A jelenlegi bonyolult, átláthatatlan, összesen 27 féle parkolási zóna helyett átlátható, 4 zónatípusból álló egységes parkolási rendszert vezet be a Fővárosi Önkormányzat. Az egységes rendszer célja, hogy az autóval közlekedők könnyen értelmezhető zónarendszert használhassanak, az egységes rendszerhez megújuló információs rendszer is tartozik majd.
A mezőgazdasági munkák során a gazdák gyakorta használják a közutakat járműveikkel, akár benzinkúti tankolás, akár az egyik munkaterületről a másikra való eljutás okán. Mire figyeljenek az autósok, ha lovas kocsit, traktort előznek – erről kérdeztünk szakértőt.
Az Európai Unió üdvözli a bolgár parlament döntését, hogy Szófia visszavonja az Észak-Macedónia és Albánia EU-csatlakozását akadályozó vétót, s ez megnyitja a lehetőséget arra, hogy az Európai Unió rövid időn belül európai utat nyisson a két ország előtt - jelentette ki Emmanuel Macron, az Európai Unió Tanácsának elnökségét betöltő Franciaország el
Már 12 igazolt majomhimlős van Magyarországon – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) pénteken, miután újabb hat embernél igazoltak fertőzést. A betegek mindannyian férfiak, a legfiatalabb 28, a legidősebb 43 éves, és többségük életvitelszerűen Budapesten él – írja a hvg.hu.
Budapesten átlagosan 7,5 százalékkal nőttek az albérletárak idén az év első öt hónapjában az előző év azonos időszakához képest, miközben ugyanebben az időszakban a nagyobb vidéki városokban az emelkedés üteme 8,5 százalék volt - közölte az Otthon Centrum pénteken az MTI-vel.
Elismerte a recessziós kockázatokat szenátusi meghallgatása második napján Jerome Powell, amire az eddig a kemény landolástól aggódó befektetők vétellel reagáltak.
Magyarország teljes területének közel egyharmada természetközeli állapotban maradt fenn, amely a nemzeti örökség része. Ezen nemzeti kincsnek az élőhely rekonstrukciók, vízháztartás javítás által történő megőrzése a tárca és a tíz nemzeti park igazgatóságainak egyik közös feladata.
Erős szélben és változó légmozgás mellett is jól teljesítenek a mezőgazdasági monitoring drónok, növényvédelemre azonban ilyen időjárási viszonyok között nem ajánlott a használatuk. A dróntechnológiával, a jogszabályokkal és a biztonságos üzemeltetéssel foglalkozik a MyActionCam Kft. és Magyar Mezőgazdaság Kft. közös rendezvénysorozata.
A Paxos friss felmérése szerint az aranyba fektetők fele szeretne a jövőben még több aranyat venni, a harmaduk szerint pedig a bitcoin egy életképes alternatívája a legnépszerűbb nemesfémnek. A héten közzétett kutatásban 1000 arany vásárlót kérdeztek meg az Egyesült Államokban, Németországban, az Egyesült Királyságban és Szingapúrban. Ezek között v
A Független Benzinkutak Szövetsége szerint nem véletlenül korlátozták a megvásárolható üzemanyag mennyiségét: ha lenne elég, nem lenne szükség szigorításokra. A Lukoil 20 literben szabta meg a határt. A benzinkutasok egyebek mellett azt üzenik az autósoknak, hogy használják a tömegközlekedést.
Budapesten átlagosan 7,5 százalékkal nőttek az albérletárak egy év alatt, de a nagyobb vidéki városokban még ezt is meghaladta az emelkedés üteme. Az Otthon Centrum legfrissebb mérései szerint a budapesti VI. kerületben már negyedmillióhoz közelít az albérletár átlag értéke. Továbbra is a nagyobb panelek a legolcsóbb bérlemények.
Az Unilever megszünteti a gyártást röszkei üzemében, az ott dolgozó 190 munkavállaló 80 százalékát érinti a tervezett csoportos létszámleépítés, 20 százalékukat pedig átveszi a gyár új tulajdonosa, a Mezőker Kft. - közölte az Unilever pénteken.
„A kisnyomású kútoszlopokon maximum 20 liter, a nagyteljesítményű kútoszlopokon maximum 150 liter üzemanyag tankolható egy tranzakció során. Kannába, illetve egyéb külső edényzetbe kizárólag piaci áron vásárolható üzemanyag, egy tranzakció során maximum 10 liter” - írta a 79 magyarországi Lukoil töltőállomást üzemeltető Normbenz Magyarország Kft. a
Az Európai Bizottság javaslatokat fogadott el a károsodott ökoszisztémák helyreállítása és a természet regenerálása érdekében Európa-szerte, a mezőgazdasági földterületektől és tengerektől kezdve az erdőkig és a városi környezetig.
