 27-én este visszatér az RTL-re A Séf meg a többiek című sorozat, ráadásul ezúttal jókora adagokban kapják majd a nézők a történeteket, ugyanis kétszer három epizód lesz egymás után, kétszer pedig kettő. Újra megnyitja kapuit a Monet étterem: új epizódokkal folytatódik A Séf meg a többiek, melynek gyártója a Scripted Productions. Visszatér
nov. 10
11:12
Tízből négyen bukják el a babavárókölcsön-kérelmet (vg.hu)
A szükséges tb-jogviszony megszerzése jelentette a legnagyobb akadályt.
nov. 10
11:18
A Spar lett az év egészségtudatos kereskedője (ProfitLine)
Egyre többen vannak Magyarországon, akik valamilyen érzékenységgel rendelkeznek, illetve tudatosabban szeretnének étkezni. A Spar az országos hálózatában több mint 1500 féle árucikket kínál számukra, s kiemelten kezeli az egészségtudatos életmód népszerűsítését is.
nov. 10
11:18
A válság sem fogott az OTP-n: ekkorát kaszált Csányi Sándor bankja (Pénzcentrum)
Az OTP-csoport a vártnál nagyobb eredménnyel zárta a harmadik negyedévet, 189,2 milliárd forint konszolidált adózás utáni eredményt könyvelt el, ami 149 százalékkal magasabb az előző negyedévinél, és 57 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, írja az MTI.
nov. 10
11:18
Nagyon úgy tűnik, hogy ugyanabba buknak bele egymás után a legnagyobb kriptós cégek (Portfolio)
Az FTX-et megbuktató likviditási válság azt mutatja, hogy a hitel mérgező a kriptopénzek számára, és a befektetőknek nem szabadna tőkeáttételt halmozniuk a rendkívül volatilis eszközökre – állítja William Quigley a Tether társalapítója.
nov. 10
11:18
Ismét bio élelmiszert hívtak vissza (Magyar Mezőgazdaság)
A Lidl Magyarország Bt. visszahívta a 100 grammos kiszerelésű, sós ízesítésű Snack Day Bio lencsepálcikát, mert a termék nem jelölt glutént tartalmaz - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön a honlapján.
nov. 10
11:20
NAK: összehozzák a startupokat a nagyvállalatokkal (Portfolio)
Az agráriumban dolgozóknak számos nehézséggel kellett szembenézniük az elmúlt időszakban, valamint jelenleg is komoly kihívásokkal kell megküzdeniük. A válság hatására a szektorban is még inkább felértékelődnek a hatékonysági mutatók, e téren jelentős előrelépést jelenthetnek a digitalizációs megoldások. A hatékony munkavégzéshez a gazdáknak ahogy
nov. 10
11:24
Nem csak Matolcsy György jár jól a vaskos fizetésemelésével (Menedzsment Fórum)
Újabb állami vezetőknek juttathat bőkezű fizetésemelést a kormány, a jegybankelnök tervezett béremelése ugyanis továbbgyűrűzik.
nov. 10
11:24
Ha valaki nem érti, miért fontos az Európai Unió (Piac és Profit)
A Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervének elfogadása a biztonságos-élelmiszer ellátás alapját jelenti – közölte a közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter. Összesen 14,7 milliárd euró (5365 milliárd forint) a KAP Stratégiai Terv öt éves költségvetése. Ennek csaknem felét a magyar kormány biztosítja, Brüsszelből pedig 8,4 milliárd euró forrás ér
nov. 10
11:24
A dobogó harmadik fokára állhatott fel a Mol a régiós vállalati toplistán (Portfolio)
A tavalyi eredményéhez képest egy helyet javított, így a régiós vállalati régiós toplista harmadik fokára lépett fel a Mol - derült ki a Coface által közzétett CEE Top 500 kiadványából.
nov. 10
11:24
Allergiát okozhat a Lidl biolencséje (Azenpenzem)
A tíz dekás, a Lidlben vehető Snack Day Bio lencse sós pálcika a gluténérzékenyeknek nem fogyasztható – tudatta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A terméket visszahívják, ugyanis a glutént nem tűntették fel a csomagoláson.
nov. 10
11:24
Fontos díjat kapott a SPAR – ennek örülhetnek a vásárlók (vg.hu)
A kiskereskedelmi lánc lett az év egészségtudatos kereskedője.
