2022. november 1. kedd

nov. 1
7:24
Délnyugaton felszakadozik a felhőzet (Agrotrend)
Napközben a látási viszonyok fokozatosan javulnak, és az ország délnyugati felén a rétegfelhőzet is egyre nagyobb területen felszakad, feloszlik, és naposra fordul az idő. Máshol azonban jóval kisebb az esély a felhőzet felszakadozására, így továbbra is borult, párás marad az idő. Érdemi csapadék nem valószínű, legfeljebb szitálás alakulhat ki. A d
nov. 1
7:26
Komoly elmozdulások mindkét irányba (TőzsdeFórum)
Így nézett ki az ezüst hete
nov. 1
7:28
Agresszív fellépésre készül Észak-Korea, ha Amerika nem hagy fel a katonai provokációval (TőzsdeFórum)
Észak-Korea „erőteljes” intézkedéseket fog alkalmazni, ha az Egyesült Államok tovább folytatja a katonai provokációt.
nov. 1
7:30
Növekvő termelés, csökkenő eladás a Skodánál (Piac és Profit)
Éves összehasonlításban növelte termelését a Skoda Auto. Az év első kilenc hónapja alatt Csehországban a Skoda 647 200 autót gyártott, 11,9 százalékkal többet, mint 2021 azonos időszakában - olvasható a Skoda Auto közleményében.
nov. 1
7:36
Zelenszkij a dróntámadás után folytatná a gabonaszállítást; Putyin a hétfői bombázásról: ez nem minden, amit megtehetnénk (vg.hu)
Oroszország szombaton jelentette be, hogy – az aznap délelőtt a Szevasztopoli-öbölben a hajóit ért támadás miatt – nem vesz részt a gabonaszállítási kezdeményezés végrehajtásában.
nov. 1
7:42
A fenntarthatóság prioritás a takarmányozási szektorban (Agrotrend)
A Copa-Cogeca az állattenyésztési élelmiszerláncban tevékenykedő, hasonló gondolkodású uniós partnerekből álló „European Livestock Voice”, azaz az „Európai Állattenyésztés Hangja” elnevezésű csoporttal indított kampányának keretében „A fenntarthatóság prioritás a takarmányozási szektorban” címmel újabb kommunikációs anyagot tett közzé, hogy felhívj
nov. 1
7:48
Adózási határidők 2022. november 7-13. (Adózóna)
Adózási határidők a NAV tájékoztatása szerint.
nov. 1
7:48
Vertikális farmok, a metropoliszok új gazdaságai (Agroinform)
A technológiai fejlődés csökkentette a termelési költségeket, és kereskedelmileg megvalósíthatóvá tette a koncepciót.
nov. 1
7:50
A trágyagiliszták a mérgező gyomokat képesek biotrágyává alakítani (Agroinform)
Ez azonban magától nem megy, csak speciális „oktatással" lehet rászoktatni erre a férgeket.
nov. 1
7:52
Hosszabbít Az Év Honlapja Pályázat (Agroinform)
Meghosszabbított nevezési határidővel 2022. december 1. éjfélig várják a jelentkezéseket "Az Év Honlapja'" pályázatra!
nov. 1
8:06
A lovak kezelhetőségének felmérése tudományos alapon (Agrotrend)
Olaszországi kutatók fejlesztettek ki megbízható tesztet a lovak szelídségi fokának megállapítására, hogy elősegítsék a szállítás közbeni állatjóléti szabályok betartását.
nov. 1
8:18
Durvul a háborús helyzet a Fekete-tengeren (Menedzsment Fórum)
Mondvacsinált indokkal éheztetné a fél világot Moszkva.
nov. 1
8:18
Mondvacsinált indokkal éheztetné a fél világot Moszkva (Privátbankár)
Durvul a háborús helyzet a Fekete-tengeren.