Délelőtt derült ki, hogy korlátozza az alkalmanként kiadható üzemanyagok mennyiségét a Mol és az OMV is. A két nagy kúthálózat mától 50 literben maximalizálja - mind a hatósági áras, mind a piaci áras üzemanyagok mennyiségét. A Független Benzinkutak Szövetségének elnöke kommentálta a hírt.
Hétfő nulla órától csütörtök éjfélig harmadfokú hőségriasztást rendelt el az országos tisztifőorvos - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság pénteken az MTI-t.
Eséssel zárta a hetet magyar tőzsde, a hazai blue chipek közül egyedül az OTP árfolyama emelkedett, a Mol, a Richter, és a Magyar Telekom részvényei egyaránt estek.
Zsiday Viktor portfóliómenedszer szerint a forint gyengítésére építő gazdaságpolitikai zsákutca, és amennyiben nem tesz a gazdaságpolitika határozott lépéseket a forint hitelességvesztésének megállításában, a gazdaság átáll euróra - azaz az euróbevezetés spontán megtörténik - írja blogján.
Három éven belül bezárja a németországi Saarlouis-ban működő üzemét a Ford - jelentette be szerdán az amerikai járműgyártó társaság európai vállalata (Ford of Europe).
Földgázhiány esetén üzemben maradnak azok a szénerőművek Csehországban, amelyeket máskülönben emissziós problémák miatt le kellene állítani - jelentette ki Jozef Síkela cseh ipari és kereskedelmi miniszter pénteken Prágában, a földgázellátással foglalkozó válságstáb ülése után.
Szalay Zoltán életművéből nyolcvan könnyűzenei témájú fotó látható azon a kiállításon, amely a Hangfoglaló Program Magyar Könnyűzenei Örökség Megőrzését Támogató Alprogramja révén június 30-tól az Óbudai Társaskör Pincegalériájában lesz megtekinthető. Az Azok a rockzenészek – Ahogyan Szalay Zoltán látta őket című tárlatot Debreczeni Ferenc, az Omeg
A versenypiaci földgáz-kereskedelmi szerződések többnyire az október elsején kezdődő gázév időpontjához igazodnak. A zavartalan és folyamatos ellátás érdekében szükséges, hogy a felhasználók kiemelt figyelemmel kísérjék ezt a határidőt és időben gondoskodjanak az új szerződések megkötéséről. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH)
A vásárlók kiszolgálásának biztosításával és a töltőállomások zavartalan működésével indokolja a Mol, hogy péntektől normál kútoszlopon a járművekbe hatósági áron maximum 50 litert lehet egyszerre tankolni az eddigi 100 liter helyett.
A nagysebességű vasúti összeköttetések előkészítésének felgyorsításáról, összehangolásáról és az ukrán gabonaexport hathatósabb elősegítéséről állapodtak meg a visegrádi államok közlekedési miniszterhelyettesei, államtitkárai június 24-én, Budapesten.
Egy márciusi támadás során a Sky Mavis, az Axie Infinity játék fejlesztői és játékosai több, mint 620 millió dollárt vesztettek. A vállalat frissen megjelent közleménye szerint pár nap múlva, június 28-án megérkezhetnek a kártérítések az érintett felhasználók számláira. Emellett újra megnyitják majd a Ronin bridge-et, aminek működése a támadás óta
Nem akármilyen órákra bukkantak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai kora reggel egy Bulgáriából Németországba tartó furgonban. A hatóság egy közúti ellenőrzés közben nyolc utast ellenőriztek, az M1-es autópálya Komárom-Esztergom megyei szakaszán, amikor is megpillantották a luxus órákat a raktérben. A gond csak az volt, hogy mint utólag kiderü
A Mol-csoport elnök-vezérigazgatója szerint a turistaszezon beindulása, a társaság rendelkezésére álló korlátozott üzemanyagmennyiség és technikai okok miatt volt szükség a Mol töltőállomásain péntektől bevezetett üzemanyagtankolási korlátozásra.
Gépjárművenként legfeljebb 50 liter üzemanyag tankolható hatósági áron az OMV kutakon, a kannába, hordóba tankolt üzemanyagért pedig piaci árat számítanak fel péntektől - közölte az OMV.