Októberben a Központi Statisztikai Hivatal által publikált adatok alapján ismét tovább gyorsult a huszonéves csúcsokat röntögető infláció. Az év kilencedik hónapjában épp 21,1 százalékon tetőző éves drágulás pedig a társadalom egyes részeit különböző mértékben érinti. Az átlagnál is nagyobb mértékű kihatással van ugyanis az áremelkedés például az i
Véderdősítési program kezdődött Debrecenben, 725 fát és húszezer erdészeti facsemetét telepítenek a városban - jelentette be Papp László polgármester szerdán a Vértessy-kúria mögötti területen, ahol az első száz fát elültették.
Októberben megfordult a kata megszüntetése óta jellemző trend: több futárpartner szerződött a foodpandával, mint ahányan lemorzsolódtak. A futárok 90 százaléka az átalányadózást választja, amely főállás mellett különösen kedvező vállalkozási forma számukra. A munkaidő kötetlensége és a teljesítményarányos, óránként átlagosan 3000 forintot kitevő dí
Szigorúbb ellenőrzési és végrehajtási követelményeknek kell megfelelniük a tagállamoknak és összhangba kell hozniuk szankcióikat: az erről szóló jogszabályt csütörtökön hagyta jóvá az EP.
Az együttműködés jó példaként szolgálhat a modellváltó egyetemeknek, hogy a diákok ne csak diplomázni akarjanak, hanem piacképes gyakorlati tudást is szerezzenek.
A cross-dockingon alapuló házhoz szállítás és a csomagolásmentes kézbesítés határozza meg a Black Friday-t, illetve a karácsonyt megelőző csúcsszezonban a házhoz szállítási megoldások fejlődésének új irányait az adatvezérelt, okoslogisztikai szolgálatásokat kínáló DODO szakértői szerint. A Magyarországon és nemzetközi piacokon az aznapi házhoz szál
A kormány a már bejelentett Gyármentő programon túl, újabb segítségként 200 milliárd forintos keretösszegű Gyármentő garancia- és hitelprogram megindításáról döntött.
A harmadik negyedév jól alakult, egy oázis az egész évet nézve, az első kilenc hónapban ugyanis messze nem teljesített így a csoport, az adózott eredménye 31 százalékos csökkenés mellett 231,9 milliárd forint lett, és az utolsó negyedévet is rontani fogják rendkívüli tételek - mondta Bencsik László vezérigazgató-helyettes az OTP Csoport legújabb je
A válság terheinek enyhítésére szánt három támogatási csomag három év alatt mintegy 135 milliárd euróba kerül majd a német szövetségi költségvetésnek - írja a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézete a honlapján szerdán publikált kimutatásában.
Az Európai Parlament szerint Horvátország minden feltételt teljesített a vonatkozó szabályok teljes körű alkalmazásához, ezért támogatja, hogy az ország a schengeni övezet teljes jogú tagjává váljon - tájékoztatott az uniós parlament.
Az MNB összesen több mint 15 millió forint bírságot szabott ki az Equilor befektetési szolgáltatóra, egyebek közt befektetési tanácsadás, az informatikai területen feltárt problémák miatt. A jegybank határidők kitűzésével kötelezte a társaságot a jogsértések orvoslására. Az intézkedések nem érintik az ügyfelek értékpapír-állományát és pénzeszközeit
Bár a kormány ideiglenesen felfüggesztette az újonnan szerződő napelem-tulajdonosok számára a hálózati visszatáplálás lehetőségét, a napenergiára váltás továbbra is racionális és belátható időn belül megtérülő befektetés maradt. Az új szerződéseket ugyanis változatlanul szaldós elszámolás mellett köthetik az érintettek. Ráadásul érvényes az infláci
A nemzetközi átlaghoz képest alulteljesít a BUX, a hazai blue chipek közül stagnálnak a Magyar Telekom részvényei, de mínuszban van az OTP, a Mol, valamint a Richter is.
Románia az amerikai US Exim Bank hárommilliárd dolláros hiteléből készül finanszírozni a cernavodai atomerőmű harmadik és negyedik blokkjának a megépítését - közölte az Agerpres hírügynökség.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a jogszabályi előírások szerint minden év november 10. napján téli üzemmódra áll át. Ez azt jelenti, hogy 80 mérnökségén keresztül, 12 órás váltott műszakokban, 0-24 órában végezhetnek hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkákat. Az előrejelzések alapján még egy ideig várni kell, hogy az ekék és sószórók megkezdjék
Jobban oda kell figyelniük az uniós energiaszegénység felszámolására, elsősorban a rászoruló háztartásokra, a mikro-, kis- és középvállalkozásokra a nemzeti tervek energiával foglalkozó fejezeteinek az EP-képviselők szerint.
Lengyelország tavaly még gázfelhasználása felét Oroszországból szerezte be, jövőre viszont már alig lesz szükségük az orosz importra. Maguk termelnek és új utakon jutnak gázhoz. Így sikerült mindezt elérniük.
