2022. november 10. csütörtök

nov. 10
11:12
Tízből négyen bukják el a babavárókölcsön-kérelmet (vg.hu)
A szükséges tb-jogviszony megszerzése jelentette a legnagyobb akadályt.
nov. 10
11:18
A Spar lett az év egészségtudatos kereskedője (ProfitLine)
Egyre többen vannak Magyarországon, akik valamilyen érzékenységgel rendelkeznek, illetve tudatosabban szeretnének étkezni. A Spar az országos hálózatában több mint 1500 féle árucikket kínál számukra, s kiemelten kezeli az egészségtudatos életmód népszerűsítését is.
nov. 10
11:18
A válság sem fogott az OTP-n: ekkorát kaszált Csányi Sándor bankja (Pénzcentrum)
Az OTP-csoport a vártnál nagyobb eredménnyel zárta a harmadik negyedévet, 189,2 milliárd forint konszolidált adózás utáni eredményt könyvelt el, ami 149 százalékkal magasabb az előző negyedévinél, és 57 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál, írja az MTI.
nov. 10
11:18
Nagyon úgy tűnik, hogy ugyanabba buknak bele egymás után a legnagyobb kriptós cégek (Portfolio)
Az FTX-et megbuktató likviditási válság azt mutatja, hogy a hitel mérgező a kriptopénzek számára, és a befektetőknek nem szabadna tőkeáttételt halmozniuk a rendkívül volatilis eszközökre – állítja William Quigley a Tether társalapítója.
nov. 10
11:18
Ismét bio élelmiszert hívtak vissza (Magyar Mezőgazdaság)
A Lidl Magyarország Bt. visszahívta a 100 grammos kiszerelésű, sós ízesítésű Snack Day Bio lencsepálcikát, mert a termék nem jelölt glutént tartalmaz - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön a honlapján.
nov. 10
11:20
NAK: összehozzák a startupokat a nagyvállalatokkal (Portfolio)
Az agráriumban dolgozóknak számos nehézséggel kellett szembenézniük az elmúlt időszakban, valamint jelenleg is komoly kihívásokkal kell megküzdeniük. A válság hatására a szektorban is még inkább felértékelődnek a hatékonysági mutatók, e téren jelentős előrelépést jelenthetnek a digitalizációs megoldások. A hatékony munkavégzéshez a gazdáknak ahogy
nov. 10
11:24
Nem csak Matolcsy György jár jól a vaskos fizetésemelésével (Menedzsment Fórum)
Újabb állami vezetőknek juttathat bőkezű fizetésemelést a kormány, a jegybankelnök tervezett béremelése ugyanis továbbgyűrűzik.
nov. 10
11:24
Ha valaki nem érti, miért fontos az Európai Unió (Piac és Profit)
A Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervének elfogadása a biztonságos-élelmiszer ellátás alapját jelenti – közölte a közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter. Összesen 14,7 milliárd euró (5365 milliárd forint) a KAP Stratégiai Terv öt éves költségvetése. Ennek csaknem felét a magyar kormány biztosítja, Brüsszelből pedig 8,4 milliárd euró forrás ér
nov. 10
11:24
A dobogó harmadik fokára állhatott fel a Mol a régiós vállalati toplistán (Portfolio)
A tavalyi eredményéhez képest egy helyet javított, így a régiós vállalati régiós toplista harmadik fokára lépett fel a Mol - derült ki a Coface által közzétett CEE Top 500 kiadványából.
nov. 10
11:24
Allergiát okozhat a Lidl biolencséje (Azenpenzem)
A tíz dekás, a Lidlben vehető Snack Day Bio lencse sós pálcika a gluténérzékenyeknek nem fogyasztható – tudatta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A terméket visszahívják, ugyanis a glutént nem tűntették fel a csomagoláson.
nov. 10
11:24
Fontos díjat kapott a SPAR – ennek örülhetnek a vásárlók (vg.hu)
A kiskereskedelmi lánc lett az év egészségtudatos kereskedője.
nov. 10
11:24
Ezekben a kerületekben pörög igazán az ingatlanpiac (MMonline)
A budapesti ingatlanvásárlók fő célpontjává vált a VII. és a VI. kerület idén októberben. A fővárosi ingatlantranzakciók 88,5%-a a pesti kerületekben zárult, ahol átlagosan 25,3 és 83,6 millió forint között költöttek ingatlanra a vevők. Az átlagos négyzetméterárak területtől és ingatlantípustól függően 130 ezertől egészen a 2,3 millió forintig húzó
nov. 10
11:26
Nem fogják könnyen megtartani ügyfeleiket a biztosítók (vg.hu)
Emelkednek a kgfb- és a casco-díjak is.
