2022. augusztus 24. szerda

aug. 24
7:42
530 millió euró a szerb e-kereskedelem bevétele (ProfitLine)
Szerbia e-kereskedelmi teljesítménye 2021-ben elérte az 530 millió eurót, ami 40 százalékos növekedési ütemet jelent az online térben. A régiós vetélytársaknál lényegesebb kisebb piac a viszonylagos lemaradást dinamikus felzárkózással igyekszik kompenzálni.
aug. 24
7:48
Újabb sportszponzorációt jelentett be a Hisense (Márkamonitor)
Néhány nappal a Serie A, vagyis az első osztályú olasz labdarúgó-bajnokság kezdete után partnerségi megállapodást kötött az FC Internazionale Milano és a Hisense. A cég olaszországi leányvállalata a 2024/2025-ös szezonig állapodott meg a “Nerazzurri” (fekete-kékek) becenevet viselő csapattal, ezzel pedig az olasz sport térképére is felírta magát.
aug. 24
7:48
Nagyobb motorteljesítmény és magtartály – Új hibrid kombájnt mutattak be (Agrofórum)
Közel három év kihagyás után rendezett újra nagyszabású sajtóeseményt a Claas, ahol a nemzetközi közönség első ízben találkozhatott a gyártó 2023-as modellévre szánt újdonságaival. A bemutatón a kombájnok, vágóasztalok, kaszák, bálázók, teleszkópos és kerekes rakodók, valamint a digitális terminálok terén létrehozott újdonságok szerepeltek.
aug. 24
7:51
Soha nem látott mélységekben a forint (Privátbankár)
Immár nemcsak az euróval, hanem a dollárral és a svájci frankkal szemben döntöget negatív történelmi rekordokat.
aug. 24
8:00
Fontos energiaszerződés született, de a rövidtávú gondokat ez nem oldja meg (Forbes)
Németország hosszútávú szerződést írt alá Kanadával hidrogénszállításról. Ezzel szenet, olajat és földgázt is ki lehet váltani – de csak 2025-től, így az továbbra is kérdés, mi lesz idén télen. Kedden írtunk róla, hogy Olaf Scholz német kancellár Kanadában tárgyal Justin Trudeau kanadai miniszterelnökkel. Akkor még úgy tűnt, az észak-amerikai orszá
aug. 24
8:06
Januártól három megyére kiterjesztik az új háziorvosi ügyeleti rendszert (Portfolio)
Januártól Veszprém, Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből kiindulva terjesztik ki az országra az új háziorvosi ügyeleti rendszert, amelynek a lényege az lesz, hogy a délutáni-esti órákban a háziorvosok, utána a mentőszolgálat jut több feladathoz – írja a Népszava a Belügyminisztériumtól kapott válaszok alapján.
aug. 24
8:09
Új világ jön a háziorvosi ügyeleti rendszerben (Menedzsment Fórum)
Januártól több megyében is este tízig a háziorvosok nagyobb szerepet kapnak, utána a mentőszolgálat veszi át a feladatot.
aug. 24
8:12
Az Adózóna válaszol: bérbeadott ingatlan felújításának elszámolása (Adózóna)
Videósorozatunk egyes adásaiban szakértőink az olvasóinkat leginkább foglalkoztató kérdéseket, témákat járják körül.
aug. 24
8:12
Ne vess véget a vetésnek! Ezt a 3 zöldséget még simán elvetheted augusztus végén! (Agroinform)
Ezt a három zöldséget nyugodtan elvetheted még augusztusban.
aug. 24
8:12
Kanada és Németország zöld hidrogén szélerőműparkról kötött megállapodást (NRGreport)
Kanada és Németország augusztus 23-án ír alá egy megállapodást, amelynek értelmében a nemzetek együttműködnek egy zöld hidrogén szélerőmű-projektben, amelyet a World Energy GH2 vezet.
aug. 24
8:18
Ma is folytatódhat az esés a tőzsdéken (Portfolio)
Tegnap mínuszban zártak a vezető amerikai részvényindexek, és ma reggel az ázsiai tőzsdéken is esés látszik, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján kedvezőtlen nyitásra lehet számítani Európában és Amerikában is. Makro fronton ma reggel a KSH a keresetek júniusi statisztikáját tette közzé, emellett kora délután az amerikai tartós fogy
aug. 24
8:24
Koronavírus: 900 ezren fertőződtek meg a világon egyetlen nap alatt (Portfolio)
Világszerte 597 653 301 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma pedig 6 457 799 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint szerda reggeli adatai alapján.
