2022. június 8. szerda

jún. 8
18:06
Pocsék volt a nemzetközi hangulat, ezt a pesti börze is megérezte (Privátbankár)
Bár alacsony forgalom mellett mégis pluszban tudott zárni a BUX.
jún. 8
18:06
30 forinttal nő a gázolaj beszerzési ára a magyar kutakon (Üzletem)
Emelkedik a gázolaj beszerzési ára, míg a benziné nem változik június 10-én.
jún. 8
18:06
Együttműködési megállapodás a Széchenyi István Egyetem, az IKR Agrár Kft. és az Agrotec Magyarország Kft. között (Agrotrend)
Eddigi együttműködésüket tették hivatalossá a megállapodás aláírásával 2022. június 3-án, melynek értelmében a felek az oktatáson és a kutatás-fejlesztésen túl a gyakorlatorientált és duális képzés fejlesztésére, valamint az agrár-felnőttképzés megerősítésére is kiterjesztik partnerségüket. Erről beszél a videóban a Széchenyi István Egyetem részérő
jún. 8
18:12
Megduplázta árbevételét 2021-ben a Continest Technologies Zrt. (ProfitLine)
Összesen 1,83 milliárd forintos árbevétellel zárta a 2021-es évet a Continest Technologies Zrt. Az innovációfókuszú, egyedi, összecsukható konténertechnológiát fejlesztő és gyártó vállalat tavaly nyáron adta át első, összecsukható konténereket előállító gyárát Székesfehérváron, amely nagymértékben hozzájárul a társaság stabil működéséhez és a költs
jún. 8
18:12
Sokan esnek különféle kriptocsalások áldozatául (TőzsdeFórum)
A Federal Trade Commission friss tanulmánya szerint 2021 óta közel 50 ezer amerikait károsítottak meg különféle kriptocsalásokkal.
jún. 8
18:14
Rendesen elszámolták magukat az uniós elemzők (TőzsdeFórum)
Az előzetes adatoknál nagyobb mértékben nőtt az euróövezeti GDP az első negyedévben.
jún. 8
18:16
Megváltoztatja tőzsdei azonosítóját a Meta – a ticker váltás historikus hatásai (TőzsdeFórum)
A korábban Facebook néven futó Meta Platforms kereskedése holnaptól az „FB” ticker helyett, a „META” ticker alatt fog folytatódni. Historikus adatok alapján negatív hatással van a ticker váltás a részvények árfolyamára.
jún. 8
18:18
Ijesztő az infláció, pláne, ami mögötte van (Menedzsment Fórum)
A szerda reggel közölt inflációs mutató, amely a 11 százalékos szinthez közelít, önmagában is meglehetősen borús. A felszínt megkapargatva azonban a kilátások is elég ijesztőek, ráadásul a kormányzati lépések várhatóan tovább gerjesztik a mostani folyamatokat.
jún. 8
18:18
Óriási hibát követett el Kulcsár Edina? Keményen ráfizethet a meggondolatlanságra (Pénzcentrum)
G.w.M és Kulcsár Edina is beállt a sorba, közös tetkót csináltattak. Ám ennek később még meglehet a böjtje: Szabó Zsófi is ráfázott már a Shane Tusuppal közös tetoválásra.
jún. 8
18:30
Tízből négy magyarnak gondot jelent a mindennapi megélhetés (Adózóna)
A megélhetés nehézségei és az egészségügyi ellátórendszer hiányosságai nyomasztják a legjobban a magyarokat, derült ki a Népszavának kutató Publicus Intézet friss felméréséből – írja a nepszava.hu.
jún. 8
18:36
A generációk együttes ereje formálja a jövő gazdálkodását (Magyar Mezőgazdaság)
Soha nem felejti el honnan jött, éppen ezért a mai napig vidéki gazdának vallja magát, akinek egész életútja során a vidék felvirágoztatása volt a célja. Ez most sincs másként, az Országgyűlés újraválasztott alelnökeként és a Magosz elnökeként továbbra is a vidék, a vidéki parasztság sorsa az élete, és akiknek a szolgálatában nap mint nap megalkuvá
jún. 8
18:42
Iránykereső napot zárt a BÉT (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 19,52 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel, 40 350,43 ponton zárt szerdán.
jún. 8
18:42
Gazdálkodók Világszervezetének közgyűlése (Agrotrend)
Összefoglaló a 2022. június 6-i közgyűlésről. A videóban Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke, Zheo de Jager, a World Farmer’s Organisation elnöke, Jakab István, a Magosz elnöke és Dr. Nagy István agrárminiszter beszédéből hallhatunk.