nov. 1
8:18
Nagy teljesítményű hidraulikus, ujjkéses ágmetszők lombkoronák gondozásához (Agroinform)
Ezt tudják a KM-S, KM-L és KM-X típusok az EWM nagy teljesítményű, hidraulikus meghajtórendszerével.
nov. 1
8:18
A méhész is vállalkozó 4. (Magyar Mezőgazdaság)
A méhész, ha tudja, ha nem, vállalkozó! Ezt a tényt taglaló cikksorozatom első két részében gondos utánajárást igénylő vállalkozási ismeretekről írtam. A harmadik részben elkezdett témában kizárólag saját tapasztalatot írok le. Nem mindegy, mekkora állománnyal méhészkedünk.
nov. 1
8:18
Mindenszentek ünnepe (Agrotrend)
Legyünk figyelemmel Jézus szavára, merítsünk erőt belőle, hogy saját életünkben is követni tudjuk tanítását! - hangoztatja a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Mindenszentek ünnepe alkalmából kiadott sajtóközleményében.
nov. 1
8:20
Ezt az adategyeztetést neked is el kell végezned, ha baromfitartó vagy (Agroinform)
Az adategyeztetés elsősorban a TIR-ben korábban rögzített információk ellenőrzését szolgálja.
nov. 1
8:22
Zavard össze a paradicsommolyokat és gyönyörű termésed lesz! (Agroinform)
Növényvédelmi praktika: így egyszerű a kártevők elleni védekezés.
nov. 1
8:24
Case Ih-újítás: új érintőképernyő a Puma 150-175 és Maxxum traktorokhoz (Agroinform)
Az új Case IH Pro 700 Plus monitor gyorsabb, jobb felbontású és rugalmasabb kijelzőt kínál.
nov. 1
8:24
Ezért kártékony az árak rögzítése (Azenpenzem)
Miközben a kormány újabb árstopok bevezetését tervezi, szakértők már az eddigi intézkedéseket is bírálják. A jegybank korábbi elnöke, Bod Péter Ákos szerint a hatósági árszabályozás hosszabb távon inkább ront a helyzeten.
nov. 1
8:24
Agrárgazdasági elemzések – 2022. november (Agrárágazat)
A belföldi búza piaca változatlanul csendes.
nov. 1
8:26
Mikrobiológiai készítmények alkalmazása és az agrár-ökológiai program (Agroinform)
A mikrobiológiai készítmény felhasználása egy éven belül több időpontban is lehetséges.
nov. 1
8:28
Meglátod, megismered, akarod! Gmc elektromos pick-up-premier (Agroinform)
Teljesen új gyártmányok, naprakész elektromos meghajtási technológiák, egyedülálló újítás.
nov. 1
8:30
Retró megjelenés a 75 éves jubileumra (GépMax)
Nem olcsó mulatság egy retró fényezésű U430: 229 ezer eurót kell kipengetnie, annak, aki egy ilyet szeretne.
nov. 1
8:30
Ragt: vetőmag és technológia Európától Ausztráliáig (Mezőhír)
Az Ragt családi vállalkozásként indult, majd szövetkezeti formát vett fel több mint 100 éve, ebből lett a mai vállalat.
nov. 1
8:30
Robotok a logisztikában (Transpack)
Az autonóm gépek számos területen növelhetik a hatékonyságot: csökkentik a hibaarányt és pontosan dolgoznak.
nov. 1
8:42
A britek óriási többsége visszafogja karácsonyi kiadásait a megélhetési válság miatt (vg.hu)
A járvány lecsengése után sem ünnepelhetnek felszabadultan az Egyesült Királyságban.
nov. 1
8:48
Jó a hangulat a tőzsdéken, Európa is pluszban nyithat (Portfolio)
A keddi kereskedés kedvező hangulatban indult Ázsiában, a vezető részvényindexek emelkedést jeleznek. Magyarországon hétfőn és kedden is kereskedési szünnap van, ám Európában és az Egyesült Államokban is kinitnak a tőzsdék. A befektetők továbbra is a Fed kamatdöntésére várnak.
