Augusztus 31-én a katások túlnyomó többségének megszűnik a katás léte. Az utolsó napon azonban még katássá tehető olyan bevétel is, amit csak később szerez meg a bt. vagy az egyéni vállalkozó. Az összeghatárra azonban nagyon kell figyelni.
Szeptember 20-án 10:30 órától befektetői tájékoztatót tart a Masterplast frissített stratégiájáról és módosított eredmény előrejelzéséről – tette közzé a BÉT-en a vállalat.
Az augusztus közepén megnyílt lehetőséggel élve eddig csaknem 1300 vidéki álláskereső elhelyezkedéséhez igényelték a havonta akár 150 ezer forint bérköltség támogatást a munkaadók. A teljes kérelmezett forrásmennyiség az 1,1 milliárd forintot közelíti, több mint 300 millió forintot már oda is ítéltek a foglalkoztatóknak.
Az elmúlt alig száz év alatt térfogatuk több mint felét veszítették el, és egy új tanulmány szerint az idei nyári forróság csak felgyorsította az olvadást.
Új török sorozat indul a Super TV2-n szeptember 14-én 19 órakor. A Doktor Hekimoglu az amerikai Doktor House török verziója. A sztori szerint Ates Hekimoglu a 40-es éveiben járó sikeres orvos. Infektológiai és nefrológiai szakorvosként dolgozik, kutatásokat végez a betegségekre fókuszálva anélkül, hogy személyes kapcsolatot létesítene a betegekkel.
2021 nyarán először rendezte meg a Kislépték Egyesület Gödöllőn az I. Rövid Élelmiszer-ellátási Lánc (REL) Expot. („Smartchain igények által vezérelt innovatív megoldások a rövid élelmiszer ellátási láncokban” címmel).
Az UniCredit Group közlése szerint az Európai Központi Bank engedélyezte második, 1 milliárd eurós részvény-visszavásárlásának végrehajtását, így a teljes részvény-visszavásárlás összegét a megcélzott 2,58 milliárd euróra növelte a bank – számolt be a Reuters.
A tavalyi évben hagyományteremtő szándékkal útjára indított szakmai fórumot idén is megrendezi Kalocsa Város Önkormányzata a Kalocsai Innovációs és Közművelődési Központ közreműködésével a Xxxi. Csíplek Kalocsa! Paprika- és Gasztrofesztivál agrár programjaként.
Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár ara kéri a pedagógus-szakszervezeteket, hogy ne támogassák a tanárok polgári engedetlenségét – derül ki abból a levélből, amelyet az érdekvédelmi szervezetek azt követően kaptak, hogy tegnap egyeztettek az államtitkárral. Pintér Sándor, a közoktatásért is felelős belügyminiszter már a tárcavezetői me
Az oktatási rendszer egyéb problémáit nem lehet a tanárok helyzetéről elválasztani, a bérkérdés ugyanakkor nem az egyetlen kihívás, amit orvosolni kéne – nyilatkozta Horn Dániel oktatás-közgazdász, a KRTK Közgazdaságtudományi Intézet igazgatója a Portfolio Checklist, lapunk munkanapokon megjelenő podcastjének keddi adásában.
Normál időjárás esetén nem lesz gondja télen Franciaországnak a gázellátással, mert jelentős gáztartalékot halmozott fel, de egy átlagosnál hidegebb időjárás mellett felmerülhetnek ellátási nehézségek - nyilatkozta Emmanuelle Vargon, az energiapiaci szabályozásért felelős bizottság vezetője szerdán.