nov. 10
11:30
Ez megóvja a munkahelyeket? Új támogatást jelentettek be (Agroinform)
Cél a recesszió elkerülése a és a munkahelyek megőrzése.
nov. 10
11:36
Így változik a januártól a légitársaságokra kivetett adó (Privátbankár)
Újraszabta a kormány az extraprofitadók között bevezetett repülési hozzájárulást. Az összeg nagysága januártól az úti célon túl a repülőgép szén-dioxid-kibocsátásától függően alakul.
nov. 10
11:36
Nagyot ment az Allianz, emelkedik az árfolyam (Portfolio)
Az elemzők által vártnál nagyobb mértékben, 17%-kal növekedett az Allianz német biztosítócsoport nyeresége a harmadik negyedévben, köszönhetően a vagyon- és felelősségbiztosítási üzletág erős teljesítményének. Javított az éves kilátásain is a menedzsment, a gyorsjelentés hatására 2% feletti pluszban mozog a biztosító részvényárfolyama.
nov. 10
11:36
Októberben 15,1 százalékra csökkent az infláció Csehországban (444.hu)
A villanyáram ára októberben évi 38,2 százalékkal, havi összehasonlításban pedig 53,9 százalékkal csökkent Csehországban.
nov. 10
11:42
Robot raktárt nyitott a Boxy Zrt. Üllőn (Menedzsment Fórum)
Európai szintű elosztóközpont működik a webáruházak számára.
nov. 10
11:42
Mehet vissza a Lidlbe a glutén miatt az, aki belenyúlt (Infostart)
A Lidl Magyarország Bt. visszahívta a 100 grammos kiszerelésű, sós ízesítésű Snack Day Bio lencsepálcikát, mert a termék nem jelölt glutént tartalmaz - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
nov. 10
11:42
Kátyúra futott a Continental, de a motor dübörög (vg.hu)
Veszteséggel zárta a harmadik negyedévet a német autóipari konszern, amely a készpénzt is tovább égette. Az alkatrészek iránt továbbra is erős a kereslet.
nov. 10
11:42
Dobogós helyen a Mol a régió legnagyobb vállalatai között (Üzletem)
Kedvező gazdasági környezet jellemezte a közép- és kelet-európai régiót 2021-ben: a térség GDP-je 5,7 százalékkal nőtt éves összevetésben, szemben az egy évvel korábbi 3,7 százalékos hanyatlással – áll a Coface hitelbiztosító CEE Top 500 kiadványában.
nov. 10
11:48
Nem ársapka, hanem rezsicsökkentés a csehek varázsfegyvere az infláció elleni harcban (Piac és Profit)
Októberben 15,1 százalékra esett vissza az éves infláció Csehországban a szeptemberi 18 százalékról – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal Prágában.
nov. 10
11:48
Ma jelentett az OTP, lássuk hogy megy a szekér (ProfitLine)
Az OTP 189,2 milliárdos profitról számolt be a harmadik negyedévben, mellyel mintegy 40 milliárd forinttal felülmúlta a várakozást, pedig az már önmagában is új negyedéves rekordot jelentett volna.
nov. 10
11:48
Folytatódik a kamatemelés a hazai bankokban: most az Erste lépte meg azt, amitől sokan féltek (Pénzcentrum)
A mai nappal, azaz 2022. november 10-vel kamatot megemeli lakáshitelének kamatát az ERSTE Bank - tájékoztatta a Pénzcentrumot a Bankmonitor. A változás számos hiteltípust érint.
nov. 10
11:48
HR kihívások és TikTok őrület a BrandManiában (MMonline)
Óriási kihívások előtt áll a HR szakma, a BrandMania stábja pedig utánajárt, hogy ezeket hogyan próbálják kezelni és milyen trendekre érdemes készülni a következő időszakban. Az RTL magazinműsorának legújabb adásából az is kiderül, hogy a TikTok mekkora szerepet játszik a márkák kommunikációjában. COVID-járvány, az ellátási láncok bedőlése, draszti
nov. 10
11:48
Szoros a verseny, Amerika tűkön ül (Forbes)
Nincs még végleges eredménye az amerikai időközi választásoknak, de úgy tűnhet, a republikánusok szűk többséget szereznek a Képviselőházban.
