A magyar tőzsde zárva van ma Pünkösd miatt, a főbb nyugat-európai részvénypiacokon viszont lesz kereskedés hétfőn és az amerikai tőzsdék is kinyitnak délután. Az amerikai indexek komolyabb eséssel zárták a múlt hetet, ma reggel azonban jobb volt a hangulat az ázsiai részvénypiacokon, és így végül az európai tőzsdék is inkább emelkedéssel nyitottak.
Kötelező érvényű ajánlatot nyújtott be a Mol a Magyar Állam által kiírt hulladékgazdálkodási koncessziós pályázatra - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján
Marco Rossi szövetségi kapitány elmondása szerint nem lesz sok változás a magyar labdarúgó-válogatott kezdőcsapatában az Olaszország elleni keddi Nemzetek Ligája-mérkőzésen az angolokkal szemben 1-0-ra megnyert szombati találkozóhoz képest. Az olasz edző a hétfő délelőtt Telkiben megtartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy az utolsó edzést követő
Mérséklődött a kínai szolgáltatóipar teljesítményének zsugorodása májusban, ám a szektorban működő vállalatokra továbbra is erőteljes, negatív hatást gyakoroltak a koronavírus-járvány aktuális hullámának megfékezésére alkalmazott korlátozások.
A Prémium Euró Magyar Állampapír (PEMÁP) feltételein változtat a Magyar Államkincstár 2022. június 9-étől. Mérséklik az állampapírra fizetett kamatprémium nagyságát, vagyis csökken a konstrukción elérhető hozam – tette közzé a Bankmonitor.
A német autógyár a hétvége folyamán közölte: minden tulajdonossal felveszik a kapcsolatot, mert az autók fékrendszerét „előrehaladott korrózió“ érintheti. A probléma összesen 993 ezer autót érint, ebből 70 ezer Németországban fut.
Az energiafogyasztás és a költségcsökkentés nem csak a fenntarthatóság, hanem a növekvő energiaárak miatt is fókuszba került az utóbbi időben. Az egyik hatékony – ökológiailag is jó megoldás – az úgynevezett hővisszanyerés, hiszen miért engedjük ki a hőt a levegőbe, ha fel is használhatjuk? Bemutatjuk az Almeva cégcsoportot. A hulladékhő felhasznál
Ha igaz a hír, II. Erzsébet és Paddington egyaránt imádja a lekváros kenyeret. A királynő trónra lépésének 70. évfordulójára készült szkeccsből végre megtudtuk, mit rejt a kis fekete táska. A királynő nem először bizonyítja, hogy van humorérzéke. Tíz évvel ezelőtt a londoni olimpia megnyitójára érkezett leghíresebb titkosügynöke, James Bond t
Bizalmi szavazást tart hétfő este a kormányzó brit Konzervatív Párt alsóházi frakciója Boris Johnson miniszterelnök ellen, miután összegyűlt a szavazás kiírásához minimálisan szükséges számú kezdeményező levél - jelentette be hétfőn Sir Graham Brady, a konzervatív frakció illetékes bizottságának vezetője.
Szinte egész évben elérhető ez a vadon termő fűszer-, saláta- és főzeléknövény, amelyet régen a gazdagok is különösen kedveltek. A patakpartjainkat sokfelé borító podagrafűből főztünk.
2022. június 1-jén megkezdődött a gazdálkodó szervezetek tagdíj-megállapítási és -befizetési időszaka a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál. Számukra a tagdíj megfizetésének határideje 2022. július 15.
Speciális adómentes szabály vonatkozik a társas vállalkozás által a tagjának juttatott bevételre, amely a családi mezőgazdasági társaságoknál is alkalmazható – tette közzé honlapján a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).
Lengyelország pénzügyminisztere szerint a Európai Unió által jóváhagyott 35,4 milliárd eurós támogatás és más beáramló pénzeszközök hozzájárulnak a zloty erősödéséhez - írja a Bloomberg.
Új fogalommal ismerkedhetünk meg a turizmusban, amit bosszúálló utazásnak nevezett el egy amerikai cég. „Csakazért” is utazunk – hiszen már lehet! Ennek következtében rekordszintű a repülőjegyek áremelkedése, amit több más hatásnak tudható be.
Előfordul az ember életében 1-2 alkalommal, hogy elveszíti a pénztárcáját, benne a bankkártyáival. Nem szabad pánikba esni, helyette higgadtan és határozottan kell cselekedni. A pénzügyekkel foglalkozó BiztosDöntés.hu elárulja, hogyan.
A Big Wind igazi szörnyeteg, aminek a látványával és teljesítményével nem tudtak betelni az amerikai katonák a kuvaiti háborúban. Magyarok készítették, olyan koncepció alapján, ami előtt fejet hajtott a világ.
Nem sok köze van az extraprofithoz az extraprofit miatt kivetett adóknak, így kérdéses, hogy mennyire lehet meggátolni, hogy azok beépüljenek az árakba.
Munkaidőkeretben elszámolt dolgozó 18-án este 22 órakor kezdte a munkát, és 19-én 4 órakor fejezte be. Be volt osztva 19-én estétől is, de szabadságot akar kivenni. Kiadható-e neki 19-ére a szabadság? Olvasónk kérdésére dr. Hajdu-Dudás Mária ügyvéd válaszolt.
A hétfőn ismertetett legújabb kimutatás szerint 90 százalékkal zuhant az idei év első öt hónapjában az új tőzsdei kibocsátások értéke Európában és Amerikában, mindenekelőtt az ukrajnai háború, valamint az infláció és a kamatok emelkedése miatt.
Oroszország hamarosan bejelentheti győzelmét a Donbászban és fegyverszünetet ajánlhat Ukrajnának – mondta Phillips O’Brien amerikai hadtörténész, a St. Andrews egyetem professzora a svájci Sonntagszeitungnak az Index összefoglalója szerint. O’Brien azt mondta, hogy az oroszok lassú ütemben és nagy veszteségek árán ugyan, de előrenyomultak a Donbás
Sok befektető számára döntő tényező a részvényvásárláskor, hogy mekkora osztalékot fizet az adott vállalat. Ön a megvásárolt részvények arányában az adott vállalat tulajdonosává válik. Ha a cég nyereséget termel annak egy részét a megvásárolt részvények arányában osztalék formájában kifizethetik a tulajdonosoknak. Ennek mennyiségét, idejét, politik
A hétfőn ismertetett legújabb kimutatás szerint 90 százalékkal zuhant az idei év első öt hónapjában az új tőzsdei kibocsátások értéke Európában és Amerikában, mindenekelőtt az ukrajnai háború, valamint az infláció és a kamatok emelkedése miatt.
A lengyel-magyar kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok tavaly 5,4 százalékkal bővültek, ugyanakkor az ukrajnai háború miatt a gazdasági kapcsolatokban némi bizalomvesztés történt – mondta az InfoRádiónak Wisniewski Anna, a Lengyel-Magyar Gazdasági Kamara ügyvezető igazgatója.
A hétfőn ismertetett legújabb kimutatás szerint 90 százalékkal zuhant az idei év első öt hónapjában az új tőzsdei kibocsátások értéke Európában és Amerikában, mindenekelőtt az ukrajnai háború, valamint az infláció és a kamatok emelkedése miatt.
A hétfőn ismertetett legújabb kimutatás szerint 90 százalékkal zuhant az idei év első öt hónapjában az új tőzsdei kibocsátások értéke Európában és Amerikában, mindenekelőtt az ukrajnai háború, valamint az infláció és a kamatok emelkedése miatt.