jún. 8
18:48
Titokban kiegyezés készül a két ősellenség között (Privátbankár)
A legutóbbi szaúdi közvélemény-kutatás döntő elmozdulást mutatott az Izraellel fenntartott diplomáciai kapcsolatok javára. A koronaherceg szerint a kérdés már nem az, hogy Szaúd-Arábia elfogadja-e Izraelt szomszédjának, hanem az, hogy mikor. Káncz Csaba jegyzete
jún. 8
18:48
Az EP elutasította a klímaadóról szóló javaslatot (Adózóna)
Az Európai Parlament képviselőinek többsége szerdán elutasította az uniós szén-dioxid-kereskedelmi rendszer (ETS) kiterjesztésére, a szén-dioxid-határadó bevezetésére és a szociális klímavédelmi alap létrehozására vonatkozó javaslatokat.
jún. 8
18:48
Fogadta a kormány a pedagógusokat, azonnal be is számoltak a tárgyalás eredményéről (Portfolio)
Ma délután lezajlott az első sztrájkbizottsági tárgyalás az új kormány képviselőjével, Maruzsa Zoltánnal. A fejleményekről a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) tett közzé egy videót a Facebook-oldalán.
jún. 8
18:50
Nagy kihívások, hangzatos megoldások - Ezek formálják jelenleg az ingatlanpiac jövőjét (Portfolio)
Jó hangulatban folytatódott délután Balatonfüreden a Portfolio Property X konferencia. A déli networking és ebédszünetet több párhuzamosan induló szekció követte, ahol olyan területek kerültek elő, mint az energiaárak és az épületüzemeltetés, a fenntarthatóság, a globális folyamatok és a digitalizáció.
jún. 8
18:54
Állami génmegőrzési feladatok ellátása: megvannak az idei győztesek (Üzletem)
Megjelent az állami génmegőrzési feladatok ellátására benyújtott 2022. évi pályázatokkal kapcsolatos döntési lista.
jún. 8
19:09
Csökkentette világgazdasági növekedési előrejelzését az OECD (TőzsdeFórum)
Az iparosodott országok szervezete (OECD) az ukrajnai háború miatt jelentősen rontotta a világgazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését; szerdán a honlapján publikált jelentésében a korábban jelzett 4,5 százalék helyett 3,0 százalékos növekedést vár az idén, és 3,2 százalék helyett 2,8 százalékost jövőre.
jún. 8
19:11
BörzeZárás 2022 június 8. – Iránykereső napot zártunk (TőzsdeFórum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 19,52 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel, 40 350,43 ponton zárt szerdán.
jún. 8
19:12
Csökkenéssel zártak az európai tőzsdék (ProfitLine)
Csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék szerdán.
jún. 8
19:13
Recesszió szélén állhat a gazdaság (TőzsdeFórum)
A Federal Reserve széles körben követett mérőszáma azt jelzi, hogy az amerikai gazdaság a második egymást követő negyedévben negatív növekedés felé tarthat, ami megfelel a recesszió hüvelykujjszabály szerinti definíciójának.
jún. 8
19:18
Az orosz fegyverarzenál része lett az élelmiszer is – esti háborús összefoglaló (Menedzsment Fórum)
Az orosz-ukrán háború 104. napjának főbb eseményei röviden.
jún. 8
19:18
Felvételi 2022 dátumok: mikor lesznek ponthatárok, meddig tart a hiánypótlás? (Pénzcentrum)
Kezdődnek a szóbeli érettségi vizsgák, majd ezt követően, hamarosan megérkeznek a 2022-es érettségi eredmények is. Így júliusban elkezdődik a hiánypótlási időszak is. Mutatjuk, hogy mit kell tudni a szóbeli vizsgákról, valamint, hogy meddig és hogyan lehet pótolni a felvételiben a hiányzó dokumentumokat.
jún. 8
19:42
Nézzünk bele a magyar infláció mélyébe! (ProfitLine)
2022. májusban a fogyasztói árak átlagosan 10,7%-kal meghaladták az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben az élelmiszerek és a tartós fogyasztási cikkek ára emelkedett a leginkább.
jún. 8
19:42
Alapvetően új megközelítésekre van szükség a foglalkoztatásban (Üzletem)
A munkáltatók korábbi hatalomközpontú gyakorlata a sokadik mélyütést szenvedi el az utóbbi néhány évben, a megszokott rendszer a jelen viszonyok között lényegében tarthatatlanná vált ‒ hívta fel a figyelmet Dudás György, a Helix vállalati tanácsadó üzletágvezetője.
