Bár a kamatkörnyezet emelkedése ellenére a bankok sokszor a piaci helyzethez képest visszafogottabban emelik a kamatokat a hitelesekért folytatott versenyben, a hitelekért többet kell fizetni, mint mondjuk egy évvel ezelőtt. Igaz ez a fogyasztási hitelekre, köztük a személyi kölcsönökre is.
Andy Warhol legendás Fehér autóbaleset című alkotása több mint 85 millió dollárért (33,5 milliárd forint) kelt el egy New York-i árverésen – közölte a Sotheby's.
Idén jelentősen nőtt azoknak a jelenleg szülőkkel élő 19-29 éves fiataloknak az aránya, akik bizonytalanok abban, mikor hagyhatják el a „mamahotelt” – derül ki a K&H ifjúsági indexből.
Veszélybe került az egyiptomi klímacsúcs eredménye miután az Európai Unió azzal fenyeget, hogy kivonul a tárgyalásokról. A csúcsot már így is meg kellett hosszabbítani egy nappal, hogy megpróbálják kierőszakolni a megegyezést.
Az antibiotikum-rezisztencia globális terjedésének köszönhetően az elmúlt években számos humán- és állatgyógyászati készítmény veszített hatékonyságából, így a fertőző betegségek leküzdése mind nagyobb kihívás elé állítja az orvostudományt. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem kutatói az egyik legjelentősebb opportunista kórokozó baktériumfaj,
A kamatok emelkedése miatt a szabadon felhasználható személyi kölcsönök drágábbak lettek, ami az elmúlt évtizedben háttérbe szorult szabad felhasználású jelzáloghitelek felértékelődését hozhatja. Előbbiek piaci átlagos hitelköltség-mutatója szeptemberben meghaladta a 17 százalékot, miközben a szabad felhasználású jelzáloghiteleké viszont 10 százalé
A családi pótlék utalása 2022-ben pozitív változást hozott a magyarok számára: az Európai Bíróság döntése alapján az Unió bármely tagállamban dolgozó magyarok által kapott családi pótlék akkor sem csökkenthető, ha a gyermekeik idehaza maradtak. Mi az a családi pótlék, ki jogosult az ellátásra, és mit érdemes tudni a családi pótlék igényléséről? Öss
A Binance tőzsdén rekordnagyságú, 138 ezer darabos bitcoin-beáramlást figyeltek meg, ami a 2018-as kapituláció, árzuhanás idejére emlékeztet. De a vélemények
A vitakultúra megszűnt, és vannak bizonyos témák, így például az orosz-ukrán háború vagy a bevándorlás, ahol Németországon kívül szabadabban lehet megnyilvánulni - mondta el a Növekedésnek Heinz Theisen német politológus új könyvének magyarországi bemutatóján, az MCC fórumán.
A pénteken lezárult vételi ajánlati procedúra alapján a Waberer's International 8,4 százalékát kitevő részvénymennyiséghez jutott két fő tulajdonosa, az MHB Optimum Zrt. és a High Yield Vagyonkezelő Zrt. - közölte a Waberer's a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Idén jelentősen nőtt azoknak a jelenleg szülőkkel élő 19-29 éves fiataloknak az aránya, akik bizonytalanok abban, mikor hagyhatják el a “mamahotelt” - derül ki a K&H ifjúsági indexből. Az idei harmadik negyedévben 48 százalékuk nem tudta megtippelni az elköltözés időpontját, ami jóval meghaladja az egy évvel korábbi 37 százalékos arányt. A szülőkné
Amikor valaki jogosítványt szerez, a sikeres KRESZ vizsga, elsősegélynyújtási vizsga és forgalmi vizsga mellett a jogosítvány alkalmassági vizsgálat elvégzése esetében is alkalmasnak kell minősülnie. Mutatjuk, hogyan zajlik egy B kategóriás jogosítvány orvosi alkalmassági vizsgálat Budapest vagy vidék esetében, milyen jogosítvány orvosi alkalmasság
Az USA Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyelete (FDA) rengeteg termék peszticidmaradvány-tartalmát vizsgálja folyamatosan, hogy a hivatal által biztonságosnak tekintett szint alatt van-e azok vegyszermaradvány-tartalma.
A pénteken lezárult vételi ajánlati procedúra alapján a Waberer's International 8,4 százalékát kitevő részvénymennyiséghez jutott két fő tulajdonosa, az MHB Optimum Zrt. és a High Yield Vagyonkezelő Zrt. – közölte a Waberer's a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Aki Dél-Amerikát ismeri valamennyire, az biztosan ismeri az Itaú kereskedelmi bankját is. Hiszen ez egész Latin-Amerika legnagyobb kereskedelmi bankja több
Több mint 40 ország, közel 700 nevezett tétele között ért el ezüst- és bronzérmet a szakmai körökben a világ legjelentősebb sörversenyének tartott International Beer Challenge-n az Etyeki Sörmanufaktúra, Londonban.
