A nemzetközi iskolákban végzett középiskolai tanulmányok számos készségfejlesztő előnyük mellett, egyértelműen javítják a diákok társadalmi mobilitását. A különböző háttérből, kultúrából érkező kortársakkal való megismerkedés és a közös tanulás ugrásszerűen fejleszti a szociális és vezetői készségeket, amit a Harvard Egyetem nagyszabású hatástanulm
Jelentősen visszaeshet az infláció a következő egy évben, de egy ideig nem lesz olyan alacsony, mint a járvány előtt – így látják a Hold Alapkezelő szakértői. Magyarországon nehezíti a helyzetet, hogy a kormány is beleszól a kamatpolitikába, és még csak nem is keres rajta igazán.
Az elmúlt évtizedben a mobil marketing szektor jelentős fejlődésen ment keresztül a technológiai újításoknak és a fogyasztói magatartás változásának köszönhetően. Napjainkban már tevékenységek széles skáláját öleli fel, a hagyományos SMS marketingtől kezdve az olyan kifinomultabb megoldásokig, mint a helyalapú hirdetések, és az üzenetküldő alkalmaz
Sok gyereket elcsábítanak a boltok által meghirdetett Black Friday-akciók, azonban a fiatalok kívánságlistáin szereplő legtöbb termék a megugró infláció miatt idén jóval drágább, mint korábban. Ugyanakkor érdemes megnézni kínálatot, mert lehetnek olyan akciók, amelyeknél jelentős megtakarítással szerezhető be a kiszemelt termék. Az óvatosság azonba
Az Alteo közleményben értesítette a befektetőket, hogy elkészült a vállalat fenntarthatósági és ESG stratégiája, ehhez kapcsolódóan pedig megalakult a társaság Zöld Bizottsága is.
A Deere & Co a vártnál magasabb negyedéves nyereségről számolt be a mezőgazdasági és építőipari berendezések áremelkedései miatt felgyorsult erőteljes eladások következtében, és jövőre magasabb nettó nyereséget jósol.
Csökkenő hitelezéssel és a késedelembe kerülő hitelek kisebb mértékű növekedésével számol a Magyar Nemzeti Bank most közzétett Pénzügyi Stabilitási jelentésében.
A körforgásos gazdaság gyakorlati megvalósításáról, a biodiverzitás csökkenésének visszaszorításáról és a zöld pénzügyi vonatkozásokról is szó volt a BCSDH, a Holland Királyság Nagykövetsége és az ING Bank N. V. Magyarországi Fióktelepe által szervezett Körforgásos Gazdaság találkozón. Azok számára, akik még csak most barátkoznak a körforgásos gazd
A 2022-es katari labdarúgó világbajnokságon tapasztalható szállásproblémák kapcsán a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) felhívja a szálláshely-szolgáltató vállalkozások és magánszemélyek figyelmét a sportszerű magatartásra. A GVH információi szerint ugyanis egyes szálláshelyszolgáltatók árrögzítésre utaló egyeztetéseket folytatnak a jövő évi budapesti
Javult az árvízi biztonság a Közép-Tiszán Kisköre és Szolnok között a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programban (Kehop), az Európai Unió és a magyar állam 18,1 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatásával megvalósuló beruházás révén, amelyből már csak kisebb utómunkálatok maradtak hátra - közölte a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Iga
A török jegybank 1,5 százalékponttal, 9 százalékra csökkentette irányadó kamatát csütörtökön, miután a múlt hónapban is hasonló mértékű kamatvágást jelentett be, annak ellenére, hogy az infláció 24 éves csúcson áll.
Az MNB vizsgálata nyomán 30 millió forint bírságot szabott ki a Magyar Posta Biztosítóra, egyebek közt a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások nyilvántartási rendszere, az informatikai biztonság, a kiszervezések, a kárrendezés, illetve az ügyféltájékoztatás kapcsán felmerült hiányosságok miatt.
A 2022-es katari labdarúgó világbajnokságon tapasztalható szállásproblémák kapcsán a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) felhívja a szálláshely-szolgáltató vállalkozások és magánszemélyek figyelmét a sportszerű magatartásra. A GVH információi szerint ugyanis egyes szálláshelyszolgáltatók árrögzítésre utaló egyeztetéseket folytatnak a jövő évi budapesti
A jelenlegi nehéz gazdasági helyzet sok szektorra hatással van, azonban az informatikai iparágat, és azon belül az IT munkaerőpiacot látszólag kevéssé érinti. Hazai és külföldi szinten a tavalyi évhez képest sok munkakörben növekedtek a bérek, átlagosan közel 30 százalékkal. De mi várható a következő időszakban? A Bluebird piaci körképe.Az elmúlt é
Az Affidea, a fejlett képalkotó diagnosztikai eljárások, a járóbeteg- és daganatos betegellátás legnagyobb európai szolgáltatója nyerte az idei LaingBuisson diagnosztikai és alapellátási díját, még pedig azért, mert csökkentett dózisú CT-t használnak betegeiken.