jún. 8
19:48
Nemzetközi lapszemle: jogsértő a kettős üzemanyagár (Adózóna)
Thierry Breton, a belső piacért felelős európai uniós biztos szerdán a külföldi rendszámú járművekkel szemben alkalmazott diszkriminatív üzemanyagárak alkalmazásának felfüggesztésére szólította fel Magyarországot. Amennyiben a felszólításnak Magyarország nem tesz eleget, bíróság elé állíthatják – derül ki az Európai Bizottság leveléből, tette közzé
jún. 8
19:48
Óriási siker! Tarolt a borversenyen egy magyar olaszrizling (Agroinform)
Először nyert magyar olaszrizling platinaérmet a világ egyik legtekintélyesebb borversenyén.
jún. 8
19:54
Nap végére javított valamit a magyar tőzsde (Forbes)
A nemzetközi piacokon nem volt jó hangulat, a magyar tőzsde részvényindexe ugyan végül emelkedéssel zárt, de nagyon alacsony forgalomban. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 19,52 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel, 40 350,43 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 10 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek
jún. 8
20:06
Megszökött egy királypiton Budapesten: senki nem tudja merre lehet (Pénzcentrum)
Elveszett egy királypiton a 7. kerületben. A tulajdonosok az hüllő fotóival kiplakátolták társasházuk belső udvarát.  A szomszédok közül van aki fél, mást nem zavar a helyzet.
jún. 8
20:06
BörzeZárás 2022 június 8. – Iránykereső napot zártunk (TőzsdeFórum)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 19,52 pontos, 0,05 százalékos emelkedéssel, 40 350,43 ponton zárt szerdán.
jún. 8
20:08
“Befektetéseid legfeljebb 5%-át allokáld kriptóba!” (TőzsdeFórum)
Jim Cramer, a CNBC "Mad Money" és a Befektetési Klub házigazdája a kriptovaluták "híve", de csak mint spekulatív befektetés, amely a portfólió kis részét - kevesebb mint 5%-át - teszi ki.
jún. 8
20:12
Helix: globálisan is új munkáltatói megközelítésekre van szükség (ProfitLine)
A munkáltatók hatalomközpontú, korábbi gyakorlata a sokadik mélyütést szenvedi el az utóbbi néhány évben, a megszokott rendszer a jelen viszonyok között lényegében tarthatatlanná vált ‒ hívta fel a figyelmet Dudás György, a Helix vállalati tanácsadó üzletágvezetője. Vannak ugyanakkor munkakörök, ahol az irodai munkások által elvárt körülmények egys
jún. 8
20:12
Még fél évet kapott a falusi csok, erre lehet igényelni (Bank360 blog)
A kormány bejelentette, hogy az eredetileg június 30-án lejáró falusi csok igénylési határidejét december 31-ig meghosszabbítja. Így a támogatás további fél évig lesz elérhető 2678 településen.
jún. 8
20:18
2022.06.08. Báldy Péter | ELTE (Márkamonitor)
Márkamonitor · 2022.06.08. Báldy Péter | ELTE
jún. 8
20:30
Így látja a jegybank a kétszámjegyű inflációt (Üzletem)
A májusi inflációs mutatókat Rippel Géza, az MNB szakértője vette sorra.
jún. 8
20:36
Ellopták a fűvészkert ékkövét: pótolhatatlan a kár (Pénzcentrum)
Az Anthurium wendlingeri a Fűvészkert egyik ékköve volt, egészen addig, ameddig hétfőn azt egy ismeretlen el nem lopta.  A szakértők szerint pótolhatatlan a veszteség. Az ellopott, több mint 20 éves példány értéke legalább félmillió forint.
jún. 8
20:42
A magyar fiatalok még mindig hamisított terméket vásárolnak és kalóztartalmakat fogyasztanak (ProfitLine)
Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (Euipo) bemutatta az Intellectual Property and Youth Scoreboard(Eredménytábla az ifjúság szellemi tulajdonhoz fűződő viszonyáról) 2022-es kiadását. A megkérdezett, 15 és 24 év közötti európaiak több mint fele (52%) nyilatkozott úgy, hogy az elmúlt évben legalább egy hamisított terméket vásárolt az interne
jún. 8
20:48
Aggasztó számok jöttek: sötétek a fejlett világ gazdasági kilátásai (Pénzcentrum)
Az iparosodott országok szervezete (OECD) az ukrajnai háború miatt jelentősen rontotta a világgazdasági növekedésre vonatkozó előrejelzését; szerdán a honlapján publikált jelentésében a korábban jelzett 4,5 százalék helyett 3,0 százalékos növekedést vár az idén, és 3,2 százalék helyett 2,8 százalékost jövőre.