nov. 10
11:48
Visszatáncolt a Binance, mégsem veszi meg a pórul járt FTX-et (BitcoinBázis)
A Binance a fogyasztói pénzek helytelen kezelése és a szabályozó hatóságok vizsgálatára hivatkozva elállt az FTX kriptotőzsde megvásárlásától. November 9-én,
nov. 10
11:54
Tovább menti a gyárakat a kormány, nagyon olcsó hitelt ad (Infostart)
A kormány, szem előtt tartva a gazdasági recesszió elkerülését, valamint a teljes foglalkoztatottság megőrzését, mérlegelte a helyzetet, és a már bejelentett Gyármentő programon túl, újabb segítségként 200 milliárd forintos keretösszegű Gyármentő garancia- és hitelprogram megindításáról döntött. A két részből álló program 2023. január 1-jén indul -
nov. 10
11:54
A régió egyik legnagyobb vállalata lett a Mol (Menedzsment Fórum)
Kedvező gazdasági környezet jellemezte a közép- és kelet-európai régiót 2021-ben: a térség GDP-je 5,7 százalékkal nőtt éves összevetésben, szemben az egy évvel korábbi 3,7 százalékos hanyatlással - áll a Coface hitelbiztosító CEE Top 500 kiadványában, amely évről évre rangsorolja a régió félezer legnagyobb vállalatát.
nov. 10
11:54
Kecmereg ki a gödörből a német autóipar, de messze nincs még kint (vg.hu)
A koronavírus előtti szint még mindig mesze van.
nov. 10
12:00
Jelentősen megemeli lakáshitelei kamatát az Erste Bank (Portfolio)
Csütörtöktől jelentősen növelte lakáshitelei kamatát az Erste Bank.
nov. 10
12:06
Még ez hiányzott: Kína megint lezár a koronavírus miatt? (Portfolio)
Számos kínai repülőtéren törölték a járatok többségét a koronavírusos esetszámok jelentős emelkedése miatt - jelentette csütörtökön a Global Times című kínai lap. A dél-kínai Kantonban (Kuangcsou) több mint ezer repülőjáratot töröltek, Peking két nagyobb légikikötőjéből pedig több mint 700 járat nem tudott felszállni a korlátozó intézkedések miatt.
nov. 10
12:12
Nincs nagy baj a magyar devizatartalékkal, de nem árt az óvatosság (Portfolio)
Az MNB 37 milliárd euró körüli devizatartaléka jelenleg kielégít minden olyan ökölszabályt, ami szükséges mértékre vonatkozik. Ugyanakkor nem mondató bőségesnek, ezért a magyar jegybanknak nincs tere olyan látványos devizapiaci intervencióra, mint amilyet például a csehek hajtottak végre a közelmúltban. Ráadásul az MNB vállalta, hogy az energiaszám
nov. 10
12:12
Itt az inflációs fordulat, igaz, még nem nálunk (vg.hu)
Idehaza még nem, de a cseheknél már tetőzhetett az infláció.
nov. 10
12:18
Sebezhetőbbé tette a háború a vállalatokat (Piac és Profit)
Kedvező gazdasági környezet jellemezte a közép- és kelet-európai régiót 2021-ben: a térség GDP-je 5,7 százalékkal nőtt éves összevetésben, szemben az egy évvel korábbi 3,7 százalékos hanyatlással - áll a Coface hitelbiztosító CEE Top 500 kiadványában, amely évről évre rangsorolja a régió félezer legnagyobb vállalatát.
nov. 10
12:18
Még idén is az eladók diktálhatnak a cégértékesítésben (ProfitLine)
Bizonytalanságból egyre több, cégeladásból viszont kevesebb volt az idei év első nyolc hónapjában. Mindez azonban nem önmagában az ukrajnai háborúnak vagy a kedvezőtlen inflációs és energiahelyzetnek köszönhető. 2021 ugyanis nagyon erős év volt, amely a Covid–19 járvány enyhülésével sorra döntötte a rekordokat vásárlói érdeklődésben és a konkrét tr
nov. 10
12:18
Meglepő csökkenés a cseh inflációban (Portfolio)
Októberben 15,1 százalékra esett vissza az éves infláció Csehországban a szeptemberi 18 százalékról - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal csütörtökön Prágában. A drágulás ütemének lassulása jóval nagyobb, mint amit az elemzők vártak, akik néhány tized százalékpontnyi fékezésre számítottak. Az előző hónaphoz viszonyítva átlagosan 1,4 százalékkal csö
nov. 10
12:18
Végelszámolták Sebestyén Balázs feleségével közös cégét (vg.hu)
Hetek óta keringenek a hírek arról, hogy a műsorvezető és a neje már nincsenek együtt.