Az Európai Parlament (EP) szerint az Európai Bizottság és a magyar kormány által az uniós pénzek felhasználását érintő aggályok eloszlatására javasolt 17 magyar intézkedés nem elegendő az EU pénzügyi érdekeit fenyegető rendszerszintű kockázatok kezeléséhez, még akkor sem, ha azokat teljes mértékben végrehajtják, azért azt javasolta, fagyasszák be a
A kínai gazdaság a koronavírusból történő gyors kilábalása után ismét lassul, és tartósan nyomás alatt marad – állapította meg a 4. cikk szerinti értékelésében az IMF. A Valutaalap idén 3,2, jövőre és 2024-ben pedig 4,4%-os növekedést vár Kínában. Ezek mind elmaradnak a kínai vezetés által várt 5% feletti növekedéstől.
Nagy többséggel, 416 szavazattal, 124 ellenszavazat és 33 tartózkodás mellett fogadta el csütörtökön az Európai Parlament azt a szigorú határozatot, ami szerint nem elégséges a magyar kormány által vállalt 17 féle korrupcióellenes és közbeszerzési lépés teljesítése még akkor sem, ha azokat maradéktalanul végrehajtaná a kormány. Ezért az EP kemény h
Néhány éve még jóformán csak a szakma ismerte, de ma már egyre kevésbé képzelhető el egy vagyontervezési konstrukció bizalmi vagyonkezelési szerződés nélkül. Ennek is köszönhető a jogintézményt övező komoly figyelem, és az, hogy egyre több vagyonos személy vizsgálja meg, hogy az ő esetében mire jó a bizalmi vagyonkezelés.
A hazai drogériák közül a dm Magyarország vezette be elsőként az élő közvetítéssel egybekötött vásárlási élmény lehetőségét. Ebben az innovációban pedig a Star Network Influencer Ügynökség vált a partnerévé.A dm mostantól új csatornával bővíti portfólióját, mely révén vásárlóit a tőle megszokott minőségi és hiteles tartalmakkal képes segíteni a min
A héten Németország KAP stratégiai tervét is elfogadta az Európai Bizottság, így már formálisan is megvan a 2023-tól kezdődő ötéves időszak agrárpolitikai prioritásainak gyakorlati keretrendszere. Nagyon nagy hangsúlyt kap náluk az ökológiai szemlélet, és általánosságban az a szemléletmód, hogy az agrárvállalkozók a közérdeket szolgáló intézkedései
Hivatalos értesítés még nem érkezett arról, hogyan döntött Európai Bizottság a jogállamisági eljárásban – mondta Gulyás Gergely a sajtónak, a miniszter szóvá tette, hogy ők is a sajtóból tájékozódnak. Navracsics Tibor szerint viszont minden a menetrend szerint halad – olvasható a hvg.hu-n.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jóváhagyta, hogy az Európai Unió 18 milliárd eurós hitelt vegyen fel Ukrajna 2023-as finanszírozási szükségleteinek fedezésére. Az Európai Parlament a kölcsönről szóló rendeletet 507 szavazattal, 38 ellenszavazat és 26 tartózkodás mellett fogadta el.
A jelenlegi munkaerő-piaci helyzetben a munkaerő felvétele és megtartása már jócskán túlmutat a HR hatáskörén. Mindenki többre, izgalmasabbra vágyik, így a munkáltatóknak muszáj új módszereket bevetniük, ha értékes munkaerőt szeretnének. De milyen lehetőségeik vannak?A Z és Y generáció elvárásai az álláskeresés során már teljesen mások, mint időseb
A 416 szavazattal, 124 ellenszavazat és 33 tartózkodás mellett elfogadott állásfoglalás szerint „a Bizottság és a magyar kormány által megtárgyalt 17 intézkedés nem elegendő az EU pénzügyi érdekeit jelenleg fenyegető rendszerszintű kockázat kezeléséhez”, még akkor sem, ha azokat teljes mértékben végrehajtják.
Rávették a magyar kormányt, hogy elismerje a problémákat és reformokat ígérjen, majd erre hivatkozva az utolsó pillanatban húzzák el a pénzeszsákot Navracsics Tiborék orra elől. A naiv, lassan mozduló uniós bürokrácia ezúttal túljárhatott a ravasz taktikus Orbán Viktor eszén?
Hazugság, hogy Magyarország bármikor is blokkolta volna azt, hogy az Európai Unió támogassa Ukrajna működőképességének fenntartását, a kormány pusztán az újabb közös hitelfelvételt ellenzi - szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Brüsszelben.