jún. 8
20:54
Miért mondott le váratlanul ma Jakab Péter a Jobbik elnöke? (ProfitLine)
Lemondott a Jobbik elnöki tisztségéről Jakab Péter; a politikus ezt közösségi médiaoldalán jelentette be szerda este.
jún. 8
20:54
A PannErgy eladta a TT-Geotermiát (Portfolio)
A PannErgy rendkívüli tájékoztatást tett közzé, amelyből kiderült: a 100 százalékos tulajdonában álló PannErgy Geotermikus Erőművek Zrt. értékesíti a szintén kizárólagos tulajdonában álló TT-Geotermia Zrt.-t.
jún. 8
20:54
Influenszer marketing workshop a GVH-ban (Üzletem)
A Gazdasági Versenyhivatal a „Tájékoztató az influenszer marketingről” elnevezésű, nyilvános konzultációra közzétett dokumentumával összefüggésben beérkezett javaslatokat és felvetéseket összefoglaló workshop-ot szervez.
jún. 8
21:12
Maradnak jövőre a lakástámogatások, babaváróra is több pénz juthat 2023-ban (ProfitLine)
A jövő évi költségvetési tervben több mint 491 milliárd forintot szán az állam a lakástámogatásokra, ami jelentős - közel 30 százalékos - ugrás a 2022-es büdzsében szereplő kiadáshoz képest. A szabad felhasználású, de jelentős részben lakáscéllal felhasznált babaváró támogatásra az idei több mint 90 milliárddal szemben 175 milliárd forint van félre
jún. 8
21:12
Markovich Béla: Nagy figyelmet kell fordítani a törzspartnerekre (Üzletem)
Rendkívüli kereskedői konferenciát rendezett a Mapei Kft., hogy segítsen felkészülni a küszöbön álló válságra. A szerdán, Budaörsön tartott rendezvényen 70 építőanyag-kereskedés képviselője vett részt.
jún. 8
21:18
Eladta a PannErgy a TT-Geotermiát (ProfitLine)
A TT-Geotermia részvényeinek tulajdonjoga átszállt a megvásárló félre az ehhez szükséges vételárrész megfizetése után, a tulajdonjog átszállásával egyidejűleg a társaság kikerül a PannErgy Nyrt. konszolidációs köréből - tette közzé a PannErgy Nyrt. szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
jún. 8
21:24
Löncshúst vontak ki a forgalomból (Adózóna)
Idegen anyag, feltehetően csontszilánk jelenléte miatt a területileg illetékes élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság visszahívta és kivonta a forgalomból a 300 grammos Agrico Löncshús konzervet – közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdán az MTI-vel.
jún. 8
21:30
Rontott a Mol kilátásán a Fitch (Portfolio)
A Fitch stabilról negatívra módosította a Mol hosszú lejáratú adósságbesorolásához kapcsolódó kilátásait, ugyanakkor megerősítette ’BBB-’ hitelminősítését – áll a vállalat tájékoztatásában, amelyet szerda este tettek közzé a Budapesti Értéktőzsde oldalán.
jún. 8
21:42
Hogyan zajlik a pályázatírás, és hogyan készüljön fel rá? (GazdaságPortál)
Ha nem tájékozódik, azzal vevőket veszíthet.   Ha közszektorbeli vevőkkel, például önkormányzatokkal vagy helyi hatóságokkal dolgozik, akkor ajánlattételi beadványt kell benyújtania a vevő specifikációinak és minőségi elvárásainak megfelelően. Talán még halogatja is a szerződések megkötését a néha zavaros beszerzési folyamat miatt. Most segítünk el
jún. 8
21:48
Már ezeket is tudja a BudapestGO (Üzletem)
Ismét hasznos funkciókkal egészül ki a mintegy 1 millió felhasználóval rendelkező BudapestGO alkalmazás. Az applikáció még jobb és pontosabb tervezést biztosít a kerékpárral közlekedőknek.
jún. 8
22:42
ÁSZ: Zöldet óv meg a barna (ProfitLine)
Az utóbbi években jelent meg a közbeszédben is a rozsdaövezet kifejezés. A korábban ipari, közlekedési vagy egyéb célra használt, de jelenleg nem hasznosított vagy alulhasznosított területeken megvalósuló ún. barnamezős fejlesztések pozitív hatása itthon és nemzetközileg is jelentős figyelmet váltott ki. A városképet elcsúfító elhagyott épületek, s

Keresés