nov. 1
8:48
Új opció cukorrépa-betakarító gépekhez: minden munkakörülmény mellett! (Agroinform)
A cukorrépa-betakarító gépeket gyártó Vervaet egy új hengerágyas opciót kínál a népszerű Q-616-os modellhez is.
nov. 1
8:48
Az első bitcoin ATM létesítése óta 9 év telt el – azóta 39 000 lett belőlük (BitcoinBázis)
Ahogy növekszik a kirpto adaptáció és egyre mindennapibbá válik a kriptovaluta fogalom, úgy gyarapodik a kriptovaluta ATM-ek száma is szerte
nov. 1
8:50
Tisztán elektromos üzemű rakodógép – Kína ebben is az élre tör (Agroinform)
Az új lítium-vasfoszfát akkumulátor akár nyolc órán keresztül is képes ellátni a gépet energiával.
nov. 1
8:54
Sorra zárnak be az üzletek Budapest belvárosában (Piac és Profit)
Egyre több a kiadó üzlethelyiség a város szívében is.
nov. 1
8:54
Mikromobilitás – a gyaloglás vége (NRGreport)
A világunk a szélsebesen változik: pár év alatt a járdákat és a kerékpárutakat ellepték elektromos rollerek.  A kerékpár pedig újra slágerré vált. Üdvözöljük a mikromobilitás világában!
nov. 1
8:54
Felfüggeszti a forgalmat a fekete-tengeri gabonafolyosón Oroszország (Agrofórum)
Oroszország felfüggeszti a hajóforgalmat a "fekete-tengeri kezdeményezés" keretében gabona szállítására kijelölt biztonsági folyosón, amíg nem tisztázódik a Szevasztopolban orosz hadi- és polgári hajók ellen szombaton végrehajtott ukrán dróntámadás körül kialakult helyzet - közölte hétfő este az orosz védelmi minisztérium.
nov. 1
9:00
Befejeződik a tavi viharjelzési szezon (Agrotrend)
Véget ér a tavi viharjelzési szezon hétfőn - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat a honlapján.
nov. 1
9:12
Csütörtökön kezdődik a Magyar Tudomány Ünnepe (ProfitLine)
A háborúval, az energiaválsággal és a klímavészhelyzettel foglalkoznak egyebek mellett az előadók a Magyar Tudomány Ünnepe elnevezésű rendezvénysorozaton, amely csütörtökön kezdődik és november végéig számos ismeretterjesztő előadással várja az érdeklődőket a Magyar Tudományos Akadémián (MTA).
nov. 1
9:12
Szociális segély utalás 2022: Mutatjuk, mikor lesz szociális segély a számlán 2022 hónapjaiban! (Pénzcentrum)
A tavalyi év során számottevő változásokon ment keresztül a szociális segély utalása a szociális segély 2022 évében postán és bankszámlán keresztül is igényelhető, ám megújulva, immár települési támogatás és más juttatások formájában. Mutatjuk, mikor lesz szociális segély a számlán, mikor történik a szociális segély utalása 2022 évében, kinek, menn
nov. 1
9:12
Jót tett a hosszú hétvége a turizmusnak (Növekedés)
Több ezer turista érkezett a hétvégi balatoni rendezvényekre, de jobban figyeltek a pénztárcájukra, mint a nyári időszakban. Most az àremelkedések miatt, jobban megvàlogatjàk a turistàk, hogy mire költenek. Éppen ezért, a jövőben is a pénztárca és a minőség lesz a legfontosabb a Balatonon – vélekedik a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke, Fekete T
nov. 1
9:18
Jót tett a hosszú hétvége a turizmusnak (Növekedés)
Több ezer turista érkezett a hétvégi balatoni rendezvényekre, de jobban figyeltek a pénztárcájukra, mint a nyári időszakban. Most az àremelkedések miatt, jobban megvàlogatjàk a turistàk, hogy mire költenek. Éppen ezért, a jövőben is a pénztárca és a minőség lesz a legfontosabb a Balatonon – vélekedik a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke, Fekete T
nov. 1
9:24
Itt van a határidő, eddig jelentkezhetsz a keresztféléves képzésekre (Agroinform)
A ponthatárokat várhatóan 2023. január 24-én hirdetik ki.