Az Európai Parlament egyetért azzal az uniós bizottsági elképzeléssel, hogy a helyreállítási tervekben energiaügyi intézkedések is szerepeljenek az orosz energiától való függetlenedés és a zöld átmenet felgyorsítása érdekében - tájékoztatott az uniós parlament csütörtökön.
A kormány, szem előtt tartva a gazdasági recesszió elkerülését, valamint a teljes foglalkoztatottság megőrzését, mérlegelte a helyzetet, és a már bejelentett Gyármentő programon túl, újabb segítségként 200 milliárd forintos keretösszegű Gyármentő garancia- és hitelprogram megindításáról döntött. A két részből álló program 2023. január 1-jén indul -
Először jelentetett meg étteremkalauzt Magyarország egészéről (National Selection of Hungary) a Michelin Guide francia étteremkalauz, amely vidéki magyar éttermeket is kitüntetett a Michelin-csillag minősítéssel.
Rendeletben engedélyezik a központi költségvetési szervek számára a „túlköltekezést”, de csak addig, amennyit a villamos energia árának emelkedése indokol.
Az Európai Parlament egyetért azzal az uniós bizottsági elképzeléssel, hogy a helyreállítási tervekben energiaügyi intézkedések is szerepeljenek az orosz energiától való függetlenedés és a zöld átmenet felgyorsítása érdekében - tájékoztatott az uniós parlament.
Ideiglenes intézkedésként felfüggeszti az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet(OGYÉI) a Letrox 50 mikrogramm tabletta egyes tételeinek forgalmazását. A gyógyszer a pajzsmirigyhormon hiányának és/vagy a pajzsmirigy működési zavarainak kezelésére szolgál. Hatóanyaga, a levotiroxin, szintetikus pajzsmirigyhormon.
A Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervének elfogadása a biztonságos-élelmiszer ellátás alapját jelenti – közölte a közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter. Összesen 14,7 milliárd euró (5365 milliárd forint) a Kap Stratégiai Terv öt éves költségvetése. Ennek csaknem felét a magyar kormány biztosítja, Brüsszelből pedig 8,4 milliárd euró forrás ér
Az elszálló infláció miatt évtizedek óta nem látott mértékben romlik a pénz Magyarországon, ez pedig a korábbinál is jobban a figyelem középpontjába helyezi a takarékosságot - derül ki a K&H összeállításából. A drágulást minden korosztály a saját bőrén érzi, a fiatalabbak éppúgy, mint a szülők.A világ takarékpénztárainak Milánóban rendezett nemzetk
Gyakran hallani, hogy a kriptovaluták és a szerencsejáték, különösen az online kaszinó oldalak pontosan ugyanolyanok. Abban természetesen a kritizálóknak igazuk
2022. november 2-án benyújtották az „Egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról" szóló T/1845. számú törvényjavaslatot, melynek elfogadása esetén 2023. január 1. napjával, a munka és magánélet összehangolását biztosító és 2022 augusztusa óta hatályos EU-irányelvekben foglaltakon felül is több új szabállyal bővül, jelentősen változik a mun
Szigorúbb ellenőrzési és végrehajtási követelményeknek kell megfelelniük a tagállamoknak és összhangba kell hozniuk szankcióikat: az erről szóló jogszabályt csütörtökön hagyta jóvá az Európai Parlament.
A legfrissebb Magyar Közlöny egyik határozata értelmében 181 milliárd forint kifizetését hagyta jóvá a kormány a rezsivédelmi alapból, aminek legnagyobb része a „rezsivédelmi szolgáltatás ellentételezésével összefüggő kiadások” célra mehet.
Októberben mind a maginfláció, mind az inflációs főmutató mérséklődött az Egyesült Államokban, ami igencsak meglepőnek nevezhető (főleg a maginflációra igaz ez az előző hónapok emelkedése után). A hírre a dollárpiacon jelentős eladásokba kezdtek a befektetők.
Októberben mind a maginfláció, mind az inflációs főmutató mérséklődött az Egyesült Államokban, ami igencsak meglepőnek nevezhető (főleg a maginflációra igaz ez az előző hónapok emelkedése után). A hírre a dollárpiacon jelentős eladásokba kezdtek a befektetők.
A hó eleji kamatemelésekkel még messze nem értek véget a hiteldrágulások. A nagybankok közül most az Erste hajtott végre 1-2 százalékos kamatemelést a lakáskölcsöneinél és a szabad felhasználású jelzáloghiteleinél. A sort november végéig újabb bankok folytathatják.
Az Eurostat legutóbbi lakásforgalmi statisztikája arról vallott, hogy a magyar lakáspiac újabb csúcsra ért, s már tapinthatók a hangulatváltozás jelei is. Az idei második negyedévről publikált legfrissebb hazai adatok – a KSH, valamint az MNB lakásárindexei – e piaci fordulat folyamatába is betekintést engednek. Az OTP Ingatlanpont szakértője szeri