Ahogy a Kertészet és Szőlészet korábbi lapszámában már beszámoltunk róla, a Magyarország Zöld Városa díj első helyezettje 2022-ben a Budapest 13. kerületében megépült Vizafogó Park lett. A tervezés projektvezetőjét, Ripszám Eszter tájépítészt kérdeztük azokról a tervezési szempontokról, melyek segítették őket az ökologikus szemléletű új közterületi
Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) hétfő 0 órától 24 órás munkabeszüntetést tart, ami érinti a MÁV-START magyar-osztrák viszonylatú és azon túlmenően közlekedő nemzetközi vonatait - hívja fel a figyelmet a Mávinform.
Kínában felerősödtek a tiltakozások a kormány szigorú Covid-intézkedései ellen, és egyesek nyilvánosan a kommunista párt vezetői ellen fejezték ki haragjukat.
2022. szeptember 30-ától a gazdasági társaságoknak elsőként nyílt lehetősége arra, hogy a következő adóévtől társaságiadó-kötelezettségüket euróban vagy amerikai dollárban teljesítsék. A társasági adó devizanemének megváltoztatására irányuló szándékot az adóév első napját megelőző hónap első napjáig kell a NAV felé bejelenteni. Ez a naptári éves ad
A turizmus-vendéglátás ágazatot segítő intézkedések életbe lépésével a 2022. október 1. és 2023. március 31. közötti időszakra nem kell a turizmusfejlesztési hozzájárulást megállapítani, bevallani és megfizetni – hívja fel a figyelmet a NAV.
Folytatódik a borult, párás idő a jövő héten is, reggelente többfelé kell ködre számítani. A legalacsonyabb nappali hőmérséklet -5 és +4 fok között várható és a legmelegebb órákban sem emelkedik 10 fok fölé a hőmérséklet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
A hitelképességünk szempontjából óriási jelentősége van annak, hogyan szerepelünk a KHR lista nevű bankközi adatbázisban, hiszen innen bármelyik pénzintézet lekérheti a hiteltörténeti előzményeinket. Ma de mi az a KHR lista és hogyan történik a KHR lista lekérdezés online Ügyfélkapu segítségével. Milyen adatok szerepelnek rólunk az adatbázisban?
A bankkártyás forgalom bővülésével párhuzamosan a csalók is nagyobb elánnal vetik be magukat és próbálják átverni a kártyás fizetőket. A bankok gyakran hangsúlyozzák, hogy senki ne adjon ki idegeneknek érzékeny adatokat vagy a fizetéshez szükséges kódokat. Ha gondatlanul jár el a bankkártyás, akkor könnyen lehet, hogy a bank nem téríti meg az össze
Egy munkavállaló nem szeretné elvégeztetni a munkaorvos által előírt évi egyszeres tüdőszűrést (a munkaköre nem indokolja). Hol lehet megbizonyosodni arról, hogy tényleg szükséges-e az alkalmasság megállapításához a tüdőszűrő-vizsgálat, vagy ezt a munkaorvos saját hatáskörben dönti el? – kérdezte olvasónk. Dr. Hajdu-Dudás Mária munkajogi ügyvéd vál
A német európai parlamenti képviselő, Manfred Weber szolidaritásra szólít fel, miután kiderült a déli államok és Franciaország nem jeleskedik az ukránok befogadásában.
A felmérésben résztvevők közül 6 millióan azt mondták, hogy napi rendszerességgel maguknál tartják kézifegyverüket, ami kétszerese a 4 évvel korábbi számnak.
Miután a magyar gazdaság kilábalt a koronavírus-járvány okozta válságból, újra a munkaerőhiány lett az ország legsúlyosabb problémája. Az üres álláshelyek száma az idei második negyedévben rekordmagasságba emelkedett, azonban nagyon úgy tűnik, hogy egy ideig nem dől meg ez a rekord. Július és szeptember között ugyanis csökkenésnek indult a betöltet
Legalább 238 ezer ember korai halálozását idézte elő 2020-ban a légszennyezettség az Európai Unióban, annak ellenére, hogy az adatok szerint a korábbi évekhez képest javult a levegő minősége - derült ki az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EEA) csütörtökön közzétett jelentéséből.
