A japán gyártó kifejezetten autonóm járművekhez fejleszt érzékelőt, amivel állítása szerint akár 70 százalékkal kevesebb energiafogyasztás is elérhető. Nem egyedül dolgoznak az úttörő technológián – jegyezte meg a Nikkei Asia-ra hivatkozva a The Robot Report. Úgy tudják, hogy a Sony Semiconductor Solution divízió a Tier IV segítségét kérte a szoftv
Egy hónap múlva, szeptember 23-án a neves színész Tracy Letts, az Augusztus Oklahomában Pulitzer-díjas szerzőjének új darabját mutatja be a Centrál Színház. A Mary Page Marlowe ősbemutatója 2020. március 8-án volt, de a következő előadást már elvitte a COVID. Most Puskás Tamás a szerző eredeti szándéka szerint öt címszereplővel rendezi újra az el
A Scale Research friss kutatása szerint mélyponton van a lakosság szubjektív jövedelmi helyzete, a hitelfelvételi nyitottsága és a megtakarításokkal kapcsolatos várakozásai is, amelyek a COVID járvány idején tapasztalt szintnél is rosszabb állapotra utalnak. A márciusi esést követően tovább romlottak a lakosság várakozásai a megtakarítási és fogyas
A puszta bosszú vagy megtorlás "nem orosz" Alekszandr Dugin szerint. Sok a kérdőjel a megnevezett gyanúsított körül, lőttek Herszonnál és az atomerőmű környékén is. Háborús hírek.
Az Európai Bizottság által megadott határidő utolsó napján küldték el levelüket Brüsszelbe a költségvetési kondicionalitási eljárásról. Varga Judit igazságügyi miniszter Facebook-bejegyzésben jelentette be, hogy a magyar kormány elküldte válaszlevelét az Európai Bizottságnak, amely a költségvetési kondicionálási eljárás egyik utolsó lépése lehet –
A gyöngyöspatai termelők ezúttal is vendégül látnak pincéjüknél jó néhány Kárpát-medencei, szintén vulkanikus területről érkező borászatot, valamint zenészt, népzenészt, helyi gasztróst, kézművest, de emellett, ahogy az lenni szokott, felvonul majd a nap folyamán az egész palóc kulinária a pincék előtt.
Szabó Melinda kereskedelmi vezérigazgató-helyettes 2022. szeptember 15-től a Deutsche Telekom Csoportnál folytatja karrierjét Senior Vice President pozícióban. A Magyar Telekom Igazgatósága 2022. december 1-i hatállyal a Társaság kereskedelmi vezérigazgató-helyettesének Pereszlényi Zoltánt nevezi ki. „Megtisztelőnek érzem a nemzetközi kinevezést
Vevői fölénnyel kezdődött a hét terménypiacokon. Chicagóban a búza 2,3 százalékkal, a kukorica 1 százalékkal, a szójabab pedig 2,1 százalékkal drágult. A repce kivételt jelentett, az ára 0,4 százalékkal mérséklődött. Kontinensünkön a malmi búza 2,1 százalékkal, a kukorica0,6 százalékkal, a repce 3,5 százalékkal, a takarmánybúza pedig 1,4 százalékka
Varga Mihály munkaebéd keretében tárgyalt cseh kollégájával, Zbynek Stanjura pénzügyminiszterrel Budapesten - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) hétfőn a Facebook-oldalán.
Tegnap jelentős mínuszban zártak a vezető amerikai részvényindexek, ma reggel az ázsiai tőzsdéken is esés látszik, és a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján Európában és Amerikában is mínuszban nyithatnak a vezető börzék. Makro fronton ma viszont a világban jönnek fontos számok, elsősorban az augusztusi előzetes beszerzési menedzserin
Míg a kormány korábban azt jelezte, hogy az áram- és gázfogyasztóknak csak a 25-25%-át fogja érinteni a rezsiszabályok augusztusi módosítása, most egy reprezentatív országos felmérésből az derült ki, hogy a háztartások kétharmada tart a tényleges tehernövekedéstől. Leginkább a családi házak és a 100 négyzetméter feletti ingatlanokban élők, a kisvár
A Magyar Máltai Szeretetszolgálattal közös tanszergyűjtést indított a Westend. A szeptember 17-ig tartó kampányban olyan tanuláshoz szükséges eszközöket várnak, mint az iskolatáska, tolltartó, füzetek, írószerek, de körzőre vagy hegyezőre is nagy szükség van. A szeretetszolgálat útmutatása alapján szívesen fogadják az olyan alapvető eszközöket, m
Kanada vizsgálja a lehetőségét annak, hogy a keleti partvidéki kikötőiből közvetlenül Európába exportáljon cseppfolyósított földgázt (LNG) – mondta Justin Trudeau kanadai miniszterelnök az Olaf Scholz német kancellárral közös montreáli sajtótájékoztatóján. „Mindent megteszünk, ami csak lehetséges, hogy hozzájáruljunk a globális energiakínálat és a
A statisztikailag kimutatott inflációnál nagyobb áremelkedést érzékelt a 30-59 évesek többsége. 43 százalékuk szerint például 15 százalékkal vagy annál is nagyobb volt az áremelkedés idén áprilisban, amikor a tényadat 9,5 százalékos drágulást mutatott - derül ki a K&H biztos jövő reprezentatív felméréséből. A becsült infláció a valamennyi megkérdez
Sikerült elhárítani az informatikai hibát, amely több magyar határátkelőhelyen órákon át tartó fennakadást okozott hétfőn – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata.