aug. 24
8:24
Beruházás: nem muszáj a foglalkoztatást szinten tartani (Mezőhír)
A nehéz gazdasági helyzetre termelés- és létszámcsökkentéssel is lehet reagálnia a nyertes pályázónak.
aug. 24
8:24
Megújult a mezőgazdasági álláslehetőségeket kínáló portál (Agrárágazat)
Mezőgazdasági témákban több keresési lehetőséget biztosít az oldal a munkavállalóknak.
aug. 24
8:24
Jövőre jön a Ssangyong Torres (GépMax)
A gyártó tájékoztatása szerint egy-két éven belül egy teljesen elektromos verzió is érkezhet az új modellből.
aug. 24
8:24
A termékcsomagolás megtévesztette a vásárlókat (Transpack)
A Nébih a forgalmazóval szemben élelmiszer-ellenőrzési bírságot szab ki.
aug. 24
8:27
Szerdán is gyengüléssel indított a forint, de aztán belehúzott (Infostart)
0,3-0,5 százalékot rontott a magyar deviza a kedd estéhez képest, pedig a hét eleje sem volt diadalmenet.
aug. 24
8:30
Több milliárddal nő a Pécsi Tudományegyetem rezsiszámlája, állami segítségre is van ígéret (Portfolio)
A gázra várhatóan 600 millióval, az áramra várhatóan 3 milliárd forinttal többet kell fordítania idén a Pécsi Tudományegyetem költségvetéséből, mint tavaly, de legrosszabb esetben a 10 milliárdos pluszköltséget is elérheti a növekedés – írja a 24.hu az egyetem vezetésétől kapott információk alapján.
aug. 24
8:30
Csúcsot dönthet a használtautó-piac (MMonline)
A DataHouse előzetes adatai szerint a hazai használtautó-piacon 498 800 személygépkocsi cserélt gazdát július végéig. Ez az érték 5,8 százalékkal haladja meg a tavalyi első hét hónap volumenét. A minden korábbi évnél aktívabb időarányos forgalom azt is jelenti, hogy jó eséllyel megdől a tavalyi piaci csúcs, amikor éves szinten 817 ezer használt aut
aug. 24
8:30
Megérkezett az első reakció az Európai Bizottságtól a magyar kormány levelére (Forbes)
Egy hónap múlva születik döntés arról, megnyugtatónak találja-e a magyar kormány által felvázoltakat az Európai Bizottság.
aug. 24
8:30
2022. augusztus 24. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
aug. 24
8:33
Máris átszabta a kormány a rezsiszabályokat (Menedzsment Fórum)
Kiderült, mi alapján kell fizetni a gázszámlákat.
aug. 24
8:36
Megjelent a földgázrendeletek módosítása (Adózóna)
A Magyar Közlöny 2022. évi 138. számában augusztus 23-án megjelent az egyetemes földgázszolgáltatással kapcsolatos kormányrendeletek módosításáról szóló 324/2022. kormányrendelet.
aug. 24
8:36
Központi kezelés alá vette Ferenc pápa a Vatikán pénzügyi befektetéseit (Portfolio)
Ferenc pápa kedden új, a Vatikán pénzügyeinek centralizációval kapcsolatos döntéseket hozott, hogy csökkentse a vatikáni hivatalok mozgásterét a szigorúbb pénzügyi ellenőrzések bevezetésében, és egy október 1-jei határidőt szabott a külföldi bankokban, köztük Olaszországban kezelt befektetési portfóliók teljes felszámolására is – írja a Reuters.
aug. 24
8:38
Annyi ütést kapott a forint, hogy mostanra a történelmi mélypontjától kell félteni (Portfolio)
Az utóbbi másfél hét egyértelműen a forint jelentős gyengüléséről szólt, hiszen 390 környékéről bőven 410 fölé ugrott az euró árfolyama. Lassan ott tartunk, hogy a július első felében látott 416 feletti történelmi csúcs is veszélybe kerül, ami a forint szempontjából sosem látott mélypontot jelentene.
aug. 24
8:48
Eddig ismeretlen kórokozók megjelenésére figyelmeztet a Semmelweis Egyetem (Portfolio)
Az éghajlatváltozás hatására új, a szervezet számára eddig ismeretlen allergének és kórokozók jelennek meg, melyek az egészséges légző- és keringési rendszert is károsíthatják, hívja fel a figyelmet a Semmelweis Egyetem. A magasabb porkoncentráció hosszabb távon önmagában is káros. Több, porral „utazó” kórokozóval szemben egyelőre nincs védettségün
aug. 24
8:48
Hivatalos: megjelent a Magyar Közlönyben a rezsicsökkentés újabb módosítása (Pénzcentrum)
A tegnapi rendkívüli Kormányinfót követően, most már hivatalosan, a Magyar Közlönyben is megjelentek a rezsicsökkentés újabb szabályi.