nov. 10
12:20
Az Eurostat októberi jelentése: hogyan alakultak a főbb mutatók? (vg.hu)
Az Eurostat havonta adja közre a legfontosabb gazdasági, társadalmi és környezeti adatokat. 25 mutatót elemez, amelyekből 15 gazdasági, 2 környezeti és 8 társadalmi-humán.
nov. 10
12:24
Pesszimista előrejelzést adott ki az EKB (Privátbankár)
Az energiaellátási zavarok és az erős inflációs nyomás függvényében, valamint a fokozódó geopolitikai kockázatok árnyékában az euróövezet gazdasági teljesítményének további gyengülésére számít az év hátra lévő részében és a jövő év elején az Európai Központi Bank (EKB) havi rendszeres gazdasági bulletinjének csütörtökön publikált legfrissebb számáb
nov. 10
12:24
Bírság az Equilor Befektetési Zrt.-nek (Adózóna)
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 15,75 millió forint bírságot szabott ki az Equilor Befektetési Zrt.-re, egyebek közt befektetési tanácsadás, az informatikai területen feltárt problémák miatt – közölte az MNB csütörtökön az MTI-vel. Az intézkedések nem érintik az ügyfelek értékpapír-állományát és pénzeszközeit, amelyek teljes mértékben rendelkezésre áll
nov. 10
12:24
Pocsék képet fest Európáról az Európai Központi Bank (Portfolio)
Az energiaellátási zavarok és az erős inflációs nyomás függvényében, valamint a fokozódó geopolitikai kockázatok árnyékában az euróövezet gazdasági teljesítményének további gyengülésére számít az év hátra lévő részében és a jövő év elején az Európai Központi Bank (EKB) havi rendszeres gazdasági bulletinjének csütörtökön publikált legfrissebb számáb
nov. 10
12:24
Váratlan fordulat: megkezdte lassú talpraállását a forint? (Pénzcentrum)
Szerény, 0,1-0,2 százalékos erősödést ért el a forint csütörtök reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
nov. 10
12:24
Délig tovább esett a BUX (vg.hu)
.
nov. 10
12:26
Rengeteg gyermekorvos hiányzik az országban, a megoldás a vonzó praxismodell lenne (vg.hu)
Körülbelül 150 praxis jelenleg is üres.
nov. 10
12:30
Elon Musk: „kinyírtam” (Infostart)
Teljes a káosz a Twitteren pipaügyben, egymást cinkelik a főnökök.
nov. 10
12:30
Deutz-Fahr 6.4 traktorpremier: neked készült, ha sohasem akarsz leállni (Agroinform)
Üdvözlünk Deutz-Landban, ismerj meg egy szántóföldre termett fenevadat az Arénában!
nov. 10
12:30
Gyerekeknek indítanak állatvédelmi témahetet (Magyar Mezőgazdaság)
Állatvédelmi témahét indul decemberben Varga Judit igazságügyi miniszter fővédnökségével - tájékoztatta az Igazságügyi Minisztérium (IM) sajtóosztálya szerdán az MTI-t.
nov. 10
12:36
Hatalmas konténerfaluval várja a fociszurkolókat Katar – galériával (vg.hu)
Az arab országba rengeteg szurkolót várnak a világ minden tájától.
nov. 10
12:42
Még nincs vége, tovább gyengülnek az európai gazdaságok (Piac és Profit)
Az energiaellátási zavarok és az erős inflációs nyomás függvényében, valamint a fokozódó geopolitikai kockázatok árnyékában az euróövezet gazdasági teljesítményének további gyengülésére számít az év hátra lévő részében és a jövő év elején az Európai Központi Bank (EKB) havi rendszeres gazdasági bulletinjének csütörtökön publikált legfrissebb számáb

Keresés