Intenzív egyeztetéseket követően elküldte a magyar kormány a válaszlevelét az Európai Bizottságnak a jogállamisági eljárásban – posztolta ki hétfő éjjel Varga Judit igazságügyi miniszter a Facebookra.
Az elszálló energiaárak miatt be kellett zárni egy balatonboglári uszodát - írja az Infostart. A döntés nem csak az uszodát, de a sportcsarnokot is érinti, utóbbi azonban a fűtési szezon kezdetéig használható lesz.
Tovább erősödött a dollár az euróval szemben, így már stabilan a paritás alatt jár a jegyzés. Ehhez képest a forint még viszonylag jól tartja magát, hétfőn megérintette a 410-et az euró jegyzése, de a történelmi mélypont egyelőre nem fenyegeti a magyar devizát.
Az Európai Bizottság a bírálatok ellenére továbbra is a jelenleg használtnál lényegesen kevesebb növényvédőszer-használatát szorgalmazza a mezőgazdaságban.
A K&H kkv bizalmi index 2022 második negyedéves eredményei alapján az előttünk álló egy évre 12 százalékos árbevétel- és 7 százalékos nyereségnövekedéssel számolnak a vállalkozások. Ez az index történetének eddigi legmagasabb várt árbevétel-bővülése, ugyanakkor megegyezik az MNB idei éves inflációs előrejelzésével, így az árak további emelkedése re
Három évvel esett vissza a születéskor várható élettartam New York államban 2020-ban, a koronavírus első évében. A CDC adatai szerint ez a legnagyobb visszaesés az összes állam között – számol be a hírről a Bloomberg.
A Ford Motor közölte, hogy a profit növelése érdekében a héten 3 000 munkahelyet szüntet meg, a vállalat ezzel a lépéssel is igyekszik finanszírozni az elektromos járművekre tervezett 50 milliárd dolláros beruházását.
A bitcoinnal finanszírozott projekt tiszta vízhez juttatta Igbaruku falut. A lakosságnak korábban kilométereket kellett utaznia ahhoz, hogy elérjék a környék egyetlen vízadó forrását, ami ráadásul szennyezett. A Built With Bitcoin Alapítvány számos vízkutat épített már Nigériában, amely tiszta ivóvízzel és bitcoin oktatással látja el a falusiakat.
A Ford közölte, hogy a profit növelése érdekében a héten 3 000 munkahelyet szüntet meg, a vállalat ezzel a lépéssel is igyekszik finanszírozni az elektromos járművekre tervezett 50 milliárd dolláros beruházását.
Az amerikai nagybankok együttesen több mint 1 milliárd dollárra rúgó hatósági bírsággal néznek szembe, amiért az alkalmazottak nem engedélyezett üzenetküldő eszközöket használtak, beleértve az e-mailt és az olyan alkalmazásokat, mint a WhatsApp - írja a Reuters.
Több mint 1100 ingatlant árvereztek el Magyarországon egyetlen hónap alatt, miután június 15-én véget ért a lakóingatlanok kényszerértékesítési- és kilakoltatási moratóriuma – tudta meg az rtl.hu.
A kulcsfontosságú ukrán mezőgazdasági alapanyagok exportja csaknem felére esett vissza az orosz invázió kezdete óta a 2021-es év azonos időszakához képest - derült ki a mezőgazdasági minisztérium által közzétett adatokból.
A magyar cégek többsége, 62 százaléka innovatívnak látja magát, a legpozitívabban pedig a kereskedelemben tevékenykedők értékelték a működésüket e szempontból. Lényegesen kisebb összeg ment azonban fejlesztésekre: átlagosan az árbevétel még tizedét sem költötték innovációra az idei félévet megelőző időszakban – derült ki a K&H innovációs indexből.