aug. 24
8:48
A terméssel kapcsolatos aggodalmak miatt folytatódott a rali (Agrofórum)
Kitartott a vásárlói érdeklődés a keddi napon a terménypiacokon. Chicagóban a kukorica 4,2 százalékkal, a szójabab 1,8 százalékkal, a repce pedig 3,5 százalékkal drágult. A búza 0,2 százalékos enyhe árcsökkenése a kivételt jelentett. Európában mind a négy kiemelt agártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban z
aug. 24
8:48
GPS alapú kormányzás és dokumentáció - a Claas és a Trimble együttműködése (Magyar Mezőgazdaság)
A Claas és a Trimble közösen fejlesztette ki a Claas traktorok, kombájnok és önjáró silózók számára a GPS Pilot kormányrendszerek új generációját. Ez már elérhető a Claas Trion betakarítógépekhez az új Cemis 1200 terminállal kombinálva, mostantól viszont más termékcsaládokban is bevezetik, többek között a Lexion, Arion, Axion és Jaguar modellekre i
aug. 24
8:48
Olyan kriptoszabályozásra készül Ausztrália, amelyet a világ még nem látott (BitcoinBázis)
Az ausztrál kormány nemrégiben bejelentette, hogy olyan kriptoszabályozásra készül, amelyet szerintük nem látott még a világ. Hétfőn az ausztrál pénzügyminisztérium
aug. 24
8:50
Meghalt a milliárdos befektetési guru, aki több sztármenedzsert is "kinevelt" (Portfolio)
90 éves korában elhunyt Julian Robertson milliárdos befektető, akinek a nevéhez fűződő Tiger Management egykor a világ legnagyobb és legsikeresebb hedge fundjai közé tartozott, és aki a "Tiger Cubs" néven ismert kiemelkedő portfóliómenedzserek generációit nevelte ki – számol be a hírről a Reuters.
aug. 24
9:00
Koronavírus: lazít a beutazási szabályokon Japán (Portfolio)
Japán enyhít a Covid-tesztre vonatkozó követelményeken a beoltott beutazók számára – írja a Bloomberg.
aug. 24
9:00
Hét magyarnak is jól indult a reggel: taroltak az európai szuperlottón (Pénzcentrum)
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2022/34. heti, keddi nyerőszámait. Telitalálat ezúttal sem született. A legmagasabb magyar nyeremény a 5. nyerőosztályban, 4+1 találatért járt, nettó 94 070 forintot vihet haza 7 szerencsés játékos.
aug. 24
9:00
Most érdemes ingatlant venni (MMonline)
Az ingatlanpiacon nem ez a legfényesebb időszak, a nyári uborkaszezon, a háborús helyzet, a forint gyengülése és az alapkamat emelkedése mind egy irányba mutatott, így jelentősen csökkent a forgalom az utóbbi hónapokban. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint ugyanakkor a visszaesés csak rövid távú lesz, így aki ingatlan
aug. 24
9:00
A háztartások nagy része még az idén energiamegtakarítást célzó felújítást tervez (Növekedés)
A rezsicsökkentés szabályainak módosítása ösztönzi a lakosság energiamegtakarítást célzó korszerűsítési terveit - derül ki a GKI és a Masterplast közös, augusztusi, reprezentatív felméréséből.
aug. 24
9:03
Újabb Kreml-ellenes politikust dugott rács mögé Putyin (Menedzsment Fórum)
Ez történt, amíg ön aludt az immár fél éve tartó háború elmúlt óráiban.
aug. 24
9:03
Zelenszkij erőteljes válaszcsapással fenyegette meg az oroszokat (Privátbankár)
Ma fél éve tört ki a háború. Mutatjuk, mi történt az elmúlt órákban.
