A korábbi évek gyakorlatának megfelelően az idén november 2. és november 30. között ismét lehetőség van a szőlőültetvények szerkezetátalakításának támogatására vonatkozó egyéni tervek benyújtására.
Mindannyian szeretjük a gyönyörű őszi napokat, amikor a falevelek zöldről napsárgára, narancssárgára és pirosra váltanak. Ezek a színátmenetek sok növény számára igen nagy jelentőséggel bírnak – olvassa el cikkünket, hogy megtudja, miért.
A mobilszolgáltató az Óbudai Egyetem (ÓE) területén 5G technológiát alkalmazó mobilkommunikációs hálózatot épít ki, valamint oktatási és munkaerő-toborzási területeken is együttműködik a felsőoktatási intézménnyel – erről írt alá megállapodást Prof. Dr. Kovács Levente, az ÓE rektora, és Dávid Zoltán, a Yettel stratégiai vezérigazgató-helyettese. Kö
A Technológiai és Ipari Minisztérium benyújtotta a foglalkoztatási tárgyú jogszabályok módosítását célzó törvényjavaslatát az Országgyűlésnek. A kezdeményezés elfogadásával megvalósulhat az átlátható és kiszámítható munkafeltételekről, a munka és magánélet egyensúlyáról szóló uniós rendelkezések átültetése.
Újfajta digitális fizetési megoldást tesztel a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Papírjegy és a Budapest Go applikáció nélkül, mindössze egy bankkártyával elég lenne jegyet érvényesíteni a budapesti tömegközlekedésben. Leghamarabb jövő év elején, a 100E reptéri buszon találkozhatunk vele. Magyarországon eddig sosem alkalmazott digitális megoldás
Október végéig lehetett bejelenteni azokat a napelemes rendszereket, amelyekkel szeretnének a tulajdonosaik a rendszerbe visszatáplálni. A hírek szerint elképesztő mennyiségű igénylés futott be a szolgáltatókhoz. Nagy kérdés persze, hogy ezek engedélyezése nem okoz-e valóban túltermeléssel járó problémákat.
A PwC elemzése szerint ötvenszeresére nőttek az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére, valamint a globális felmelegedés hatásainak kezelésére irányuló technológiai beruházások Közép- és Kelet-Európában az elmúlt nyolc évben. 2013 és 2021 első féléve között több mint 1,76 milliárd dollárt fektettek be klímatechnológiába a régióban, a beru
A Technológiai és Ipari Minisztérium benyújtotta a foglalkoztatási tárgyú jogszabályok módosítását célzó törvényjavaslatát az Országgyűlésnek. A kezdeményezés elfogadásával megvalósulhat az átlátható és kiszámítható munkafeltételekről, a munka és magánélet egyensúlyáról szóló uniós rendelkezések átültetése. A jogalkotási tervek a munkavállalók, csa
A korábbi évek gyakorlatának megfelelően az idén november 2. és november 30. között ismét lehetőség van a szőlőültetvények szerkezetátalakításának támogatására vonatkozó egyéni tervek benyújtására.
Az elmúlt hónapokban az energiaválságnak köszönhetően a sokszorosára növekedett a felújítások száma Magyarországon. Azonban sokan nem gondolnak abba bele, hogy a munkálatok után is szembe találkozhatnak még nem várt költségekkel, amik meghibásodásból, rossz kivitelezésből, vagy akár mindezektől független szerencsétlenségből adódhat. Éppen ezért a f
Világszerte 631 321 249 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 6 594 771 – derül ki a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem magyar idő szerint csütörtök reggeli adataiból.
Új applikáció bukkant fel, amely egyesek szerint a TikTok méltó kihívója is lehet. A célközönségét középiskolás diákok alkotják, akik tömegével kezdték el használni az alkalmazást, amely egyelőre csak 12 amerikai államban érhető el. A szülők azonban aggódnak, mivel az applikáció részletes helyadatokat kér a kiskorú felhasználóktól - írja a Cybernew
Négy sikeres évad után kibővül a Szentkirályi Tehetségprogram. A korábban utánpótláskorú sportolókat segítő kezdeményezés az idei évtől divattagozattal egészül ki, amelynek célja a feltörekvő hazai divattervezők támogatása. A Magyar Divat & Design Ügynökség szakmai együttműködésével megvalósított programra november 14-ig pályázhatnak a 18-25 év köz
Az MNB bő 75 millió forint felügyeleti bírságot rótt ki három bankra és egy banki fióktelepre a pénzmosás és terrorizmusfinanszírozási kockázatok kezelését áttekintő témavizsgálata nyomán.