nov. 1
9:30
Hatalmas fejlesztést jelentett be a Yettel Magyarországon (Portfolio)
A Yettel több tízmilliárd forintból országszerte modernizálja mobilhálózatát, a fejlesztés csaknem háromszorosára növelheti a hálózat kapacitását, amely így gyorsabbá és több szempontból megbízhatóbbá válik - közölte a mobilszolgáltató vállalat az MTI-vel.
nov. 1
9:30
Nem egyszeri alkalom a takarékoskodás (Üzletem)
Az elszálló infláció miatt évtizedek óta nem látott mértékben romlik a pénz Magyarországon, ez pedig a korábbinál is jobban a figyelem középpontjába helyezi a takarékosságot.
nov. 1
9:42
Erősödik a forint, már 407 közelében az euró (Portfolio)
Hétfőn intenzíven, 4 egységgel, erősödött a forint az euróval szemben, a trend pedig folytatódik kedden is: ma reggel 409-ről már 407-ig erősödött a magyar fizetőeszköz.
nov. 1
9:42
A berágott horrorkirállyal alkudozik Musk a Twitteren (vg.hu)
Stephen King nem adna 20 dollárt, a Twitter királya meg nem adakozna.
nov. 1
9:42
Több tízmilliárd forintból országos mobilhálózat-fejlesztést végez a Yettel (Agrotrend)
A Yettel több tízmilliárd forintból országszerte modernizálja mobilhálózatát, a fejlesztés csaknem háromszorosára növelheti a hálózat kapacitását, amely így gyorsabbá és több szempontból megbízhatóbbá válik - közölte a mobilszolgáltató vállalat az MTI-vel.
nov. 1
9:48
Hatalmasat ugrik Magyarországon az 5G mobiltelelefon hálózat (Piac és Profit)
A Yettel több tízmilliárd forintból országszerte modernizálja mobilhálózatát, a fejlesztés csaknem háromszorosára növelheti a hálózat kapacitását, amely így gyorsabbá és több szempontból megbízhatóbbá válik - közölte a mobilszolgáltató vállalat.
nov. 1
9:54
Nehézfémszennyezés a talajban: higany (Hg) (Agrofórum)
Cikksorozatom következő nehézfémszennyező eleme a higany. Vegyjele: Hg. A higany természetes módon jelenik meg a környezetben, de általában biztonságos formában fordul elő az ásványokban és nem jelent komoly kockázatot. A probléma az emberi tevékenységek miatt merül fel, amelynek eredményeként a higany nagy mennyiségben jut a környezetbe, és ez a h
nov. 1
9:54
Csúcstechnikára épülő növénytudományi fejlesztés a Georgikonon (Magyar Mezőgazdaság)
Több mint 902 millió forintos Ginop-pályázatból megvalósult fejlesztéseket adtak át Keszthelyen, a Mate Georgikon kampuszán. A beszerzett eszközök elsősorban a nemesítést támogatják, de a tudományos kapcsolatok erősödését is várják tőle.
nov. 1
9:54
Csütörtökön kezdődik a Magyar Tudomány Ünnepe (Agrotrend)
A háborúval, az energiaválsággal és a klímavészhelyzettel foglalkoznak egyebek mellett az előadók a Magyar Tudomány Ünnepe elnevezésű rendezvénysorozaton, amely csütörtökön kezdődik és november végéig számos ismeretterjesztő előadással várja az érdeklődőket a Magyar Tudományos Akadémián (MTA).
nov. 1
10:18
Tudd meg, milyen lesz az időjárás idén télen! (Agroinform)
Szent András havában kiderül, milyen lesz a tél!

Keresés