A digitális folyamatok fokozódó gyártási integrációja az iparág egyik legaktuálisabb forró pontja. Marcus Schneck, norelem ügyvezető igazgatója azt vizsgálta meg, hogy az adatok és a szabványos gépelemek kulcsfontosságú szereppel bírnak a feldolgozóipar digitalizálásában és átalakulásában. Az elmúlt években jelentős változásokat tapasztaltunk az ad
A fejlesztések volumene 2022 II. negyedévében az előző év azonos időszakához viszonyítva 7,8, az előző negyedévhez képest – szezonálisan kiigazítva – 2,5%-kal emelkedett. A beruházások növekedése a háztartások erőteljes, illetve a vállalkozások és a költségvetés mérsékelt aktivitásával magyarázható. A meghatározó súlyú feldolgozóipari fejlesztések,
Az élelmiszerpazarlás témájáról szóló alkotásokból nyitott utcatárlatot 2022. augusztus 30-án II. kerületi központjában a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az elgondolkodtató rajzok a hivatal Maradék nélkül programjának nyári rajzpályázatára érkezett legjobb pályaművekből kerültek ki.
Suppan Gergely, a Magyar Bankholding vezető elemzője szerint 2022 második negyedévében továbbra is kifejezetten dinamikusan, 7,8 százalékkal nőtt a beruházások volumene, az előző negyedévi 8,4 százalékos növekedés után, míg 2,5 százalékkal bővült az előző negyedévihez képest szezonálisan kiigazítva. így a beruházások volumene történelmi csúcsra eme
Júliusban csökkent a bankok hitelezése, különösen a jelzáloghiteleknél szembetűnő a visszaesés. A betéti kamatok kilőttek az előző hónaphoz képest, az inflációtól azonban továbbra is jelentősen elmaradnak.
Cikkünkben áttekintjük, hogy ha egy társaság a munkavállalójának munkáltatói vissza nem térítendő lakásvásárlási támogatást ad, illetve ingatlanvásárlási célból hitelt nyújt, milyen adó- és járulékszabályokat kell figyelembe vennie.
A koronavírus ellen beoltottak száma 6 416 363, közülük 6 202 522-en a második, 3 894 442-en a harmadik, 334 870-en pedig már a negyedik oltásukat is megkapták – közölte a múlt heti összesített adatokat szerdán a koronavirus.gov.hu. Eközben az országos átlagot tekintve csökkenésnek indult a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja
Az otthoni munkavégzés elterjedtebb, mint valaha. Ez a járvány hozadéka. Sok cég folytatja ezt a tendenciát, és a munkavállalók is megszokták a remote munkavégzést, így egyre inkább igénylik a juttatásicsomag részeként. Ahhoz, hogy az otthoni munkavégzés ugyanolyan eredményes legyen, mint az irodai, a tökéletes időszervezés mellett, minőségi eszköz
A háború hatásai ellenére is erősödtek a magyarországi beruházások - hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter a közösségi oldalán szerdán közzétett posztjában.
Az MNB tegnapi intézkedéseivel alaposan megtámogatta a forintot, de az euró nem érte el a 400-at, és újra felfelé indult. Egyes adatok a magyar gazdaság durva lassulását vetítik előre, az ipari termelői árak pedig óriásit emelkedtek. Gyenge volt a HP eredménye, jelentett az AutoWallis.
Az uniós szabályozók azon terve, hogy a Google, a Meta és a Netflix viselje a térség távközlésihálózat-költségeinek egy részét, torzítaná a távközlési piacot és károsítaná a versenyt - közölte nemrég a kis távközlési szolgáltatók egy csoportja.
A piacon 25 évvel ezelőtt megjelenő Xerion traktorral a Claas új mércét állított fel a multifunkcionalitás és sokoldalúság terén a nagyteljesítményű erőgépek kategóriájában. A német gépgyártó a jeles évfordulót kereskedelmi partnereivel és ügyfeleivel közösen ünnepli, egy limitált különleges kiadással.