Az agrárminiszter elmondta, hogy az indokolatlan hangulatkeltés szükségtelen, de kapacitáskieséssel kell számolni az üzemanyag termékek vonatkozásában.
Padisák Judit biológus, Fazekas Nándor korábbi válogatott kézilabdázó és Fényes Lóránd asztrofotográfus vehette át a Veszprém megyei Prima-díjat a VOSZ idei gáláján Veszprémben.
2022 úgy fog bevonulni a tőzsdék történelmébe, mint az az év, amikor a befektetők kiszerettek a technológiai részvényekből. Akadnak azonban jó lehetőségek a részvénypiacokon a nagy techpapírokon kívül is, amelyekkel megjátszhatjuk a legfontosabb trendet, a digitalizációt – írja a Marketwatch egy neves részvénypiaci stratégára hivatkozva.
A Tesla 321 ezer autót hív vissza az Egyesült Államokban, mivel problémák lehetnek a világításukkal – közölte a cég szombaton a Reuters tudósítása szerint.
Az októberi értékesítési adatok alapján tovább lassul az ingatlanpiac, az érdeklődők számára felértékelődött az energetikai paraméterek fontossága, miközben egyre több a korszerűsítésre szoruló ingatlan a kínálatban. A 2021-ben beadott energetikai tanúsítványok alapján a legmagasabb arányú a CC, vagyis a „korszerű” ingatlanok kategóriája volt, de a
A klímaváltozás veszélyezteti gyerekeket és fiatalokat is - hívja fel a figyelmet az Unicef Magyarország a gyermekjogok vasárnapi világnapja alkalmából.
Ötvenkilenc ország közül Magyarországot az 50. helyre rangsorolja az Éghajlatváltozási Teljesítési Mutató, amelyet a héten hoztak nyilvánosságra az ENSZ 27. klímacsúcsán, és amely a vizsgált országoknak a klímaváltozás ellen tett intézkedéseit értékeli.
„Figyelmeztető jelek is megjelennek, amelyek hosszabb távú rendszerszintű erőfeszítéseket tesznek szükségessé a méltányosság javítása és a tanárhiány kezelése érdekében.”
A madáretetés során egyszerre gazdagodhatunk a madármegfigyelés örömével, mindeközben segíthetünk a madaraknak a tél átvészelésében. Azonban ahhoz, hogy segíthessünk énekesmadarainkon, néhány egyszerű szabályt be kell tartanunk. Lássuk, mik ezek!
Több évtizedes szolgálati idővel rendelkező nő a nyugdíjkorhatár betöltése előtt nyugdíjba menne, akár befizetés ellenében is. Lehetséges-e? Olvasói kérdésre Winkler Róbert nyugdíjszakértő válaszolt.
Eddig többnyire a szép kilátás, a lokáció meg a garázs volt a legfontosabb vonzerő a moszkvai ingatlanhirdetésekben. Újabban azonban az óvóhelyes lakások kelendőbbek lettek, és élénkíthetik az egyébként stagnáló keresletet.
Jól tudjuk, hogy mennyire stresszesek a kriptopénz piacok, és most már számaink is vannak rá. A Coin Kickoff megmérte, hogy egyes kriptopénz tulajdonosok mennyire érzik stresszesnek a jelenlegi helyzetüket és kiderült, hogy a befektetők stressz-szintje az általuk birtokolt kriptopénz típusától függően változik. Kiderült, hogy a Dogecoin (DOGE) bef
A pénteken lezárult vételi ajánlati procedúra alapján a Waberers International 8,4 százalékát kitevő részvénymennyiséghez jutott két fő tulajdonosa, az MHB Optimum Zrt. és a High Yield Vagyonkezelő Zrt. - közölte a Waberers a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Sokan figyelmeztettek, hogy felerősödhet a kiskereskedelmi egységek bezárása az idei évben, amit leginkább az év második felére tettek az egyre súlyosabb problémák miatt. Azonban már az év első fele is igencsak kedvezőtlen számokat hozott, több mint 2000 kiskereskedelmi egység húzta le a rolót.
Elképesztő összeget kér a sportszövetség az olimpiai bajnok testvérpártól azért, hogy más nemzet zászlaja alatt versenyezhessenek. A sportolók korábban már jelezték, hogy bármekkora is lesz ez az összeg, mindenképpen kifizetik.