aug. 24
9:06
Kulcsár Edina helyett Berki Mazsi indul a Dancing with the Starsban (Márkamonitor)
Kedd délben a TV2 bejelentette: Kulcsár Edina helyét Berki Mazsi veszi át – írja a 24.hu.   Szeptembertől indul a Dancing with the Stars új évada, amelyben ismét magyar celebek mozognak majd a táncparketten. Ugyan a táncpróbán Zimány Linda már összeszedett egy sérülést, ám mégsem miatta változik a mezőny összetétele – írják. “Az elmúlt időszakban n
aug. 24
9:09
Aki ki tudja fizetni, annak lesz gáz télen (Menedzsment Fórum)
Miközben számos olyan európai ország van, ahol elkezdték a lakosságot felkészíteni arra, hogy a tél folyamán korlátozhatják a földgázellátást, Magyarország sokkal jobb helyzetben van. Az augusztus 15-i adatok azt mutatják, hogy biztatóan növekednek a készletek, és a lakosság esetében minimális annak a valószínűsége, hogy ne lenne elegendő mennyiség
aug. 24
9:12
A stabilcoin kibocsátók több amerikai kincstárjegyet tartanak mérlegükben, mint a Berkshire Hathaway összesen (Kripto Akadémia)
A Tether, a Circle és más stablecoin kibocsátók 2022 májusában 80 milliárd dollár értékű rövid lejáratú amerikai kincstárjegyet tartottak mérlegükben. Többet, mint amennyit a Warren Buffett féle Berkshire Hathaway birtokol, megelőzve több hagyományos pénzügyi szereplőt is. A JPMorgan befektetési bank augusztus 16-án közzétett tanulmánya szerint a T
aug. 24
9:12
Lassult a G20-országok külkereskedelmének növekedése (ProfitLine)
Az idei második negyedév már a nyolcadik volt a sorban, amikor nőtt a G20-országok nemzetközi áruforgalma szezonálisan kiigazítva, de a dollár erősödése miatt lelassult a bővülés - áll a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (Oecd) kedden ismertetett közleményében.
aug. 24
9:12
Lehet, hogy megvolt a tőzsdei mélypont, de innen már nem sok jóra számíthatunk (Portfolio)
Az S&P 500 a Reuters új, stratégák körében végzett felmérése szerint az évet valamivel a jelenlegi szintje felett fogja zárni, miután a közelmúltbeli ralit követően az index eltávolodott a medvepiaci mélyponttól. Hozzátartozik azonban az igazsághoz, hogy a jelenlegi várakozások szerint csak mérsékelten kerülhet feljebb a vezető amerikai részvényind
aug. 24
9:12
A Kis-Balaton Építő Tábor a természet szeretetére nevel (Magyar Mezőgazdaság)
A környezeti nevelés szempontjából az állami erőfeszítés fontos, de önmagában kevés, szükség van a helyi szakemberek támogatására, a civilek és a szakma együttműködésére - mondta Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a Kis-Balaton Építő Tábor betekintőjén.
aug. 24
9:15
Júniusban még verte az inflációt a bérnövekedés (Privátbankár)
Ez derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) most közzétett adataiból.
aug. 24
9:15
Több mint 3 százalékkal kaptunk magasabb fizetést az inflációnál (Menedzsment Fórum)
Júniusban. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) felfedte friss adatait.
aug. 24
9:18
KSH: ezek a júniusi kereseti adatok (Adózóna)
Júniusban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 15,4 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 16,1 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban. A bruttó átlagkereset 503 500 forint, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 514 300 forint volt.
aug. 24
9:18
"Megfújta" a sípot a híres hacker, bezuhant a Twitter részvénye (Portfolio)
Peiter Zatko jelenleg a világ egyik leghíresebb hackere és vezető kiberbiztonsági szakértője, aki most visszaéléseket jelentett be (whistleblower) a korábbi munkaadójával, a Twitterrel kapcsolatban. A közösségimédia-platform részvénye nagyot esett Zatko akciója után.
aug. 24
9:18
Részleges vasárnapi boltzárat akar az egyik szakszervezet (rtl.hu)
Szerintük a rezsiválság és a munkaerőhiány is ebbe az irányba mutat.
aug. 24
9:27
Enged az Orbán-kormány Brüsszelnek, nagyon kell az uniós pénz (Privátbankár)
Rekordmértékű szigort és átláthatóságot ígér a kormány az uniós pénzek felhasználásában és a közbeszerzéseken annak érdekében, hogy Brüsszel megnyissa az elzárt uniós pénzcsapokat, valamint ne fagyasszon be újabb pénzeket. A Bizottság egy hónapon belül ad választ – a kormány már ősszel megállapodást szeretne. A lapunknak nyilatkozó szakértő szerint
aug. 24
9:30
Emelkedéssel kezdi a napot a magyar tőzsde (Portfolio)
A blue chipek közül csak a Magyar Telekom részvényei esnek.

Keresés