Az IVSZ augusztus 30-án megtartott éves közgyűlésén a szervezet elnökségének megújulása állt a középpontban. A 13 fős elnökség 5 pozíciójában történt változás, így a szövetség céljainak megfelelően az IVSZ-en belül a digitális gazdaság minden szereplője, így több jelentős, egyébként nem IKT-profilú vállalat is helyet kap. A digitális transzformáció
Nagyot fordult a világ a hazai görögdinnyetermelésben, mivel hosszú ideig tartó viszontagságos időszak után az idén stabil nyereségre számíthatnak a gazdálkodók. Így is nehéz lesz azonban megállítani az utóbbi években tapasztalt durva területcsökkenést, és az ágazati szereplőknek időről-időre a kiskereskedelmi áruházláncok árletörő értékesítési akc
Várhatóan 2028 végéig érvényben marad a kedvezményes, 5 százalékos lakásépítési áfa, legalábbis a Pénzügyminisztérium támogatja az erről szóló szakszövetségi tervet. A határidő meghosszabbítása lökést adhat a kínálatnak és a lakásépítési kedvnek.
Az orosz gázóriás Gazprom rekordszintű, 2,5 milliárd rubeles nettó nyereséget ért el 2022 első félévében, a vállalat igazgatótanácsa időközi osztalékfizetést is javasolt, miután júniusban 1998 óta először nem történt kifizetés - közölte a vállalat kedden.
A klímatárgyalások hangzatos céljai és a valóság talán még sosem távolodtak el annyira egymástól, mint az orosz-ukrán háború kitörése óta. Miután megindultak a tankok, az elmúlt évek zöld ígéreteit háttérbe szorították a napi energiaellátás gondjai. Ám lehet, hogy a végén mégsem a jegesmedvék húzzák a rövidebbet - az energiabiztonsághoz ugyanis épp
Bár a fesztiválszezon a végéhez közeledik, az idei év sem maradt jelentős technológiai újítás nélkül. A 2022-es Szigeten, Strand Fesztiválon és EFOTT-on debütált a Telekom és a T-Systems ún. Campus Network megoldása, ami a nyilvános hálózatokhoz képest egy zárt és védett privát, dedikált mobilhálózatot jelent, és jelen megoldásban az elektronikus
A szülők többsége nem támogatja a 6 napos iskolai hetet - derült ki a Pénzcentrum felméréséből, amelyen több mint 6000 olvasónk mondta el vélemnyét. A legtöbbeknek az az aggálya, hogy a szombati tanítás teljesen felborítaná a család életét. Kedden derült ki, hogy egy győrszentiváni iskola úgy spórolna a fűtési költségeken, hogy meghosszabbítanák a
Végéhez ért a magyar Extreme Digital (Edigital) és az Emag e-kereskedelmi óriások fúziója. A magyar online kiskereskedelem egyik nagy sztorija az Extreme Digital története, amely három évvel ezelőtt jelentette be, hogy összeáll a román gyökerű Emaggal. A fúzióra az egyre fokozódó verseny miatt volt szükség, a két társaság így egyesített erőforrások
A lakáshitel-szerződéseket már 7%, a céges hiteleket 10% feletti piaci átlagkamattal kötötték meg a bankok júliusban. A kamatok emelkedésének a hatása a lakossági hitelpiacon már jól látható: az MNB friss adatai szerint 31%-kal kevesebb lakáshitelt vettek a háztartások, mint egy évvel korábban, és ez a járvány legnehezebb időszaka, tavaly február ó
Az OPEC+ egy vezető bizottsága úgy látja, hogy az olajpiaci többlet az idén elérheti a napi 900 ezer hordót, ami 100 ezer hordóval több, mint a korábbi előrejelzés - derült ki a bizottság jelentéséből.
A Corteva Agriscience elkötelezett a folyamatos innováció mellett, tudásbázisának és kutatási kapacitásainak célja a mezőgazdaság fejlődésének elősegítése. Az Inatreq™ hatóanyag, mint a vállalat fejlesztésének legújabb eleme, fontos mérföldkő, mely a kalászos gombaölő szerek között egy vadonatúj mechanizmust hoz a felhasználók számára.