Andrij Pisnij, az Ukrán Nemzeti Bank (NBU) októberben kinevezett új elnöke (korábban az állami tulajdonú Oscsadbank elnöke) szigorítana a bankokkal szemben támasztott követelményeken. Elhatározása óriási nyomást helyez az ukrán pénzintézetekre.
A 3000 milliárd dolláros kriptopiacon egymást érték idén a csődök, az eszközök összességében értékük 72 százalékát elvesztették - és mégsem csapta meg az összeomlás szele a globális pénzpiacokat. De nem lesz ez mindig így.
A lassuló gazdaság ellenére nőtt a kereslet a különleges whisky-k iránt, amely mögött az állhat, hogy egyre többen tekintenek alternatív befektetési eszközként a ritka és különleges italokra - írja a Financial Times.
A lassuló gazdaság ellenére nőtt a kereslet a különleges whisky-k iránt, amely mögött az állhat, hogy egyre többen tekintenek alternatív befektetési eszközként a ritka és különleges italokra - írja a Financial Times.
Skellefteå (Svédország) kapta a 2023. évi Access City díjat a fogyatékossággal élő személyek érdekében tett hosszú távú erőfeszítésért és innovatív megoldásaiért.
Az idei év 47. hetében is igyekeztünk friss információkkal, érdekes elemzésekkel, fontos tudnivalókkal ellátni az olvasókat, ezúttal pedig összegyűtöttük a hát legolvasottabb cikket egy csokorba. Amennyiben szívesen elolvasnád őket, kattints a címekre, vagy a szövegdobozokra.
Törvényjavaslatot nyújtott be a Párbeszéd a PB-gázpalackok hatósági áras szabályozásáról – közölte vasárnap a párt országgyűlési képviselője, Berki Sándor egy online sajtótájékoztató keretei között.
A rendőrségi szóvivő szerint néhány szurkoló botokkal volt felfegyverkezve, egy újságíró arca pedig megsérült a fejmagasságban lőtt tűzijáték következtében.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 45 715,33 ponton, a múlt hetihez képest 1220,23 pontos, vagyis 2,74 százalékos emelkedéssel zárt pénteken.
A sokan - főleg a serdülők és a fiatal felnőttek - túl magasra csavarják fel a hangerőt az eszközeiken, amely súlyos halláskárosodáshoz vezethet - írja a CNN a BMJ Global Health című folyóiratára hivatkozva.
A bankkártyás forgalom bővülésével párhuzamosan a csalók is nagyobb elánnal vetik be magukat és próbálják átverni a kártyás fizetőket. A bankok gyakran hangsúlyozzák, hogy senki ne adjon ki idegeneknek érzékeny adatokat vagy a fizetéshez szükséges kódokat, mert átverés lehet a háttérben. Ha pedig gondatlanul jár el a bankkártyás, akkor könnyen lehe
Harmadával kevesebb gáz fogyott idén Magyarországon az elmúlt egy hónapban, mint tavaly ilyenkor. Ez azonban nem a rezsicsökkentés korlátozásából eredő tudatos takarékoskodásnak köszönhető, hanem az átlagnál melegebb időjárásnak – nyilatkozta az RTL Híradónak Holoda Attila.
A szokásosnál több gyermek fertőződött meg az úgynevezett kéz-láb-száj vírussal az elmúlt hónapokban. Az RTL-nek nyilatkozó háziorvos szerint ez is a koronavírus utóhatása, mert a lezárások miatt a fertőzés nem tudott terjedni, így a gyermekek immunrendszere fogékonyabbá vált a vírusra.
Az Európai Unió a dohánytermékek adóztatásának alapvető felülvizsgálatára készül - derül ki egy, a Financial Times birtokába került bizottsági anyagból. Ennek keretében a hagyományos dohánytermékek jövedéki adóterhe látványosan emelkedne, de az új típusú termékek sem menekülnének meg a magasabb sarc elől.
Az internetes felületek működtetéséért felelős vállalatok, hasonlóan a tavalyi arányhoz, 63,3 százalékban távolították el a gyűlöletbeszédet tartalmazó weboldalaikról, ez visszaesést jelent a 2020-as 71 százalékhoz képest - derült ki az Európai Bizottság csütörtökön közzétett, az online gyűlöletbeszéd felszámolását célzó magatartási kódex betartásá