nov. 10
11:24
Ezekben a kerületekben pörög igazán az ingatlanpiac (MMonline)
A budapesti ingatlanvásárlók fő célpontjává vált a VII. és a VI. kerület idén októberben. A fővárosi ingatlantranzakciók 88,5%-a a pesti kerületekben zárult, ahol átlagosan 25,3 és 83,6 millió forint között költöttek ingatlanra a vevők. Az átlagos négyzetméterárak területtől és ingatlantípustól függően 130 ezertől egészen a 2,3 millió forintig húzó
nov. 10
11:26
Nem fogják könnyen megtartani ügyfeleiket a biztosítók (vg.hu)
Emelkednek a kgfb- és a casco-díjak is.
nov. 10
11:30
Ez megóvja a munkahelyeket? Új támogatást jelentettek be (Agroinform)
Cél a recesszió elkerülése a és a munkahelyek megőrzése.
nov. 10
11:36
Így változik a januártól a légitársaságokra kivetett adó (Privátbankár)
Újraszabta a kormány az extraprofitadók között bevezetett repülési hozzájárulást. Az összeg nagysága januártól az úti célon túl a repülőgép szén-dioxid-kibocsátásától függően alakul.
nov. 10
11:36
Nagyot ment az Allianz, emelkedik az árfolyam (Portfolio)
Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben, 17%-kal növekedett az Allianz német biztosítócsoport nyeresége a harmadik negyedévben, köszönhetően a vagyon- és felelősségbiztosítási üzletág erős teljesítményének. Javított az éves kilátásain is a menedzsment, a gyorsjelentés hatására 2% feletti pluszban mozog a biztosító részvényárfolyama.
nov. 10
11:36
Októberben 15,1 százalékra csökkent az infláció Csehországban (444.hu)
A villanyáram ára októberben évi 38,2 százalékkal, havi összehasonlításban pedig 53,9 százalékkal csökkent Csehországban.
nov. 10
11:42
Robot raktárt nyitott a Boxy Zrt. Üllőn (Menedzsment Fórum)
Európai szintű elosztóközpont működik a webáruházak számára.
nov. 10
11:42
Mehet vissza a Lidlbe a glutén miatt az, aki belenyúlt (Infostart)
A Lidl Magyarország Bt. visszahívta a 100 grammos kiszerelésű, sós ízesítésű Snack Day Bio lencsepálcikát, mert a termék nem jelölt glutént tartalmaz - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
nov. 10
11:42
Kátyúra futott a Continental, de a motor dübörög (vg.hu)
Veszteséggel zárta a harmadik negyedévet a német autóipari konszern, amely a készpénzt is tovább égette. Az alkatrészek iránt továbbra is erős a kereslet.
nov. 10
11:42
Dobogós helyen a Mol a régió legnagyobb vállalatai között (Üzletem)
Kedvező gazdasági környezet jellemezte a közép- és kelet-európai régiót 2021-ben: a térség GDP-je 5,7 százalékkal nőtt éves összevetésben, szemben az egy évvel korábbi 3,7 százalékos hanyatlással – áll a Coface hitelbiztosító CEE Top 500 kiadványában.
nov. 10
11:48
Nem ársapka, hanem rezsicsökkentés a csehek varázsfegyvere az infláció elleni harcban (Piac és Profit)
Októberben 15,1 százalékra esett vissza az éves infláció Csehországban a szeptemberi 18 százalékról – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal Prágában.
nov. 10
11:48
Ma jelentett az OTP, lássuk hogy megy a szekér (ProfitLine)
Az OTP 189,2 milliárdos profitról számolt be a harmadik negyedévben, mellyel mintegy 40 milliárd forinttal felülmúlta a várakozást, pedig az már önmagában is új negyedéves rekordot jelentett volna.
nov. 10
11:48
Folytatódik a kamatemelés a hazai bankokban: most az Erste lépte meg azt, amitől sokan féltek (Pénzcentrum)
A mai nappal, azaz 2022. november 10-vel kamatot megemeli lakáshitelének kamatát az ERSTE Bank - tájékoztatta a Pénzcentrumot a Bankmonitor. A változás számos hiteltípust érint.

Keresés