A lakáshiteleknél egyre gyakoribb a 10 százalék feletti kamat, a személyi kölcsönöknél pedig mind több nagybanknál találkozni 20 százalékot is meghaladó ajánlatokkal.
Megjelent a kormányrendelet a diákhitelekhez szükséges számlanyitás feltételeinek módosításáról. Ez alapján július 1-től a kölcsönt felvevők csak közbeszerzésen kiválasztott banknál vezetett számlára kérhetik a pénzt.
Közel tíz év után véget ér az Éjjel-Nappal Budapest és szereplőinek története. Az utolsó epizód azonban még számos fordulatot és meglepetést tartogat a nézőknek. Az Rtl történetében különleges helyet elfoglaló Éjjel-Nappal Budapest sorozat (gyártó: Attention Production) egy Margit körúton lévő közös albérletben vette kezdetét több, teljesen eltér
Naponta mintegy tízmillió mikroműanyag-részecske kerül a kék bálnák emésztőrendszerébe egy új tanulmány szerint, és ezzel a hatalmas tengeri emlősök a legnagyobb műanyagszemét-fogyasztók a világon - írta honlapján a The Guardian című brit napilap.
A rövidtávú profitcélokkal nehezen összeegyeztethető az etikus és fenntartható vállalati viselkedés, ugyanakkor hosszútávon jó befektetés és a fiatalabb ügyfelek részéről már egyértelmű követelmény is, mondta el lapunknak Szege György, a Magyar Bankholding ESG-vezetője. A szakember kiemelte, hogy az ESG-be való befektetést nem lehet kikerülni, hisz
Október végén már kétszámjegyű szintekre is csökkent a gáz ára a holland TTF gáztőzsdén, miután a vártnál jóval enyhébben alakult az időjárás a hónap második felében, így a fogyasztás is közel 25 százalékkal az átlag alatt alakult az időszak során. Emellett pedig az európai gáztárolók telítettsége is bizakodásra adott okot. November elején azonban
2022. november 18-án a nem megszokott gazdasági helyzetben tartja meg a cég tradíciójának megfelelően 24 órán át tartó Black Friday-át az eMAG: a fekete pénteki leárazásban részt vevő termékekből összesen 420 ezer termék lesz készleten - a becslések szerint együttesen 3 milliárd forintnyi kedvezménnyel. Az idei Black Friday slágerei az energiatakar
Újabb elbocsátásokba kezdhet a Morgan Stanley a következő hetekben világszerte, a növekvő infláció és a gazdasági visszaesés miatt ugyanis visszaesőben vannak az üzleti tranzakciók, amelyekben részt vesz a befektetési bank – értesült a Reuters.
A brit font szilárdabb lábakon áll az új miniszterelnök, Rishi Sunak kinevezése óta, de a Wall Street nem optimista a fonttal kapcsolatban a következő 12 hónapban - írja a CNBC.
A Technológiai és Ipari Minisztérium benyújtotta a foglalkoztatási tárgyú jogszabályok módosítását célzó törvényjavaslatát az Országgyűlésnek. A kezdeményezés elfogadásával megvalósulhat az átlátható és kiszámítható munkafeltételekről, a munka és magánélet egyensúlyáról szóló uniós rendelkezések átültetése - közölte a tárca az MTI-vel.
A korábbi évek gyakorlatának megfelelően, idén november 2-a és november 30-a között ismét lehetőség van a szőlőültetvények szerkezetátalakításának támogatására vonatkozó egyéni tervek benyújtására. A szőlőtermesztők körében népszerű intézkedés támogatási keretösszege a 2019-2023 közötti 34 millió euróról 50 millió euróra emelkedett.
A magánszemélyek által üzembentartott gépjárművekre érvényes üzemanyagár sapka és a lakossági villamosenergiaár duplájára emelkedése szinte eltűntette az elektromos autók üzemeltetésének korábbi árelőnyét. Hiába lett drágább az otthoni áram, a nyilvános töltőállomásokon a lakosságihoz képest akár nyolcszoros árakkal is találkozhatnak a tulajdonosok
Az MNB bő 75 millió forint felügyeleti bírságot rótt ki három bankra és egy banki fióktelepre a pénzmosás és terrorizmusfinanszírozási kockázatok kezelését áttekintő témavizsgálata nyomán. A vizsgált piaci szereplők többsége az ügyfél-átvilágítás, a gyanús esetek bejelentése, a belső ellenőrzési és információs rendszer szűrési gyakorlata, a belső e
Zuhant a kereslet szeptemberben a lakáshitelek iránt. Piaci kamatozású kölcsönökből feleannyi fogyott, mint egy éve, miközben a költségük csaknem duplájára nőtt. Tovább csökkent az érdeklődés a személyi kölcsönöknél is. A lekötött betétek átlagos kamata viszont emelkedett, ami felhúzta az összegüket is - derült ki a Magyar Nemzeti Bank friss adatai
A Dorsum évekkel korábban lépett a külföldi piacépítés rögös útjára, ám a régiós terjeszkedés után idén egy fontos momentumhoz érkezett a magyar fintech: egy londoni vagyonkezelőnél szereztek referenciát, ezzel pedig Nyugat-Európa kapuja is megnyílhat előttük. A terjeszkedési tervek megvalósítása nyomán a társaság felsővezetésében is változások les
A mezőgazdaságban használt növények és állatok, mint kulcsfontosságú genetikai erőforrások jelentik élelmiszertermelésünk alapját – közölte Nagy István agrárminiszter közösségi oldalán.
Egy nemrégiben közzétett tanulmány szerint az Uniswap kriptotőzsdén jegyzett tokenek 97%-a rug pullnak minősíthető. A tanulmányt katalán kutatók végezték 2020
Kanada három kínai céget utasított ritkaföldfém bányászati érdekeltségeik eladására, miután a kormány korlátozásokat jelentett be az akkumulátorgyártásban és csúcstechnológiai termékekben felhasznált "kritikus ásványi anyagok" bányászatában és feldolgozásában a külföldi vállalatok részvételére.
Várhatóan már a jövő év elején bevezeti a fenntarthatóság és a versenyképesség javítását célzó karbonvámot az Európai Unió – hívja fel a figyelmet az EY. Az illeték az uniós piacon kívülről importált, szén-dioxid tartalommal rendelkező termékeket terhelné. Az átállás során a beszerzési költségek és az adminisztrációs terhek növekedésére is fel kell
November elején újabb bankok emelték a lakossági hitelek kamatait. Lassan hozzá kell szoknunk a 10 százalék feletti lakáshitel- és a 20 százalék feletti személyikölcsön-kamatokhoz. A Bank360.hu szakértői azért még találtak egy hitelterméket, aminek csökkent az ára. Hiába maradt hónapok óta először változatlan az alapkamat október végén, a bankok no
A Twitter hétezer alkalmazottja több mint felének elbocsátását tervezi Elon Musk a Bloomberg hírügynökség belső vállalati forrásokra hivatkozó jelentése szerint.
A Forbes színes világát jelenítette meg a tegnap esti Kilövés, ahol vendégül láttuk Einspach Gábor galériatulajdonost, Szigetvári Józsefet, a Szallas Group vezetőjét és Zsiga Melinda kick-boxolót. Az üzletiek mellett a személyes ügyek is bőven terítékre kerültek. Hagyományosan a Kilövésen mutatjuk be a magazin legfrissebb számát – ha éppen a hosszú
Már több mint 50 ezren nyitottak online új bankszámlát a K&H-nál tavaly február óta, ami meghaladja az eredeti várakozásokat - közölte a pénzintézet. Ez az eredmény is bizonyítja, hogy egyre többen nyitnak az elektronikus szolgáltatások felé. Szintén erősíti ezt a trendet, hogy tavaly február óta az online bankszámlanyitók több mint 28 ezer bankkár
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), a kormányhivatal fogyasztóvédelmi osztálya és a Nébih közösen ellenőrzött egy magát a közösségi médiában hirdető tüzelőanyag-kereskedőt. Mind a három hatóság szabálytalanságokat talált a vállalkozásnál, amely a bírságok mellett további vizsgálatokra is számíthat.
Magasak a banki terhek, a kis- és közepes vállalkozásokra is kiterjesztett kamatstop tovább torzítja a piacot, a szerződéses viszonyokba való utólagos beavatkozás bizonytalanságot teremt, ez pedig már elérte a kritikus szintet - mondta az InfoRádiónak a Magyar Bankszövetség főtitkárhelyettese.